partnereink
P. Szabó Ernő: Történt valami? – A Kieselbach, a Mű-Terem és a Nagyházi Galéria decemberi festményaukciója
A legek aukciójaként ajánlotta a Kieselbach Galéria a nagyközönség figyelmébe karácsony előtti festményaukcióját, amelyre hagyományos módon a Vígszínházban került sor, december 15-én: s valóban, a legmagasabb kikiáltási árú festmény (85 millió forint) és a legmagasabb összkikiáltási ár (540 310 000 forint), önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy a legújabb kori aukciók történetének fontos eseményeként kezelje az árverést a nagyérdemű. A nagyérdemű persze már hetekkel – a beavatottak szűk köre pedig nyilván néhány hónappal – korábban tudta, hogy nem is elsősorban az egyre sokasodó nullák miatt lesz érdemes figyelni a történésekre, hanem azért, mert kivételes kvalitású művek kerülnek kalapács alá. Mindenekelőtt az a bizonyos 85 milliós kikiáltási árú mű, Csontváry Kosztka Tivadar A szerelmesek találkozása című festménye, amely a novemberi Antik Enteriőrön a díszhelyre került, a szoborcsarnok tengelyében, úgy, hogy aki a Műcsarnok főbejáratán belépett, elvileg legalábbis, teljes egészében élvezhette a látványt, amelyből mindeddig csak egy részletet, a több mint száz évvel ezelőtt készült kép központi motívumát, az egymásra néző szerelmespár és az alvó Ámor csoportját ismerhettük, azt is mindössze az 1931-ben megjelent Csontváry-monográfia fekete-fehér reprodukciójáról.
Nem egyszerűen a Kieselbach-aukció ígérkezett azonban a legek eseményének december első napjaiban, amikor (3-án) a Kieselbach Galéria aukciós kiállítása megnyílt, hogy két nap múlva (5–6-án) a Nagyházi Galériában sorra kerüljön a 133. aukcióra, december 6-án pedig megnyíljon a Mű-Terem Galéria aukciós tárlata, amely után ugyancsak elsősorban, pontosabban, szinte kizárólag a 19–20. századi magyar festészet válogatott darabjai kerültek kalapács alá december 17-én, a Kongresszusi Központban Mészöly Gézától Kondor Béláig, id. Markó Károlytól Fehér Lászlóig. S ha mindazok, akik magukért a művekért, nem pedig az egyre magasabb összegekkel kifejezhető leütési árakért mennek elsősorban árverésre, nem is ez minősíti elsősorban a sikert, mégiscsak érdemes néhány adattal rögzíteni a kiindulási helyzetet. Ezek szerint a Nagyházi Galériában 618 mű került kalapács alá a kétnapos aukción, néhány tucatnyi kisplasztikát, kerámiát kivéve festmények, grafikák, a Kieselbach-aukción 244 műre lehetett licitálni (ebből kettő volt szobor), míg a Mű-Terem kínálatában 222 tétel szerepelt (kilenc Zsolnay-, egy Gorka-kerámiát, és egy Vedres Márk-szobrot kivéve festmények, rajzok). Mindösszesen több mint ezer tétel aukcionálásával zárult a téli aukciós időszak, amelynek korábbi érverésein hasonló mennyiségű, ha kvalitásában a három nagy aukciósházéhoz nem is hasonlítható anyag talált gazdára.
Az utóbbi évek váratlan műpiaci mozgásaira gondolva a fentiek ellenére szakemberben, laikusban egyaránt maradhattak kételyek, amelyeket akár egy-egy jól csengő műcímet parafrazeálva is kifejezhetett. Indítható-e (a Mű-Teremnél) hét és fél millió forintról Scheiber Hugó festménye, vagy a Villamos cím helyett jobban kifejezi a helyzetet A vágy villamosa? Alakulóban van-e a valódi összhang a műgyűjtők, galériák, aukciós házak, múzeumok világa között? – kérdezhettük Vaszkó Ödön Kieselbachnál megjelent művére, a 15 millión indított Koncertre gondolva. Nos éppen ezeknek az alkotásoknak a szereplése mutatta igen érzékletesen, hogy jó úton haladnak a magyar aukciós házak, amikor tevékenységi körüket kitágítva, olykor mintegy a múzeumi kutatómunka, a magyar könyvkiadás mulasztásait pótolva derítik föl a magyar festészet történetének fehér foltjait, igyekeznek értékükön becsülve prezentálni jelentős alkotásait. A Villamos című Scheiber-kép, amely a magyar magángyűjtemények rejtett kincseit bemutató második, 2005-ös kötetben szerepelt, a Mű-Terem utolsó tételeként majdnem megötszörözve árát, 35 millióóért ment el, a Koncert című kép pedig, amely a néhány héttel ezelőtt megjelent Magyar zene és kép című albumban is helyet kapott, Kieselbachnál, 28 millióért talált gazdára.
