partnereink
Gréczi Emőke: MNG kontra Haas
Gréczi Emőke: MNG kontra Haas
Indokolt esetek A műkereskedők és közgyűjtemények viszonya olyan, mint a szeszélyes szerelem. E „sem vele, sem nélküle” kapcsolat minden jellemzőjét jól mutatja a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) és a Falk Miksa utca kettőse. Ellentétes érdekeik és egymásra utaltságuk már számos fordulatot produkált az elmúlt években, így a MNG -- intézményesen -- már nem vállal műtárgybírálatot, ellenben a munkatársak szívesen vesznek részt a kereskedők által felhajtott művek hátterének kikutatásában, feldolgozásában, szakmai segítséget nyújtanak kiállításaikhoz. Ugyanakkor mára egyértelmű, hogy a kereskedők munkája nélkül jóval kevesebb értékes tárlatot, elfeledett, lappangó vagy magángyűjtemények mélyén évtizedek óta meghúzódó művet láthatna a közönség, és persze maga a művészettörténész szakma is. Ezért (is) joggal feltételezhetjük, hogy a múzeumi szakembereket nem kizárólag közalkalmazotti bérük kiegészítése motiválja, amikor a piaci szférában vállalnak feladatot.
A különös kapcsolat konfliktusai eleddig a felek között maradtak, a legújabb viszályig, amely a Haas Galéria Vörös Géza-kiállítása kapcsán robbant ki. Haas János galériatulajdonos a Merítés a KUT-ból sorozat nyolcadik állomásaként kívánta bemutatni Vörös Géza munkáit, különös tekintettel a művésznek a KUT kötelékében eltöltött éveire, ám a segítségül felkért művészettörténészekkel (Zsákovics Ferenc, Muladi Brigitta és Kapócsy Anna) együtt úgy látta, hogy az 1920-as évek közepétől kezdődő, nagyjából két évtizedből nincs elég megfelelő színvonalú alkotás a magángyűjteményekben, ezért fővárosi és vidéki közgyűjteményekből kívánta kiegészíteni a tárlatra összegyűjtött anyagot.
A galéria -- Bereczky Lóránd főigazgató aláírásával -- a kérésre küldött válaszlevelében jelezte, hogy lehetőséget ad a kutatásra, „ugyanakkor a kutatási engedély megadása nem jelenti a kölcsönzés engedélyezését, ebben az ügyben a kikért anyag ismeretében a vezetői kollégium fog dönteni”. Továbbá kérte a kiállítás, szállítás, biztosítás körülményeinek tisztázását. A válasz tehát nem zárkózott el az igényelt képek kiadásától, igaz, ezt nem is ígérte, pusztán a feltételeket közölte.
Haas János néhány nappal később elküldte a kiválasztott kilenc festmény és kilenc grafika listáját, külön megjelölve azokat, melyekről reprodukció szerepelne a kiállításhoz készülő katalógusban. Az igénylés után néhány nappal érkezett Bereczky Lóránd elutasító levele, amelyben többek között ez állt: „a Magyar Nemzeti Galéria vezetői kollégiuma 2004. július 12-én tartott ülésén azt az állásfoglalást fogadta el, mely szerint a műkereskedelemből érkező kiállítási kérelmekre műtárgyvédelmi okokból a műtárgyak nem adhatók ki”.
A Haas Galéria a kért 18 mű nélkül is megrendezi a kiállítást, magángyűjtők és más közgyűjtemények (a szombathelyi, a pécsi és a székesfehérvári képtár, valamint a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum) segítségével. A galériás úgy véli, hogy a közönség jár rosszul, ha az MNG raktárában őrzött, soha ki nem állított művek nem szerepelnek a tárlaton. A KUT kiállítássorozat a Haas Galéria nonprofit vállalkozása, bevétele ebből gyakorlatilag nincs, a katalógus elkészítése, a kölcsönzött művek biztosítása viszont költséget jelent. Nyerészkedéssel tehát nem vádolhatják, ahogy a szakmai színvonal mellőzésével sem, hiszen ezt a munkát elismert művészettörténészek -- köztük az MNG munkatársa -- végezték. Korábban egyszer kértek művet az MNG-től -- igaz, akkor ezt Bor Pál örököse tette, ezért aztán vissza sem utasíthatták volna a kérést.
