partnereink
Olawuyi Róbert: A képzőművészeti vásár gyanútlan látogatói
... mert végül is megesik, hogy az ember mit sem sejtve elindul, hogy tartalmas kikapcsolódást keressen barátai társaságában, aztán kisvártatva egy teljességgel ismeretlen tinilány szobájában találja magát. Mindenesetre ha már így alakult, kénytelen vagyok megvárni, míg a többiek visszaérnek.
Nem merek leülni a vetetlen ágyra, úgyhogy csak ide-oda ténfergek a tizenöt négyzetméteres szobában. A számítógép már külsőre sem túl bizalomgerjesztő... szövegszerkesztésen és internetezésen kívül valószínűleg semmire sem alkalmas. Egyébként erre a szobára bármelyik egyenlázadó gimnazistalány büszke lehetne... Van itt minden: szegecses öv, nagyon kreatív szobadísz (kis fotókból, a szoba közepére függesztve), szétszórt smink-készlet, aranyos cetlik... A posztereken két halott: Kurt, aki szaxofonnak nézte a vadászpuskát, és Tupac, a peches ganxta-rapper. Agresszió és világfájdalom a javából... Az ágyon tinimagazin, borítóján a Tokyo Hotel. Viszont ha ilyet is hallgat, tényleg nem lehet valami nagy eresztés ez a csaj. Illetve pontosan olyan, mint amilyennek egy átlagos középosztálybeli német tinilánynak lennie kell. Egy darabig lapozgatom az újságot, de mivel még a képek sem érdekesek benne, hamarosan elkezdek CD-k után kutatni. Közben (micsoda meglepetés!) természetesen találok egy félbe hagyott spanglit is. (Biztosan ki lenne akadva, ha elszívnám.) De vajon hol tartja ez a lány a CD-it?
Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy a stand mellett újabb látogatók állnak, és érdeklődve figyelik, amint egy idegen ember szobájában, magánéletében vizsgálódom. Azonnal észbe kapok. Mit mondjak, kellemetlen érzés, mintha kukkoláson kaptak volna. Gyorsan el is oldalgok, és inkább a szemközti standnál várom be a többieket.
Természetesen nem Sandra Mann az egyedüli alkotó, aki munkájával a leskelődő szerepébe kényszerítette a kölni képzőművészeti vásár gyanútlan látogatóit. Angelique Dubois videóját szemlélve hasonlóan problematikus nézői szituációba kerülünk. A felvétel este készült, Saigon egyik frekventált parkjában. Az apró kézikamera a tőle telhető legegyenletesebb mozgással halad az út mentén álló padok mögött. Minden padon szerelmespárok ölelkeznek, akiknek pedig már nem jutott hely, azok visszajöttek motorral, hogy kényelmesen csókolózhassanak, háttal a kamerának. Annyian szeretik itt egymást esténként, fegyelmezetten felsorakozva, hogy a hatás már a mindössze két perc-huszonnégy másodperces loop első percében is szürreális. E hatáson túlesve aztán azon is eltűnődhetünk, milyen egyformának tűnnek ezek a fiúk és lányok, amint összefonódnak az utcai lámpák gyér fényében. Persze föl sem merül bennünk, hogy ez az egyformaság a hátuk mögött osonó kukkoló szemszögéből adódik. Vagy ha mégis, akkor sem kell magunkat kellemetlenül éreznünk, hiszen mi a kukkolásban nem vettünk részt, csupán annak a "művészet" szó által megnyugtatóan átlényegített eredményét szemléljük.
Sara Katrine Thiesen Fekete doboza azonban nem kínál olyan kényelmes interpretációs lehetőségeket, mint a Párok. Ráadásul megjelenésében sokkal figyelemfelkeltőbb egy egyszerű képernyőnél, mert a kémlelőlyukat felfedezve mindenkit azonnal érdekel, hogy mi lehet a csillogó fekete kockában. Ezzel jómagam sem voltam másként, de amint elindultam a doboz felé, észrevettem, hogy egy idősödő műgyűjtő szintén a kémlelőlyuk irányába tart. Így hát úgy döntöttem, tolakodás helyett inkább várok, hátha nem tart túl sokáig a műélvezet. A műgyűjtő először hátra tett kézzel körbejárta a nagy fekete kockát, majd a kémlelőnyíláshoz hajolt. Ám alighogy belepillantott, elkapta onnan a tekintetét és zavartan körülnézett, mintha azt figyelné, hogy nézi-e valaki. Őszintén igyekeztem úgy tenni, mintha nem néztem volna... Aztán odamentem és bekukucskáltam a dobozba. A látvány végülis nem kifejezetten kellemetlen: egy valóban profi hölgy hitelesen prezentált vetkőző-show-ját nézhettem volna végig videón, ha nem kezdem inkább önkéntelenül azt figyelni, hogy vajon lát-e valaki, aki tudja, hogy mi van a kockában. A doboz előtt nyílt színen leskelődni sokkal kellemetlenebb, mint a leskelődőket kukkolni a kiállítótér egy félreeső szegletéből. Pedig az aktus egy és ugyanaz...
