Artportal.hu

Naplórészletek Az emberek háziállataiktól igyekeznek megkapni mindazt a szeretetet, hűséget, törődést, amelyet embertársaiktól nem remélhetnek. Minél jobban hiányzik a szeretet valahonnan, annál több ott a háziállat. Budapesten több mint 300 000 kutyát tartanak lakásokban, Bécsben 60 000-et. A Budapest környéki erdőkben több, mint 200 000 kóbor kutya él. A Bécs környéki erdőkben alig néhány. Reggelenként hallom, ahogy a kutyáikat sétáltatók beszélnek állataikhoz. „Nem megmondtam tegnap is, hogy ne menj fel arra a  dombra, Sanyika! Nem hallod, amit anyuka mond neked? Mi?”. Az Interneten, http://DogCatRadio.com címen háziállatoknak, kutyáknak, macskáknak, aranyhörcsögöknek, papagályoknak, hüllőknek, díszhalaknak szóló rádióállomásra bukkantam. „Emlékszel, legyél kedves a postáshoz”, mondja Jane Harris, lemezlovas. Hangja puhává, nyugtatóvá változik: „A postás nem ellenség. Ő csak a postát kézbesíti”. A rádióállomás, kaliforniai időszámítás szerint reggel négy órától este 9-ig, napi 17 órában élő adásban szól az állatokhoz, csillapítani, magányukat elfeledtetni igyekszik őket, amíg gazdájuk távol van. Az élő adások közötti 7 órában a DogCatRadio előre felvett programot játszik. A rádióállomás play-listája szerint általában minden lejátszott zeneszámban található állatmotívum. A leggyakrabban játszott szám Elvis Presley: Hound Dog (Vadászkutya) című dala: „You ain't nothin' but a hound dog, cryin' all the time. (Vadászkutya vagy, semmi más, állandóan vonyítasz” Ugyancsak népszerű a Baha Men, akik így énekelnek: „Who let the dogs out /woof, woof, woof, woof/ (Ki engedte el a kutyákat /vau vau vau vau.” Dionne Warwick símogató dala: That’s What Friends Are For (Ezért vannak a barátok) is gyakran ismétlődik. Miután a kaliforniai otthonokban tartott állatok nagy része kétnyelvű, bilingual, a DogCatRadió, helyi idő szerint délután öttől hatig Spanish Hour-t szolgáltat, spanyol nyelvű kommentárokkal és zenével, mint például Luis Miguel: No Sé Tú című, canine vonatkozású slágere. „Hogy vannak az én szőrös barátaim ma délután?”, kérdezi a lemezlovas és felteszi David Bowie: Diamond Dogs című lemezét. „Remélem mindenki remekül érzi magát és csak a játékait rágja.” Izgalmas kaland: a kozmoszból, felhőrétegeken keresztül ráközelíteni a kontinensedre, városodra, házadra, aztán visszavonulni a biztonságos magasságra, tovább pördíteni a glóbuszt és a bolygó egy másik pontján landolni. Ahogy ismerkedsz a Google Earth szolgáltatásával, úgy fedezed fel a program kínálta új lehetőségeket. Például böngészni kezdesz a modern, és a kortárs építészet példái között. A http://0lll.com/pointingit címen elérhető Pointingit szolgáltatás 2005 októberében indult, azzal a céllal, hogy az Internetről letölthető Google Earth program használóit összekapcsolja a http://0lll.com tárhellyel, ahol mindennapi, nem mindig glamour-os építészeti fotók folyamatosan gyarapodó gyűjteménye található. Kattints a lisszaboni Caltrava’s Oriente Station-ra és a Google Earth programod fejest ugrik veled a felhőkbe. Először nem látsz semmit. De hamarosan Spanyolország és Portugália körvonalai kezdenek kibontakozni odalent. Ötezer láb magasságból prehisztorikus madár csontvázára emlékeztető formákat pillantasz meg. Körülbelül 1000 láb magasságból már látod a vasútállomás kékesszínű, rozettás tetejét, és a tető alá befutó síneket. Ha lejjebb ereszkedsz, a látvány elmosódottá válik. Ha közelebbről, és más szögekből is meg akarod szemlélni az épületet, el kell menned a fotó-galériába, és rá kell kattintanod a glóbuszra helyezett sárga négyszögre. Érdemes a végtelen térből zuhanva, felülről megnézni Oscar Niemeyer színuszos Copan épületét São Paulo-ban. Zuhanás közben még egy, a város felett átúszó léghajót is láthatunk. A Honshu és Awaji japán szigeteket összekötő Akashi Kaikyo híd képe olyan tiszta az űrből készített felvételen, hogy látszódnak a motorcsónakok fehér hullámcsíkjai. Kattints az egg-shaped-buildings (tojásalakú