Artportal.hu

Egy bezárt sportközpont medencéje, besárgult esővízzel az alján. Egy neonfényes liftkabin, benne atlétatrikóra vetkőzött, izzadó lakók. Vörösre festett bérháztető, ruhaszárító huzalokkal és láncra kötött kutyával.  Sárgán világító ostorlámpák a viharfelhős háttér előtt. Magas falak között, kék ég alatt, teniszütővel a kezében szaladó férfi.Tengerparti betonsétány víztócsákkal és szürke felhőkkel.
Ezek és ilyenek azok a színterek, ahol Bihari Ágnes járt fényképezőgéppel 2010 júliusa és szeptembere között, amikor immár negyedik alkalommal töltött el két hónapot Havannában, együtt élve a város ki tudja hányadik nehéz időszakát élő helyiekkel.
 

Kuba számos megoldatlan problémával küzd. Ezek egy része olyan, ami manapság a világ más részén is nehézzé teszi a mindennapokat, más részük erősen helyspecifikus. Az a nemzedék, amely az 1959-es kubai forradalom szemtanúja és aktív résztvevője volt, lassan életidejének végére ér. A forradalom győzelme után született és felnőtt nemzedékek pedig levegőhiánnyal küzdenek - gazdasági nehézségek, szociális problémák, utazási korlátozások, információdeficit nehezítik az életüket. A szinte kiismerhetetlenül bonyolult kubai helyzet szubjektív hangulati lenyomatát ismerheti meg az, aki megtekinti a "Tránsito Privado" című kiállítást.

„Tránsito Privado" vagyis "Tilos az Átjárás" - olvasható a fiatal férfi háta mögött egy kis táblán egy tipikus Centro Habana-beli ház kapualjában. A férfi oldalra fordul, a romos kapualjból kifelé néz - talán az utcára, talán a jövőbe, mindenesetre nem az objektívbe. 
"Tránsito Privado" - ez Bihari Ágnes fotókiállításának is a címe. Képei nem vidámak; nem a mojitók, a színes veterán autók, vagy a trópusi napfény sütötte tengerpart képei. A fotós nem a kopottságukban is derűs utcákat, a nehézségek ellenére is éneklő és táncoló szigetlakókat, a szivarral a fogaik között a kamerába mosolygó barna bőrű helyieket dokumentálja.