A közgyűjtemény állásfoglalása, mivel nem a Haas Galériára, hanem általában a műkereskedőkre vonatkozott, azonnal téma lett műkereskedői körökben. Az együttműködésről, jó és rossz tapasztalatokról egyaránt beszámoltak. Azt azonban különösnek tartják, hogy a továbbiakban nem kölcsönözhetnek művet, hiszen legalább annyi kéréssel fordulnak a múzeum munkatársai hozzájuk, mint ahányszor ők vennék igénybe az MNG gyűjteményét. Aukciósházak tulajdonosai úgy tapasztalták, hogy életmű-kiállítások elmaradhatatlan darabjai sokszor csak közreműködésükkel jutnak el a tárlatokra, a magángalériák által rendezett tárlatok pedig azt az űrt töltik ki, amelyet az állami múzeumok -- nyilván kényszerűségből -- szegényes kiállítási politikája hagy maga után.
Bereczky Lóránd főigazgató a Műértőnek elmondta, hogy véglegesen nem zárkóznak el a műtárgykölcsönzéstől, de az MNG minden vezetői grémiuma (tudományos tanács, vezetői kollégium, részlegvezetők testülete) egyetért abban, hogy jelentősen szigorítani kell a műtárgyak kiadását, mert a vegyes színvonalú kiállítási tervek láttán nehéz a mérlegelés. Nemegyszer fordult elő, hogy gyenge művek hitelesítésére, árfelhajtásra használták a közgyűjtemény képeit. Az ICOM (International Council of Museums) ajánlása szerint múzeumok dolgozói lehetőleg ne dolgozzanak a műkereskedelemben. Bár az MNG rendszere jóval liberálisabb, a munkatársak részt vesznek a kereskedelmi galériák munkájában, de nem véletlen, hogy az intézmény -- a nemzetközi gyakorlathoz igazodva -- évekkel ezelőtt felhagyott a műtárgybírálattal. Az év első felében a XIX. és XX. századi gyűjteményből 1200 mű mozdult, ez minden esetben több munkatárs (művészettörténészek, restaurátorok, raktárosok, adminisztráció) munkáját igényelte. Amennyiben a szerzői jog tulajdonosa kér ki alkotást, semmilyen módon nem utasíthatják vissza, máskor viszont csak indokolt esetben adnak ki műtárgyat. A Haas Galéria kérésének elutasítása mögött nem szakmai és nem emberi okok húzódnak, mindössze nem tartozik az „indokolt esetek” közé: ahogy a főigazgató elmondta, van magánkézben Vörös Géza-mű éppen elég.
Indokolt esetek A műkereskedők és közgyűjtemények viszonya olyan, mint a szeszélyes szerelem. E „sem vele, sem nélküle” kapcsolat minden jellemzőjét jól mutatja a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) és a Falk Miksa utca kettőse. Ellentétes érdekeik és egymásra utaltságuk már számos fordulatot produkált az elmúlt években, így a MNG -- intézményesen -- már nem vállal műtárgybírálatot, ellenben a munkatársak szívesen vesznek részt a kereskedők által felhajtott művek hátterének kikutatásában, feldolgozásában, szakmai segítséget nyújtanak kiállításaikhoz. Ugyanakkor mára egyértelmű, hogy a kereskedők munkája nélkül jóval kevesebb értékes tárlatot, elfeledett, lappangó vagy magángyűjtemények mélyén évtizedek óta meghúzódó művet láthatna a közönség, és persze maga a művészettörténész szakma is. Ezért (is) joggal feltételezhetjük, hogy a múzeumi szakembereket nem kizárólag közalkalmazotti bérük kiegészítése motiválja, amikor a piaci szférában vállalnak feladatot.
A különös kapcsolat konfliktusai eleddig a felek között maradtak, a legújabb viszályig, amely a Haas Galéria Vörös Géza-kiállítása kapcsán robbant ki. Haas János galériatulajdonos a Merítés a KUT-ból sorozat nyolcadik állomásaként kívánta bemutatni Vörös Géza munkáit, különös tekintettel a művésznek a KUT kötelékében eltöltött éveire, ám a segítségül felkért művészettörténészekkel (Zsákovics Ferenc, Muladi Brigitta és Kapócsy Anna) együtt úgy látta, hogy az 1920-as évek közepétől kezdődő, nagyjából két évtizedből nincs elég megfelelő színvonalú alkotás a magángyűjteményekben, ezért fővárosi és vidéki közgyűjteményekből kívánta kiegészíteni a tárlatra összegyűjtött anyagot.
