partnereink
Ferch Magda: Bronzba zárt imák - Beszélgetés Ruzsa Györggyel az ikonkiállítást követő tanulmánykötet megjelenése alkalmából
Fatáblára helyezett bronzikonok, melyek ünnepeket, Krisztust, az Istenszülőt (Szűz Máriát), Csodatévő Szent Miklóst ábrázolják, továbbá keresztek, triptichonok, tetraptichonok, és egy remekbe készült zománcdíszes gyertyatartópár a budapesti Iparművészeti Múzeum nyári fémikon kiállításán. Az ötszáz tárgy zöme 17., 18., és 19. századi. Ilyen méretű és jelentőségű kiállítást eddig még sehol a világon nem rendeztek. A moszkvai Rubljov Múzeumból kölcsönzött négyszáz fémikon most először hagyta el Oroszország területét. Száz műtárgyat hazai közgyűjtemények anyagából válogattak a rendezők. A tárlat ötletadója és főkurátora Ruzsa György művészettörténész, orosz partnerei Szvetlana Gnutova és Jelena Zotova, a Rubljov Múzeum munkatársai. A kiállítás, amelynek rendezési jogát több ország szerette volna megszerezni, Magyarországon valósulhatott meg hosszú előkészítő munka után - tudtuk meg a főkurátortól, aki egyetemista kora óta foglalkozik ikonművészettel.
- Annak idején három évet töltöttem aspiránsként Moszkvában Viktor Lazarev, a Lomonoszov Egyetem művészettörténeti tanszékének vezetője mellett. Kiváló szakembernek és kitűnő tanárnak ismerik el őt szerte a világon, sokat tanultam tőle a régi orosz és bizánci művészetről, amelynek meghatározó műfaja a szakrális értékeket hordozó ikon. Azóta több könyvem jelent meg az orosz ikonművészetről, itthon és külföldön. Az évek során sikerült jó szakmai kapcsolatokat kialakítanom az oroszországi kollégákkal. Talán ennek is köszönhető, hogy végül úgy döntöttek: Magyarországra hozzák a moszkvai Rubljov Múzeum kivételesen gazdag fémikon gyűjteményéből a legszebb négyszáz darabot. Kidolgoztuk a tudományos koncepciót, restauráltatták a kiválasztott műtárgyakat. Mindannyiunkat hideg zuhanyként ért, amikor az illetékes magyar minisztérium egyik tisztviselője a megnyitó előtt két hónappal bejelentette, hogy sajnálja, nincs pénz a kiállításra. A minisztérium vezetése szerencsére közbelépett. Lehet, hogy a nomen est omen elve is sietett a segítségünkre, mert az illető tisztviselő neve megegyezik az egyik leghíresebb orosz ikonkészítő kolostor nevével. Ebben az északi kolostorban, melyet Vig kolostorként ismer a világ, készültek a legfinomabb öntvények, és a legmegkapóbb zománcdíszek.
- A szótár szerint az ikon a görög eredetű eikónából származik, azt jelenti kép, képmás, de ma többnyire szűkebb értelmében használjuk... - Igen, ha azt mondjuk, ikon, mindenki a keleti, az ortodox kereszténység táblaképeire gondol, azokra a mozgatható, hordozható tárgyakra, amelyeknek nemcsak a formavilága volt pontosan körülhatárolva, hanem a funkciójuk is. Védelmeztek, erőt adtak, erkölcsi támaszt jelentettek. Az ószertartású - óhitű vagy raszkolnyik (a raszkol szó egyházszakadást jelent) - és a pravoszláv hívőket egész életükben elkísérték ezek a tárgyak. Sosem váltak meg tőlük, általában nyakba akasztva viselték. Csehov egyik novellájából tudjuk, hogy egyesek még a fürdőkben sem vették le. A lakásban az ikonsarokba, ajtók, kapuk fölé helyezték, olykor még a ház alapjába is beépítették, hogy őrizze, védje lakóit. Olykor speciális gyakorlati feladatot láttak el, mint például a Szent Antipászt (oroszul Antyipij), a fogfájósok védőszentjét ábrázoló ikon, amelyet mindenhova magukkal hordtak az emberek, gyakran csókolgatták, simogatták. Így azután ezek a típusok az átlagosnál kopottabbak. Része volt az ikon a