partnereink
Talált tárgyak keresése – Szűcs Attila kiállítása
Kiállítók: » SZŰCS Attila
2008. 11. 13. – 2009. 1. 3.
Szűcs műveinek kiindulópontja számos esetben (talált) valós képek,
képeslapok és újságillusztrációk. Ezeknek az életet
„objektíven" tükröző képeknek a feldolgozása, (át)értelmezése által teremt Szűcs a vásznon egy újabb, szubjektíven befogadott világot.
Szűcs figurális, a valóságot sajátosan leképező festészete tökéletesen illeszkedik a német idealizmus kiemelkedő alakjának, Friedrich Schlegelnek szavaihoz: „A valóságot nem lehet megtalálni, csupán elő lehet állítani. A valóság teljesen relatív.” Ezzel a relatív valóságélménnyel, a „valós” történelem megismerésének a lehetőségeivel és korlátaival sokat foglalkozott Goethe is. Ahogyan Goethe, úgy Szűcs is képes a jelen és a múlt, a valódi és a képzelt mozzanatok egybelátására: a múlt goethei – ha tetszik szűcsi – átérzésének lényege csak látszólag irányul visszafelé. Nem emlékállításról van szó Buster Keatonnak, Columbonak, vagy egy-egy megtörtént eseménynek.
Ahogy Goethe a Lahn folyón hajózva felfigyelt a parton egy középkori várromra, és a rom magas falán egyszeriben látni vélte a vár urát is, amint szellemkezével integetve üdvözölte az utazó hajóst, úgy jelennek meg Szűcs alakjai is a vásznon. Mi magunk egészítjük ki egy valós? egy fiktív? egy múltbéli? motívummal, gondolattal. Szűcs ábrázolóképességének ereje magával ránt minket a képi világba: olyan ez a viszony, mint amikor a hős a világra hat, s a világ visszahat. Miként Goethe sem, Szűcs sem „egymásból objektív szükségszerűséggel kibomló tárgyi problémák puszta egymásra következését látja, hanem a karaktert, az embert keresi, aki a problémákat először felfedezte, majd szellemével megpecsételte.”
Szűcs legújabb munkái a legkevésbé sem objektívek. A történelem menetében létezésük azonban immáron ténykérdés. A jelennel, a valósnak hitt, érzett eseményekkel játszanak Szűcs képei, amelyekbe hol benne érezzük magunkat, hol a múlt egy pillanatát, hol a fikciót látjuk: a valóságot, az igazságot azonban sohasem találhatjuk meg. Szűcs sajátos, örök kérdező, szüntelen
kereső, kutató személyisége mutatkozik meg képein.
Szűcsnek e munkái a két évtizede elkezdett úton haladnak tovább. Életművét képesek vagyunk töretlen egésznek látni, s nem tovaillanó mozzanatok sokaságára felosztani. A kiállított művek újabb állomást jelentenek a figurális festészet 21. századi újraértelmezésében.
képeslapok és újságillusztrációk. Ezeknek az életet
„objektíven" tükröző képeknek a feldolgozása, (át)értelmezése által teremt Szűcs a vásznon egy újabb, szubjektíven befogadott világot.
Szűcs figurális, a valóságot sajátosan leképező festészete tökéletesen illeszkedik a német idealizmus kiemelkedő alakjának, Friedrich Schlegelnek szavaihoz: „A valóságot nem lehet megtalálni, csupán elő lehet állítani. A valóság teljesen relatív.” Ezzel a relatív valóságélménnyel, a „valós” történelem megismerésének a lehetőségeivel és korlátaival sokat foglalkozott Goethe is. Ahogyan Goethe, úgy Szűcs is képes a jelen és a múlt, a valódi és a képzelt mozzanatok egybelátására: a múlt goethei – ha tetszik szűcsi – átérzésének lényege csak látszólag irányul visszafelé. Nem emlékállításról van szó Buster Keatonnak, Columbonak, vagy egy-egy megtörtént eseménynek.
Ahogy Goethe a Lahn folyón hajózva felfigyelt a parton egy középkori várromra, és a rom magas falán egyszeriben látni vélte a vár urát is, amint szellemkezével integetve üdvözölte az utazó hajóst, úgy jelennek meg Szűcs alakjai is a vásznon. Mi magunk egészítjük ki egy valós? egy fiktív? egy múltbéli? motívummal, gondolattal. Szűcs ábrázolóképességének ereje magával ránt minket a képi világba: olyan ez a viszony, mint amikor a hős a világra hat, s a világ visszahat. Miként Goethe sem, Szűcs sem „egymásból objektív szükségszerűséggel kibomló tárgyi problémák puszta egymásra következését látja, hanem a karaktert, az embert keresi, aki a problémákat először felfedezte, majd szellemével megpecsételte.”
Szűcs legújabb munkái a legkevésbé sem objektívek. A történelem menetében létezésük azonban immáron ténykérdés. A jelennel, a valósnak hitt, érzett eseményekkel játszanak Szűcs képei, amelyekbe hol benne érezzük magunkat, hol a múlt egy pillanatát, hol a fikciót látjuk: a valóságot, az igazságot azonban sohasem találhatjuk meg. Szűcs sajátos, örök kérdező, szüntelen
kereső, kutató személyisége mutatkozik meg képein.
Szűcsnek e munkái a két évtizede elkezdett úton haladnak tovább. Életművét képesek vagyunk töretlen egésznek látni, s nem tovaillanó mozzanatok sokaságára felosztani. A kiállított művek újabb állomást jelentenek a figurális festészet 21. századi újraértelmezésében.
Link: acb Kortárs Művészeti Galéria honlap
Szűcs Attila: Figure with Books, olaj, vászon, 80 x 80 cm, 2008