partnereink
Faludy Judit: Szeretet – felszólító módban - Benczúr Emese, Imre Marianna és Lovas Ilona kiállítása
A három művész egy nemzetközi díj keretében állít most ki így együtt itt. A díj lehetővé tette Benczúr Emese, Imre Mariann és Lovas Ilona számára, hogy egy-egy kiállításon szerepeljenek Franciaországban, illetve Belgiumban – hiszen Magyarországot és képviseletére a három művészt e két nyugat-európai ország szervezői hívták meg a 2004-ben újonnan csatlakozott tagállamból. Benczúr Emese Dijonban állított ki a 2005. évi Prix Evelyne Encelot országonkénti első helyezettjeivel a dijoni Le Consortium kortárs művészeti központ közreműködésével. Imre Mariann Antverpenben a Gynaika Galériában és a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben mutatkozott be. Lovas Ilona munkáit 2007 tavaszán Bibracte-ban, a Centre Archéologique Européen du Mont Beuvray-ben láthatja majd a francia közönség.
Az Evelyne Encelot költőnőről elnevezett alapítványt 2002-ben hívták életre. Célja, hogy felhívja a figyelmet a kultúra, a természet- és a társadalomtudomány vagy a művészetek területén dolgozó, alkotó nőkre.
A hazai szakmai és a művészetszerető közönség mindhárom alkotót jól ismeri, nevük jól cseng a nemzetközi művészeti élet legkülönbözőbb területein is. A Francia Intézetben látható közös kiállításukon mindannyian igyekeztek, a régebbi és az új műveket olyan módon bemutatni, hogy az egymásra figyelés és a befelé fordulás kerüljön előtérbe. A tárlat ívét a belső út keresése, megtalálása, az önmagunkba fordulás, a családi, baráti együttlétekben is támaszt jelentő belső harmónia, stabilitás és erő adja. Az egyre sötétebb és hidegebb télben a napéjegyenlőség tölti el reménységgel az emberiséget. A visszatérő fény köré szerveződik az európai zsidó-keresztény ünnepek hitvilága, ez a központi kérdés szervezi egységbe és köti össze a születés, a kezdet és a feltámadás (újjászületés) motívumát, aminek tetőpontja a tavaszi Húsvét ünnepe, az elfogadott, illetve majdan bekövetkező beteljesülés reményében. Külső és belső utak megtételére invitálnak a művészek, játékos, ugyanakkor nagyon komoly és tömör megfogalmazást tárva elénk.
Benczúr Emese Brighten your mind című munkája arra szólít fel minket, hogy szálljunk magunkba, és gondolkozzunk a körülöttünk lévő világon, az életünkön, mi rejlik a csillogó felszín mögött. – Fényesítsd az elmédet! – mondja. A kínai villogók visszatükröződnek az áramkört záró alumíniumalapon, az intézet lekerekített ablakmezejének felső részében, az oszlopokon. Az írás gesztusa itt nem kézjegy, mégis egyedi, nem a számítógépek világához kapcsolódó bináris jel, hiába elektromos, felvillanó és kialvó színes fénysugarak váltakozása. Be touched című alkotása megint csak felszólító értelmű. András Edit úgy jellemzi, mint a hagyományos vertikális elrendezésű múzeumi tárgyakkal a maga horizontalitásában is szemben álló, a „mindent a szemnek, semmit a kéznek”-elven működő műtárgybemutatók ellen fellépő használati tárgyat. Nem készen talált tárgy, ready made, hanem kifejezett célja a kényelem. – Érints meg, érintődj meg magad is, használj! Erotikus töltetű, szinte szexuális felhívás ez – mindennapi életünk reklámfogásait idézi, nem csak színében, szőrös felületében, de tartalmi üzenetében is. Vonódj be, vegyél részt, légy aktív! Emesének ezt a munkáját itthon még nem állította ki, korábbi változatát legutóbb székesfehérvári retrospektív tárlatán mutatta be, de a francia kollégák is kiválasztották. E rózsaszínű kanapé a berlini Mongol Intézetben megrendezett idei magyar kiállításra készült. Kényelmesen leülhetünk és gondolkozhatunk pl. Lovas Ilona Zarándokút című alkotásán. A mű címe többször megváltozott már, korábban Stációk, Zarándokút Mezőszemerén néven ismerhettük meg. A 2004-ben még marhabéllel készült sorozat önmagába