Artportal.hu

Térfelszámolás A rendszerváltozással járó törvények tették lehetővé az új művészeti egyesületek megszületését 1989 és 1995 között, függetlenedésüket némi utóvédharc árán a monolitikus régi „Szövetségtől” (Műértő, 2005. szeptember). A művészek vívmányként és az új demokrácia bizonyságaként élték meg, hogy szövetkezhetnek hasonlóan gondolkodó társaikkal, és szabadon érvényesíthetik művészi elképzeléseiket maguk rendezte kiállítások és általuk szerkesztett kiadványok formájában. Az önszerveződést és a nyomában fellépő pezsgést, a kiállítási élet élénkülését a mindenkori kulturális tárca, a Művészeti Főosztály évekig biztatta és támogatta. Művészeti díjain és más alkalmi (például miniszteri) támogatásain kívül az évente megpályázható minisztériumi működési költség jelentette az egyesületek fennmaradásának és folyamatos szakmai munkájának alapját. Ennek az összegnek a mértéke kezdetben az előző évi szakmai teljesítménytől függött, s a szűken vett működés fedezetén kívül lehetőséget nyújtott arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál megpályázott támogatást kiegészítse -- ezzel lehetővé téve csoportos egyesületi és országos bemutatkozások létrejöttét. Az utóbbi két évben a támogatás kifizetésében és mértékében határozott romlás következett be, az egyesületek kénytelen-kelletlen megismerkedtek a „maradványképzés” fogalmával. Ennek megfelelően nem is maradtak el a nehézségek a szervezetek munkájában. Arra azonban senki sem számított, hogy 2007-ben az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a szokásos pályázatot nem írja ki, és teljes egészében megvonja a körébe tartozó művészeti egyesületek működési támogatását. Ám ez a tény sem derült ki könnyen és egyhamar. Február--márciusban szóban terjedt a művészek körében, hogy ez évben esetleg nem lesz támogatás. Hivatalos bejelentés, újságközlemény nem jelent meg erről, ezért a hírt sokan nem is vették komolyan. Már csak azért sem, mert azt olvashatták a Magyar Közlönyben, hogy az OKM költségvetése 800 millió forintot irányoz elő társadalmi szervezetek, szövetségek számára, s a minisztérium (kulturális fele) nem kapott kevesebb pénzt, mint tavaly, az összevonás előtt. Az egyesületek elnökei várták a pályázati kiírást. A Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége (MKITSZ) szükségesnek látta, hogy február 7-én levélben kérjen tájékoztatást Schneider Márta szakállamtitkártól. A március 21-én érkezett néhány soros válasz szerint nincs fedezet a pályázat kiírására, és a levél írója javasolja, hogy „a jövőben a működési támogatás fedezetére a Nemzeti Civil Alaphoz nyújtsanak be pályázatot”. Végezetül „további sikereket” kívánt az egyesületek munkájához. Ez volt az első hivatalos közlés az elvonásról, ami az érdekeltek körében általános megdöbbenést és csalódást keltett. Sokan gondolták úgy, hogy a döntéshozók nem mérték fel kellően az intézkedés súlyát és következményeit, hiszen csak a képző- és iparművészet területén körülbelül 40 civil, nonprofit szakmai egyesület és szövetség végét jelentheti a megvonás. Magán a sivár tényen túl az ügy kezelésmódját is nehezményezték, mert az OKM még egy levelet sem szánt az egyesületek tájékoztatására; a rendelkezést nem előzte meg szakmai konzultáció, a válaszhoz nem kapcsolódik sem indokolás, sem a jövőre vonatkozó utalás; és a „további sikerek” cinizmusát az érintettek munkájuk és hivatásuk lebecsüléseként értelmezték. Ugyanakkor nem érkezett válasz a Magyar Közlöny számaival kapcsolatos kérdésre. Az MKITSZ kénytelen volt az Országgyűlés Kulturális Bizottsága elnökének a segítségét kérni, hogy az OKM-től részletes felvilágosításhoz jusson. Az így kapott minisztériumi válasz szerint a 800 millióból nem jut a szakmai egyesületeknek, de az kiderül, milyen intézményeknek jut. A rendelkezés „nem érhette váratlanul a szervezeteket”, egy ideje „szó van erről” -- így a közlemény. Vagyis a lesújtó hírt találja ki mindenki maga, a konfrontációtól, a botránytól kímélje meg a minisztériumot. A válasz megemlít egy tanácskozást, ahol szó volt a támogatás megvonásáról; ám oda a képző- és iparművész szervezetek nem voltak meghívva. Végezetül ismét szól az Nemzeti Civil Alapról (NCA): támogatásért forduljanak az egyesületek hozzá, egyébként pedig „A kulturális tárca örömmel venné, ha a szervezetek konkrét kezdeményezést tennének az NCA-t felügyelő szociális tárca irányába az NCA pályázati rendszerén belül kedvezőbb pályázati pozíciók elérése érdekében.” Ami különös javaslat: