partnereink
Bordács Andrea: Ki a kertbe! – Beszélgetés Albert Ádámmal, a Vorfahrt Kunstprojekt résztvevőjével
Vorfahrt Kunstprojekt címmel különös művészeti esemény zajlott a nyáron Stuttgartban. A helyi lakosok teret engedtek saját kertjeikben, házaikban a kortárs művészetnek. Így valódi kapcsolat jött létre a művészek és a közönség között, ami kortárs művészet esetében ritka. Különösen a köztereken szokott ez vitás helyzeteket teremteni, ahol a néző akaratlanul is találkozik műalkotásokkal, s ezekre ezért is reagál hevesebben, mint egy múzeumban. A rendezvény magyar résztvevője, Albert Ádám informál minket a stuttgarti eseményről.
– Stuttgart mely részén zajlott az esemény?
– Stuttgart több szempontból is érdekes város. Központját a háború alatt a nyugati szövetséges csapatok lebombázták. Az újjáépítés következménye, hogy az eredetileg völgykatlanba épült város legmélyebben fekvő része most teljesen modern, itt vannak a bankok, biztosító társaságok, az állami reprezentáció épületei (tartományi minisztériumok, kastély, történeti képtár), az újjáépített régi épületek. A völgykatlan peremén lévő épületek, villák, bérházszerűségek többnyire megmaradtak eredeti állapotukban. A lakónegyedeket sok zöld veszi körül. Ilyen területen volt a kiállítás, igazán a mindennapok színterén. A Birkenwaldstrasse Stuttgard egyik izgalmas utcája, tele kanyarokkal, fantasztikus kilátással az egész városra. A Stuttgart Hauptbahnhoftól indul és a Művészeti Akadémiába fut bele, két és fél kilométer hosszú.
– Kik vettek részt a kiállításon? Meghívásos volt vagy jelentkezni kellett? Volt- e tematikus vagy koncepcionális megkötés?
– A Vorfahrt Kunsprojekten kb. száz művész vett részt, részben Németországból, részben külföldről. A 100 művész kb. 200 munkáját 250 jelentkező 400 munkája közül válogatta ki a művészettörténészekből és kurátorokból álló zsűri. A projekt jellegéből adódóan a kiírásnak kétféleképpen lehetett megfelelni. Vagy egy eleve az utcára „kitalált” helyspecifikus művel, vagy gondolatiságával kötődően a kiírás szellemiségéhez, célkitűzéséhez. A beérkezett pályázatokhoz aztán mellérendeltek épületeket, utcarészeket a művészek aztán ezeken a területeken állíthattak ki.
– Honnan értesültél erről a lehetőségről? Az internetes olvastad a felhívást?
– Én Eperjesi Ágnestől kaptam egy internetes linket és az ott talált pályázatra adtam be az anyagot.
– Tendenciájában milyen jellegű munkákat láthattak a járókelők?
– A kiállított munkák nagyon sokszínűek voltak. A Vorfahrt Kunstprojekt ötletgazdája, Wolfgang Seitz és a program többi szervezője 2005 őszén kezdték szervezni a projektet. Először a Birkenwald utca 1500 lakójának küldték el az ötletet és a felkérést, hogy mint lakás és háztulajdonosok járuljanak hozzá a program sikeréhez azzal, hogy felajánlják az utcafronti részt valamely művészeti alkotás installálásához. Végül 130 személy privát területére lehetett munkákat telepíteni. Így történhetett meg, hogy a Vorfahrton bemutatott művek előkertekben, teraszokon, ablakokon, tetőkön, garázsban lettek elhelyezve. A járókelő/befogadó találkozhatott grafikai és fény, hang-, fotó- és videómunkákkal, festményekkel, szobrokkal. Ezen kívül voltak performanszok, akcióművek stb. Ezek „zajlanak” a megnyitó óta a statikus, helyspecifikus művek társaságában.
– Milyen művek voltak mégis jellemzőek ebben a szituációban?
– Érdekes, hogy a munkák közül a szobor-, installációszerű komplex tárgyak voltak túlsúlyban. A folyamatosan zajló performanszokra nincs igazán rálátásom, ugyanis csak rövidebb időt töltöttem a helyszínen. Érdekes lehet az olvasó számára, hogy az információs központ a China Gartenben (pagoda zen kert), a kiállítási utca egyik kanyarulatában volt. Ott történt a megnyitó ünnepség is.
– A köztéren elhelyezett alkotások mindig intenzívebb reagálást váltanak ki, mivel ha valaki nem akarja, akkor is szembesül e művekkel, nem önálló döntése, mint például, hogy bemegy-e egy múzeumba vagy sem. Hogyan fogadták az emberek?
– A kiállítás megnyitója május 27-én volt a Birkenwald utca tőszomszédságában található China Gartenben. A megnyitó maga is egy művészeti projekt volt utcaszínházzal, performanszokkal, koncertekkel. Nekem úgy tűnt, hogy, a város és főleg az utca lakói szívesen voltak jelen, s nagyon kívácsian és nyitottan viszonyultak az eseményhez.
– Te melyik műveddel szerepeltél?
– Én pszeudó-utcatábláimmal vettem részt az eseményen. Három darabot helyeztem ki a „nyitott tér – köztér, köztér mint valakik magántere” – gondolatkörhöz kapcsolódva.
