partnereink
Kovács Ágnes: Kiállítások, megemlékezések Joseph Beuys halálának 20. évfordulóján - Szabadság és radikalizmus
Kovács Ágnes: Kiállítások, megemlékezések Joseph Beuys halálának 20. évfordulóján – Szabadság és radikalizmus
<?xml:namespace prefix = o /> Joseph Beuys 1986. január 26-án hunyt el Düsseldorfban. Halálának 20. évfordulója mozgásba hozta a német művészeti világot. Személyisége és tevékenysége, míg élt, a legszélsőségesebb véleményeket váltotta ki. Sokan sarlatánsággal vádolták, voltak, akik félreértették vagy egyáltalán nem értették meg műveit, mint a legendássá vált takarítónő, aki egyik munkáját egyszerűen kisöpörte az akadémiai műteremből. Másokból viszont a legnagyobb csodálatot váltotta ki „sámánizmusa” és radikális művészetfilozófiája. „A művészet alapvető kérdése az emberek szabadsága” -- jelentette ki, és sokaknak életre szóló mintát nyújtott arra nézve, hogyan kell és lehet a művészetet és az életet, a művészetet és a társadalmi cselekvést összhangba hozni. Utolsó „beszédében”, amelyet halála előtt néhány héttel tartott Münchenben, Beuys magáról a következőket mondta: „Nem vagyok az az ember, aki azt gondolja, hogy a népet nevelni tudná. (…) Én csak fel tudok mutatni egy eredményt a laboratóriumomból, és azt mondani: figyelj ide! És csak azt tudom kérdezni: jó ez így, vagy nem felel meg az önök legbelső vágyainak?” Akiknek a szemében „jó az úgy”, amit Beuys gondolt, most, az évforduló alkalmából Németország-szerte megemlékezéseket tartanak és kiállításokat szerveznek. A Beuys-megemlékezések első állomása a holland határ közelében lévő Moyland-kastély, ahol egyszerre két kiállítást is lehet látni: a Grinten fivérek gyűjteményét, a világ legnagyobb Beuys-kollekcióját és a düsseldorfi akadémia Beuys-archívumának anyagát. A következő állomás Düsseldorf, a Museum Kunst Palast, ahol A művészet mint gyógyító erő címen mutatják be a művész akcióit. Ezen a kiállításon egy eddig ismeretlen fotósorozat is látható, amely Beuys fluxusakcióiról készült, többek között az 1970. őszi Pénteki tárgy, sült halszálka címűről: a művész ebből az alkalomból heringszálkákat installált egy düsseldorfi galéria mennyezetére. Berlin egy „hosszú éjszakával” és kiállítással emlékezik meg Beuysról, ezek színhelye a Művészetek Akadémiája, illetve a Hamburger Bahnhof. A rendezvényeken részt vesznek a kortársak: René Block, Eugen Blume és Rolf Szimansky, akik diavetítések és filmek segítségével idézik fel a művész legradikálisabb akcióit és gondolatait a „kiterjesztett művészetfogalomról”, a „szociális plasztikáról” és az „emberi kreativitásról mint egyetlen forradalmi erőről”. A müncheni Pinakothek der Moderne kiállításának középpontjában a művésznek egy -- 1950 és 1970 között keletkezett -- eddig ismeretlen rajzsorozata áll, valamint hallható az a felvétel is, amelyen Beuys elemzi azt a legismertebb provokatív kijelentését, miszerint „minden ember művész”. (Megtekinthető április 23-ig.)
<?xml:namespace prefix = o /> Joseph Beuys 1986. január 26-án hunyt el Düsseldorfban. Halálának 20. évfordulója mozgásba hozta a német művészeti világot. Személyisége és tevékenysége, míg élt, a legszélsőségesebb véleményeket váltotta ki. Sokan sarlatánsággal vádolták, voltak, akik félreértették vagy egyáltalán nem értették meg műveit, mint a legendássá vált takarítónő, aki egyik munkáját egyszerűen kisöpörte az akadémiai műteremből. Másokból viszont a legnagyobb csodálatot váltotta ki „sámánizmusa” és radikális művészetfilozófiája. „A művészet alapvető kérdése az emberek szabadsága” -- jelentette ki, és sokaknak életre szóló mintát nyújtott arra nézve, hogyan kell és lehet a művészetet és az életet, a művészetet és a társadalmi cselekvést összhangba hozni. Utolsó „beszédében”, amelyet halála előtt néhány héttel tartott Münchenben, Beuys magáról a következőket mondta: „Nem vagyok az az ember, aki azt gondolja, hogy a népet nevelni tudná. (…) Én csak fel tudok mutatni egy eredményt a laboratóriumomból, és azt mondani: figyelj ide! És csak azt tudom kérdezni: jó ez így, vagy nem felel meg az önök legbelső vágyainak?” Akiknek a szemében „jó az úgy”, amit Beuys gondolt, most, az évforduló alkalmából Németország-szerte megemlékezéseket tartanak és kiállításokat szerveznek. A Beuys-megemlékezések első állomása a holland határ közelében lévő Moyland-kastély, ahol egyszerre két kiállítást is lehet látni: a Grinten fivérek gyűjteményét, a világ legnagyobb Beuys-kollekcióját és a düsseldorfi akadémia Beuys-archívumának anyagát. A következő állomás Düsseldorf, a Museum Kunst Palast, ahol A művészet mint gyógyító erő címen mutatják be a művész akcióit. Ezen a kiállításon egy eddig ismeretlen fotósorozat is látható, amely Beuys fluxusakcióiról készült, többek között az 1970. őszi Pénteki tárgy, sült halszálka címűről: a művész ebből az alkalomból heringszálkákat installált egy düsseldorfi galéria mennyezetére. Berlin egy „hosszú éjszakával” és kiállítással emlékezik meg Beuysról, ezek színhelye a Művészetek Akadémiája, illetve a Hamburger Bahnhof. A rendezvényeken részt vesznek a kortársak: René Block, Eugen Blume és Rolf Szimansky, akik diavetítések és filmek segítségével idézik fel a művész legradikálisabb akcióit és gondolatait a „kiterjesztett művészetfogalomról”, a „szociális plasztikáról” és az „emberi kreativitásról mint egyetlen forradalmi erőről”. A müncheni Pinakothek der Moderne kiállításának középpontjában a művésznek egy -- 1950 és 1970 között keletkezett -- eddig ismeretlen rajzsorozata áll, valamint hallható az a felvétel is, amelyen Beuys elemzi azt a legismertebb provokatív kijelentését, miszerint „minden ember művész”. (Megtekinthető április 23-ig.)
Kovács ágnes