Artportal.hu

Mivel közelednek a választások Magyarországon, várható, hogy újra megjelenik a spiclikérdés a közbeszédben és a médiában. Államtitkot és személyiségi jogokat következmények nélkül sértve, újabb közszereplőkről kerülnek majd elő inkrimináló dokumentumok. Újabb politikusról, médiasztárról, ilyen-olyan politikai hetéráról és gladiátorról derül ki, hogy az állami terror évtizedeiben a lakosságót terrorizáló szervezetnek dolgozott, besúgói minőségben. A vádak egy része igaz, más része hamis. Hiába követel a józan ész és alapvető emberi igazságérzet tényeket, a teljes igazság, az összes spicli neve és dossziéja sohasem fog a napvilágra kerülni.  Erről a rendszerváltozás óta eltelt másfél évtizedben gondoskodott a politika, valamennyi politikai párt, kizárólag pártérdekeket figyelembe vevő, aktív közreműködésével. A dokumentumok egy részét a rendszerváltást közvetlenül megelőző időkben bezúzták, más részük eltűnt a titkos intézmények szigorúan őrzött raktáraiból, s ma pártszéfekben és magánzsebekben lapul. Nemzetbiztonsági érdekekre hívatkozva besúgói dossziék kilométereit tartják vissza a hatóságok. Bizonyosak lehetünk abban, hogyha a törvény egyszer feloldja a zárolt anyagok titkosságát – merész hipotézis - , még a dossziékat a nyilvános levéltárba szállító teherautó-konvoj érkezése előtt eltűnne számottevő részük. Meg kell békülnünk a gondolattal, hogy múltunk legutóbbi szakasza is homályban marad, mint a korábbi évtizedek, évszázadok kulcsfontosságú folyamatai, szereplői, eseményei, tényei. A homályból mítoszok, legendák alakulnak ki, mintha már nem lenne belőlük elég. A mítoszok és legendák újratermelik az országot bénító hamis tudatot, és megerősítik a politikai kaszt pozícióit, az egypárti rendszert felváltó politika diktatúráját. Éber, saját sorsát kézben tartani, önnön természetét javítani igyekvő emberi lény számára megbékélni sem könnyű, de megbarátkozni lehetetlen a gondolattal, hogy a minden önálló lépését akadályozó politika tisztességes munkája haszna mellett a múltját is el akarja venni. Minden korhoz tartozinak az adott kor szellemiségét legjobban kifejező emlékművek, mint az egyiptomi piramisok, a párizsi Diadalív, a moszkvai Lenin Mauzóleum, a benne őrzött múmiával, vagy az amerikai elnökök hegyoldalba faragott portréi. A Magyarországot fél évszázadon át terrorizáló szisztéma emblémája, archetípusa, szimbóluma, esszenciája a spicli volt, a barát, szerető, munkatárs, aki, börtön-szituációnk által felerősített szeretet-éhségünket kihasználva a bizalmunkba férkőzött, hogy a sötét oldallal szövetkezve manipulálja, tegye tönkre sorsunkat. Mivel valamennyiük kilétét nem áll módomban megismerni, ugyanakkor fontosságukat a magam és a térség sorsának, lelkületének kialakítására alapvetőnek tartom, az Ismeretlen Spicli emlékművének tervein gondolkodom, amely szerényen, ennélfogva hitelesen informálna egy szánalmas korról. Összefoglalná, értelmezné, lezárná azt. Az emlékművet a Hősök Terén álló Milleneumi Emlékmű falába illesztett tégla formájában képzelem el. A téglába égetve kérdőjel. A téglát vastag, golyóálló üveg védi, bronzkeretben. Alatta bronztábla, rajta felírat: Az Ismeretlen Spicli Emlékműve. A tábla alatt bronzkampó, a koszorúnak. Az emlékművet a legmagasabb közjogi méltóságok, a politikai pártok és a történelmi egyházak vezetőinek jelenlétében, egy esős éjszakán, Beethoven: Sors szimfóniájának hangjaira avatja fel az utolsó célszemély. 2005. szeptember 2.

©Najmányi László