Artportal.hu

Gréczi Emőke: A magyar múzeumok baráti körei Adnak, kapnak a műbarátok Ahány múzeum, annyiféle típusú múzeumi baráti kör. Ezek hol szellemi, hol anyagi támogatást nyújtanak, másutt az intézmény csak nevet és helyet ad egy civil műértőtársaság létrehozásának. Az első műpártoló egyesület, az 1861-ben alapított, művészeket és műbarátokat tömörítő Országos Magyar Képzőművészeti Társaság a kezdetleges művészeti intézményrendszer alapvető része volt; a tagság egyszerre jelentett biztos közönséget, anyagi forrást, illetve szellemi hátteret a nemzeti művészet reprezentációjához. Ösztöndíjakkal, elismerésekkel, kiállítások rendezésével nagyhatalom volt ez a szellemi-művészeti irányvonal meghatározásában: az ország legnagyobb kiállítóhelye, a Műcsarnok felett rendelkezett egészen 1926-ig. Ennél lényegesen önzetlenebb módon működött az 1913-ban Radisics Jenő által alapított Múzeumbarátok Egyesülete -- a tagdíjakat múzeumokba örök letétként elhelyezett műtárgyak vásárlására költötték. A két világháború között létrejött művészeti társaságok mellé csatlakozó mecénások pártoló tagként anyagi segítséget nyújtottak az egyesületek, alkotótelepek működéséhez, de igazságot és pozíciót már nem osztottak. Tevékenységük sokszor egy-egy részterületre (éremművészet, építészet, iparművészet) koncentrált, és szerepet vállaltak a szaksajtó működtetésében. (A Magyar Művészetet a Szinyei Társaság Baráti Köre adta ki, a folyóirat alanyi jogon járt a tagoknak.) Trianon után, majd a gazdasági válság hatására az üzleti-szellemi elit átrendeződött, az új arisztokrácia és a kevésbé vagyonos, de csiszolt ízlésű középpolgárság lépett elő műbaráttá. A Múzeumbarátok Egyesülete 1926-tól Magyar Nemzeti Múzeum Barátainak Egyesülete, két évre rá pedig Művészeti Múzeumok Barátainak Egyesülete néven folytatta működését. Némi szünet után az újabb korszak kezdete a hetvenes évekre tehető. A szocialista típusú baráti körök nem játszottak szerepet a múzeumok anyagi bázisának kiegészítésében, a műbarát a jelképes tagdíj fejében egy passzív egyesületnek lehetett a tagja. A kezdeményezés minden esetben az intézmény felől indult, a kör fenntartása, a programok megszervezése nem a civil kurázsira, hanem a művészet társadalmasításának felülről érkezett eszméjére épített. A mai rendszerben az elmúlt száz év minden műpártoló formája megjelenik, a hangsúlyokat a múzeum és a köré csoportosuló közösség ízlése határozza meg: lehet vagyonos vagy kispénzű, aktív (szervező) vagy passzív (csak közönség), szakmai vagy civil, helyi vagy nemzetközi. A mai múzeumi baráti körök eminense a Szépművészeti Múzeumé. Kilenc éve alapították magyar műpártolók és Magyarországon élő külföldi állampolgárok azzal a céllal, hogy „támogassa a Múzeum közönségszolgálati tevékenységét”. Programjai között idegen nyelvű tárlatvezetések, műterem-látogatások, kirándulások, a gyerekek számára életre hívott „Szépműhely” program foglalkozásai szerepelnek. Anyagi támogatási rendszerében hasonlít az 1945 előtti egyesületek tevékenységéhez, hiszen a minden közhasznú társaságra jellemző források (tagdíjak, jövedelemadó 1 százaléka) mellett vállalati támogatókat nyer meg a múzeumi kiadványok megjelentetéséhez és a festményrestaurálási program támogatásához. A társaság gyémánt, platina, arany, ezüst és bronz fokozatú intézményi patrónusainak hozzájárulását a Baráti Kör által szervezett jótékonysági rendezvények bevételeivel egészítik ki. Más múzeumok gyűjteményei kevésbé nemzetköziek, így nem számíthatnak a civil kezdeményezésekben tapasztalattal rendelkező diplomatafeleségek segítségére. Marad az intézmény hagyománya, amelyet több évtizedes szünet után fel lehet eleveníteni. Így tett az Iparművészeti Múzeum, mely az 1913-ban létrehozott Múzeumbarátok Egyesületének szellemiségét élesztette újra 2001-ben. Hazai és külföldi előkelőségeket kért fel a csatlakozásra, például Mádl Ferencnét (a köztársasági elnök a Szépművészeti Múzeum köréhez kapcsolódó alapítvány