partnereink
acb Galéria, Budapest A hiány mint erény
Várnai Gyula új munkái titokzatosak. Alig néhány elemből épülnek össze, esztétikai értelemben véve egyszerűek, mint egy ék vagy egy emelő. Hosszasan lehet sorolni, hogy mi minden nincs bennük. Lássunk néhány példát, mert esetükben a hiány: erény.
Nincsenek bennük metaforák. Gyakran hallani, hogy egy műalkotás erre vagy arra a dologra utal. Az utalások széles skálája a szeptember 11-i terrortámadástól a titokzatos, Hermész Triszmegisztosztól származó idézetekig terjed. Várnai Gyula munkáiban a leggyakorlottabb metaforagyártó is elbotlik. Valahogy úgy esik, hogy minden hasonlat sántít. Ha a fényekről nagy nehezen sikerül azt képzelni, hogy a fizikai fényen túl a megvilágosodás élményét jelképezik, akkor az árnyékokról kiderül, hogy egészen szokásos, vetett árnyékokról van szó. Idézetek kíméljenek.
Nincsenek bennük lényegtelen elemek vagy eszközök. A digitális nyomatok egy része egyszerűen „anyagszerű”. Talán így lehet mondani, amikor egy képalkotási módszer a Photoshop elemi képességein alapul. A nyomatok rétegekre (layer) bomlanak, és a rétegek közötti téri helyzetet az adott réteg életlensége (blur) szabja meg. A printeken látható rétegek általában jelentésrétegek is. Az életlenség és az áttetszőség segítségével finoman szabályozható és egyszerű szerkezetet adnak, és a szerkezet szót itt képfelépítés és masinéria értelemben is lehet érteni. Az alkotó sikerrel tisztította meg ezt a szerkezetet minden alkatrésztől, amely nem vesz részt (eléggé) a működésében. Metaforának itt van a tőmondat.
Nincsenek köztük sorozatok. Ez önmagában még nem volna erény, bár digitális nyomatok esetében a sorozat készítése csábító lehetőség az életműdúsításra. Sok közepes (értsd: hármas alá) sorozat alapját képezte egy kiváló első kép, amelynek láttán az alkotó magában így szólt, most még négy/tíz/száz ilyet kellene csinálni. Sokan képzelik, hogy az alkotói folyamat az egyszerűtől a komplex felé tart. Valójában a dolog fordított irányú. Az alkotók általában egyszerűsítik a dolgokat, legalábbis a sokból elhagynak a kevés kedvéért, ahogy fokozatosan számukra is világossá válik, mi az, ami a munkában érdekes. A kiállításon végigtekintve jól látszik, hogyan kísérletezik az alkotó azzal, hogy a képet felépítő eszközök hangsúlyával kitapogassa a képalkotási módszer határait. Némelyik munkán az életlenség optikailag lehetetlen mértékű, máshol pedig inkább az egyes rétegek áttetszősége szabja meg a kép fogalmi-illuzórikus terét. A képek nemcsak a vizuális illúzió tekintetében különbözőek, hanem a fogalmi szerkezetükben is sokfélék.
Várnai Gyula új munkái egy emberi környezetből épített világot mutatnak. Ebben a világban a tárgyak és a fogalmak szinte azonos módon léteznek. A fogalmaknak mélységük, kiterjedésük van, a tárgyak viszont elszabadulva a térből és a tömegből mindenféle lehetetlen dologba kezdenek. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a képeken semmi sem igazi. A tárgyak gyakran félúton vannak a valóságos és a szintetikus között, a rendkívül intenzív térérzetet pedig sík rétegek okozzák. A térszerkezetet megszabó életlenség és áttetszőség a fényképhez szokott szemünk számára nagyon realisztikus teret jelenít meg. De sok munkában inkább arra szolgál, hogy a montázsnak adjon egy újabb dimenziót.
Az egyik műben a szemlélő is beépül ebbe a szerkezetbe. A három diavetítő segítségével egymásra vetített kép egyes rétegeibe szó szerint be lehet sétálni. A térbeli helyzet ugyanolyan abszurd, mint a printeken, az installáció természetéből következően itt a fizikai valóság eszközei keltik fel a rétegekből felépülő tér illúzióját. Korábban az illúziót általában valamilyen verbális elem kísérte, a legújabb munkákban ez számjegyekké változott. A konkrét verbális jelentés teljesen megsemmisült. Átadta a helyét egy szuggesztív térképzésnek, amely elég erős ahhoz, hogy a printeket a konceptualitásból egy teljesen egyéni vizualitás irányába mozdítsa el. A képek egy részén már a téri illúzió is alárendelt viszonyban van a térszerkezettel szemben. Az ábrázolt tárgyak is nélkülöznek minden konkrét jelleget, azaz a könyvek címét csak majdnem lehet kibetűzni, az erdőrészlet kiválasztásánál láthatólag szempont volt, hogy se regényes, se dokumentarista asszociációkat ne keltsen. Ugyanez érvényes a számokhoz használt betűtípusokra, az installációkban felhasznált tárgyakra is.