gyászszertartásnak is, a hozzátartozók gyakran vele együtt temették el szeretteiket, és az is előfordult, hogy a temetőben a halott fejfájára erősítették. - A Bronzba zárt imák cím is az ikonok különleges jelentőségére utal... - Az ábrázolt és az ikonkészítő közötti szoros kapcsolatra. Az ikonkészítő munka közben imádkozott ahhoz a szenthez, Krisztushoz vagy az Istenszülőhöz, akit megformált, elgondolkodott az életükről, cselekedeteikről, és elmélkedéseit képekben fejezte ki. - Ha ikonokról beszélünk, az emberek többsége fára festett képre gondol. Mondhatjuk, hogy ezek általában régebbiek, mint a fémikonok? Ezen a kiállításon látjuk, hogy a fémikonokat olykor fára dolgozták rá. - Az ikon az örökkévalóságnak szól, készítői igyekeztek minél tartósabb anyaggal dolgozni. Fát nagyon régóta használtak, ismereteink szerint a 6. századtól, de az ikonfestő általában nem a csupasz fára festett, hanem előbb alaposan előkészítette, megerősítette anyagát gipsszel, vászonnal. Vannak ugyan üvegikonok is, de ezeket sokan éppen törékenységük miatt nem tartották igazi ikonnak. Az orosz fémikonok egyik speciális fajtája, a fémkereszt a kijevi fejedelemségben már a 11-12. században előfordult, de a fémikonok fénykora a 18. századra tehető. Elterjedésük az ószertartásúakhoz kötődik. Ők még jobban ragaszkodtak a hagyományokhoz. A 17. század közepe táján szakadtak el az ortodoxoktól, és azokat a szent könyveket tartották hitelesnek, amelyeket az orosz ortodoxiát 1652-től több, mint tíz éven át irányító Nyikon pátriárka még nem javított ki. A rézötvözetből, sárgarézből, bronzból készült fémikont azért is szerették, mert az öntvény jobban megőrizte a hagyományos, régi formákat, mint a festett fa. Igaz, nagy becsben tartották a fára speciális eljárással festett ikonokat is. Nem dobták el a kopottakat, a töredezetteket sem. Felhasználták őket újak készítésére oly módon, hogy a fémikont a festett fatáblába helyezték. A kisméretű öntvények kevésbé voltak sérülékenyek, mint a fa, könnyen el lehetett vinni őket a hosszú zarándoklatokra, ahol házi oltárként is szolgáltak.
- Azok, akik az európai esztétikán nevelkedtek, olykor ridegnek, merevnek tartják az ikonokat… - Egy Volosin nevű 20. század eleji orosz költő-festő a szonettet, ezt a rendkívül szigorú versformát felhozva utasította el annak a francia tudósnak a véleményét, aki szerint "az ikonfestő a teológus rabszolgája". Volosin feltette a kérdést: Megakadályozza a szonett a költőt érzelmeinek kifejezésében? A kérdést meg is válaszolta. Szó sincs róla, az ikonművészetben a szigorú szabályok szerint meghatározott ikonográfia segíti, nem gátolja a szakralitás kifejezését. A legelterjedtebb ikontípusok Krisztust, az Istenszülőt, a tizenkét főünnepet és a szenteket ábrázolják. Igen változatos az Istenszülőt ábrázoló csoport, de az egyes ikonográfiai körökön belül is szigorú kötöttségek szerint dolgozott a mester. A talán legismertebb Istenszülő-típus a vlagyimiri, amelyen Mária és a Gyermek mindig szeretetteljesen összehajol. Az érzelmesebb vlagyimiri típussal összehasonlítva a kazanyi kissé merevebbnek tűnik. Itt a Kis Jézust mindig szemből ábrázolják. A feodorovói típuson a Kis Jézus vékonyka lábszára is látszik utalva a környéken kitört nagy éhínségre és arra, hogy segítsék a szerzetesek az éhezőket. Ezekről az eredetileg fára festett ikonokról később rengeteg fémmásolat készült. - A Rubljov Múzeum négyszáz ikonját időrendben, a nagyobb központok köré csoportosítva mutatja be a nagy katalógus, míg a száz darabból álló magyarországi