blog
2010. 07. 08. – Najmányi László: Régi képek, új képtelenségek
Címkék:
Régi fényképeket szkennelek memoárjaim számára, 19. századi, a 20. század elején készült fotókat, aztán a két világháború közötti időszak képeit, majd a Rákosi és Kádár korszak következik, végül az utolsó évtizedek lenyomatai.
2009. 10. 17. – Az idő és a halhatatlan
Az idő emberi találmány. Einstein mondta ki és bizonyította be először, hogy az idő relatív. Erről magunk is megbizonyosodhatunk, ha éberen éljük az életünket. Fiatal korunkban az idő lassan múlik. Ahogy öregszünk, úgy gyorsul fel múlása.
2009. 10. 7. – Képek és kommunikáció
A filmek, televízió, az internet térhódítása révén elárasztanak bennünket a képek. Az emberek nagy részének se ideje, se energiája, se késztetése nincs bármi alaposabb tanulmányozására. Sokan már régóta a kép haláláról beszélnek. Miért érzik mégis annyian szükségét a képek szaporításának? Régebben divat volt a "Nagy Amerikai Monológ"-ról beszélni, azon gúnyolódni, hogy az amerikaiak csak a magukét mondják, saját magukon kívül nem látnak, hallanak senki mást. Míg Amerikában élve monologizálást és a valódi, értelmes, érdekes párbeszédre vonatkozó igényt egyaránt tapasztaltam, a kétoldalú, kétirányú kommunikációra való képesség mintha eltűnőben lenne Magyarországon.
2009. 9. 29. – Plágium és interpretáció
Címkék:
A cikkből megtudtam, hogy az Ukrajnának van tehetsége című, ukrán televíziós ki-mit-tud versenyt Kszénia Simonova nyerte az ukrán nép második világháború alatti szenvedéseit bemutató, élőben előadott homok animációjával.
2009. 9. 18. – Az eseményhorizont
Meg kell szoknunk, hogy az történik meg, ami felkerül az internetre. Nincs olyan fiatal munkatársam, ismerősöm, barátom, aki rendszeresen olvasna újságokat, magazinokat, könyveket. Az új generációk már nem Johannes Gensfleisch zur Laden zum Gutenberg 15. századi találmánya, a nyomdagép révén informálódnak a világról.
2009. 9. 11. – Egy nap története
Reggel a New York-i World Trade Center ikertornyainak lerombolásuk előtt készült fényképeit tanulmányoztam. Építészetileg a hasáb-alakú, Minoru Yamasaki által tervezett,1970-71-ben átadott tornyok csak annyi értékkel rendelkeztek, hogy nagyok, magasak voltak és kettőt építettek belőlük. Sokak szerint New York szimbóluma volt a két otromba, fallikus torony. Én inkább az Empire State Buildinget, vagy a Chrysler tornyot gondolom a város szimbólumainak, éppen stílusuk miatt, amely számomra megjeleníti a metropolisz (Gotham) és lakói turisták előtt ritkán mutatkozó, romantikus lelkületét.
2009. 9. 4. – A blog
Címkék:
Najmányi László
Bevezető az artportal.hu blogjához
2009. szeptember 4.
Az internetes, nyilvánosságnak szánt napló, a blog vátozatos formákban és tartalmakkal működő műfaja az 1990-es évek elején jelent meg a világhálón. Az artportal.hu általam írt és moderált blogja 2009 szeptemberében indult.
Bevezető az artportal.hu blogjához
2009. szeptember 4.
Az internetes, nyilvánosságnak szánt napló, a blog vátozatos formákban és tartalmakkal működő műfaja az 1990-es évek elején jelent meg a világhálón. Az artportal.hu általam írt és moderált blogja 2009 szeptemberében indult.

