Artportal.hu

A megalomániássá és egyre mohóbbá vált nemzetközi műkereskedelmi piac nem ismer határokat: az eleinte csak a nyugati művészeti világra jellemző, majd néhány éve a (távol-)keleti régiót is meghódító művészeti vásári roham az idén végül a Közel-Keletre is elért. A világ pillanatnyilag egyik legintenzívebben fejlődő részén az anyagi javak felhalmozódását követi a kultúra, a művészetek -- sőt a kortársművészet. Ezeket a lehetőségeket ismerték fel a brit szakemberek, amikor a helyi erőkkel karöltve Dubaiban, az Arab Emírségekben megrendezték a Közel-Kelet első nemzetközi művészeti vásárát, a DIFC (Dubai International Financial Center) Gulf Art Fairt. A Nyugat művészetének szellemét és műkereskedelemi struktúráját átültetni a világ igen távoli kulturális miliőjébe, ahol az anyagi feltételeken kívül szinte minden más körülmény hiányzik, kihívást jelentő, de sikeres vállalkozásnak bizonyult. A több mint 4,5 milliós emirátus népességének csak 20 százaléka helyi származású, a többiek külföldiek: főleg pakisztániak, indiaiak, valamint más arab országok szülöttei, jelentős részben olcsó munkaerőt képező betelepültek. A lakosság számát Nyugatról jött szakemberek is gyarapítják. A nyugati és az arab világgal is együttműködő ország hét emírségre (arab törzsre) tagolódik, amelyek a tartományi székhelyükről kapták a nevüket. Ezek a föderáción belül önállóságot élveznek; a gazdaságilag legerősebb Abu-Dzabi általában dominanciára törekszik, de a legnagyobb kereskedelmet Dubai bonyolítja. Az üzleti és a pénzügyi központ kiépítését célként kitűző térség kozmopolitább, liberálisabb, az iszlám vallási és kulturális hagyományainak követését illetően környezeténél engedékenyebb szellemű. Fontos bevételi forrása a bevásárló- és luxusturizmus, szórakoztatóipara, éjszakai élete pedig különleges státust élvez az arab régión belül. Már eddig is hatalmas ingatlanberuházások valósultak itt meg, és még nagyobbak várhatók. A luxushotelek és rezidenciák főleg az öböl közelében -- de mesterséges szigetek formájában még a nyílt vízen is -- épülnek, beljebb pedig az üzleti és a banki szektort kiszolgáló felhőkarcolók és a hatalmas bevásárlóközpontok egyenesen a sivatagból nőnek ki. Itt a szuperlatívuszok uralkodnak: a világ legmagasabb felhőkarcolóját szeretnék felépíteni, a legnagyobb luxussal berendezett terekben a legdrágább tárgyakat kívánják elhelyezni. Abu-Dzabi a múzeumokon keresztül szándékozik a térségbe behozni a nyugati kultúrát. Ezt szolgálják a Saadiyat-szigeti építkezések, ahol Frank Gehryt, Zaha Hadidot, Jean Nouvelt és Tadao Andót kérték fel arra, hogy tervezzék meg többek közt az amerikai Guggenheim Múzeum vagy a francia Louvre gyűjteményéből válogatott anyagnak, illetve a társművészeteknek teret adó gigászi épületegyütteseket. Dubai művészetpolitikája ezzel szemben jelentős részben a magántőkére, a multikulturális üzleti szférára, a műkereskedelemre számít. Az emírségek első világi iskoláját 1953-ban, első egyetemét 1977-ben alapították. Ma már három állami és több magánegyetem működik. Kifejezetten művészeti oktatásra szakosodott iskolák nem léteznek, csupán egy-két egyetemen belül alakultak művészképző tanszékek. E téren Sharjah a legaktívabb, itt működik egy művészeti intézet, valamint az ország egyetlen művészeti múzeuma, amelyet -- egyéb kiállítási intézményekkel együtt -- a Qasimi uralkodócsalád tart fenn. Ez a város a Sharjah Biennále színhelye, amely április elején immár 9. alkalommal várja a látogatókat. Abu-Dzabiban őszre szervezik az Art Paris modern és kortársművészeti vásárt. Az emírségekben a nyugati értelemben vett képzőművészet nem része a hagyományoknak, mégis egyre népszerűbbé válik a helyi művészek körében. A családi élet, a tradíciók, a beduin lét témáin túl már más jelenetek is felbukkannak alkotásaik témái közt. A helyi művészek egyre nagyobb figyelmet és támogatást kapnak az államtól és a gazdasági csoportoktól. Az állam is tart fenn kiállítótereket, művészeti központokat