Artportal.hu

Marina Abramoviccal 1978 májusában ismerkedtem meg, az amszterdami de Appel galériában. Josine van Droffelaar, a galéria egyik tulajdonosnője meghívására érkeztem Amszterdamba Párizsból, néhány nappal azután, hogy emigrálni kényszerültem Magyarországról. Josine két hétre a rendelkezésemre bocsájtotta a galériát. Azt csinálok, amit akarok, mondta. Semmit sem akarok csinálni, mondtam. Úgy érzem magam, mint egy újszülött. Semmit sem tudok. A megelőző 33 év tanulságai csak börtönviszonyokra érvényesek. El akarom a fekete lyukban töltött éveket felejteni, hiszen elmondani őket úgy sem lehet. A következő két hét alatt a de Appel kanapéja volt a bázisom. Ismerkedtem a galériába látogató művészekkel. Tanulni akartam tőlük. Megtudtam, hogy az Amszterdamban vásárolt antik fa-korcsolyáknak jó ára van Ausztráliában. Amszterdamban pedig eladhatók az Ausztráliában vásárolt bumerángok. 2 bumeráng árából lehet vásárolni egy fakorcsolyát. Négy fakorcsolya árából Ausztráliában olyan repülőjegyet lehet venni, amellyel meg lehet kerülni a földet. Az első napok egyikének délutánján két kékszemű huskie kutya futott be a galériába, mögöttük gazdáik, Marina Abramovic és Ulay. Amszterdamot ők mutatták meg nekem. Egy elhagyott iskolaépületben laktak, amelyet a holland kormány bocsájtott a rendelkezésükre. Az épület belső ajtóinak kulcsait nem kapták meg. Nem akarták felfeszíteni az ajtókat, inkább lyukakat bontottak a termeket elválasztó falakba, azokon keresztül közlekedtek. Övék volt az egész, háromemeletes épület. Marinától tanultam meg salátát készíteni. Ulay azt javasolta, hogy ha New Yorkba költözöm, változtassam a nevem Boris Geldzahler-re. Absynthet ittunk külvárosi kocsmákban. Hasist szívtunk a kávéházakban. Amszterdam tele volt kokainnal és LSD-vel abban az időben. A fejemből lassan eltűntek a szögesdrótok, géppuskák és farkaskutyák. Egy teljes napon keresztül, újra és újra megnéztük Malcolm McLaren: The Big Rock And Roll Swindle című filmjét, valamint a XXIII János Pál pápa első amerikai útjáról készített dokumentumfilmet, amely arra késztetett, hogy kilépjek a Római Katolikus Anyaszentegyházból. Marina és Ulay tökéletes házigazdáknak bizonyultak. Azt tanácsolták, hogy ne maradjak Amszterdamban, mert el fogok lustulni. Marina az I Ching-hez, a kínai jóskönyvhöz fordult érdekemben. A jóskönyv arra biztatott, hogy költözzek New Yorkba. Párizsba visszatérve meg is tettem az előkészületeket, de az amerikaiak nem adták meg a bevándorlási engedélyt. Újra a kínai jóskönyvhöz fordultam, de csak annyit mondott, hogy ne forduljak  többé hozzá. Így kerültem Kanadába. Marinával és Ulay-al 1982 nyarán találkoztam újra, a kanadai Torontóban. A Night Sea Crossing című performanszukat mutatták be, a torontói városháza előtti téren. Egy hosszú asztal két végén, mozdulatlanul ülve nyolc órán keresztül néztek farkasszemet egymással. Kilencvenedik alkalommal adták elő a művet. A performansz végén nem tudtak felállni. Asszisztensek segítették őket a várakozó gépkocsiba. Másnap reggel, barátaimmal együtt reggelin láttak vendégül bennünket. Marina aranyfüsttel borított kókusz-süteményeket készített. Az arany jót tesz a szervezetnek, mondta Marina. Az aranyat Ausztráliából hozták. Az előző hónapokat a Nagy Vörös Szikla közelében táborozva, az ausztráliai sivatagban töltötték. Öt év után megkaptam a kanadai állampolgárságot, amelynek birtokában átköltöztem New Yorkba. A Broadway és a Houston Street sarkán, a New Museum mellett laktam, a SoHo-ban. Marina és Ulay 1985 őszén érkezett a városba. A New Museumban mutatták be a Night Sea Crossing című performanszukat. Egy hosszú asztal két végén, mozdulatlanul ülve nyolc órán keresztül néztek farkasszemet egymással. Százhuszonhatodik alkalommal adták elő a művet. A performansz végén nem tudtak felállni. Asszisztensek segítették őket a várakozó gépkocsiba. Másnap én voltam a kalauzuk a városban. A Milk Bar nevű szórakozóhelyen fejeztük be az éjszakát. Egy fiatal brókernőt figyeltünk, aki összetört söröspoharak cserepein táncolt visítozva. Mindkét lábából ömlött a vér. 17 millió dollárt keresett aznap, mondták a barátai. Később hallottam, hogy Marina és Ulay szétváltak. Utolsó közös performanszuk során, a Fal két végéből egyszerre indulva, gyalog végigmentek a kínai Nagy Falon. Középen találkoztak. Mindketten vittek magukkal fehér zászlót. Ulay-al többé nem találkoztam. Marinát 1990-ben láttam legközelebb. A falból kiálló, vékony vasrúdon állt meztelenül, magasan a közönség felett, nyolc órán keresztül a Feldman galériában. 44 éves volt akkor. Teste nem látszott öregebbnek 20 évesnél. A performansz végén nem tudott lejönni a falról. Asszisztensek segítették a várakozó gépkocsiba.

©Najmányi László