partnereink
Fejér Zoltán: Egy türelmes fényképész
Museum of Modern Art, New York
Egy türelmes fényképész Előző számunkban beszámoltunk a MoMA több évig tartó átépítéséről. A 2004. november 20-án újranyitott, kibővített múzeum látogatóit -- többek között -- egy sajátos vizuális megközelítésű és fotótechnikai szempontból minden túlzás nélkül szenzációsnak mondható fényképsorozat is fogadja. Peter Galassi, a MoMA fotógyűjteményének főkurátora ugyanis kitűnő érzékkel az 1963-ban Münchenben született, Berlinben élő Michael Weselyt kérte fel az épület átépítésének fényképezésére.
Wesely Salzburgban és Münchenben tanult, az 1980-as évek végén például Dieter Appelt volt a mestere. Az 1990-es évek közepén több külföldi ösztöndíjat nyert el, járt Hollandiában és az Egyesült Államokban is. Fényképészként a hosszú megvilágítási idő problémakörével foglalkozik, nevét ezen a területen elért eredményei tették világszerte ismertté. A hagyományos fényképészeti szaktudással Wesely eljárása hihetetlen, érthetetlen, itt és most meg sem próbáljuk részleteit megmagyarázni. A német fotográfusok között 1997-ben valóságos palotaforradalmat váltott ki azzal az akcióval, amelynek keretében a berlini Potsdamer Platz átépítését dokumentálta öt beépített fényképezőgép segítségével, mégpedig úgy, hogy 26 (!) hónapon át folyamatosan exponált. (A Fotóhónap alatt a berlini Fahnemann Galériában Wesely tájképeket mutatott be, virágcsendéleteit, építészeti fotóit pedig szinte minden jelentős fotószaklap közölte az elmúlt hónapokban.)
Ma már szinte el sem tudjuk képzelni a fényképezés kezdeti eljárásainak nehézségeit. A francia Niépce 1826-ban nyolcórás megvilágítási idővel fényképezte le házának egy részletét, feltalálótársa, Daguerre pedig a róla dagerrotípiának elnevezett módszer ismertetésekor, 1839-ben még magától értetődőnek tartotta, hogy egy felvétel megvilágítási ideje 35 perc. Ezt Petzval József rövidítette le fél percre, matematikai alapon konstruált nagy fényerejű objektívjével. A fényérzékeny rétegek érzékenységének növekedésével a XIX. század végén lehetővé vált a „pillanatnyi felvétel”, korunkban pedig a kisfilmes technika megszokott dologgá tette az 1/4000, illetve 1/8000 másodperces megvilágítási időt. Az éjszakai felvételt is „kézből” akarjuk fényképezni -- állványra tett géppel hosszú másodperceket exponálni ma már elviselhetetlennek tűnik.
Wesely azonban fittyet hány minderre, ő egyetlen filmkockára exponál hónapokig, évekig! New Yorkban 2001. június 15-től augusztus 7-ig nyolc fényképezőgépet épített be úgy, hogy azok a múzeum külső és belső részeit különböző nézetekből mutatták. (Gondoljuk el, hogy Wesely Nyitott zárszerkezet című projektjének megrendelői és segítőtársai mit érezhettek 2001. szeptember 11-én.) A megvilágítás az egyik kameránál 2003. február 15-én, míg a többinél 2004. június 7-én fejeződött be.
Mit láthatunk a türelmes német fényképész New York-i fotóin? Michael Wesely egy képen mutatja be a MoMA korábbi és végső formáját, egyszerre látjuk az építkezéshez felhasznált állványokat, a régi és az új épületelemeket a felhőkarcolók változatlan háttere előtt. Filozofikus töltést ad művének, hogy filmkockáján csak olyan dolgok hagynak nyomot, melyek hosszú időn át egy helyben állnak, így a képeken egyetlen embert vagy autót sem ismerhetünk fel éles körvonalakkal. Érdekes módon a fák ágai csupaszak; a megvilágítás két és fél éve alatt valószínűleg több volt a lombtalan időszak (ősz, tél, kora tavasz), mint a nyár. (Fejér Zoltán)
Egy türelmes fényképész Előző számunkban beszámoltunk a MoMA több évig tartó átépítéséről. A 2004. november 20-án újranyitott, kibővített múzeum látogatóit -- többek között -- egy sajátos vizuális megközelítésű és fotótechnikai szempontból minden túlzás nélkül szenzációsnak mondható fényképsorozat is fogadja. Peter Galassi, a MoMA fotógyűjteményének főkurátora ugyanis kitűnő érzékkel az 1963-ban Münchenben született, Berlinben élő Michael Weselyt kérte fel az épület átépítésének fényképezésére.