ez tárcaközi probléma, és az NCA-törvényt kellene módosítani ahhoz, hogy a kulturális szakmai egyesületek pályázatait kulturális kuratórium bírálhassa el. Az NCA pályázata egyébként alkalmatlan a minisztériumi működési költség kiváltására, főként a művészeti pályázatok sajátos szakmai igényei miatt, amelyek megkülönböztetik a többi civil társulástól. Az NCA lényegében területi elven működik, nincs kulturális kuratóriuma; a művészeti pályázatok elvesznek a különféle, túlnyomórészt karitatív és hobbiegyesületi folyamodványok rengetegében. Nyilván ezt ismerte fel az NCA képviselője is, amikor egy minisztériumi tanácskozáson kijelentette, hogy az alap nem tudja átvállalni a minisztériumi támogatást (2006. március 21.). De az itt elvileg 50 százalékos eséllyel elnyerhető összeg általában el sem éri a művészeti civil egyesületek működéséhez szükséges mértéket. (A minisztériumi pályázatok, ha eleget tettek a formai kívánalmaknak, minden esetben sikeresek voltak.) Mindenesetre az OKM-nek számolnia kell azzal, hogy a művészeti civil egyesületek és szövetségek működési költség nélkül rövid távon beszüntetik munkájukat. A kis egyesületek már idén, a nagyobbak 2008-ban. Úgy tetszik, kellő ismeretek és szakmai konzultáció híján az OKM-ben átgondolatlan, hosszú távon súlyos következményekkel járó intézkedés született. Miért is? A kormányzat hosszabb ideje deklarálja a civil társadalommal való együttműködés fontosságát. A támogatásmegvonás civil szervezetekre mér csapást -- ez fordulatot jelez a civil politikában. Távolítja egymástól, nem pedig közelíti a politikát és a társadalmat. Az állam önmaga javára korlátozza bizonyos civilek (a művészek) egyesülési szabadságát. Az egyesületek számtalan csoportos tárlata a rendszerváltozás óta művészek tucatjainak adott teret a megmutatkozásra, az érvényesülésre. Ez a lehetőség a kiállításokkal együtt elenyészik. Fennállásuk alatt a művészeti egyesületek szakmai és kiállítási kapcsolatok országos hálózatát építették ki. Az átalakulás során fokozatosan átvállalták a kormánytól, a minisztériumtól egyes országos kiállítások szervezésének és megvalósításának a közfeladatát. Ezek a kiállítások a szakmai szervezetek segítsége nélkül a jövőben nem tudnak létrejönni. Az önkormányzati tulajdonú kiállítóhelyek, a múzeumok és a magángalériák ma már csak anyagi hozzájárulás ellenében tudnak befogadni kiállítókat. Nyertes Nemzeti Kulturális Alap-pályázat segítségével sem valósíthatók meg a tárlatok és más szakmai programok, mert az NKA számos kiadást nem számol el. A legtöbbet a vidék fogja veszíteni: 2008-ban kétséges a XIV. Salgótarjáni Rajzbiennále megrendezése, bizonytalan a XXIV. Miskolci Grafikai Biennále sorsa; elmarad a Szabadtéri Szobrászati Kiállítás Szombathelyen, az Országos Papírművészeti Triennále és az Országos Groteszk Triennále, mindkettő Kaposváron; és megvalósíthatatlan az V. Szekszárdi Festészeti Triennále. A fővárosban nem kerülhet sor a Nemzetközi Kisgrafikai Kiállításra és az Elektrográfiai Társaság Országos Digitális Nyomatok és Nemzetközi Digitális Kisgrafikák című tárlatára. A közös szakmai-művészi munka lehetőségeként kifejezetten az egyesületi forma segített nemzetközi sikerekhez olyan szakmákat, mint a grafikusoké, a papír- és könyvművészeké, az illusztrátoroké vagy a vízfestőké. Támogatás híján elhalnak ezek a nemzetközi kapcsolatok, nem lesznek teljesíthetők a csereprogramok, a külföldi meghívások, megszakad a kapcsolat a koppenhágai székhelyű Európai Művészek Tanácsával, melynek az MKITSZ is tagja. A magyar művészek részvétele 2008-ban lehetetlen lesz a VI. Nemzetközi Rajzbiennálén Pilzenben. Elmarad a Kortárs Magyar Szobrászat kiállítása Dunaszerdahelyen, Szlovákiában. Magyar művészkönyvalkotók jövőre nem tudnak szerepelni a marseille-i és mainzi nemzetközi művészkönyv-kiállításokon, és nem tudnak részt venni a lipcsei könyvvásáron. A megszűnő egyesületekkel a kiállítási élet „középmezőnye”, a reprezentatív állami megatárlatok és a magángalériák tevékenysége közötti igen széles, sokrétű művészeti tér számolódik fel. A helyén nem lesz semmi; a magyar művelődésben sebhely, hiátus keletkezik: 12--15 év szellemi munkája vész kárba. Ez lenne a minisztérium célja? Mert ha igen, egyszerűbb, ha megüzeni a művészeti egyesületeknek, szövetségeknek: nincs rátok szükség. Ha pedig másként gondolja, akkor célszerű még az idén módosítania a civil politikáját, visszaállítania a partneri kapcsolatot a képző- és iparművész társadalommal.

©Kováts Albert