sűríti mindazokat a csomópontokat, amikkel jelenleg is foglalkozik. A 2005-ben készített Könyörülj rajtam! és a 2006-ban befejezett S.O.S. videóinstallációi hasonló témakört járnak körül. Belső vagy külső úton járunk, ha végtelen erőfeszítéssel, falakon, akadályokon keresztül, egyetlen célt szem előtt tartva megyünk előre, sokszor eltévedve az ismeretlen úton, meginogva, elbizonytalanodva, elkedvetlenedve, erőtlenül, esetleg nem is vesszük észre a felénk nyújtott segítő kezet, a térdünk alá helyezett puha párnákat, kiszáradt nyelvünkre csurgatott pár csepp vizet, a láthatatlan, óvó kezeket, melyek visszatartanak a szakadék szélén. Biztosak lehetünk-e abban, hogy megérkezünk, vagy hogy oda érkezünk, ahova indultunk. Egyedül vagyunk, és bár önszántunkból indultunk, egyszerre az individuum arctalan tömeggé lesz, és sodródni kezdünk benne, hisz mindannyian a cél felé törekszünk, alárendeltük magunkat egyetlen akaratnak. Hogy felelhetünk meg a ránk kimért elvárásnak? Hiába tudjuk, hogy óvón ölel körül minket az áldó kéz védelme. Nehéz a szeretet. Csak igennel és nemmel megválaszolható eldöntendő kérdéseket tehetünk föl, önmagunkban kereshetjük a válaszokat – így tanít a bölcs kínai filozófia. Ez az út. Az ősök útja, a zarándoklat, téren és időn keresztül. Az emlékek, a halottak megidézése vezet Imre Mariann munkáihoz. Határidőnapló című munkájának itt látható változata egy elemmel bővíti Mariann nagymamájának gyakorlófüzete köré fölépített installációját. Saját múltja keveredik családjának élettörténetével, alázat és kitartás, birtoklás és önálló identitáskeresés jellemzi. Mi a szeretet, az e világi, nem az Ilonánál említett isteni értelemben? A másik elfogadása, egyenrangú kapcsolat – mondanánk, mai szemmel, de elég csak az itt látható munkákat továbbgondolni ahhoz, hogy az emberiség egész történelme, a kisebbségek, a nők harcai leperegjenek a szemünk előtt. A könnyed tüllruha az ősök lelkét formázza, előttünk a női ág sorsa. Végtelenül ismétlődő imamalom-morzsolás. A damil törülközőre rögzített vízcsöppek Mariann számára a tünékenységre, a semmire emlékeztetnek. Anatómiai kísérlet című grafikai sorozatát 2004-ben kezdte. Síremlékeket, idézeteket nagyított a fotóemulzióval előkészített papírra, amelyen visszatérő motívumai közül a tüdők vérerekkel átitatott rajzolata jelenik meg. Az élő és az élettelen ellentétére, alvás és elmúlás közötti pillanatokra utal a légzés szerve, így kötve össze a grafikákat a Határidőnapló láthatatlan lelkeivel, éles árnyékaival.
<?xml:namespace prefix = o />Budapesti Francia Intézet, I. 5-éig.
Az Evelyne Encelot költőnőről elnevezett alapítványt 2002-ben hívták életre. Célja, hogy felhívja a figyelmet a kultúra, a természet- és a társadalomtudomány vagy a művészetek területén dolgozó, alkotó nőkre.
A hazai szakmai és a művészetszerető közönség mindhárom alkotót jól ismeri, nevük jól cseng a nemzetközi művészeti élet legkülönbözőbb területein is. A Francia Intézetben látható közös kiállításukon mindannyian igyekeztek, a régebbi és az új műveket olyan módon bemutatni, hogy az egymásra figyelés és a befelé fordulás kerüljön előtérbe. A tárlat ívét a belső út keresése, megtalálása, az önmagunkba fordulás, a családi, baráti együttlétekben is támaszt jelentő belső harmónia, stabilitás és erő adja. Az egyre sötétebb és hidegebb télben a napéjegyenlőség tölti el reménységgel az emberiséget. A visszatérő fény köré szerveződik az európai zsidó-keresztény ünnepek hitvilága, ez a központi kérdés szervezi egységbe és köti össze a születés, a kezdet és a feltámadás (újjászületés) motívumát, aminek tetőpontja a tavaszi Húsvét ünnepe, az elfogadott, illetve majdan bekövetkező beteljesülés reményében. Külső és belső utak megtételére invitálnak a művészek, játékos, ugyanakkor nagyon komoly és tömör megfogalmazást tárva elénk.