A Nagyházi Galéria aukciójának második napján erről az összegről indult Szinyei Merse Pál Sárguló lombok című kései kompozíciójának a licitje, és 38 millió forintnál koppant a kalapács. Az első nap szenzációja Johann Michael Rottmayr (1654–1730), az osztrák barokk festészet egyik legjelentősebb képviselője József és Putifárné című vászna volt (14–19 millió forint), a Tiziano-iskola egyik mestere által festett Női képmás kutyával 7, Antonio Francesco Peruzzini Árkádiai táj című párképe 6, id. Jan Josef Horemans Mikulásünnepe 5 millióért ment el. A második nap Scheiber Hugó Dunai bárkái (9 millió), Paál László Domboldalon című festménye (8,5 millió), Aba-Novák Vilmos Poros faluja (6,5 millió) és és Perlrott-Csaba Vilmos Falurészlete keltette föl leginkább a licitáló kedvet. Kisebb érdeklődés övezte azokat a John Lennon- és Dalí-grafikákat, amelyek bevételét Yoko Ono ajánlotta föl jótékonysági célra.
A Kieselbach Galéria legnagyobb érdeklődéssel várt licitje a 46. tételé volt, az 1902 körül festett majdnem száz éven keresztül a nagyközönség számára ismeretlennek számító Csontváry-mű, A szerelmesek találkozása hosszú licit után leütési rekordot döntve 230 millió forintért ment el. Ugyancsak váratlanul bukkant föl a műpiacon Ziffer Sándor 1908-as remekműve, a Nagybányai Zazar-part régi híddalé, amely igazolta a hozzá fűződő várakozásokat: 14 millióról indult és 38 milliónál ért véget a licit. 34 millióért ment el, tízmilliós emelkedés után Farkas István egyik alkotása, amely a sejtetés, a kérdésfeltevés erejével ösztönzi a nézőt, hogy maga válaszoljon az igazi kérdésekre. A címével – Történt valami? – s a rá adható válasszal mintha csak az egész karácsony előtti műkereskedelmi szituációt jellemezhetnénk. Igen, történt, mondhatjuk, például annak a tételsornak a sorsára gondolva, amelyet a 20. századi fotográfia jelentős alkotásaiból állított össze az aukciósház: Danassy Károly, Wols, Vándor Géza, Escher Károly, Reismann János fotói kivétel nélkül sikeresen szerepeltek, Ergy Landau Moholy-Nagy Lászlót ábrázoló 1919-es fotográfiája 800 ezerről indulva 1,4 millióért ment el. Az egy évvel későbbi Moholy-Nagy ceruzarajz, az Ülő férfi és a korai Kondor-festmény sikertelen szereplése viszont a rejtélyek közé tartozik.
A Mű-Terem Galériában viszont, az említett Scheiber-kép, és a 36 millió forintnál leütött Vaszary-kompozíció, az 1937 körül festett Kislány színpompás réten mellett éppen egy Kondor-mű volt a főszereplő, az 1959-es A forradalom kis angyala (30 millió). Alig négy évvel később, 1963-ban festette Lakner László a Csendéletet, amely kikiáltási ára másfélszeresén, 5,5 millió forintért ment el, s mintegy elindította azoknak a kortárs műveknek a sorát, amelyek ezúttal meglepően jól szerepeltek. Deim Pál, Fajó János, Károlyi Zsigmond, Hencze Tamás, Konok Tamás, Fehér László Mű-Teremben megjelent alkotásai mellett a Kieselbach-aukción El Kazovszkij (két utóbbi alkotó Nagyházinál is szerepelt), Almásy Aladár, Kokas Ignác munkái is megjelentek, mintegy azt ígérve, hogy a kortárs művészet kiszorulása a festményárverésekről az utóbbi két-három évben megfordítható folyamat.
Igaz, abban, hogy a csökkenő siker láttán a vezető aukciós házak a kezdeti néhány lelkes év után visszafogták a kortárs művek szerepeltetését, annak is szerepe volt, hogy több, azóta már megszűnt „műintézmény” az arányokat, a folyamatosság, fokozatosság elvét figyelmen kívül hagyva emelte be aukciós kínálatába a kortárs műveket. Az emlékezetes fiaskók óta azonban évek teltek el, s nemcsak gyűjtők új nemzedéke jelent meg a műtárgypiacon, de olyan galériák, vagy éppen non profit alapon működő vagy kifejezetten mecénás szerepet vállaló intézmények jelentek meg, amelyek újra a figyelem középpontjába állították azokat. A művész-vásárló, műteremgyűjtemény között közvetítő galériák közül több immár rendszeresen részt vesz külföldi művészeti vásárokon is (ha nem is a legrangosabbakra, legdrágábbakra jutnak el), így kézenfekvő volt, hogy a hazai nyilvánosság előtt is érdemes együttesen, egyrészt a kínálat gazdagságát, másrészt a jelen és a múlt közötti szoros kapcsolatrendszert megmutatva megjelenniük. Ennek a vállalásnak pedig a korábbi alkalomnál, azaz a rendezvény első kiadásánál is jobban eleget tett a plug, a Műcsarnok mellett fölállított sátorban, amely november 23–26-án az Antik Enteriőrhöz kötődve mutatta be tucatnyi, kortárs magyar művészettel foglalkozó galéria kínálatát. A sokszínű összeállítás egy része akár a három nagy aukciósház karácsony előtti árverésein is szerepelhetett volna, más részével talán – remélhetőleg – a műgyűjtők harmadik éjszakáján találkozhatunk 2007 februárjában, a Falk Miksa utcában. Történt valami? Történt bizony. És történik, és úgy tűnik, történni fog valami.
