Antoon van Welie : Theo Mann-Bouwmeester portréja (1911), Amsterdams Historisch Museum, Amszterdam   Az utolsó dekadens festőként is emlegetett Antoon van Welie (1866-1956) saját
Németh István
művészettörténész

PÁRHUZAMOS ÉLETRAJZOK : MŰVÉSZ ÉS MODELLJE 1

2013-07-12

Antoon van Welie : Theo Mann-Bouwmeester portréja (1911),

Amsterdams Historisch Museum, Amszterdam

  

Az utolsó dekadens festőként is emlegetett Antoon van Welie (1866-1956) saját korában nem csupán hazájában, Hollandiában, hanem külföldön is elismert művésznek számított. Tanulmányait Belgiumban végezte, majd évekig külföldön élt. Portréival egyaránt nagy sikereket ért el Párizsban, Londonban és Rómában, ahol a Vatikánban külön műtermet bocsátottak a rendelkezésére, amikor 1905-ben X. Pius pápa képmását festette.

                                        

Hazatérése után Antoon van Welie Hágában telepedett le, s itt is csakhamar a helyi társadalmi elit kedvelt portréfestője lett. Az Orániai ház egyes tagjainak a képmását is megfestette, s arcképfestői adottságait különösen jól érzékelteti a hágai Mauritshuis egykori igazgatójáról, a kiváló Rembrandt-szakértőről, Abraham Brediusról 1918-ban készítetett portréja.

Korabeli sikereit, s megbecsültségét bizonyítja, hogy 1921-ben megkapta a Francia Becsületrendet, majd 1927-ben az Oranje-Nassau Rend lovagjává ütötték. Antoon van Welie egyébként korántsem kizárólag portrékat festett. Esetenként allegorikus és vallási témájú műveket is készített, sőt néhány zsánerképet is ismerünk tőle. Ezek a többnyire a művész szimbolista korszakából származó, intim hangvételű képek a festő legsikerültebb alkotásai közé tartoznak.               

     

Pályafutása során Antoon van Welie több olyan képmást is készített, melyek a korabeli művészvilág valamelyik hazai vagy külföldi hírességét ábrázolják, így például az amerikai származású táncosnő, Isadora Duncan, vagy a franciák ünnepelt sztárja, Sarah Bernhardt vonásait is megörökítette.

           

Egy archív fotó tanúsága szerint, 1909-ben még az amerikai szopránénekesnő, Alys Lorraine is modellt állt neki, aki ebben az évben nagy sikerrel lépett fel Hollandiában, a Pillangókisasszony címszerepében.  

Lényegében az említett „sztárportrék” körébe sorolható Antoon van Welie (fent látható) 1911-ben készült képmása is, ugyanis a hazájában „holland Sarah Bernhardt”-ként számon tartott Theo (tulajdonképpen Theodora Antonia Louisa Cornelia) Mann-Bouwmeester (1850-1939) korának legünnepeltebb színésznője volt Hollandiában. Színészcsaládból származott. Tehetségét talán szüleitől örökölhette, akikkel már hét éves korától gyakran fellépett. Bár elsősorban drámai színésznőként szerzett hírnevet magának, repertoárja igen széles volt, s a klasszikusoktól a kortárs darabokig szinte mindenben játszott. Az 1880-as évektől az I. világháború végéig (a holland némafilmek első filmcsillagának, Annie Bos-nak a felbukkanásáig) szinte nem akadt igazi riválisa hazájában.

  

A Koninklijke Vereeniging Het Nederlandsch Tooneel (Holland Színházszövetség) – melynek Theo Mann-Bouwmeester maga is évtizedekig a tagja volt -, már 1887-ben egy életnagyságú portrét rendelt az ünnepelt díváról, azzal a céllal, hogy az elkészült festményt majd az amszterdami városi színház épületében helyezzék el. A megbízást George Hendrik Breitner (1857-1923), az egyik legismertebb amszterdami impresszionista festő kapta, az elkészült mű azonban olyan heves kritikát kapott a befolyásos, konzervatív felfogású műkritikustól, Alberdingk Thijm-től, hogy a Színházszövetség végül elállt a (jelenleg az amszterdami Stedelijk Museum gyűjteményében található) kép megvásárlásától.    


 

Theo Mann-Bouwmeester több évtizedes sikersorozata 1920-ig tartott, ekkor azonban ő maga is részt vett egy színházi dolgozók által szervezett sztrájkmegmozduláson, s ez mindaddig szinte töretlen karrierjének lényegében a végét jelentette. Bár néhány évig még kapott szerepeket, de 1926-ban végleg megvált az amszterdami színháztól. Ahogy színészi pályafutása, úgy magánélete is elég mozgalmasnak bizonyult. Egyéb szerelmi kapcsolatairól most nem beszélve, háromszor is férjnél volt, s ebből adódóan nevét is időről-időre megváltoztatta. Egy ideig Doortje Frenkel-Bouwmeester, majd Théo Brondgeest-Bouwmeester, végül harmadik férje, a zongorista és zeneszerző, Gottfried Mann után a Theo Mann-Bouwmeester nevet viselte. A halála után róla elnevezett Theo d'Or-díjat 1955-óta ítélik oda Hollandiában az adott színházi évadban legjobb alakítást nyújtó színésznőnek.

       


Hozzászólások