Az Utrecht közelében fekvő Oud-Zuylenben található egy eredetileg 13. századi, a későbbiek során többször is átépített festői várkastély, melynek egykori tulajdonosai, illetve lakói
Németh István
művészettörténész

Kultúrtörténeti kalandozások Németalföldön 2: A zuyleni várkastély, és híres lakói

2013-06-30

Az Utrecht közelében fekvő Oud-Zuylenben található egy eredetileg 13. századi, a későbbiek során többször is átépített festői várkastély, melynek egykori tulajdonosai, illetve lakói között több ismert történelmi személyiség is akad. 1422-ben a kastély a Van Zuylen famíliától a velük rokonságban álló, nagyhatalmú Frank van Borssele (1395k-1470) birtokába került, aki Holland és Zeeland tartományok helytartója, s nem mellesleg a németalföldi történelem egyik tragikus sorsú nagyasszonyának, Jacoba van Beijerennek a negyedik, s egyben utolsó férje volt. Az ekkoriban zajló belháborúk következtében a zuyleni kastély is komoly károkat szenvedett, s felújításához, illetve kibővítéséhez csak közel száz évvel később, 1510 táján kezdtek hozzá.

 

Az időközben önálló uradalom rangjára emelt várkastély későbbi tulajdonosai között olyan kétes hírű alakokat is találunk, mint George van Lalaing ( 1536-1581), Rennenberg grófja, Friesland, Groningen, Drenthe és Overijssel kormányzója, akire a hollandok valószínűleg nem túl szívesen emlékezhetnek, mivel a németalföldi szabadságharc idején ő a spanyolok oldalára állt. 1620 táján a kastély ismét egy ismert történelmi személyiség, Steven van der Hagen (1563-1621) birtokába került, aki a VOC, azaz a Holland Kelet-indiai Társaság első admirálisaként szerzett hírnevet magának.

 

A zuyleni kastélyt ezt követően hosszabb ideig az arisztokrata Van Tuyll van Serooskerken família birtokolta. Itt született, s ebben a kastélyban töltötte gyermekkorát a család egyik legismertebb tagja, a hollandok által egyszerűen csak Belle van Zuylen-nek, azaz Zuylen Szépének nevezett Isabella Agneta Elisabeth van Tuyll van Serooskerken (1740-1805) is, aki a felvilágosodás korának egyik legemancipáltabb, s legműveltebb nőalakja volt. Szüleinek hála, már egész fiatalon számos nyelvet elsajátított. A francia mellett angolul, olaszul és németül is folyékonyan beszélt, de latint, fizikát és matematikát is tanult, s kiváló zenei képzettséggel rendelkezett.

Hogy Isabella már fiatalon is milyen öntudatos, független nő lehetett, azt a következő történet is jól érzékelteti: 19 évesen, egy bálon kinézte magának a nála tizennyolc évvel idősebb, nős, (s mellesleg Don Juan hírében álló) svájci katonatisztet, David-Louis de Constant d'Hermenches bárót, s az illemszabályokra fittyet hányva, ő maga ment oda hozzá, s szólította fel a férfit, hogy táncoljon vele. Az ismeretségből 15 évig tartó titkos románc lett, s gyakran váltottak francia nyelven írt leveleket.

Bár Isabellának az elkövetkező évek során is számos udvarlója akadt, ő 1771. február 17-én végül a szintén svájci származású Charles-Emmanuel de Charrière felesége lett. Az esküvőt a zuyleni kastélyban tartották, majd Párizsba utaztak, ahol a nőt nem csupán az általa nagyra tartott udvari festő, Maurice Quentin de La Tour örökítette meg egy pasztell képén, hanem a korszak egyik leghíresebb francia szobrásza, Jean-Antoine Houdon is készített róla egy kiváló büsztöt.

Élete hátralévő részét - rövidebb-hosszabb párizsi tartózkodásokat leszámítva -, Belle van Zuylen jórészt férje Neuchâtel melletti otthonában töltötte Svájcban. Francia nyelven írt novelláinak, s a kor jeles személyiségeivel folytatott levelezésének köszönhetően nevét (mint Isabelle de Charrière ) és munkásságát mindmáig számon tartják az irodalomtörténetben. Egykori otthona, a másfél hektáros park közepén fekvő, csatornákkal övezett zuyleni várkastély már jó ideje múzeum, mely évről-évre vonzza a Zuylen Szépével, illetve kalandos élettörténetével megismerkedni vágyó látogatókat.

                 

 

 


       


Hozzászólások