partnereink
Hushegyi Gábor: Városi Művészeti Múzeum, Győr Vesszőfutás és public art
Feszített tempót diktál magának a tavasz folyamán a szlovákiai Németh Ilona, aki több külföldi és szlovákiai csoportos kiállítás (a Neuer Berliner Kunstverein Check Slovakia! tárlata, a brünni Morva Galéria, majd a besztercebányai Bethlen-házban rendezett, az utóbbi öt évet átfogó Szegmens című kis, retrospektív tárlat) után május végén Győrött nyitotta meg műveinek tíz évre visszatekintő bemutatóját.
Németh Ilona a rendszerváltozás utáni szlovákiai képzőművészet egyik legfontosabb egyénisége. Ehhez nagymértékben hozzájárult az 1990-es évek magyarországi művészeti élete és aktuális művészeti közbeszéde. Szlovákiai elismertségének egyik tényezője volt ugyanis a magyarországi jelentős kiállításokon való részvétele, valamint nevének és alkotásainak besorolása a kortárs magyar művészetet értékelő hazai és a külföld számára szánt összefoglalókba, tanulmányokba. Az európai művészeti körforgásba is nagyrészt Budapest (Óbudai Társaskör, Ludwig Múzeum, Stúdió Galéria, Bartók 32 Galéria) jóvoltából került, ehhez társult a pozsonyi Soros Kortárs Művészeti Alapítvány (SCCA) és a zsolnai Vág Menti Művészeti Galéria (PGU) kiállításainak nemzetközi reflexiója.
Németh Ilona művészetének szlovákiai, magyarországi, csehországi fogadtatása bizonyítja, hogy a több központú közép-európai művészeti közegben egyszerre több kötődés is érvényesülhet. A magyarországi elismerések mellett (Munkácsy-díj, 2001) a művész szlovákiai díjakban is részesült (Az év legjobb fiatal szlovákiai képzőművésze, 1998), sőt ő képviselhette Szlovákiát a 2001-es velencei biennálén. Az azóta a valenciai biennálét (2003) is megjárt művész most abban az országban rendezi meg első nagyobb méretű gyűjteményes tárlatát, amely a legtöbbet segítette pályája folyamán.
A győri kiállítás kurátora, N. Mészáros Júlia úgy rendezte el tíz év munkáit a múzeum emeletén és földszintjén, hogy a legújabb public artos Kapszuláktól (2003) haladjunk az interaktivitásra, multimedialitásra és hangra koncentráló művek felé. Az egyik első installáció a kiállításon a Vesszőfutás (1994), hiszen az óbudai Vízpróba kiállítássorozat (1995) keretében ezzel a művével lett ismert Magyarországon, ennek közelében láthatók a posztfeminista diskurzusba sorolt Többfunkciós nő (1996) és a Magánrendelő (1997) három nőgyógyászati vizsgálószéke. A padlósorozatból itt a Lélegző padló (1998) szerepel, valamint az erre reflektáló Exhibition Room (1998). Ez utóbbi, a prágai Spálovka Galéria számára készített mű kulcsot kínál a teljes kiállítás befogadásához. Éppen az Exhibition Room bátorítja a nézőket legkézenfekvőbben az aktív részvételre, arra, hogy belépjenek a képzőművész teremtette térbe, s a kommunikációnak ezt a formáját a többi munka esetében is bátran alkalmazzák. Ez az interaktív multimediális installáció Németh eddigi művészetében a második korszakhatárt jelentő alkotás (az első a Feljegyzések a labirintusból, 1990). Ezzel zárta posztfeministának is nevezett alkotói periódusát, amelyben főképpen a képiség maszkulin olvasatának, a reklámipar női testet kisajátító és eszközként felhasználó stratégiájának bírálatára összpontosított. És ez a műve jelezte, hogy további útja az ezredforduló éveiben az interaktív hanginstallációk világába vezethet.
A váltás lényege, hogy a személyes történelem és a férfiak számára rejtélyes női mivolt után a családi hétköznapok magánszféráját helyezi át a köztérbe. Az installációk új eszköztára és az új téma közösen először a Part (2000) című hanginstallációban jelent meg, amely Németh Ilona dunaszerdahelyi lakásának egy kimetszett szeletét vitte a galériába. Ám nemcsak a háromnegyed tévékészülék, a fél könyvespolc és fotel, az elvágott gyümölcsöstál és alma, hanem a lakásban zajló élet, a párbeszédek, élethelyzetek interaktív hangszekvenciái erejéig is. Ennek monumentális folytatása volt a 2001. évi velencei biennálén Jirí Suruvkával közösen bemutatott Meghívás vizitbe című installáció. A hang 2002-ben még döntőbb szerephez jutott művészetében. Ekkor az egyén és a hatalom kapcsolatára koncentrált, így keletkezett a Kód, amely híres amerikai filmekből kölcsönzött hangszekvenciákkal az egyszerű ember kiszolgáltatottságát, az igazságért, a jogokért folytatott szélmalomharcát, a hatalom arroganciáját választotta témájának. Innen már csak egyetlen lépést kellett megtennie a public art műfajához, amely közvetlenül a környezetre, annak tágabb társadalmi-kulturális összefüggéseire reagál (Kapszulák).
