Artportal.hu

Az óbudai Kassák Múzeum a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja. Őrzi a hagyatéki gyűjteményt, időszaki kiállítások helyszíne és Kassák Lajosné végakaratának megfelelően 1986 óta a Kassák-művekkel kapcsolatos szerzői jogok tulajdonosa. Az idei kettős jubileum -- Kassák születésének 120., halálának 40. évfordulója -- alkalmából beszélgettünk igazgatójával, Csaplár Ferenccel. -- Hogyan ünnepel a múzeum? -- Márciusban az Alkotás és a Kortárs folyóirat emlékére rendezünk kiállítást. Mindkettő 60 évvel ezelőtt indult Kassák Lajos szerkesztésében: az Alkotás a Magyar Művészeti Tanács, a Kortárs a szociáldemokrata párt kulturális fóruma volt. Az ezekben közölt képzőművészeti alkotások cáfolják, hogy Kassák csak az absztrakt művészetet becsülte volna. Megpróbáljuk a két folyóiratban reprodukált műalkotásokat összegyűjteni. Java részüket ma közgyűjteményekben őrzik, de magánkollekciókban is lehet találni belőlük. -- Milyen emlékeket őriz Kassákról? -- A szegedi egyetem elvégzése után azt a feladatot kaptam Szabolcsi Miklóstól, hogy dolgozzam fel, írjam meg a Munka-kör, az azonos nevű folyóirat és kulturális mozgalom történetét. Miután kijegyzeteltem a Munka összes évfolyamát, és elolvastam mindent, amihez a szegedi könyvtárakban hozzáférhettem, elhatároztam, hogy felkeresem Kassákot. Előbb 1966 végén bemutatkozó levelet írtam neki, majd a következő év januárjában, amikor Budapesten jártam, felhívtam telefonon. Délután fogadott. Azzal kezdte: „Ki küldte magát?” Témavezetőm neve hallatán megfagyott a levegő. Ráadásul a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumáról írott könyvemnek az Akadémiai Kiadótól frissen átvett műszaki példányát, amelyet „szakmai referenciának” és ajándéknak szántam, a villamoson felejtettem. Félóra múltán Kassákné jelezte, hogy ideje távoznom. Az első találkozás felemásra sikeredett, de nem adtam fel. Pár hét múlva Szegedről elküldtem a már megjelent könyvem példányát a következő ajánlással: „Kassák Lajosnak tisztelettel és csodálattal Csaplár Ferenc”. Márciusban eljuttattam hozzá a Tiszatáj friss számát, benne életem első Kassák-témájú írását, a Dokumentum című folyóiratról írott tanulmányomat. Postafordultával érkezett a válasz: keressem fel, ha Pesten járok. A második találkozás jó hangulatban zajlott, két órán át beszélgettünk a Munka-kör elfeledett tagjairól. Búcsúzóul kérésemre dedikálta a Mesterek köszöntése magammal hozott példányát. Pár hónap múlva tanár- és diáktársaimmal a Szovjetunióba utaztam nyári munkára. Hazafelé jövet Kijevben hozzájutottam egy néhány nappal korábbi Népszabadsághoz, éppen ahhoz a számhoz, amelyik a nekrológot közölte Kassákról. Így szereztem tudomást haláláról. -- A találkozásokból nem következik, hogy ma ön gondozza a hagyatékot. Hogyan lett a múzeum igazgatója? -- Nem akartam Szegedről eljönni, de átszervezés miatt lényegében megszűnt a középiskolai tanári állásom. Illés László főigazgató hívására a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa lettem. Amikor a Kassáknéval folytatott tárgyalások eredményeképpen napirendre került a Kassák Múzeum létrehozása, rám bízták az ezzel kapcsolatos szakmai és technikai feladatokat. Én vettem át a Kassákné által a múzeum javára felajánlott irodalmi, képzőművészeti és fotóanyagot, és végül én lettem az új múzeum vezetője. Bár a múzeumalapítás az akkori művelődéspolitika