partnereink
Najmányi László: Politika és művészet
A politika a kompromisszumok művészete. A művészet nem ismer kompromisszumot. A politika demokráciának hazudja a diktatúrát. A művészetben nincs demokrácia. A politika a háború meghosszabbítása, békésebbnek látszó eszközökkel. A művészet az élet meghosszabbítása, akár annak akarata ellenére is. A politika használja a művészeteket, mögéjük bújik, hogy ne lássák valódi arcát. Ha a művészetet politika fertőzi meg, meghal. Ostoba politikus nem képes okosan politizálni. Buta művész is alkothat intelligens műveket. Politikusnak nincs szüksége lelkiismeretre, sőt, a működő lelkiismeret egyenesen lehetetlenné teszi munkáját. A lelkiismeretlen művész alkotás-képtelen. Hány politikus fér egyetlen dimenzióba? Hány dimenziója van egy érvényes műnek?
Amikor ezeket a sorokat írom, a magyar kultúra eddig is csak agonizálva működő rendszere összeomlani látszik. Néhány, a politika által kiemelt intézményen kívül nem jut elég pénz a könyv, újság- és folyóírat-kiadók, színházak, galériák, múzeumok, könyvtárak, koncerttermek, művelődési intézmények, tan-intézmények, minőségi média működtetésére. Adók- és járulékok formájában hiába folytak be hatalmas, az adófizetők pénzéből a kultúra fenntartására és fejlesztésére elkülönített összegek, hiába biztosított a kormány által kidolgozott és a parlament által törvényesített költségvetés fedezetet ugyanerre a célra, a Lendületben az ország! jelszóval operáló üvegzseb csak elnyelte a pénzt, de nem nyílt meg. Érvényes szerződések és szokásjog ellenére elmaradtak, vagy töredékükre csökkentek a kifizetések. Beindult a körbetartozások láncreakciója. A fiskális terror különösen erősen sújtja a közösség legérzékenyebb, egzisztenciálisan és lelkileg legsérülékenyebb, ugyanakkor az ország lelki egészségének ápolására hivatott tagjait, az írókat, művészeket. A politika kegyencein kívül művészek, eddig is pocsékul fizetett kulturális munkások ezrei kényszerülnek fizetés nélküli rabszolgamunkára.
Előadások, koncertek, fesztiválok százai maradnak el, velük munkabérek, honoráriumok. Kéziratok nem kerülnek nyomdába, közüzemi számlákat nem fizetnek ki. Elmarad persze a kultúrából származó, számottevő járulék- és adóbevétel is. Perek indulnak, egzisztenciák, kapcsolatok, egészségek mennek tönkre, sorsok fordulnak rosszra. Jövőre választásokra kerül sor, tehát nyilván bőkezűbb lesz a kultúrát PR eszközként, ingyen használni eddig sohasem habozó hatalom. A kormány robusztus gazdasági fellendülésről beszél. Ha a kultúra a gazdaság része, mint ahogy mondják, és ahogy a vonatkozó törvények szabályozzák a szellemi területet, akkor ez a tradicionálisan egyébként is groteszkül alulfinanszírozott, ugyanakkor kormány-propaganda célokra mindig, habozás nélkül felhasznált szektor vajon miért bénult le olyan látványosan?
A kultúra támogatása kettős célú befektetés. Lelki egészségünk fenntartása szempontjából esszenciálisan fontos, közös szellemi tőkénket gazdagítja, miközben a kultúrára fordított közpénz több, mint tisztességes hasznot hoz az államkasszának. Miután leomlott a berlini Fal, Amerikában a kultúra támogatásának radikális csökkentését fontolgatta a politika, hiszen ezen a területen sem kellett már versenyezni a Gonosz bukott Birodalmával.. New York városának hagyományosan kultúra-barát önkormányzata is inkább más célokra akarta átcsoportosítani a közpénzt. Készült azonban egy tanulmány, amely adatokkal bizonyította, hogy a kultúra a város, a pénzügyi ipar után második legnagyobb, a közkasszába adók és járulékok formájában óriási összegeket befizető iparága. Egyértelmű számok bizonyították, hogy a kultúrára fordított közpénz igen jó befektetés, a kultúra a város számára sokkal jobban, biztosabban jövedelmező szektor, mint a gazdaság többi területe. A felmérés hatására a városatyák nem szavazták meg a támogatások kurtítását, sőt, új csatornákat nyitottak, s évről évre növekvő összegeket tesznek a rendszerbe.
