Visszapillantás - Keleti Éva fotográfus retrospektív kiállítása

Kiállítók: » KELETI Éva
2011. 8. 25.2011. 9. 25.

A vendégeket csütörtökön 17 órakor Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész köszönti, Molnár Gábor Péter színkritikus levelét felolvassa Rába Roland színművész, rendező. A kiállítást Veiszer Alinda Prima Primissima-díjas szerkesztő, műsorvezető nyitja meg. Kurátor Szarka Klára szakíró, fotótörténész és Gáti György fotóművész.


Ahogy arra a cím is utal, a kiállítás célja, hogy átfogó képet nyújtson a művésznő munkásságáról. A klasszikus, kihagyhatatlan képek mellett a hírügynökségi fotós színes riportjaitól a bravúros táncképeken át, a színház világának, a színészek millió arcának megörökítéséig, mindez tárgya a kiállításnak.

„… egy életen át a fotográfia bűvöletében lenni, ez az én történetem.”

A mottó a művész önéletrajzából való, s híven tükrözi máig tartó lelkesedését hivatása iránt. A nyolcvanadik születésnapját ünneplő művész mostani tárlata – s életművét bemutató albuma – visszapillantás a fordulatos és tartalmas szakmai életútra. S az 1950-es évek óta folyton változó, alakuló, néha előre, néha inkább hátralépő Magyarországra. Egyben – a hely és idő szorítása miatt – kényszerű válogatás a több mint fél évszázados alkotói munka bőséges terméséből.

Aki ismeri Keleti Évát, nem lepődik meg azon, hogy a művész nem elégedett meg pusztán a már jól ismert, nem túlzás azt mondani, ikonikussá vált művei újabb elősorolásával. Ez nem rá vallana. Hosszú és alapos munkával nézte át archívumának – és emlékezetének – megannyi fiókját, ezúttal sem takarékoskodva idővel és energiával.

Ami előkerült – a klasszikus, kihagyhatatlan képek mellé –, az némi blaszfémiával szólva, több mint értékes: érdekes. A klasszikus hírügynökségi fotós tematikailag színes riportjaitól, a meghatóan szép, meghökkentően bravúros táncképeken át, a színházak világának édes-bús örületéig, a színészek millió arcának, igaz és eljátszott gesztusainak megörökítéséig vezet el bennünket. S még tovább. Ugyanis, mellesleg, vannak itt még írók, költők, festők, zenészek, filmesek és még politikusok is. Jobbára úgy, ahogy még sohasem láttuk őket. De nemcsak Örkénytől Ránki Dezsőig, hanem Bölltől Miloš Formanig szinte mindenki, aki számított az elmúlt öt évtizedben.

A fotográfus Keleti Éva a fényképezésen túl is tud valamit. Előtte kitárultak az otthonok ajtói, s ő szinte családtagként kerülhetett egészen közel amúgy gyakran zárkózott modelljeihez. Mi a titka? A türelem, a szakmai odaadás, az empátia, az ember tisztelete. Egész alkotói pályája erről vall.


Link: Budapest Galéria honlap

files/kiallkepek/keleti_eva_2.jpg
Keleti Éva: Nagy Zoltán és Szumrák Andrea a Csodálatos mandarinban, 1970
files/kiallkepek/keleti_eva_1.jpg
Keleti Éva: Psota Irén a Yermában, 1965
files/kiallkepek/keleti_eva_3.jpg
Keleti Éva: Pécsi Ildikó színész, 1968
files/kiallkepek/keleti_eva_4.jpg
Keleti Éva: Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán színész házaspár (részlet a sorozatból), 1971
files/kiallkepek/keleti_eva_5.jpg
Keleti Éva: A háromgyermekes Csordás családban négyes ikrek születtek. A hároméves korukig gyermekotthonban nevelkedett kicsik végre hazamehetnek, 1955
files/kiallkepek/keleti_eva_visszapillantas_meghivo_duo.jpg