Pablo Picasso (1881-1973) nemcsak a 20. század egyik legjelentősebb művésze, de talán a világ legismertebb képzőművésze. Nevét főleg a századelőn megszülető kubizmussal kapcsolják össze, de "kék és rózsaszín korszakának" jó néhány alkotása is közismert a nagyközönség előtt, mivel ezek a képek már régóta múzeumok féltett kincsei közé tartoznak. Picasso hosszú pályafutása alatt igen termékeny alkotónak bizonyult, teljes oeuvre-katalógusa, beleértve az eredeti kerámiákat is, több mint 35 ezer művet számlál. Ám késői alkotásai eddig nemigen kerültek reflektorfénybe, talán egy átfogó kiállítás hiánya miatt. Most ezt pótolta a bécsi Albertina, ahol Picasso életének utolsó tizenkét évében készült munkáiból látható válogatás. A kiállítás kurátora, Werner Spies - Picasso művészetének egyik nemzetközileg elismert szakértője, aki még személyesen ismerte a művészt - 200 alkotást tár a látogatók elé 60 kölcsönző intézmény és magánszemély jóvoltából. Ilyen kiállítás még soha nem volt a világon. Nemcsak a művek mennyisége és minősége, hanem keletkezésük időpontja miatt, mivel a tárlat csak Picasso utolsó, a dél-franciaországi Mougins városában töltött korszakára koncentrál, amely 1961-től a mester haláláig tartott. A napra pontos dátummal ellátott művek alapján megállapítható, hogy még nyolcvanéves kora után is hatalmas munkabírással és alkotókedvvel rendelkezett. Minden munkára ugyanannyi időt áldozott, függetlenül attól, hogy egy nagyméretű festményen, vagy csak egy pár vonalból álló grafikán dolgozott. Gyors ecsetvonásokkal készült festmények (némelyiknél bizonyos vázlatosság is felfedezhető) állnak szemben aprólékosan részletező rajzokkal. A művész versenyt futott az idővel, az elmúlással - erre utal a kiállítás címe is "Picasso. Malen gegen die Zeit". Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért kellett erre az összegző kiállításra ilyen sokáig várni. Werner Spies egy interjúban erre a következőt mondta: "Tíz, húsz évvel ezelőtt egyszerűen még nem volt rálátásunk Picasso késői munkáira. Én magam is csak most láttam át ezt az utolsó korszakát. Szükségünk van egy bizonyos távolságra ahhoz, hogy műveket megértsünk, értékeljünk. Az ideális idő, ahogy Picasso ezt többször is hangsúlyozta, körülbelül egy generáció". Arra a kérdésre, hogy a kiállított anyag megértéséhez nem hiányoznak-e a korábban készült művek, az alábbi választ adta: "Picasso a késői munkáiban is ugyanazokat a témákat dolgozta fel, amelyeket már korábban is. Ezek meglehetősen redukáltak és állandóak, mint például az örök téma: festő és modellje. Picassónál ez egy pszichodráma, mely öreg és fiatal között játszódik le a műteremben."
Az Albertina két szintjét megtöltő festmények, rajzok, szobrok és sokszorosított grafikák tucatjaiból csak néhány művet emelnék ki a teljesség igénye nélkül.
Egy japán múzeumból érkezett erre a kiállításra a Csendélet macskával és rákkal című festmény. Az 1962 november elsején készült kompozíciót egy francia festő, Jean-Baptiste Siméon Chardin egyik Louvre-ban található csendélete és egy történet inspirálta. Valamelyik nap, amikor Picasso felesége a konyhában főzött, egy macska dühösen felugrott az asztalra és megpróbált ellopni egy rákot. Ezt a jelenetet ábrázolja a kép, amelyen mindenki mindenkivel harcol. A festmény agresszivitását fokozza a vicsorgó macska, az erős színek, a fekete kontúrokba zárt figurák, a szűk képkivágat, a kompozícióba belógó lámpa rideg fénye. A téma még később is izgatta a művészt, ezt bizonyítja az 1965-ben festett "Macska és rák a strandon", amely az előző kép mellett látható.
A szobrok már a kezdeti időszakban is hozzátartoztak Picasso munkásságához, melyben egyenrangú szerepet töltöttek be a festményekkel és rajzokkal. Szobraihoz, a klasszikus anyagokon túl, szinte minden felhasznált, ami a keze ügyébe került, a csomagolópapírtól kezdve a fémhulladékig. A hatvanas évektől kezdve a témát gyakran papírra vagy kartonra rajzolta, majd kivágta, formára hajtogatta és festette. Így készült a feleségét, Jacqueline-t ábrázoló kétdimenziós Női fej (1962), melynek oldalai a modell más-más arckifejezését ábrázolják. Jacqueline Roque volt Picasso legfontosabb múzsája ebben a korszakban, akivel 1952 nyarán ismerkedett meg, és akit 1961-ben vett feleségül.
Picasso egy hatalmas papírlapra nyomtatott hatvanhat metszeten dolgozta fel Fernando de Rajos "La Celestina" című tragikomédiáját, amely a spanyol irodalom egyik legfontosabb műve. A rézkarc, hidegtű, akvatinta eljárással készült alkotásban (Suite 347) egy tragikus véget érő szerelmi történet eseményeit követhetjük nyomon.
A kiállítás egyik szenzációja egy tájkép, mely Picasso utolsó alkotásai közé tartozik. 1972 március 31-én festette a művész. Az érdekességet a topográfiai hűséggel, természet után ábrázolt táj jelenti, mely szinte teljesen hiányzik Picasso életművéből.
A kiállítás január 7-ig tekinthető meg. (www.albertina.at)
© Juhász Sándor