Abu-Dzabiban, Sharjahban és Dubaiban. A prognózisok szerint az arab, de különösen az iráni művészek értéke tovább emelkedő tendenciát mutat, míg a nemzetközi kortársművészet árusításának kimenetele még bizonytalan. A modern festmények jól keltek el a Christie’s-aukción (a cég 2006 májusa óta tart itt árveréseket), de nem tudni, hogy a konceptuálisabb szellemű műveket is hasonló érdeklődés követi-e majd. A helyi és a térségbeli kortársművészet gyűjtői, pártolói egyrészt az uralkodócsaládból, másrészt az arab származású üzletemberek, illetve a nyugati műgyűjtők köréből kerülnek ki. Dubaiban és környékén az elmúlt öt évben szinte néhány havonként nyitnak kortársművészeti galériát. Ezek egy része arab, iráni, indiai és nemzetközi művészetet is bemutat. Pillanatnyilag több mint tíz olyan galéria működik a városban, amely koncepcióját, promócióját, szakmai színvonalát tekintve megüti a nemzetközi mércét. A régi városnegyedben, Bastakiyában nyílt a legrégibb Majlis és az XVA galéria, míg a Bagash galéria az új városrészben működik. A központtól jóval távolabb, a felső osztály rezidenciái között, villaépületekben működik például az 1x1 vagy a Red Gallery, amely a kínai művészetet képviseli. A legérdekesebb galériák az óvárostól keletre, az ipari övezet tágas raktárházaiban találhatók, köztük a modern és arab művészeket reprezentáló Meem és a B21 galéria, amelynek fenntartója, Jeffar Khaldi maga is festő. Két külföldi kurátor vezeti a legjelesebb kortársgalériaként számon tartott The Third Line-t. Működnek még galériák bevásárlóközpontokban, hotelekben is, ezen túl azonban tudható, hogy ismert nemzetközi intézmények keresnek kiállítótereket Dubaiban, ahol galériáknak hirdetés és promóció formájában állami támogatást is ígértek. A DIFC Gulf Art Fair kezdeményezése és szervezése -- a rendezvényt igazgató John Martin vezetésével -- brit szakemberek munkája. Az eseményt hazai forrásokból szponzorálták: a vásár védnökségét, támogatását a helyi uralkodócsalád és az állam vállalta, a szükséges összeg jelentős részét viszont a DIFC biztosította. A DIFC a térség leggyorsabban fejlődő pénzügyi központja, amely a regionális kapcsolatok terén, valamint a keleti és a nyugati régió összekapcsolásában játszik jelentős szerepet. A cég helyi művészetre fókuszáló saját gyűjteménnyel is rendelkezik, a fórumhoz pedig nyilván jelentős reményeket fűz, mert azt teljes egészében megvásárolta. A vásárt Dubai óvárosától nyugatra, közvetlenül az öböl partján, a Madinat Arena épületében rendezték meg. A magas részvételi díj (600 euró/nm) ellenében 43 nemzetközi galéria vett részt a történelem első közel-keleti kortársművészeti vásárán. Azonos arányban voltak jelen a nyugati és a keleti kultúrkörből érkezett kiállítók: Angliából és az Egyesült Államokból 6-6, Németországból 3, míg Ausztriából, Franciaországból és Olaszországból 2-2. Kelet-Európát csak a moszkvai Aidan Galéria képviselte. A közel-keleti térségből a dubai The Third Line, valamint egy-egy szíriai és török galéria jelent meg. Négy kiállító jött Indiából, 2-2 Japánból, Koreából és egy Kínából. Észak-Afrikából két tunéziai galéria érkezett. Egyes kiállító galériások mindkét kultúrkörben tartanak fenn kiállítóhelyet, ilyen például a San Gimignano-i/pekingi Continue, a hamburgi/bejrúti Sfeir Semler és a New York-i/újdelhi Bose Pacia/Nature Morte. A vásáron bemutatott munkák a műfajok sokrétűségét bizonyították, a minőség tekintetében pedig a jó színvonal volt a jellemző. A galériák földrajzi székhelyüktől függetlenül állítottak ki keleti és nyugati művészeket is -- főleg nemzetközileg ismerteket. A két szöuli galéria standján koreai és kínai alkotók mellett Nam June Paik és Robert Indiana műve is szerepelt. A japán Scai The Bathhouse Galéria esetében hazai és nemzetközi hírességek, így Julian Opie, Jenny Holzer és Anish Kapoor munkáit hozta el. A londoni White Cube képviseletében Damien Hirst, Gavin Turk, Mona Hatoum is jelen volt. A szintén londoni Albion Galéria standján