Artportal.hu

Feudalizmus a Ludwig Múzeumban címmel írt cikket az Index internetes lap február 27-én azt állítva, hogy a minisztérium két évre „csendben” meghosszabbította a múzeum főigazgatójának mandátumát, holott ki kellett volna írnia posztjára a pályázatot. Mindennek hátterében pedig „nehezen átlátható minisztériumi háttéralkut” sejtett, azaz hogy Néray Katalin „kijárta” Hiller Istvánéknál, ne kelljen még abbahagynia munkáját a Ludwigban. E sejtéseket nem segített eloszlatni az a sajátos tény, hogy az Indexnek érdemben egyik fél sem magyarázta és indokolta meg, pontosan mi és miért történt. Olvasóink pontos tájékoztatása érdekében levélben fordultunk a minisztériumhoz és a múzeumhoz annak reményében, hogy az Index-cikk után (feltehetően kiérleltebb formában) röviden fejtsék ki álláspontjukat. A Ludwig Múzeum -- Kortárs Művészeti Múzeumban jelenleg több olyan nagy, nemzetközi együttműködéssel megvalósuló kiállítás előkészítése zajlik, amely Néray Katalin igazgató asszony szakmai koncepciója alapján, illetve az ő szakmai kapcsolatain alapulva jöhet majd létre. A kiállítások sikere és az előkészítés gördülékenysége érdekében volt szükség a kinevezésének meghosszabbítására. A kinevezés meghosszabbítása lehetőséget ad arra is, hogy igazgató asszony utódját a lehető legnagyobb körültekintéssel sikerüljön kiválasztani. OKM Sajtóiroda Tisztelt Kollégák! Engedjék meg, hogy röviden ismertessem a tényállást a Ludwig Múzeum -- Kortárs Művészeti Múzeum igazgatói pályázatával kapcsolatban, annál is inkább, mert az Index félrevezető és pontatlanságokat közlő cikke nyomán más médiumok is botrányt vagy legalább bulvárszenzációt szimatolva nyilvánultak meg az ügyben. A mandátumom 2007. február 28-án járt le, előtte két nappal megkaptam dr. Hiller István miniszter úr levelét arról, hogy megbízásomat a magasabb vezetői beosztásra kiírandó új pályázati eljárás eredményes lebonyolításáig meghosszabbítja. Ennek az az előzménye, hogy január közepén -- tekintettel arra, hogy a pályázatot addig nem írták ki -- kértem, hogy hosszabbítsák meg a megbízásomat, mert felelősséget érzek a múzeum iránt ezekben a nehéz átszervezéses időkben, és vannak befejezetlen ügyek, amelyek hozzám kapcsolódnak. Határidőt sem én, sem a Miniszter úr nem írt, de ez nem jelenti azt, hogy ez az állapot a végtelenségig tart, a pályázatot természetesen ki fogják írni. Ezek a szikár tények, ez nem nevezhető álláspontnak. Ami az én saját álláspontomat illeti, egyelőre azokkal a problémákkal vagyok elfoglalva, amelyek a 11 közgyűjteményt érintő átszervezéssel kapcsolatosak, amelynek első üteme április 1-jétől aktuális. Fontos, hogy a részleteket jól ismerő felelős vezető bonyolítsa ezeket a tárgyalásokat és képviselje a múzeum érdekeit. Minden további információval szívesen állok a Műértő Szerkesztőségének rendelkezésére. Jelen válaszomat a múzeumi kollégáknak megküldtem. Üdvözlettel: Néray Katalin igazgató A minisztérium közleménye és Néray Katalin levele alapján rekonstruálható tények: 1. a minisztérium elmulasztotta időben kiírni (legalábbis január közepéig ezt nem tette meg) a 2007. február 28-án lejáró igazgatói mandátum miatt esedékes pályázatot; 2. a jelenlegi igazgatónő ezért (ugyancsak januárban) kérte, hogy hosszabbítsák meg a megbízatását. Indokául a kulturális intézményrendszerben zajló átszervezéseket, illetve a folyamatban lévő, általa menedzselt kiállítási projekteket említette; 3. mandátuma lejárta előtt két nappal a miniszter levélben értesítette az igazgatót, hogy „az új pályázati eljárás eredményes lebonyolításáig” -- vagyis konkrét határidő nélkül -- meghosszabbítja megbízását. Az igazgatói pályázat elhalasztása mellett az eset nyilvánosságra kerülése idején elhangzott érvek közül (például az Index riportjában) a legtöbbet hangoztatott a „megfelelő utód” hiánya. Könnyen belátható: ezt kijelenteni -- tudniillik, hogy ilyen nem létezik -- egyedül a pályázatot elbíráló szakmai grémium hivatott, a beérkezett pályázatok értékelését követően. Honnan lehetne előre tudni, hogy egy nyílt, nemzetközi versenyben -- ahol a potenciális indulók a (most már) Portótól Várnáig terjedő EU-zónából kerülhetnek ki -- nem akad majd elfogadható jelölt? Az pedig egyenesen abszurd, hogy egy igazgatónak „ki kellene nevelnie” utódját (amit a minisztériumi osztályvezető, Vígh Annamária ráadásul „morális kötelességnek” nevezett). A bécsi Ludwig Múzeum, a MUMOK jelenlegi vezetőjét, Edelbert Köb urat nehéz lenne elődje, Hegyi Lóránd „kineveltjének” tekinteni -- többek között azért sem, mert programjának számos eleme éppen a Hegyi-féle koncepció kritikáján, illetve reformján alapszik. Így, a változó elképzelések