Artportal.hu

Halálának harmincadik évfordulóján, 1948-ban volt a művésznek legnagyobb kiállítása az Albertinában. Otto Benesch, a ház akkori igazgatója közel háromszázötven rajzot, grafikát, akvarellt és guache-t állított ki. Tehette, hiszen a gyűjtemény több mint 200 munkát őriz, és ebben az anyagban a művész alkotói pályájának minden fázisa, minden témája dokumentálva van. Azonkívül akkoriban viszonylag könnyen kölcsönöztek a világ múzeumai is anyagukból, úgyhogy a 350 kép hamarosan együtt volt. Akkoriban? Ma is. A mostani a második legátfogóbb a sorban. Az igazgató, Karl Albrecht Schröder maga gondozta a kiállítást, és összesen 220 munkát állított ki: 130-at az Albertina saját anyagából, 90-et – mint hajdanán – a világ legrangosabb múzeumaiból. Olyan intézmények adtak kölcsön gyűjteményükből, mint a baseli Kunstmuseum, a Museum of Modern Art, a Metropolitan Museum of Modern Art, vagy a müncheni Staatliche Grafische Sammlung. De a budapesti Szépművészeti Múzeum is. Persze az osztrák tartományi gyűjtemények is teljesen a kiállítás mögé álltak: a Neue Galerie Grazból, a felső- és az alsó-ausztriai tartományi múzeum, vagy a bécsi Akademie der bildenden Künste. És jónevű gyűjtők a világ minden tájáról: Robert and Mary Looker Kaliforniából, The Earl and Countess of Harewood, a londoni Nagy Richárd, a Michael és Judy Steinhardt gyűjtemény és mások. Nem untatni akartam az olvasót, csupáncsak azért soroltam fel néhányat a kölcsönzők közül, hogy láthatóvá tegyem a kiállítás méreteit és sokrétűségét. Korában Schiele sokszor okozott közfelháborodást, megbotránkozást (majdnem egy hónapot töltött vizsgálati fogságban kiskorú személy elcsábítása vádjával, mely végülis légbőlkapottnak, rágalomnak bizonyult). Mivel az erotikát direktben, a női testet sokszor teljesen ruha nélkül, a legerotikusabb, a legkihívóbb pózokban ábrázolta, és mindez mindaddig (a pornográfiától és a karikatúrától eltekintve) ismeretlen, szokatlan volt, minden aktrajz és –festmény ellenére. Schiele igen gyorsan rajzolt. Modelljeit szinte kapkodva, a lehető minden oldalról és minden lehető pózban rajzolta meg, ám a „színezést”, a „kifestést” magányban, modell nélkül applikálta a rajzokra. Sokszor a rajzot is a modell jelenléte nélkül fejezte be, vagy alakította át. Így jöttek létre azok a „képsorok”, melyek ugyanabban az „ülésben” készültek, szemből, hátulról, oldalról vagy éppen felülről. Filmszerű szekvenciákat hozott létre, olyannyira, hogy szinte látjuk a modell mozgását. Színezései néha önkényesnek tűnnek: a rajzokon sokszor nincs más szín, csak két-három kárminpiros folt, a mellbimbók és a száj foltjai. Ezek is a szcenáriót szolgálják, és persze a szándékos erotikát hangsúlyozzák. Schiele a Wiener Jugendstil gyermeke. Expresszionizmusát, a test kifejező gesztusait, mimikáját Charcot orvosi fotográfiái ihlették, aki hisztérikus nők dokumentációján dolgozott. (Azt se tagadhatjuk, hogy a századelő, amikor Schiele Bécsben élt, már Freud városa, a pamlagon mesélő nőkkel.) Főleg az a felfedezés hatott rá, mely kimutatta, hogy az emberi test beszéd nélkül is jóval gazdagabb kifejezésmóddal rendelkezik, mint amit addig hittek. Ez késztette arra is, hogy modelljét körüljárva rajzolja meg: „bekerítse”. Schiele másik arca önarcképeiben tárul elénk. A portrék sokszor zavart, szinte őrült jegyeket mutatnak, de legalábbis ziláltak. Úgy magyarázták, hogy ezeken a képeken a művész kusza élete, kusza nemi viszonyai nyilatkoznak meg. Schröder utánajárt és bebizonyította, hogy a tézis nem tartható fenn. Schielét kortársai, akik ismerték, a legnormálisabb embernek tartották, és egész életében is csupán három nővel volt kapcsolata: Valerie („Wally”) Neuziel-lel, aki élettársa és modellje volt, és a Harms tesvérpárral. Edith felesége lett és modellje, Adele csupán modellje. Így „zilált” nemi viszonyokat se lehet szemére vetni. Schröder szerint a művész nagy rendező és színész is volt, önarcképei teátrális konstrukciók, színpadi megjelenítések: szimbolikus figurák, akiken keresztül az egzisztenciális elhagyatottságot, kiszolgáltatottságot, vagy egyszerűen az egyedüllétet ábrázolta. Ugyanebbe az irányba mutatnak rajzain a hiányzó tárgyak, melyeket modelljei nyilvánvalóan kezükben tartottak, vagy amelyekre tekintetük irányul, de Schiele „kihagyja” ezeket rajzairól. Schröder a „hiány jelenlétének” nevezi ezeket, melyek a képeket destabilizálják, a térbeli perspektívát elbizonytalanítják, és ugyancsak az egzisztenciális elhagyatottságot és a radikális önelidegenülést vannak hivatva megjeleníteni. Schiele pályája lassan alakul. 1909-ben Gustav Klimt-tel és Oskar Kokoschkával az Internationale Kunstschaun állít ki, ahol főleg Klimt arat sikert, de hamarosan Schiele maga lesz egy újonnan alkuló, fiatalokból álló csoport, a Neukunstgruppe vezéregyénisége. A rangos Schwarzenberg Platz-i Pisko galériában állítanak ki, ahol megismeri kora sztárkritikusát, Arthur Roesslert, aki ettől fogva gyűjtője és publicistája lesz. Az első világháború megtöri pályáját. Bár 1914-ben alkalmatlannak nyilvánítják, 1915-ben mégis be kell vonulnia, méghozzá apja születési helye szerint Prágába. Művészete a minimumra csökken, néhány orosz fogoly alakján kívül nem születik semmi. 1918-ban spanyolnáthában meghal felesége, Edith, három napra rá ő is ugyanabban. 28 évet élt. (A kiállítás 2006. március 19-ig tekinthető meg.)

©Bujdosó Alpár