A retrospektív kiállítás legújabb műve a Brünnben bemutatott 27 méter (2004) című hanginstalláció azt szemlélteti, miként lehet egy alkotást más közegbe adaptálni. Minden újabb helyszín más-más társadalmi-kulturális kontextust jelent, ezért új változatot, megoldást kínál és követel. Ennek jegyében hallgathatjuk Győrben Dunaszerdahely, a csallóközi város közterületének 27 méteréről több helybeli lakos vallomását, emlékeit. Németh Ilona tárlata nemcsak a művész, hanem az intézmény számára is komoly próbatétel, hiszen, egy technikai szempontból rendkívül összetett kiállítást kellett megvalósítaniuk. Sikerült. (Megtekinthető július 18-ig.) (Hushegyi Gábor)
Németh Ilona a rendszerváltozás utáni szlovákiai képzőművészet egyik legfontosabb egyénisége. Ehhez nagymértékben hozzájárult az 1990-es évek magyarországi művészeti élete és aktuális művészeti közbeszéde. Szlovákiai elismertségének egyik tényezője volt ugyanis a magyarországi jelentős kiállításokon való részvétele, valamint nevének és alkotásainak besorolása a kortárs magyar művészetet értékelő hazai és a külföld számára szánt összefoglalókba, tanulmányokba. Az európai művészeti körforgásba is nagyrészt Budapest (Óbudai Társaskör, Ludwig Múzeum, Stúdió Galéria, Bartók 32 Galéria) jóvoltából került, ehhez társult a pozsonyi Soros Kortárs Művészeti Alapítvány (SCCA) és a zsolnai Vág Menti Művészeti Galéria (PGU) kiállításainak nemzetközi reflexiója.
Németh Ilona művészetének szlovákiai, magyarországi, csehországi fogadtatása bizonyítja, hogy a több központú közép-európai művészeti közegben egyszerre több kötődés is érvényesülhet. A magyarországi elismerések mellett (Munkácsy-díj, 2001) a művész szlovákiai díjakban is részesült (Az év legjobb fiatal szlovákiai képzőművésze, 1998), sőt ő képviselhette Szlovákiát a 2001-es velencei biennálén. Az azóta a valenciai biennálét (2003) is megjárt művész most abban az országban rendezi meg első nagyobb méretű gyűjteményes tárlatát, amely a legtöbbet segítette pályája folyamán.
A győri kiállítás kurátora, N. Mészáros Júlia úgy rendezte el tíz év munkáit a múzeum emeletén és földszintjén, hogy a legújabb public artos Kapszuláktól (2003) haladjunk az interaktivitásra, multimedialitásra és hangra koncentráló művek felé. Az egyik első installáció a kiállításon a Vesszőfutás (1994), hiszen az óbudai Vízpróba kiállítássorozat (1995) keretében ezzel a művével lett ismert Magyarországon, ennek közelében láthatók a posztfeminista diskurzusba sorolt Többfunkciós nő (1996) és a Magánrendelő (1997) három nőgyógyászati vizsgálószéke. A padlósorozatból itt a Lélegző padló (1998) szerepel, valamint az erre reflektáló Exhibition Room (1998). Ez utóbbi, a prágai Spálovka Galéria számára készített mű kulcsot kínál a teljes kiállítás befogadásához. Éppen az Exhibition Room bátorítja a nézőket legkézenfekvőbben az aktív részvételre, arra, hogy belépjenek a képzőművész teremtette térbe, s a kommunikációnak ezt a formáját a többi munka esetében is bátran alkalmazzák. Ez az interaktív multimediális installáció Németh eddigi művészetében a második korszakhatárt jelentő alkotás (az első a Feljegyzések a labirintusból, 1990). Ezzel zárta posztfeministának is nevezett alkotói periódusát, amelyben főképpen a képiség maszkulin olvasatának, a reklámipar női testet kisajátító és eszközként felhasználó stratégiájának bírálatára összpontosított. És ez a műve jelezte, hogy további útja az ezredforduló éveiben az interaktív hanginstallációk világába vezethet.
A váltás lényege, hogy a személyes történelem és a férfiak számára rejtélyes női mivolt után a családi hétköznapok magánszféráját helyezi át a köztérbe. Az installációk új eszköztára és az új téma közösen először a Part (2000) című hanginstallációban jelent meg, amely Németh Ilona dunaszerdahelyi lakásának egy kimetszett szeletét vitte a galériába. Ám nemcsak a háromnegyed tévékészülék, a fél könyvespolc és fotel, az elvágott gyümölcsöstál és alma, hanem a lakásban zajló élet, a párbeszédek, élethelyzetek interaktív hangszekvenciái erejéig is. Ennek monumentális folytatása volt a 2001. évi velencei biennálén Jirí Suruvkával közösen bemutatott Meghívás vizitbe című installáció. A hang 2002-ben még döntőbb szerephez jutott művészetében. Ekkor az egyén és a hatalom kapcsolatára koncentrált, így keletkezett a Kód, amely híres amerikai filmekből kölcsönzött hangszekvenciákkal az egyszerű ember kiszolgáltatottságát, az igazságért, a jogokért folytatott szélmalomharcát, a hatalom arroganciáját választotta témájának. Innen már csak egyetlen lépést kellett megtennie a public art műfajához, amely közvetlenül a környezetre, annak tágabb társadalmi-kulturális összefüggéseire reagál (Kapszulák).
A retrospektív kiállítás legújabb műve a Brünnben bemutatott 27 méter (2004) című hanginstalláció azt szemlélteti, miként lehet egy alkotást más közegbe adaptálni. Minden újabb helyszín más-más társadalmi-kulturális kontextust jelent, ezért új változatot, megoldást kínál és követel. Ennek jegyében hallgathatjuk Győrben Dunaszerdahely, a csallóközi város közterületének 27 méteréről több helybeli lakos vallomását, emlékeit. Németh Ilona tárlata nemcsak a művész, hanem az intézmény számára is komoly próbatétel, hiszen, egy technikai szempontból rendkívül összetett kiállítást kellett megvalósítaniuk. Sikerült. (Megtekinthető július 18-ig.) (Hushegyi Gábor)
Hushegyi Gábor