anyagot ikonográfiai és tárgytípusonkénti elrendezésben. Hogyan lehet műhelyekhez kötni öntvényeket, amelyek ősi mintákat követnek híven? - Az egyéni jegyeket az öntvények utólagos megmunkálása adta meg, továbbá a fémikonokat gyakran pompás, színes zománccal díszítették, és olykor mesterjeggyel is ellátták őket. A legújabb kutatásokból ismerünk például egy Hrusztaljov nevű mestert. A Rubljov Múzeum anyagából feltérképezhetjük ezer év ikonművészetének központjait, megismerhetjük az ószertartásúak északi kolostorának, a Vig kolostornak kiemelkedő minőségű produktumait. Öntöttek ikonokat a birodalom peremvidékén, a sokáig üldözött ószertartásúak által lakott területeken, Dél-Urálban, Dél-Szibériában, Észak-Oroszországban, a mai Finnország déli részén, a Baltikumon és Moszkva környékén is. Egy idő után az ortodox egyház is elfogadta ezeket a szakrális tárgyakat, mert a nép körében rendkívül közkedveltek voltak. - Egészen az 1917-es forradalomig. Mit tud a kutatás arról, hogy mi történt később? - A fémikon kutatás csak mintegy tizenöt éve kapott nagyobb lendületet. Nehezítette a munkát, hogy a fémikonok zöme a magánájtatosság elengedhetetlen tartozéka volt, tehát lakásokban rejtezett. A forradalom után pedig szinte teljesen megszűnt az öntés. Sok fém műtárgy elkallódott, sokat beolvasztottak, de számos vidéki múzeumnak így is van fémikon gyűjteménye, csak sokáig nem szenteltek neki nagyobb figyelmet. Máig kizárólag bizonytalan becslések vannak arról, hogy egyáltalán mennyi lehetett belőlük, az biztos, hogy rengeteg. A Rubljov Múzeum több mint kétezer darabos gyűjteménye talán a legnagyobb múzeumi gyűjtemény, mellette a moszkvai Történeti Múzeumé is jelentős.
- Mikor és hogyan kerültek Magyarországra fémikonok? - Több hullámban, először dinasztikus kapcsolatok révén. Anasztázia, Bölcs Jaroszláv kijevi fejedelem legkisebb leánya I. András feleségeként magyar királyné lett. Nagy udvartartással érkezett, sok szerzetes is jött vele. Tihanyban barlangkolostort alapítottak a híres kijevi barlangkolostor mintájára, ahol egy magyar szent: Mojszej Ugrin, azaz Magyar Mózes is élt. Ebben a körben is kerülhettek kijevi bronzkeresztek Magyarországra. Hozták magukkal ereklyetartó keresztjeiket a tatárok elől nyugat felé menekülő kijeviek is, ezért viszonylag sok jellegzetesen kijevi tárgy került elől magyarországi ásatásokból. Ezeket a Nemzeti Múzeumban őrzik. Újabb fontos kapcsolat jött létre, amikor Alekszandra Pavlovna, I. Pál cár leánya nőül ment József nádorhoz. Biztos, hogy az 1801-ben elhunyt fiatalasszony hozott magával fémikonokat. Hatalmas könyvtárat is hozott, mintegy ötezer 17. és 18. századi orosz nyelvű kötetet. A sors fintora, hogy ezt az értékes gyűjteményt később a Magyarországra érkezett szovjet csapatok elégették, merthogy vallásos emléknek tartották a könyveket. Mindössze hatvan kötet maradt meg belőle. A 19. század közepén a magyar szabadságharcot leverő, s a harctéren holtan maradt orosz katonák nyakában is ott függtek a fémkeresztek, sokuk nyakában azonban rézkeretbe foglalt Kossuth Lajos-arcképet találtak. Az író-pedagógus Karacs Teréz naplójában megoldást is javasolt a rejtélyre. Abban az időben köztudomású volt, hogy a felvidéki városokban kereskedők árulták Kossuth Lajos képmását. A szakállas férfit az oroszok szentnek gondolhatták, megvásárolták az érmet, és keretbe foglalva mint védelmezőt viselték. Jelentős mennyiségben kerülhettek orosz liturgikus tárgyak Magyarországra az itteni szerb és román ortodox egyház több évszázados orosz