partnereink
Kelényi Béla: A tibeti imamalom
Kelényi Béla: A tibeti imamalom
L. Austine Waddel, a Brit-India tibetiek által lakott részén szolgáló angol tisztviselő 1895-ben adta ki máig forgatható könyvét a „lamaizmusról”, azaz a tibeti buddhizmusról, s ebben így foglalta össze a Tibetben mindenütt látható „misztikus” imaformulával, a mani mantrával kapcsolatos tudnivalókat: „És hogy hatásos legyen, nem követeli meg a tényleges láthatóságot, ezért sok ezerszer és milliószor nyomtatják ki hosszú szalagokon, tekerik össze hengerekbe, és ún. »imamalmokba« helyezik, melyeket Tibetben mindenütt kézben forgatnak vagy nagy hengerekben pörgetnek kézzel, vízzel vagy széllel, de ugyanúgy nyomtatják kövekre és imazászlókra is, melyek ott lobognak minden házon, hogy biztosítsák a lélekvándorlás megszakítását a nyugati paradicsomban való újjászületés révén.” Bár manapság imamalmokat inkább a turisták által látogatott bazárokban, mint a tibetiek kezében látni, ez a vallási érdemeket szerző eszköz, melynek segítségével lehetőség teremtődik a folytonos imádkozásra, a tibeti buddhizmus egyik legismertebb kultikus tárgya.
Az imamalom központi része egy zárt henger, másképpen dob, amely egy tengely körül forog. A hengeren belül hosszú, feltekercselt papírcsík található, amelyre a szent szövegeket, imaformulákat írták vagy nyomtatták, s ezek akár több ezerszer is ismétlődhetnek. A henger minden fordulata a papírtekercsen lévő összes imaformula, mantra ismétlésével egyenértékű. Lényeges szempont, hogy az imamalmot mindig a nap járásával megegyező irányban (balról jobbra) kell forgatni úgy, ahogy a buddhisták szent helyeiket körüljárják.
Sokféle imamalom van. A leggyakoribb kétségkívül a kézben forgatható változat, de van asztali imamalom, vízi erővel vagy vajmécsesek meleg levegőjével forgó és széllel hajtott is -- hogy a természet elemei állandóan áldást hozzanak a földre, a vízre és a terményekre. Az ötletes tibetiek manapság gyakran építenek kis motorokkal hajtott példányokat. Az igazán nagy, akár több méter magas imamalmok -- melyek sokszor a buddhista szent szövegek nagyobb gyűjteményét tartalmazzák -- a kolostorok, templomok bejáratainál vagy sorban a külső falaknál állnak. Ezeket fogantyúkkal, jobb kézzel fogva pörgetik, s minden fordulatukat kis csengő vagy harang szava kíséri. A hívők a szent építmények körüljárásakor mindig megforgatják ezeket a falba épített hengereket.
A legáltalánosabb, legegyszerűbb kézi imamalom egykor szinte hozzátartozott a tibetiek mindennapi életéhez; ezt a szerzetesek és az ájtatos hívők nemcsak a szent helyek megkerülésekor, hanem járás közben is szinte állandóan használták. Központi része a többnyire fémből készített henger, belső „magja” pedig a hengert szinte teljesen kitöltő, selyembe burkolt írásos tekercs, melynek közepén fémtengely vezet át, alsó része pedig egy nyélbe illeszkedik. A henger közepéhez rövid lánc csatlakozik, a végén ólom vagy más súllyal, melynek centrifugális ereje a fémtengely körül forgatja a hengert. Ennek tetejét általában a nyolcküllőjű tankerék, alját pedig egy nyolcszirmú lótusz díszíti.
De mi is az a Waddel által felemlített, az imamalmok belsejébe helyezett papírszalagra nyomtatott imaformula, a mani mantra? Nem más, mint a híres hat szótagú „ÓM MANI PADMÉ HÚM” (Óm, Drágakő a Lótuszban, Húm!), melyet röviden csak „mani”-nak neveznek. Ez a Tibetben legnépszerűbb, a könyörületességet megtestesítő bódhiszattva, Avalókitésvara egyik megjelenési formájának, a „Hat Szótagú”-nak a lényegét fejezi ki, akinek a mantrája megóv minden újjászületéstől, és akinek inkarnációjaként tisztelik a dalai lámát is.