Bár Magyarország kultúripara volumenében nem hasonlítható az amerikaihoz, de támogatottságában, s ebből egyenesen következő minőségében nem szükségszerű az aránytalan, tragikusnak mondható különbség, országunk hátrányára. A New York-i tanulmányhoz hasonló felmérésre Magyarországon is sürgős szükség lenne. Nagy valószínűséggel azt bizonyítaná az adófizető választópolgároknak, és alkalmazottaiknak, a politikának, hogy a kultúra támogatására fordított közpénz jobban megtérül, nagyobb hasznot hoz az országnak, mint mondjuk a holdudvarokat bőkezűen fenntartó, inkompetenciával felduzzasztott államaparátus, a minden forrást elnyelő, minden önálló kezdeményezést akadályozó, csak abszurd helyzetek kreálására alkalmas állami bürokrácia működtetése.
Amikor ezeket a sorokat írom, a magyar kultúra eddig is csak agonizálva működő rendszere összeomlani látszik. Néhány, a politika által kiemelt intézményen kívül nem jut elég pénz a könyv, újság- és folyóírat-kiadók, színházak, galériák, múzeumok, könyvtárak, koncerttermek, művelődési intézmények, tan-intézmények, minőségi média működtetésére. Adók- és járulékok formájában hiába folytak be hatalmas, az adófizetők pénzéből a kultúra fenntartására és fejlesztésére elkülönített összegek, hiába biztosított a kormány által kidolgozott és a parlament által törvényesített költségvetés fedezetet ugyanerre a célra, a Lendületben az ország! jelszóval operáló üvegzseb csak elnyelte a pénzt, de nem nyílt meg. Érvényes szerződések és szokásjog ellenére elmaradtak, vagy töredékükre csökkentek a kifizetések. Beindult a körbetartozások láncreakciója. A fiskális terror különösen erősen sújtja a közösség legérzékenyebb, egzisztenciálisan és lelkileg legsérülékenyebb, ugyanakkor az ország lelki egészségének ápolására hivatott tagjait, az írókat, művészeket. A politika kegyencein kívül művészek, eddig is pocsékul fizetett kulturális munkások ezrei kényszerülnek fizetés nélküli rabszolgamunkára.
Előadások, koncertek, fesztiválok százai maradnak el, velük munkabérek, honoráriumok. Kéziratok nem kerülnek nyomdába, közüzemi számlákat nem fizetnek ki. Elmarad persze a kultúrából származó, számottevő járulék- és adóbevétel is. Perek indulnak, egzisztenciák, kapcsolatok, egészségek mennek tönkre, sorsok fordulnak rosszra. Jövőre választásokra kerül sor, tehát nyilván bőkezűbb lesz a kultúrát PR eszközként, ingyen használni eddig sohasem habozó hatalom. A kormány robusztus gazdasági fellendülésről beszél. Ha a kultúra a gazdaság része, mint ahogy mondják, és ahogy a vonatkozó törvények szabályozzák a szellemi területet, akkor ez a tradicionálisan egyébként is groteszkül alulfinanszírozott, ugyanakkor kormány-propaganda célokra mindig, habozás nélkül felhasznált szektor vajon miért bénult le olyan látványosan?
A kultúra támogatása kettős célú befektetés. Lelki egészségünk fenntartása szempontjából esszenciálisan fontos, közös szellemi tőkénket gazdagítja, miközben a kultúrára fordított közpénz több, mint tisztességes hasznot hoz az államkasszának. Miután leomlott a berlini Fal, Amerikában a kultúra támogatásának radikális csökkentését fontolgatta a politika, hiszen ezen a területen sem kellett már versenyezni a Gonosz bukott Birodalmával.. New York városának hagyományosan kultúra-barát önkormányzata is inkább más célokra akarta átcsoportosítani a közpénzt. Készült azonban egy tanulmány, amely adatokkal bizonyította, hogy a kultúra a város, a pénzügyi ipar után második legnagyobb, a közkasszába adók és járulékok formájában óriási összegeket befizető iparága. Egyértelmű számok bizonyították, hogy a kultúrára fordított közpénz igen jó befektetés, a kultúra a város számára sokkal jobban, biztosabban jövedelmező szektor, mint a gazdaság többi területe. A felmérés hatására a városatyák nem szavazták meg a támogatások kurtítását, sőt, új csatornákat nyitottak, s évről évre növekvő összegeket tesznek a rendszerbe.
Bár Magyarország kultúripara volumenében nem hasonlítható az amerikaihoz, de támogatottságában, s ebből egyenesen következő minőségében nem szükségszerű az aránytalan, tragikusnak mondható különbség, országunk hátrányára. A New York-i tanulmányhoz hasonló felmérésre Magyarországon is sürgős szükség lenne. Nagy valószínűséggel azt bizonyítaná az adófizető választópolgároknak, és alkalmazottaiknak, a politikának, hogy a kultúra támogatására fordított közpénz jobban megtérül, nagyobb hasznot hoz az országnak, mint mondjuk a holdudvarokat bőkezűen fenntartó, inkompetenciával felduzzasztott államaparátus, a minden forrást elnyelő, minden önálló kezdeményezést akadályozó, csak abszurd helyzetek kreálására alkalmas állami bürokrácia működtetése.
©Najmányi László