kapcsolatai révén. Így juthattak el hozzánk Kijevben, Lembergben készült ezüst- és bronzveretekkel díszített könyvborítók és egyéb tárgyak, köztük az a zománcdíszes gyertyatartópár, amelyet az Ernst Múzeum aukcióján vásárolt meg egy gyűjtő a 30-as években. Később ez a gyertyatartópár az Iparművészeti Múzeumba került. Ma ezt is megcsodálhatjuk a kiállítást követő, mintegy ötszáz színes reprodukciót tartalmazó, nagyméretű tudományos kiadványban. S. Gnutova, Gy Ruzsa, E. Zotova: Prayers locked in Bronze, Bp., 2005, Museum of Applied Art
- Annak idején három évet töltöttem aspiránsként Moszkvában Viktor Lazarev, a Lomonoszov Egyetem művészettörténeti tanszékének vezetője mellett. Kiváló szakembernek és kitűnő tanárnak ismerik el őt szerte a világon, sokat tanultam tőle a régi orosz és bizánci művészetről, amelynek meghatározó műfaja a szakrális értékeket hordozó ikon. Azóta több könyvem jelent meg az orosz ikonművészetről, itthon és külföldön. Az évek során sikerült jó szakmai kapcsolatokat kialakítanom az oroszországi kollégákkal. Talán ennek is köszönhető, hogy végül úgy döntöttek: Magyarországra hozzák a moszkvai Rubljov Múzeum kivételesen gazdag fémikon gyűjteményéből a legszebb négyszáz darabot. Kidolgoztuk a tudományos koncepciót, restauráltatták a kiválasztott műtárgyakat. Mindannyiunkat hideg zuhanyként ért, amikor az illetékes magyar minisztérium egyik tisztviselője a megnyitó előtt két hónappal bejelentette, hogy sajnálja, nincs pénz a kiállításra. A minisztérium vezetése szerencsére közbelépett. Lehet, hogy a nomen est omen elve is sietett a segítségünkre, mert az illető tisztviselő neve megegyezik az egyik leghíresebb orosz ikonkészítő kolostor nevével. Ebben az északi kolostorban, melyet Vig kolostorként ismer a világ, készültek a legfinomabb öntvények, és a legmegkapóbb zománcdíszek.
- A szótár szerint az ikon a görög eredetű eikónából származik, azt jelenti kép, képmás, de ma többnyire szűkebb értelmében használjuk... - Igen, ha azt mondjuk, ikon, mindenki a keleti, az ortodox kereszténység táblaképeire gondol, azokra a mozgatható, hordozható tárgyakra, amelyeknek nemcsak a formavilága volt pontosan körülhatárolva, hanem a funkciójuk is. Védelmeztek, erőt adtak, erkölcsi támaszt jelentettek. Az ószertartású - óhitű vagy raszkolnyik (a raszkol szó egyházszakadást jelent) - és a pravoszláv hívőket egész életükben elkísérték ezek a tárgyak. Sosem váltak meg tőlük, általában nyakba akasztva viselték. Csehov egyik novellájából tudjuk, hogy egyesek még a fürdőkben sem vették le. A lakásban az ikonsarokba, ajtók, kapuk fölé helyezték, olykor még a ház alapjába is beépítették, hogy őrizze, védje lakóit. Olykor speciális gyakorlati feladatot láttak el, mint például a Szent Antipászt (oroszul Antyipij), a fogfájósok védőszentjét ábrázoló ikon, amelyet mindenhova magukkal hordtak az emberek, gyakran csókolgatták, simogatták. Így azután ezek a típusok az átlagosnál kopottabbak. Része volt az ikon a gyászszertartásnak is, a hozzátartozók gyakran vele együtt temették el szeretteiket, és az is előfordult, hogy a temetőben a halott fejfájára erősítették. - A Bronzba zárt imák cím is az ikonok különleges jelentőségére utal... - Az ábrázolt és az ikonkészítő közötti szoros kapcsolatra. Az ikonkészítő munka közben imádkozott ahhoz a szenthez, Krisztushoz vagy az Istenszülőhöz, akit megformált, elgondolkodott az életükről, cselekedeteikről, és elmélkedéseit képekben fejezte ki. - Ha ikonokról beszélünk, az emberek többsége fára festett képre