Bár a formula részletes elemzésére itt nem térhetünk ki, a hat szótag Avalókitésvara különböző megjelenéseit jelképezi a Körforgás hat létvilágában, hogy a lények számára megmutassa a szabaduláshoz vezető utat. Hogy az imaformulát elmondva (megpörgetve) a Körforgás szenvedései átváltozzanak a Hat Szótag hangjaivá, és lezárják a létvilágokba való újjászületést.
Az imamalom központi része egy zárt henger, másképpen dob, amely egy tengely körül forog. A hengeren belül hosszú, feltekercselt papírcsík található, amelyre a szent szövegeket, imaformulákat írták vagy nyomtatták, s ezek akár több ezerszer is ismétlődhetnek. A henger minden fordulata a papírtekercsen lévő összes imaformula, mantra ismétlésével egyenértékű. Lényeges szempont, hogy az imamalmot mindig a nap járásával megegyező irányban (balról jobbra) kell forgatni úgy, ahogy a buddhisták szent helyeiket körüljárják.
Sokféle imamalom van. A leggyakoribb kétségkívül a kézben forgatható változat, de van asztali imamalom, vízi erővel vagy vajmécsesek meleg levegőjével forgó és széllel hajtott is -- hogy a természet elemei állandóan áldást hozzanak a földre, a vízre és a terményekre. Az ötletes tibetiek manapság gyakran építenek kis motorokkal hajtott példányokat. Az igazán nagy, akár több méter magas imamalmok -- melyek sokszor a buddhista szent szövegek nagyobb gyűjteményét tartalmazzák -- a kolostorok, templomok bejáratainál vagy sorban a külső falaknál állnak. Ezeket fogantyúkkal, jobb kézzel fogva pörgetik, s minden fordulatukat kis csengő vagy harang szava kíséri. A hívők a szent építmények körüljárásakor mindig megforgatják ezeket a falba épített hengereket.
A legáltalánosabb, legegyszerűbb kézi imamalom egykor szinte hozzátartozott a tibetiek mindennapi életéhez; ezt a szerzetesek és az ájtatos hívők nemcsak a szent helyek megkerülésekor, hanem járás közben is szinte állandóan használták. Központi része a többnyire fémből készített henger, belső „magja” pedig a hengert szinte teljesen kitöltő, selyembe burkolt írásos tekercs, melynek közepén fémtengely vezet át, alsó része pedig egy nyélbe illeszkedik. A henger közepéhez rövid lánc csatlakozik, a végén ólom vagy más súllyal, melynek centrifugális ereje a fémtengely körül forgatja a hengert. Ennek tetejét általában a nyolcküllőjű tankerék, alját pedig egy nyolcszirmú lótusz díszíti.
De mi is az a Waddel által felemlített, az imamalmok belsejébe helyezett papírszalagra nyomtatott imaformula, a mani mantra? Nem más, mint a híres hat szótagú „ÓM MANI PADMÉ HÚM” (Óm, Drágakő a Lótuszban, Húm!), melyet röviden csak „mani”-nak neveznek. Ez a Tibetben legnépszerűbb, a könyörületességet megtestesítő bódhiszattva, Avalókitésvara egyik megjelenési formájának, a „Hat Szótagú”-nak a lényegét fejezi ki, akinek a mantrája megóv minden újjászületéstől, és akinek inkarnációjaként tisztelik a dalai lámát is.
Bár a formula részletes elemzésére itt nem térhetünk ki, a hat szótag Avalókitésvara különböző megjelenéseit jelképezi a Körforgás hat létvilágában, hogy a lények számára megmutassa a szabaduláshoz vezető utat. Hogy az imaformulát elmondva (megpörgetve) a Körforgás szenvedései átváltozzanak a Hat Szótag hangjaivá, és lezárják a létvilágokba való újjászületést.
©Kelényi Béla