Benczúr Emese Brighten your mind című munkája arra szólít fel minket, hogy szálljunk magunkba, és gondolkozzunk a körülöttünk lévő világon, az életünkön, mi rejlik a csillogó felszín mögött. – Fényesítsd az elmédet! – mondja. A kínai villogók visszatükröződnek az áramkört záró alumíniumalapon, az intézet lekerekített ablakmezejének felső részében, az oszlopokon. Az írás gesztusa itt nem kézjegy, mégis egyedi, nem a számítógépek világához kapcsolódó bináris jel, hiába elektromos, felvillanó és kialvó színes fénysugarak váltakozása. Be touched című alkotása megint csak felszólító értelmű. András Edit úgy jellemzi, mint a hagyományos vertikális elrendezésű múzeumi tárgyakkal a maga horizontalitásában is szemben álló, a „mindent a szemnek, semmit a kéznek”-elven működő műtárgybemutatók ellen fellépő használati tárgyat. Nem készen talált tárgy, ready made, hanem kifejezett célja a kényelem. – Érints meg, érintődj meg magad is, használj! Erotikus töltetű, szinte szexuális felhívás ez – mindennapi életünk reklámfogásait idézi, nem csak színében, szőrös felületében, de tartalmi üzenetében is. Vonódj be, vegyél részt, légy aktív! Emesének ezt a munkáját itthon még nem állította ki, korábbi változatát legutóbb székesfehérvári retrospektív tárlatán mutatta be, de a francia kollégák is kiválasztották. E rózsaszínű kanapé a berlini Mongol Intézetben megrendezett idei magyar kiállításra készült. Kényelmesen leülhetünk és gondolkozhatunk pl. Lovas Ilona Zarándokút című alkotásán. A mű címe többször megváltozott már, korábban Stációk, Zarándokút Mezőszemerén néven ismerhettük meg. A 2004-ben még marhabéllel készült sorozat önmagába sűríti mindazokat a csomópontokat, amikkel jelenleg is foglalkozik. A 2005-ben készített Könyörülj rajtam! és a 2006-ban befejezett S.O.S. videóinstallációi hasonló témakört járnak körül. Belső vagy külső úton járunk, ha végtelen erőfeszítéssel, falakon, akadályokon keresztül, egyetlen célt szem előtt tartva megyünk előre, sokszor eltévedve az ismeretlen úton, meginogva, elbizonytalanodva, elkedvetlenedve, erőtlenül, esetleg nem is vesszük észre a felénk nyújtott segítő kezet, a térdünk alá helyezett puha párnákat, kiszáradt nyelvünkre csurgatott pár csepp vizet, a láthatatlan, óvó kezeket, melyek visszatartanak a szakadék szélén. Biztosak lehetünk-e abban, hogy megérkezünk, vagy hogy oda érkezünk, ahova indultunk. Egyedül vagyunk, és bár önszántunkból indultunk, egyszerre az individuum arctalan tömeggé lesz, és sodródni kezdünk benne, hisz mindannyian a cél felé törekszünk, alárendeltük magunkat egyetlen akaratnak. Hogy felelhetünk meg a ránk kimért elvárásnak? Hiába tudjuk, hogy óvón ölel körül minket az áldó kéz védelme. Nehéz a szeretet. Csak igennel és nemmel megválaszolható eldöntendő kérdéseket tehetünk föl, önmagunkban kereshetjük a válaszokat – így tanít a bölcs kínai filozófia. Ez az út. Az ősök útja, a zarándoklat, téren és időn keresztül. Az emlékek, a halottak megidézése vezet Imre Mariann munkáihoz. Határidőnapló című munkájának itt látható változata egy elemmel bővíti Mariann nagymamájának gyakorlófüzete köré fölépített installációját. Saját múltja keveredik családjának élettörténetével, alázat és kitartás, birtoklás és önálló identitáskeresés jellemzi. Mi a szeretet, az e világi, nem az Ilonánál említett isteni értelemben? A másik elfogadása, egyenrangú kapcsolat – mondanánk, mai szemmel, de elég csak az itt látható munkákat továbbgondolni ahhoz, hogy az emberiség egész történelme, a kisebbségek, a nők harcai leperegjenek a szemünk előtt. A könnyed tüllruha az ősök lelkét formázza, előttünk a női ág sorsa. Végtelenül ismétlődő imamalom-morzsolás. A damil törülközőre rögzített vízcsöppek Mariann számára a tünékenységre, a semmire emlékeztetnek. Anatómiai kísérlet című grafikai sorozatát 2004-ben kezdte. Síremlékeket, idézeteket nagyított a fotóemulzióval előkészített papírra, amelyen visszatérő motívumai közül a tüdők vérerekkel átitatott rajzolata jelenik meg. Az élő és az élettelen ellentétére, alvás és elmúlás közötti pillanatokra utal a légzés szerve, így kötve össze a grafikákat a Határidőnapló láthatatlan lelkeivel, éles árnyékaival.
<?xml:namespace prefix = o />Budapesti Francia Intézet, I. 5-éig.
©Faludy Judit