alapító tagja), Antall Józsefnét, illetve a báró Lipthay család leszármazottját, akinek felmenői közül Lipthay Béla a Magyar Iparművészeti Társulat elnöke volt egykor, felesége pedig XVIII. századi műkincsek adományozója a századfordulón. Az Iparművészeti Múzeum Baráti Köre is független, kívülről segítő intézménynek tekinthető, hiszen kiállítást támogat, emléktáblát készíttet, a Ráth György-program (Ráth gyűjteményének kiállítása a Ráth-villában) anyagi forrásainak előteremtésén dolgozik, nem pedig pusztán a múzeum szolgáltatásait veszi igénybe a nagyközönségnél kedvezőbb feltételek mellett. Első programjuk rögtön a korábbi adományozókra emlékező Kincsünk a nemzeté című kiállításhoz kapcsolódott, 2001-ben. Az aktív baráti körök közé tartozik az Esztergomi Keresztény Múzeum mellé 1973-ban felállított társaság, mely 17 évig a hagyományos módon működött (kis tagdíj fejében programok), ám 1990 óta alapítványi formában kap financiális segítséget az egyháztól, vállalkozóktól (például egy kegytárgygyártó kft.-től) és magánszemélyektől. A befolyt összeget műkincsek vásárlására, a meglévő műtárgyak állapotának megőrzésére, kiállítások, kiadványok támogatására fordítják. A kevésbé aktív baráti körök ezzel szemben inkább a múzeum szolgáltatásait veszik igénybe, a társaság programjait, feladatait, a tagsági viszony feltételeit többnyire a múzeum határozza meg. Látványos példa erre a Magyar Nemzeti Galéria 1977-ben alapított Baráti Köre, melynek működési szabályzatában rögzített -- és máig sem felülírt -- célja az akkori korszellemet idézi: „A Magyar Nemzeti Galéria tevékenységének társadalmi segítése, a képzőművészeti műveltség terjesztése, a mai magyar művészet jobb megismerése és támogatása.” A megszokott szolgáltatásokon felül (előadások, kirándulások, tárlatvezetések) talán a művészekkel való találkozást lehet kiemelni, és mivel közel 30 éves szervezetről van szó, a „barátkozó” művészek között találjuk Vilt Tibort, Barcsay Jenőt, Bálint Endrét, Trauner Sándort és Anna Margitot. A Baráti Kör tehát inkább kap, mint ad, persze ne tekintsünk el a tagoknak a magyar művészet iránti, hosszú évek óta szakadatlan lelkesedésétől. Hasonló társaságokat gyűjtött maga köré az utóbbi években a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Budapest Történeti Múzeum. A BTM-é ugyan már a rendszerváltás idején jött létre, de a Tájak, Korok, Múzeumok mozgalomhoz való kapcsolódása egyfajta konzervatív, anyagiaktól mentes, pusztán szellemi támogatásra épülő vasárnapi családi tevékenykedésre (kirándulások, előadások) utal. A Petőfi Irodalmi Múzeum Baráti Köre egyszerűen a múzeum gyűjteményeiben, adat- és művészeti tárában rendszeresen kutató irodalmárokat gyűjtötte egybe néhány évvel ezelőtt. A tagság tehát a fenti esetekben az irodalom, a természettudomány, a történelem vagy a várostörténet iránti szimpátiát jelent, cserébe némi bennfentesség jár: meghívók, előadások, tárlatvezetések, kedvezmények az intézmények kiadványainak árából. A Holokauszt Emlékközpont már toborozza baráti körének tagságát, a társaság koncepciója viszont csak mostanában körvonalazódik. Ugyancsak mostanában alakul a Ludwig Múzeum Baráti Köre, a támogatói tevékenység mikéntjét és a viszonzás formáját még nem döntötte el véglegesen a tagság. A vidéki múzeumok baráti körei a helyi szellemi élet és lokálpatriotizmus hordozói; a városokban, községekben működő múzeumok talán csak apropót adnak a kultúrára éhes emberek csoportosulásához. Álljon itt néhány példa a működő pártoló társaságokkal rendelkező múzeumokból, a megyeszékhelytől a községig: Városi Múzeum (Győr), Déri Múzeum (Debrecen), Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém), Nógrádi Történeti Múzeum (Salgótarján), Rákóczi Múzeum (Sárospatak), Szántó Kovács János Múzeum (Orosháza), Erkel Ferenc Múzeum (Gyula), Báthori István Múzeum (Nyírbátor), Abaúji Múzeum (Forró), Blaskovich Múzeum (Tápiószele), Vay Ádám Múzeum (Vaja). (Gréczi Emőke)

©Gréczi Emőke