gondol. Mondhatjuk, hogy ezek általában régebbiek, mint a fémikonok? Ezen a kiállításon látjuk, hogy a fémikonokat olykor fára dolgozták rá. - Az ikon az örökkévalóságnak szól, készítői igyekeztek minél tartósabb anyaggal dolgozni. Fát nagyon régóta használtak, ismereteink szerint a 6. századtól, de az ikonfestő általában nem a csupasz fára festett, hanem előbb alaposan előkészítette, megerősítette anyagát gipsszel, vászonnal. Vannak ugyan üvegikonok is, de ezeket sokan éppen törékenységük miatt nem tartották igazi ikonnak. Az orosz fémikonok egyik speciális fajtája, a fémkereszt a kijevi fejedelemségben már a 11-12. században előfordult, de a fémikonok fénykora a 18. századra tehető. Elterjedésük az ószertartásúakhoz kötődik. Ők még jobban ragaszkodtak a hagyományokhoz. A 17. század közepe táján szakadtak el az ortodoxoktól, és azokat a szent könyveket tartották hitelesnek, amelyeket az orosz ortodoxiát 1652-től több, mint tíz éven át irányító Nyikon pátriárka még nem javított ki. A rézötvözetből, sárgarézből, bronzból készült fémikont azért is szerették, mert az öntvény jobban megőrizte a hagyományos, régi formákat, mint a festett fa. Igaz, nagy becsben tartották a fára speciális eljárással festett ikonokat is. Nem dobták el a kopottakat, a töredezetteket sem. Felhasználták őket újak készítésére oly módon, hogy a fémikont a festett fatáblába helyezték. A kisméretű öntvények kevésbé voltak sérülékenyek, mint a fa, könnyen el lehetett vinni őket a hosszú zarándoklatokra, ahol házi oltárként is szolgáltak.
- Azok, akik az európai esztétikán nevelkedtek, olykor ridegnek, merevnek tartják az ikonokat… - Egy Volosin nevű 20. század eleji orosz költő-festő a szonettet, ezt a rendkívül szigorú versformát felhozva utasította el annak a francia tudósnak a véleményét, aki szerint "az ikonfestő a teológus rabszolgája". Volosin feltette a kérdést: Megakadályozza a szonett a költőt érzelmeinek kifejezésében? A kérdést meg is válaszolta. Szó sincs róla, az ikonművészetben a szigorú szabályok szerint meghatározott ikonográfia segíti, nem gátolja a szakralitás kifejezését. A legelterjedtebb ikontípusok Krisztust, az Istenszülőt, a tizenkét főünnepet és a szenteket ábrázolják. Igen változatos az Istenszülőt ábrázoló csoport, de az egyes ikonográfiai körökön belül is szigorú kötöttségek szerint dolgozott a mester. A talán legismertebb Istenszülő-típus a vlagyimiri, amelyen Mária és a Gyermek mindig szeretetteljesen összehajol. Az érzelmesebb vlagyimiri típussal összehasonlítva a kazanyi kissé merevebbnek tűnik. Itt a Kis Jézust mindig szemből ábrázolják. A feodorovói típuson a Kis Jézus vékonyka lábszára is látszik utalva a környéken kitört nagy éhínségre és arra, hogy segítsék a szerzetesek az éhezőket. Ezekről az eredetileg fára festett ikonokról később rengeteg fémmásolat készült. - A Rubljov Múzeum négyszáz ikonját időrendben, a nagyobb központok köré csoportosítva mutatja be a nagy katalógus, míg a száz darabból álló magyarországi anyagot ikonográfiai és tárgytípusonkénti elrendezésben. Hogyan lehet műhelyekhez kötni öntvényeket, amelyek ősi mintákat követnek híven? - Az egyéni jegyeket az öntvények utólagos megmunkálása adta meg, továbbá a fémikonokat gyakran pompás, színes zománccal díszítették, és olykor mesterjeggyel is ellátták őket. A legújabb kutatásokból ismerünk például egy Hrusztaljov nevű mestert. A Rubljov Múzeum anyagából feltérképezhetjük ezer év ikonművészetének központjait, megismerhetjük az ószertartásúak északi kolostorának, a Vig kolostornak kiemelkedő