egymásutánjával formálódik-alakul egy múzeum története. Egy igazgatóváltás nem a világvége. Vajon egy nemzetközi pályázatnál „körültekintőbben” miképpen lehetne kiválasztani a Néray Katalint követő új vezetőt? Az érvek második csoportja a múzeumban folyamatban lévő ügyekre (átszervezés, kiállítási projektek) vonatkozik. Csak elméletben létezik olyan vezetőváltás kiállítások szervezésével-rendezésével foglalkozó (jó esetben évekre előre tervező) intézmények élén, hogy az előző igazgató mindent befejez és elrendez, amit elkezdett, és utódja már kizárólag a maga koncipiálta programokkal foglalkozhat. Az átmeneti időszakok elkerülhetetlenek; kézenfekvő megoldásnak az „ügyek átadása”, a konzultáció és az információcsere (és egyes kivételes, személyhez kötődő szakmai projektek esetén a megbízott kurátorként történő közreműködés) tűnik. A Ludwig esetében korai lenne vezetői válságról beszélni. Noha épp a Műértő hasábjain zajlott vita arról, hogy nem volna-e itt az ideje a múzeum megújításának, Néray Katalin szakmai érdemeit, a MÜPA-ba költözés levezénylését nemigen vitatja senki. Egy, a művészeti szakma meghallgatása nélkül megtervezett kulturális nagyberuházás közben hirtelen támadt „költözési ötletből” végső soron jól jött ki a múzeum, s ehhez az ő tárgyalási érzékére és tapasztalataira is szükség volt. De ez a történet mégiscsak régimódi. A szónak abban az értelmében, hogy demokratikus körülmények között nem így szokás bonyolítani a nemzeti nagyintézmények ügyeit. Néray Katalin a Műértőnek küldött levelében ezt írja: „…egyelőre azokkal a problémákkal vagyok elfoglalva, amelyek a 11 közgyűjteményt érintő átszervezéssel kapcsolatosak, amelynek első üteme április 1-jétől aktuális. Fontos, hogy a részleteket jól ismerő felelős vezető bonyolítsa ezeket a tárgyalásokat és képviselje a múzeum érdekeit.” Nem csoda, hogy a magyar közpolitika kafkai kastélyt idéző viszonyai között egy intézményvezető úgy érzi, a helyén kellene maradnia. A fenti bekezdés, szabad fordításban, mintha azt jelentené: „Ha ide most, amikor feje tetején áll minden, új ember jön, percek alatt megvezetik.” Meglehet, ez így is van. Az azonban mégis elképzelhetetlen, hogy a helyzetről senki se tájékoztassa a közvéleményt. Azt kell gondolnunk, hogy sem a minisztérium, sem a múzeum nem sajátította el a demokratikus nyilvánosság keretei közötti kommunikáció gyakorlatát. A Ludwig esete azért baljós jel, mert a hazai kulturális politika (éppenséggel az is vitatható, létezik-e most ilyesmi) konzervatív, már-már aczéli fordulatára utal. Hiller István miniszter az Operaház esetében -- ott aztán volt vezetői válság rendesen -- még tavaly el tudta mondani a nyilvánosság előtt, hogy februárban pályáztatás lesz. Nem lett, de tavasszal talán tényleg lesz, először valóban stabilizálni kellett az intézmény működését. A Filmintézettel kapcsolatban már semmit sem kommunikált a minisztérium, még akkor sem, amikor az előző miniszter, Bozóky András nyilvánosság elé vitte: annak idején személyes közbenjárásra kényszerült visszavonni a már kiírt igazgatói pályázatot. Mint ahogy a minisztérium arról sem szólt egy hangot sem, hogy ki és mit csinál majd a Ludwig Múzeum megüresedett helyén, a Várban. (Azt már felvetni is szinte utópisztikus, hogy ez ügyben nyitott diskurzus, koncepciók nyílt versenye is folyhatott volna.) A miniszterváltás és szervezeti összevonás óta az új OKM semmilyen lényegi ügyben nem konfrontálódik, illetve nem vállal párbeszédet a nyilvánosság előtt. Sorolhatnánk az ügyeket, amelyekben válasz nélküli kérdések sorakoznak, a művészeti szakmai szervezetek támogatásmegvonásától kezdve (például a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület) már megindult és félbe maradt programokig (például a Program a Kortárs Könnyűzenei Kultúráért). Közben a miniszter -- ahogy az MTI hírében állt -- „hivatalában fogadja” például a pesti színházigazgatók „küldöttségét”, akik a főváros (tehát nem a minisztérium!) pénzügyi terveiről szeretnének vele beszélni. Naiv olvasat szerint mindez stratégia, hiszen a közgyűjteményi „racizás” hónapjait éljük, és az OKM nem akar új frontokat nyitni a vészterhes időkben, inkább csendben dolgozik. Kevésbé jóhiszemű olvasat szerint az előszobázás, a személyes kijárás korszaka köszöntött be újra. Keserű igazság: a hazai intézményi és minisztériumi apparátus egy része ebben szocializálódott, és bizonnyal otthonosabban mozog efféle viszonyok között. Ha azonban a viszonyok így maradnak, akkor a majdan érkező (?) új generációs -- sőt akár külföldről jövő -- intézményvezetők azonnal eltévednek az útvesztőben. Ha ugyan lesz egyáltalán kedvük nekiindulni.

©Andrási Gábor--Nagy Gergely