A galéria -- Bereczky Lóránd főigazgató aláírásával -- a kérésre küldött válaszlevelében jelezte, hogy lehetőséget ad a kutatásra, „ugyanakkor a kutatási engedély megadása nem jelenti a kölcsönzés engedélyezését, ebben az ügyben a kikért anyag ismeretében a vezetői kollégium fog dönteni”. Továbbá kérte a kiállítás, szállítás, biztosítás körülményeinek tisztázását. A válasz tehát nem zárkózott el az igényelt képek kiadásától, igaz, ezt nem is ígérte, pusztán a feltételeket közölte.
Haas János néhány nappal később elküldte a kiválasztott kilenc festmény és kilenc grafika listáját, külön megjelölve azokat, melyekről reprodukció szerepelne a kiállításhoz készülő katalógusban. Az igénylés után néhány nappal érkezett Bereczky Lóránd elutasító levele, amelyben többek között ez állt: „a Magyar Nemzeti Galéria vezetői kollégiuma 2004. július 12-én tartott ülésén azt az állásfoglalást fogadta el, mely szerint a műkereskedelemből érkező kiállítási kérelmekre műtárgyvédelmi okokból a műtárgyak nem adhatók ki”.
A Haas Galéria a kért 18 mű nélkül is megrendezi a kiállítást, magángyűjtők és más közgyűjtemények (a szombathelyi, a pécsi és a székesfehérvári képtár, valamint a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum) segítségével. A galériás úgy véli, hogy a közönség jár rosszul, ha az MNG raktárában őrzött, soha ki nem állított művek nem szerepelnek a tárlaton. A KUT kiállítássorozat a Haas Galéria nonprofit vállalkozása, bevétele ebből gyakorlatilag nincs, a katalógus elkészítése, a kölcsönzött művek biztosítása viszont költséget jelent. Nyerészkedéssel tehát nem vádolhatják, ahogy a szakmai színvonal mellőzésével sem, hiszen ezt a munkát elismert művészettörténészek -- köztük az MNG munkatársa -- végezték. Korábban egyszer kértek művet az MNG-től -- igaz, akkor ezt Bor Pál örököse tette, ezért aztán vissza sem utasíthatták volna a kérést.
A közgyűjtemény állásfoglalása, mivel nem a Haas Galériára, hanem általában a műkereskedőkre vonatkozott, azonnal téma lett műkereskedői körökben. Az együttműködésről, jó és rossz tapasztalatokról egyaránt beszámoltak. Azt azonban különösnek tartják, hogy a továbbiakban nem kölcsönözhetnek művet, hiszen legalább annyi kéréssel fordulnak a múzeum munkatársai hozzájuk, mint ahányszor ők vennék igénybe az MNG gyűjteményét. Aukciósházak tulajdonosai úgy tapasztalták, hogy életmű-kiállítások elmaradhatatlan darabjai sokszor csak közreműködésükkel jutnak el a tárlatokra, a magángalériák által rendezett tárlatok pedig azt az űrt töltik ki, amelyet az állami múzeumok -- nyilván kényszerűségből -- szegényes kiállítási politikája hagy maga után.
Bereczky Lóránd főigazgató a Műértőnek elmondta, hogy véglegesen nem zárkóznak el a műtárgykölcsönzéstől, de az MNG minden vezetői grémiuma (tudományos tanács, vezetői kollégium, részlegvezetők testülete) egyetért abban, hogy jelentősen szigorítani kell a műtárgyak kiadását, mert a vegyes színvonalú kiállítási tervek láttán nehéz a mérlegelés. Nemegyszer fordult elő, hogy gyenge művek hitelesítésére, árfelhajtásra használták a közgyűjtemény képeit. Az ICOM (International Council of Museums) ajánlása szerint múzeumok dolgozói lehetőleg ne dolgozzanak a műkereskedelemben. Bár az MNG rendszere jóval liberálisabb, a munkatársak részt vesznek a kereskedelmi galériák munkájában, de nem véletlen, hogy az intézmény -- a nemzetközi gyakorlathoz igazodva -- évekkel ezelőtt felhagyott a műtárgybírálattal. Az év első felében a XIX. és XX. századi gyűjteményből 1200 mű mozdult, ez minden esetben több munkatárs (művészettörténészek, restaurátorok, raktárosok, adminisztráció) munkáját igényelte. Amennyiben a szerzői jog tulajdonosa kér ki alkotást, semmilyen módon nem utasíthatják vissza, máskor viszont csak indokolt esetben adnak ki műtárgyat. A Haas Galéria kérésének elutasítása mögött nem szakmai és nem emberi okok húzódnak, mindössze nem tartozik az „indokolt esetek” közé: ahogy a főigazgató elmondta, van magánkézben Vörös Géza-mű éppen elég.
Gréczi Emőke