elegáns gesztusa volt, bizonyos aggályok még megmaradtak. Az ünnepélyes megnyitót például mint az Óbudai Klubház megnyitóját hirdették a meghívón, és csak Kassák Klári erélyes föllépése nyomán egészítették ki egy betétlappal, amelyből megtudható volt, hogy voltaképp a Kassák Múzeum nyílik meg. -- Aczél György is részt vett az ünnepségen? -- Állítólag a Politikai Bizottság nem engedélyezte, hogy személyesen megjelenjen. A beszédek elhangzása után érkezett meg, s a hátsó bejáraton, a föltűnést kerülni igyekezve jött be a kiállításra. -- Ha voltak aggályok Kassák munkásságával kapcsolatban, miért jöhetett mégis létre a múzeum? -- A nürnbergi Kunsthalle 1969-ben nagy kiállítást rendezett a konstruktivizmus mestereinek alkotásaiból. E tárlaton Kassák műveiből egész teremnyi anyagot mutattak be, amit a Kunsthalle teljes egészében meg akart vásárolni. Lehetséges, hogy ez a példátlan vételi ajánlat döbbentette rá az illetékeseket arra, hogy itt komoly értékről lehet szó. Végül Kassákné úgy kapott engedélyt a külföldi eladásra, hogy néhány korai és késői festményt a Magyar Nemzeti Galériának ajándékozott. Az ő halála után a Kassák Múzeum megörökölte mindazokat a műtárgyakat, dokumentumokat, amelyek a múzeumalapításkor a Bécsi út 98. szám alatti lakásban maradtak. A szintén megörökölt jogdíjakból fedezzük húsz esztendeje a múzeum valamennyi szakmai kiadását. -- Ha már a jogoknál tartunk: befolyásolhatja-e a Kassák-művek piaci helyzetét, hogy ön számon tartja a kiadók és az aukciósházak jogdíjköteles műveleteit? Nemegyszer bírósági ügyek is lettek a műkereskedőkkel és könyvkiadókkal kialakult konfliktusokból. -- A jogutódot a műkereskedelemből kétféle díjazás illeti: a katalógusban történő közlés után a szerzői jogdíj, az eladás után pedig a leütés 5 százaléka, a követői díj. A katalógusnak és az aukcióval kapcsolatos hírverésnek köszönhetően a tételek többnyire magasabb áron kelnek el, mint árverésen kívül. Az aukciós katalógusokban közölt reprodukció után egységesen 15 ezer forintot szoktam kérni. Ezt az aukciósházak, miként a többi költséget is, megfizettetik a beadóval. Nem titok, hogy az aukción a beadó és a kereskedő megállapodása következtében sokszor úgy születik leütési ár, hogy nem történik vásárlás. Az egyik galériában szinte minden árverésen indul Kassák-kép, de még egyszer sem kaptam követői díjat. A galéria vezetője arra hivatkozik, hogy eddig egyetlenegy képet sem adott el. Ennek ellenkezőjét nem tudom bizonyítani. Egy másik ház árverésén indult egy korai Kassák-mű. Leütötték, ám valójában nem vitték el. Végül aukción kívül egy osztrák gyűjteménybe került. Nagy kár, hogy az illetékes hatóságok nem védték le, hisz Kassák e korai korszakából alig van idehaza valóban hiteles alkotás. -- Menyire ismeri, követi a magángyűjteményekben található Kassák-képek, -kéziratok sorsát? -- Érdekel mi lesz velük, mert tudunk vásárolni. Ám alig van ajánlat. Kassák magángyűjteményekben őrzött képeiből 1989-ben rendeztem egy kiállítást, sikerült épp félszáz művet összeszednem íróktól, műgyűjtőktől. Azóta kiderült, ennél több is van magánszemélyeknél. Egy korai munkát akkor megvásároltunk 240 ezer forintért, a jogdíjakból összegyűlt alapítványi pénzünkből. Ez annak idején nagy összegnek számított, tíz évvel később azonban egy külföldi kiállításra kölcsönadva 15 millió forintban határoztuk meg a biztosítási értékét. -- Egy