Gelatin plüssállatokból készült fotelját és Hirosi Sigumoto életnagyságú Szaddám Huszein-fotóját láthattuk. A pekingi Pékin Fine Art Damien Hirst pöttyös autóját állította ki, míg a japán Mizuma és a tunéziai galériák csak hazai művészeket ismertettek meg a látogatókkal. A bécsi Krinzinger galéria többek közt Erwin Wurmot és orosz művészek munkáit állította ki. A müncheni Thomas Galéria klasszikus amerikai sztárokat kínált értékesítésre. Egyes galériák aranyszínű művek bemutatását gondolták stílszerűnek: a londoni Ben Brown galéria standján Alighiero Boetti képei mellett például Yves Klein vagy Claude Lallane aranyozott almája, nyula vagy elefánt-kisplasztikája is szerepelt. Jelentős érdeklődésre tarthatott számot az Artists Projects program, azaz válogatott művészek helyspecifikus munkái. A vásáron kiállító galériáktól származó és a cég felkérésére készült, nagyrészt interaktív műveket a vásár és a DIFC székházának környékén lehetett megtekinteni. A DIFC Gulf Art Fair másik népszerű terét, a Bloomberg Bidoun Lounge-ot a vásár épületét híddal összekötő szigeten alakították ki közel-keleti művészek közreműködésével. (A Bidoun közel-keleti művészek szervezete, amely többek közt művészeti magazint és könyveket jelentet meg, művészeti projekteket és eseményeket szervez.) A szigeten volt a VIP-sátor és az a helyiség, ahol 11 közel-keleti művész videóit vetítették. A vásárt négy napon keresztül művészettel és műkereskedelemmel kapcsolatos előadások, beszélgetések, viták kísérték. A Sotheby’s londoni aukciósháza a közeli luxushotelban folyamatosan telt házas -- térítéses -- tanfolyamot szervezett. A témák között szerepeltek többek közt a művészeti trendek, a biennálék, a kínai, az indiai és a közel-keleti művészet, a magán-, a múzeumi és a vállalati gyűjtemények, a feltörekvő műkereskedelmi piacok, a befektetési és más jellegű gyűjtési stratégiák. Az ingyenes Global Art Forumot a strandon, a híres Burj El Arab Hotel közelében felállított sátorban rendezték meg. A program előadásaira 40 neves nemzetközi kurátort, műkritikust, múzeumigazgatót, műkereskedőt és ismert művészeket hívtak meg, köztük volt például Wim Delvoye, Vasif Kortun, Jack Piersekian,, Hans-Ulrich Obrist, Jan Fabre, Kader Attia, Erwin Wurm. A rendezvény által a szervezők a helyi művészeti élet aktiválására és a művészeti nevelés elősegítésére is törekedtek. A közönségnapok belépőinek árát és a gálavacsora teljes bevételét, félmillió dollárt az Al Mada Foundation START Programjára ajánlották fel, amelynek célja a kevésbé fejlett területeken élő gyerekek művészeti oktatásának támogatása. Eredmény még, hogy a helyi galériák -- noha csak egy vett részt közülük a rendezvényen -- egy-egy oldal erejéig a vásár katalógusában is szerepeltek. További népszerűsítésükben az Art Bus program segített, amely három napon keresztül vitte körbe az érdeklődő közönséget az egymástól akár 15-20 kilométeres távolságban levő galérianegyedekbe. A helyi galériák programjuk bemutatására egy másik vásárt is alakítottak, a Creek Art Fairt a Bastakiya negyedben. A vásár négy napon át tartott nyitva: az elsőn a sajtó, a szponzorok és a művészeti szakemberek, a másodikon a gyűjtők, az utolsó két napon pedig az érdeklődő közönség látogatta az eseményt, amelyre összesen 9000-en voltak kíváncsiak. A DIFC Gulf Art Fairt egyaránt sikeresnek könyvelhetik el a szervezők, a szponzorok és a közönség. A régió kedvező földrajzi helyzete -- közel a jelentős műkereskedelmi tényezőkhöz, Oroszországhoz, Indiához, Délkelet-Ázsiához -- arra ösztönzi a szervezőket, hogy Dubait az egész közel-keleti térség műkereskedelmi központjává tegyék. További cél a nemzetközi és a környező arab országok művészeinek vonzása és főleg a helyi művészet felvirágoztatása -- ebben a vásár meghatározó szerepet vállalna. A tervek között szerepel a galériák számának megduplázása a következő alkalomig. Három éven belül pedig a világ öt legjelentősebb művészeti vására közé akarnak bekerülni.

©Bagyó Anna