Mindezek ellenére e műveknek van valami sajátos hangulata, amely nem képezheti írás tárgyát, mert megtekintésükkor keletkezik. Várnai Gyula új munkái titokzatosak. (Megtekinthető február 20-ig.)
(Faa Balázs)
Nincsenek bennük metaforák. Gyakran hallani, hogy egy műalkotás erre vagy arra a dologra utal. Az utalások széles skálája a szeptember 11-i terrortámadástól a titokzatos, Hermész Triszmegisztosztól származó idézetekig terjed. Várnai Gyula munkáiban a leggyakorlottabb metaforagyártó is elbotlik. Valahogy úgy esik, hogy minden hasonlat sántít. Ha a fényekről nagy nehezen sikerül azt képzelni, hogy a fizikai fényen túl a megvilágosodás élményét jelképezik, akkor az árnyékokról kiderül, hogy egészen szokásos, vetett árnyékokról van szó. Idézetek kíméljenek.
Nincsenek bennük lényegtelen elemek vagy eszközök. A digitális nyomatok egy része egyszerűen „anyagszerű”. Talán így lehet mondani, amikor egy képalkotási módszer a Photoshop elemi képességein alapul. A nyomatok rétegekre (layer) bomlanak, és a rétegek közötti téri helyzetet az adott réteg életlensége (blur) szabja meg. A printeken látható rétegek általában jelentésrétegek is. Az életlenség és az áttetszőség segítségével finoman szabályozható és egyszerű szerkezetet adnak, és a szerkezet szót itt képfelépítés és masinéria értelemben is lehet érteni. Az alkotó sikerrel tisztította meg ezt a szerkezetet minden alkatrésztől, amely nem vesz részt (eléggé) a működésében. Metaforának itt van a tőmondat.
Nincsenek köztük sorozatok. Ez önmagában még nem volna erény, bár digitális nyomatok esetében a sorozat készítése csábító lehetőség az életműdúsításra. Sok közepes (értsd: hármas alá) sorozat alapját képezte egy kiváló első kép, amelynek láttán az alkotó magában így szólt, most még négy/tíz/száz ilyet kellene csinálni. Sokan képzelik, hogy az alkotói folyamat az egyszerűtől a komplex felé tart. Valójában a dolog fordított irányú. Az alkotók általában egyszerűsítik a dolgokat, legalábbis a sokból elhagynak a kevés kedvéért, ahogy fokozatosan számukra is világossá válik, mi az, ami a munkában érdekes. A kiállításon végigtekintve jól látszik, hogyan kísérletezik az alkotó azzal, hogy a képet felépítő eszközök hangsúlyával kitapogassa a képalkotási módszer határait. Némelyik munkán az életlenség optikailag lehetetlen mértékű, máshol pedig inkább az egyes rétegek áttetszősége szabja meg a kép fogalmi-illuzórikus terét. A képek nemcsak a vizuális illúzió tekintetében különbözőek, hanem a fogalmi szerkezetükben is sokfélék.
Várnai Gyula új munkái egy emberi környezetből épített világot mutatnak. Ebben a világban a tárgyak és a fogalmak szinte azonos módon léteznek. A fogalmaknak mélységük, kiterjedésük van, a tárgyak viszont elszabadulva a térből és a tömegből mindenféle lehetetlen dologba kezdenek. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a képeken semmi sem igazi. A tárgyak gyakran félúton vannak a valóságos és a szintetikus között, a rendkívül intenzív térérzetet pedig sík rétegek okozzák. A térszerkezetet megszabó életlenség és áttetszőség a fényképhez szokott szemünk számára nagyon realisztikus teret jelenít meg. De sok munkában inkább arra szolgál, hogy a montázsnak adjon egy újabb dimenziót.
Az egyik műben a szemlélő is beépül ebbe a szerkezetbe. A három diavetítő segítségével egymásra vetített kép egyes rétegeibe szó szerint be lehet sétálni. A térbeli helyzet ugyanolyan abszurd, mint a printeken, az installáció természetéből következően itt a fizikai valóság eszközei keltik fel a rétegekből felépülő tér illúzióját. Korábban az illúziót általában valamilyen verbális elem kísérte, a legújabb munkákban ez számjegyekké változott. A konkrét verbális jelentés teljesen megsemmisült. Átadta a helyét egy szuggesztív térképzésnek, amely elég erős ahhoz, hogy a printeket a konceptualitásból egy teljesen egyéni vizualitás irányába mozdítsa el. A képek egy részén már a téri illúzió is alárendelt viszonyban van a térszerkezettel szemben. Az ábrázolt tárgyak is nélkülöznek minden konkrét jelleget, azaz a könyvek címét csak majdnem lehet kibetűzni, az erdőrészlet kiválasztásánál láthatólag szempont volt, hogy se regényes, se dokumentarista asszociációkat ne keltsen. Ugyanez érvényes a számokhoz használt betűtípusokra, az installációkban felhasznált tárgyakra is.
Mindezek ellenére e műveknek van valami sajátos hangulata, amely nem képezheti írás tárgyát, mert megtekintésükkor keletkezik. Várnai Gyula új munkái titokzatosak. (Megtekinthető február 20-ig.)
(Faa Balázs)
Faa Balázs