Sandra Mann: Marie Therese, installáció, 2006
Angelique Dubois: Párok, videó, 2006
Sara Katrine Thiesen: Fekete doboz, videó installáció, 2006
Cologne Art Fair 2006
www.artcologne.com
Nem merek leülni a vetetlen ágyra, úgyhogy csak ide-oda ténfergek a tizenöt négyzetméteres szobában. A számítógép már külsőre sem túl bizalomgerjesztő... szövegszerkesztésen és internetezésen kívül valószínűleg semmire sem alkalmas. Egyébként erre a szobára bármelyik egyenlázadó gimnazistalány büszke lehetne... Van itt minden: szegecses öv, nagyon kreatív szobadísz (kis fotókból, a szoba közepére függesztve), szétszórt smink-készlet, aranyos cetlik... A posztereken két halott: Kurt, aki szaxofonnak nézte a vadászpuskát, és Tupac, a peches ganxta-rapper. Agresszió és világfájdalom a javából... Az ágyon tinimagazin, borítóján a Tokyo Hotel. Viszont ha ilyet is hallgat, tényleg nem lehet valami nagy eresztés ez a csaj. Illetve pontosan olyan, mint amilyennek egy átlagos középosztálybeli német tinilánynak lennie kell. Egy darabig lapozgatom az újságot, de mivel még a képek sem érdekesek benne, hamarosan elkezdek CD-k után kutatni. Közben (micsoda meglepetés!) természetesen találok egy félbe hagyott spanglit is. (Biztosan ki lenne akadva, ha elszívnám.) De vajon hol tartja ez a lány a CD-it?
Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy a stand mellett újabb látogatók állnak, és érdeklődve figyelik, amint egy idegen ember szobájában, magánéletében vizsgálódom. Azonnal észbe kapok. Mit mondjak, kellemetlen érzés, mintha kukkoláson kaptak volna. Gyorsan el is oldalgok, és inkább a szemközti standnál várom be a többieket.
Természetesen nem Sandra Mann az egyedüli alkotó, aki munkájával a leskelődő szerepébe kényszerítette a kölni képzőművészeti vásár gyanútlan látogatóit. Angelique Dubois videóját szemlélve hasonlóan problematikus nézői szituációba kerülünk. A felvétel este készült, Saigon egyik frekventált parkjában. Az apró kézikamera a tőle telhető legegyenletesebb mozgással halad az út mentén álló padok mögött. Minden padon szerelmespárok ölelkeznek, akiknek pedig már nem jutott hely, azok visszajöttek motorral, hogy kényelmesen csókolózhassanak, háttal a kamerának. Annyian szeretik itt egymást esténként, fegyelmezetten felsorakozva, hogy a hatás már a mindössze két perc-huszonnégy másodperces loop első percében is szürreális. E hatáson túlesve aztán azon is eltűnődhetünk, milyen egyformának tűnnek ezek a fiúk és lányok, amint összefonódnak az utcai lámpák gyér fényében. Persze föl sem merül bennünk, hogy ez az egyformaság a hátuk mögött osonó kukkoló szemszögéből adódik. Vagy ha mégis, akkor sem kell magunkat kellemetlenül éreznünk, hiszen mi a kukkolásban nem vettünk részt, csupán annak a "művészet" szó által megnyugtatóan átlényegített eredményét szemléljük.
Sara Katrine Thiesen Fekete doboza azonban nem kínál olyan kényelmes interpretációs lehetőségeket, mint a Párok. Ráadásul megjelenésében sokkal figyelemfelkeltőbb egy egyszerű képernyőnél, mert a kémlelőlyukat felfedezve mindenkit azonnal érdekel, hogy mi lehet a csillogó fekete kockában. Ezzel jómagam sem voltam másként, de amint elindultam a doboz felé, észrevettem, hogy egy idősödő műgyűjtő szintén a kémlelőlyuk irányába tart. Így hát úgy döntöttem, tolakodás helyett inkább várok, hátha nem tart túl sokáig a műélvezet. A műgyűjtő először hátra tett kézzel körbejárta a nagy fekete kockát, majd a kémlelőnyíláshoz hajolt. Ám alighogy belepillantott, elkapta onnan a tekintetét és zavartan körülnézett, mintha azt figyelné, hogy nézi-e valaki. Őszintén igyekeztem úgy tenni, mintha nem néztem volna... Aztán odamentem és bekukucskáltam a dobozba. A látvány végülis nem kifejezetten kellemetlen: egy valóban profi hölgy hitelesen prezentált vetkőző-show-ját nézhettem volna végig videón, ha nem kezdem inkább önkéntelenül azt figyelni, hogy vajon lát-e valaki, aki tudja, hogy mi van a kockában. A doboz előtt nyílt színen leskelődni sokkal kellemetlenebb, mint a leskelődőket kukkolni a kiállítótér egy félreeső szegletéből. Pedig az aktus egy és ugyanaz...
Sandra Mann: Marie Therese, installáció, 2006
Angelique Dubois: Párok, videó, 2006
Sara Katrine Thiesen: Fekete doboz, videó installáció, 2006
Cologne Art Fair 2006
www.artcologne.com
© Olawuyi Róbert