minőségű produktumait. Öntöttek ikonokat a birodalom peremvidékén, a sokáig üldözött ószertartásúak által lakott területeken, Dél-Urálban, Dél-Szibériában, Észak-Oroszországban, a mai Finnország déli részén, a Baltikumon és Moszkva környékén is. Egy idő után az ortodox egyház is elfogadta ezeket a szakrális tárgyakat, mert a nép körében rendkívül közkedveltek voltak. - Egészen az 1917-es forradalomig. Mit tud a kutatás arról, hogy mi történt később? - A fémikon kutatás csak mintegy tizenöt éve kapott nagyobb lendületet. Nehezítette a munkát, hogy a fémikonok zöme a magánájtatosság elengedhetetlen tartozéka volt, tehát lakásokban rejtezett. A forradalom után pedig szinte teljesen megszűnt az öntés. Sok fém műtárgy elkallódott, sokat beolvasztottak, de számos vidéki múzeumnak így is van fémikon gyűjteménye, csak sokáig nem szenteltek neki nagyobb figyelmet. Máig kizárólag bizonytalan becslések vannak arról, hogy egyáltalán mennyi lehetett belőlük, az biztos, hogy rengeteg. A Rubljov Múzeum több mint kétezer darabos gyűjteménye talán a legnagyobb múzeumi gyűjtemény, mellette a moszkvai Történeti Múzeumé is jelentős.
- Mikor és hogyan kerültek Magyarországra fémikonok? - Több hullámban, először dinasztikus kapcsolatok révén. Anasztázia, Bölcs Jaroszláv kijevi fejedelem legkisebb leánya I. András feleségeként magyar királyné lett. Nagy udvartartással érkezett, sok szerzetes is jött vele. Tihanyban barlangkolostort alapítottak a híres kijevi barlangkolostor mintájára, ahol egy magyar szent: Mojszej Ugrin, azaz Magyar Mózes is élt. Ebben a körben is kerülhettek kijevi bronzkeresztek Magyarországra. Hozták magukkal ereklyetartó keresztjeiket a tatárok elől nyugat felé menekülő kijeviek is, ezért viszonylag sok jellegzetesen kijevi tárgy került elől magyarországi ásatásokból. Ezeket a Nemzeti Múzeumban őrzik. Újabb fontos kapcsolat jött létre, amikor Alekszandra Pavlovna, I. Pál cár leánya nőül ment József nádorhoz. Biztos, hogy az 1801-ben elhunyt fiatalasszony hozott magával fémikonokat. Hatalmas könyvtárat is hozott, mintegy ötezer 17. és 18. századi orosz nyelvű kötetet. A sors fintora, hogy ezt az értékes gyűjteményt később a Magyarországra érkezett szovjet csapatok elégették, merthogy vallásos emléknek tartották a könyveket. Mindössze hatvan kötet maradt meg belőle. A 19. század közepén a magyar szabadságharcot leverő, s a harctéren holtan maradt orosz katonák nyakában is ott függtek a fémkeresztek, sokuk nyakában azonban rézkeretbe foglalt Kossuth Lajos-arcképet találtak. Az író-pedagógus Karacs Teréz naplójában megoldást is javasolt a rejtélyre. Abban az időben köztudomású volt, hogy a felvidéki városokban kereskedők árulták Kossuth Lajos képmását. A szakállas férfit az oroszok szentnek gondolhatták, megvásárolták az érmet, és keretbe foglalva mint védelmezőt viselték. Jelentős mennyiségben kerülhettek orosz liturgikus tárgyak Magyarországra az itteni szerb és román ortodox egyház több évszázados orosz kapcsolatai révén. Így juthattak el hozzánk Kijevben, Lembergben készült ezüst- és bronzveretekkel díszített könyvborítók és egyéb tárgyak, köztük az a zománcdíszes gyertyatartópár, amelyet az Ernst Múzeum aukcióján vásárolt meg egy gyűjtő a 30-as években. Később ez a gyertyatartópár az Iparművészeti Múzeumba került. Ma ezt is megcsodálhatjuk a kiállítást követő, mintegy ötszáz színes reprodukciót tartalmazó, nagyméretű tudományos kiadványban. S. Gnutova, Gy Ruzsa, E. Zotova: Prayers locked in Bronze, Bp., 2005, Museum of Applied Art
©Ferch Magda