eladó többet remél a piactól, mint a múzeumtól. Gondolom, inkább kereskedőhöz, magángyűjtőhöz fordul. -- Kései olajképet nem vásárolunk, Kassák utolsó alkotói korszakából gazdag kollekcióval rendelkezünk, így nem lenne értelme a keservesen összegyűjtött alapítványi pénzünket egyetlen kései olajfestmény megszerzésére fordítani. Elsősorban kéziratokat, fotókat, dedikált könyveket, magyar és külföldi avantgárd folyóiratokat veszünk. Ezek megszerzéséért olykor nagy áldozatot hozunk. Decemberben a Honterus Antikvárium árverésén kínálta Bartók Béla Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje című könyvének a szerző által Geyer Stefi hegedűművésznő és férje számára dedikált példányát, amely 30 ezer forintról indult, és végül jutalékkal együtt 210 ezer forintot fizettünk ki érte. A Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol évtizedek óta gyűjtik a folyóiratokat, az Új Föld és a Periszkóp című avantgárd periodikákból egyetlen darab sincs. Az egyiket százezer forintért vettem meg heves licitálás után, a másikat még többért. A múlt év őszén megrendezett Új szerzemények 2002--2006 című kiállításunk katalógusából látható: a gyűjteménygyarapítás során szponzorokra, adományozókra is számíthatunk. -- A múzeum több ízben vállalkozott magángyűjtemények bemutatására. -- Az első Vattay Elemér fotóművész műtárgyegyüttese volt. Elemért régóta ismertem, én kezdeményeztem 1993-ban, hogy mutassuk be az anyagát. Jelenits István nyitotta meg a kiállítást. Azóta sem volt megnyitónkon annyi vendég, mint akkor. Haas János kollekciójának zalaegerszegi bemutatóját én nyitottam meg; az anyagot megismerve rögtön ajánlatot tettem, örömmel látnám a gyűjteményét nálunk is. Gömör Béla professzort és dr. S. Nagy Jánost még szegedi diákéveimből ismertem. Haas János gyűjteményének bemutatásakor kezdődött az a gyakorlat, hogy a gyűjtők vállalják a katalógus előállításának költségeit. A kollekció értékét növeli, ha nyilvánosságot kap, katalógus készül róla. Hernádi Miklóst és Raum Attilát Ébli Gábor „közvetítette” hozzám, Matzon Ákos maga jelentkezett. Szívesen vettem, ha a gyűjtő kijelentette, nem ér rá, nem kíván részt venni a rendezésben. Elégtétellel olvastam minap, hogy Frank János is nehezen tűrte, ha rendezés közben megzavarták magányában. -- Mi lesz a múzeummal ön nélkül? Egyszer már megtervezett egy búcsút a Legkedvesebb képeim című kiállítással, ahol 53 magángyűjtő egy-egy saját választású képéből állt össze a bemutatandó anyag. A könyvkiadók biztosan föllélegeznének. -- Feletteseim álláspontja két éve még az volt, hogy ki kell nevelnem az utódomat, de az előírások szerint pályázat útján kell kiválasztani a múzeum vezetőjét. Vannak kiváló, szakmai tapasztalatokkal rendelkező művészettörténészek. Pályázzanak! Ugyanakkor tartok attól, hogy amint híre megy a távozásomnak, a kiadók és az aukciósházak közül többen nem fognak fizetni. Nagy kérdés, utódom vállalja-e mindazt, amit járandóságunk megszerzése érdekében immár két évtizede vállalnom kell. Nem felemelő dolog rendőrségre, bíróságra járni, papírokat gyártani. Vállaltam azt is, hogy talán soha többé nem jelenik meg tanulmánykötetem. Pedig az utóbbi húsz év alatt sokat írtam, még erősen megrostálva is hat-hétszáz oldalnyi tanulmányt. Nem is tudom, melyik kiadóhoz fordulhatnék -- többen tájékoztattak, hogy nem örvendek közszeretetnek ebben a körben.

©Gréczi Emőke