épületek) kategóriára, és már zuhansz is Renzo Piano: Parco della Musica nevű, három szürke tojáshéjhoz hasonló, olaszországi épületegyüttese felé. Ugyancsak láthatod Michael Wilford mozi-épületeit Szingapúrban és, bár egy parányi felhő által részlegesen eltakarva, zuhanás közben átélheted Rem Koolhaas Franciaországban épített, tojásalakú Grand Palais-ának felülnézetét. Duane Sherwood infravörös kamerával készített New York-i felvételeit nézem az Interneten, a http://www.click2vu.com címen. A 14 kép Brooklynban készült, 2005 nyarán. Az infravörös technika, és az alkalmazott, különleges filterek és digitális eljárások furcsa, meleg, antik minőséget adnak a képeknek, mintha daguerreotypiákat néznék. Duane Sherwood olcsó fényképezőgépekkel dolgozik. Ez a sorozat is egy fillérekért kapható, otthon átalakított digitális kamerával készült, mint a honlapon található többi galéria képei is. A művészt az 1980-as évek vége óta ismerem. Sokáig szomszédok voltunk Brooklynban. Duane korábban hanglemez-producerként és video-művészként dolgozott, most egy világítástechnikai cég munkatársa. Valószínűleg neki van a legnagyobb Karib tengeri hanglemez gyűjteménye New Yorkban. Ez a zene, valamint a Déltenger-i kultúrák kölcsönös szeretete hozott bennünket össze. Tőle kaptam kölcsön a Work In United States című dalciklus felvételei során használt Melloton nevű elektronikus hangszert, amely meghatározta a felvételek hangzását. A Melloton-t Brian Eno is szívesen használja ambiens zenéiben. Érdekes Melloton-nal kapcsolatos kísérletről, melloton-mutációról, új hangszerről informálódhat az érdeklődő a http://mysterycircuits.com/melloman/melloman.html címen. A feltaláló Melloton felvételeket játszó Walkman-okat kapcsolt össze, amelyeket zongora klaviatúrához hasonló billentyűzettel lehet kontrollálni. Ray Charles White fotóművészt a kanadai Torontóban ismertem meg, 1982-ben, a születésnapom tiszteletére rendezett party-n, az Indiából, tizenkét év után hazaérkezett zeneszerző és gitáros Ken Worth házában. Ken marokkói származású felesége, Michelle mutatott be bennünket egymásnak. Ray az amerikai fotóművész, Ansel Adams tanítványa volt. Portrékat és igen hosszú expozíciós idővel, éjszakai tájképeket készített. Megismerkedésünk idején a RentBoys torontói punk együttes PR managere volt. Sokáig ő készítette a zenei projectjeim PR fotóit is. Ray révén ismertem meg Torontó alternatív kultúráját, a hiteles zenekarokat, illegálisan működő pinceklubokat, érdekes embereket, mélyen a szigorú, skót-puritán város felszíne alatt. Cirkáló nagyságú, 1968-as kiadású Caddilac-et vezetett akkoriban. Gyakran meghívott családja birtokára, a Simcoe tó partján fekvő Keshwick-be, ahol bérelt hangszerekkel és stúdió-berendezésekkel hangfelvételeket készítettünk. Ray meghívására költöztem 1985-ben New York-ba. Az ő MacDougall utcai lakásában laktam az első időkben, a Soho-ban. Terveim alapján épült Ray műterme, a DeLancey utcában. Utoljára tizennégy éve, 1991-ben találkoztunk. Olvastam kiállításairól, láttam képeit a magazinokban, hallottam, hogy Long Island-ra, South Hampton-ba költözött. Néhány napja e-mailt kaptam tőle. Véletlenül rátalált egy fényképeiről írt, magyar nyelvű írásomra, egy lefagyasztott portálon. Kívácsi volt, hogy mit írtam róla. Sok remek fényképésszel dolgoztam az elmúlt évtizedekben – Vető Jánossal, Rész Istvánnal, Béres Jánossal, Dobos Gáborral, Szitányi Gáborral, Duane Sherwooddal és Ray Charles White-al, hogy csak legfőbb munkatársaimat említsem közülük. Egyiküket sem kellett instruálnom. Ray Charles White honlapja a www.raycharleswhite.com címen található. Linkek: Állatoknak szóló Internet rádió: http://DogCatRadio.com
Google Earth letöltése: http://earth.google.com
Pointingit építészeti böngésző szolgáltatás: http://0lll.com/pointingit
Duanes Sherwood galériái: http://www.click2vu.com/
Melloman honlapja: http://mysterycircuits.com/melloman/melloman.html
Ray Charles White honlapja: www.raycharleswhite.com

©Najmányi László