Nagyon izgalmas volt számomra a képek felszerelésének időszaka. Ott vagy a munkáid mellett és találkozol az otthonába hazatérővel, a munkába menővel vagy a munkából érkezővel, vagy csak egy lézengő kíváncsiskodóval, s közben szinte törvényszerűen interakcióba bonyolódsz. Megkérdezik, hogy mit csinálsz, miért csinálod ezt, hogyan csinálod – ezekre a kérdésekre adekvát választ kell adnod, ami olykor elgondolkodtató és ötletadó is lehet egyúttal.
– Köszönöm.
(Stuttgart, 2006. nyár)
– Stuttgart mely részén zajlott az esemény?
– Stuttgart több szempontból is érdekes város. Központját a háború alatt a nyugati szövetséges csapatok lebombázták. Az újjáépítés következménye, hogy az eredetileg völgykatlanba épült város legmélyebben fekvő része most teljesen modern, itt vannak a bankok, biztosító társaságok, az állami reprezentáció épületei (tartományi minisztériumok, kastély, történeti képtár), az újjáépített régi épületek. A völgykatlan peremén lévő épületek, villák, bérházszerűségek többnyire megmaradtak eredeti állapotukban. A lakónegyedeket sok zöld veszi körül. Ilyen területen volt a kiállítás, igazán a mindennapok színterén. A Birkenwaldstrasse Stuttgard egyik izgalmas utcája, tele kanyarokkal, fantasztikus kilátással az egész városra. A Stuttgart Hauptbahnhoftól indul és a Művészeti Akadémiába fut bele, két és fél kilométer hosszú.
– Kik vettek részt a kiállításon? Meghívásos volt vagy jelentkezni kellett? Volt- e tematikus vagy koncepcionális megkötés?
– A Vorfahrt Kunsprojekten kb. száz művész vett részt, részben Németországból, részben külföldről. A 100 művész kb. 200 munkáját 250 jelentkező 400 munkája közül válogatta ki a művészettörténészekből és kurátorokból álló zsűri. A projekt jellegéből adódóan a kiírásnak kétféleképpen lehetett megfelelni. Vagy egy eleve az utcára „kitalált” helyspecifikus művel, vagy gondolatiságával kötődően a kiírás szellemiségéhez, célkitűzéséhez. A beérkezett pályázatokhoz aztán mellérendeltek épületeket, utcarészeket a művészek aztán ezeken a területeken állíthattak ki.
– Honnan értesültél erről a lehetőségről? Az internetes olvastad a felhívást?
– Én Eperjesi Ágnestől kaptam egy internetes linket és az ott talált pályázatra adtam be az anyagot.
– Tendenciájában milyen jellegű munkákat láthattak a járókelők?
– A kiállított munkák nagyon sokszínűek voltak. A Vorfahrt Kunstprojekt ötletgazdája, Wolfgang Seitz és a program többi szervezője 2005 őszén kezdték szervezni a projektet. Először a Birkenwald utca 1500 lakójának küldték el az ötletet és a felkérést, hogy mint lakás és háztulajdonosok járuljanak hozzá a program sikeréhez azzal, hogy felajánlják az utcafronti részt valamely művészeti alkotás installálásához. Végül 130 személy privát területére lehetett munkákat telepíteni. Így történhetett meg, hogy a Vorfahrton bemutatott művek előkertekben, teraszokon, ablakokon, tetőkön, garázsban lettek elhelyezve. A járókelő/befogadó találkozhatott grafikai és fény, hang-, fotó- és videómunkákkal, festményekkel, szobrokkal. Ezen kívül voltak performanszok, akcióművek stb. Ezek „zajlanak” a megnyitó óta a statikus, helyspecifikus művek társaságában.
– Milyen művek voltak mégis jellemzőek ebben a szituációban?
– Érdekes, hogy a munkák közül a szobor-, installációszerű komplex tárgyak voltak túlsúlyban. A folyamatosan zajló performanszokra nincs igazán rálátásom, ugyanis csak rövidebb időt töltöttem a helyszínen. Érdekes lehet az olvasó számára, hogy az információs központ a China Gartenben (pagoda zen kert), a kiállítási utca egyik kanyarulatában volt. Ott történt a megnyitó ünnepség is.
– A köztéren elhelyezett alkotások mindig intenzívebb reagálást váltanak ki, mivel ha valaki nem akarja, akkor is szembesül e művekkel, nem önálló döntése, mint például, hogy bemegy-e egy múzeumba vagy sem. Hogyan fogadták az emberek?
– A kiállítás megnyitója május 27-én volt a Birkenwald utca tőszomszédságában található China Gartenben. A megnyitó maga is egy művészeti projekt volt utcaszínházzal, performanszokkal, koncertekkel. Nekem úgy tűnt, hogy, a város és főleg az utca lakói szívesen voltak jelen, s nagyon kívácsian és nyitottan viszonyultak az eseményhez.
– Te melyik műveddel szerepeltél?
– Én pszeudó-utcatábláimmal vettem részt az eseményen. Három darabot helyeztem ki a „nyitott tér – köztér, köztér mint valakik magántere” – gondolatkörhöz kapcsolódva.
Nagyon izgalmas volt számomra a képek felszerelésének időszaka. Ott vagy a munkáid mellett és találkozol az otthonába hazatérővel, a munkába menővel vagy a munkából érkezővel, vagy csak egy lézengő kíváncsiskodóval, s közben szinte törvényszerűen interakcióba bonyolódsz. Megkérdezik, hogy mit csinálsz, miért csinálod ezt, hogyan csinálod – ezekre a kérdésekre adekvát választ kell adnod, ami olykor elgondolkodtató és ötletadó is lehet egyúttal.
– Köszönöm.
(Stuttgart, 2006. nyár)
© Bordács Andrea