Wesely Salzburgban és Münchenben tanult, az 1980-as évek végén például Dieter Appelt volt a mestere. Az 1990-es évek közepén több külföldi ösztöndíjat nyert el, járt Hollandiában és az Egyesült Államokban is. Fényképészként a hosszú megvilágítási idő problémakörével foglalkozik, nevét ezen a területen elért eredményei tették világszerte ismertté. A hagyományos fényképészeti szaktudással Wesely eljárása hihetetlen, érthetetlen, itt és most meg sem próbáljuk részleteit megmagyarázni. A német fotográfusok között 1997-ben valóságos palotaforradalmat váltott ki azzal az akcióval, amelynek keretében a berlini Potsdamer Platz átépítését dokumentálta öt beépített fényképezőgép segítségével, mégpedig úgy, hogy 26 (!) hónapon át folyamatosan exponált. (A Fotóhónap alatt a berlini Fahnemann Galériában Wesely tájképeket mutatott be, virágcsendéleteit, építészeti fotóit pedig szinte minden jelentős fotószaklap közölte az elmúlt hónapokban.)
Ma már szinte el sem tudjuk képzelni a fényképezés kezdeti eljárásainak nehézségeit. A francia Niépce 1826-ban nyolcórás megvilágítási idővel fényképezte le házának egy részletét, feltalálótársa, Daguerre pedig a róla dagerrotípiának elnevezett módszer ismertetésekor, 1839-ben még magától értetődőnek tartotta, hogy egy felvétel megvilágítási ideje 35 perc. Ezt Petzval József rövidítette le fél percre, matematikai alapon konstruált nagy fényerejű objektívjével. A fényérzékeny rétegek érzékenységének növekedésével a XIX. század végén lehetővé vált a „pillanatnyi felvétel”, korunkban pedig a kisfilmes technika megszokott dologgá tette az 1/4000, illetve 1/8000 másodperces megvilágítási időt. Az éjszakai felvételt is „kézből” akarjuk fényképezni -- állványra tett géppel hosszú másodperceket exponálni ma már elviselhetetlennek tűnik.
Wesely azonban fittyet hány minderre, ő egyetlen filmkockára exponál hónapokig, évekig! New Yorkban 2001. június 15-től augusztus 7-ig nyolc fényképezőgépet épített be úgy, hogy azok a múzeum külső és belső részeit különböző nézetekből mutatták. (Gondoljuk el, hogy Wesely Nyitott zárszerkezet című projektjének megrendelői és segítőtársai mit érezhettek 2001. szeptember 11-én.) A megvilágítás az egyik kameránál 2003. február 15-én, míg a többinél 2004. június 7-én fejeződött be.
Mit láthatunk a türelmes német fényképész New York-i fotóin? Michael Wesely egy képen mutatja be a MoMA korábbi és végső formáját, egyszerre látjuk az építkezéshez felhasznált állványokat, a régi és az új épületelemeket a felhőkarcolók változatlan háttere előtt. Filozofikus töltést ad művének, hogy filmkockáján csak olyan dolgok hagynak nyomot, melyek hosszú időn át egy helyben állnak, így a képeken egyetlen embert vagy autót sem ismerhetünk fel éles körvonalakkal. Érdekes módon a fák ágai csupaszak; a megvilágítás két és fél éve alatt valószínűleg több volt a lombtalan időszak (ősz, tél, kora tavasz), mint a nyár. (Fejér Zoltán)
© Fejér Zoltán