Nem egyszerűen a Kieselbach-aukció ígérkezett azonban a legek eseményének december első napjaiban, amikor (3-án) a Kieselbach Galéria aukciós kiállítása megnyílt, hogy két nap múlva (5–6-án) a Nagyházi Galériában sorra kerüljön a 133. aukcióra, december 6-án pedig megnyíljon a Mű-Terem Galéria aukciós tárlata, amely után ugyancsak elsősorban, pontosabban, szinte kizárólag a 19–20. századi magyar festészet válogatott darabjai kerültek kalapács alá december 17-én, a Kongresszusi Központban Mészöly Gézától Kondor Béláig, id. Markó Károlytól Fehér Lászlóig. S ha mindazok, akik magukért a művekért, nem pedig az egyre magasabb összegekkel kifejezhető leütési árakért mennek elsősorban árverésre, nem is ez minősíti elsősorban a sikert, mégiscsak érdemes néhány adattal rögzíteni a kiindulási helyzetet. Ezek szerint a Nagyházi Galériában 618 mű került kalapács alá a kétnapos aukción, néhány tucatnyi kisplasztikát, kerámiát kivéve festmények, grafikák, a Kieselbach-aukción 244 műre lehetett licitálni (ebből kettő volt szobor), míg a Mű-Terem kínálatában 222 tétel szerepelt (kilenc Zsolnay-, egy Gorka-kerámiát, és egy Vedres Márk-szobrot kivéve festmények, rajzok). Mindösszesen több mint ezer tétel aukcionálásával zárult a téli aukciós időszak, amelynek korábbi érverésein hasonló mennyiségű, ha kvalitásában a három nagy aukciósházéhoz nem is hasonlítható anyag talált gazdára.
Az utóbbi évek váratlan műpiaci mozgásaira gondolva a fentiek ellenére szakemberben, laikusban egyaránt maradhattak kételyek, amelyeket akár egy-egy jól csengő műcímet parafrazeálva is kifejezhetett. Indítható-e (a Mű-Teremnél) hét és fél millió forintról Scheiber Hugó festménye, vagy a Villamos cím helyett jobban kifejezi a helyzetet A vágy villamosa? Alakulóban van-e a valódi összhang a műgyűjtők, galériák, aukciós házak, múzeumok világa között? – kérdezhettük Vaszkó Ödön Kieselbachnál megjelent művére, a 15 millión indított Koncertre gondolva. Nos éppen ezeknek az alkotásoknak a szereplése mutatta igen érzékletesen, hogy jó úton haladnak a magyar aukciós házak, amikor tevékenységi körüket kitágítva, olykor mintegy a múzeumi kutatómunka, a magyar könyvkiadás mulasztásait pótolva derítik föl a magyar festészet történetének fehér foltjait, igyekeznek értékükön becsülve prezentálni jelentős alkotásait. A Villamos című Scheiber-kép, amely a magyar magángyűjtemények rejtett kincseit bemutató második, 2005-ös kötetben szerepelt, a Mű-Terem utolsó tételeként majdnem megötszörözve árát, 35 millióóért ment el, a Koncert című kép pedig, amely a néhány héttel ezelőtt megjelent Magyar zene és kép című albumban is helyet kapott, Kieselbachnál, 28 millióért talált gazdára.
A Nagyházi Galéria aukciójának második napján erről az összegről indult Szinyei Merse Pál Sárguló lombok című kései kompozíciójának a licitje, és 38 millió forintnál koppant a kalapács. Az első nap szenzációja Johann Michael Rottmayr (1654–1730), az osztrák barokk festészet egyik legjelentősebb képviselője József és Putifárné című vászna volt (14–19 millió forint), a Tiziano-iskola egyik mestere által festett Női képmás kutyával 7, Antonio Francesco Peruzzini Árkádiai táj című párképe 6, id. Jan Josef Horemans Mikulásünnepe 5 millióért ment el. A második nap Scheiber Hugó Dunai bárkái (9 millió), Paál László Domboldalon című festménye (8,5 millió), Aba-Novák Vilmos Poros faluja (6,5 millió) és és Perlrott-Csaba Vilmos Falurészlete keltette föl leginkább a licitáló kedvet. Kisebb érdeklődés övezte azokat a John Lennon- és Dalí-grafikákat, amelyek bevételét Yoko Ono ajánlotta föl jótékonysági célra.
A Kieselbach Galéria legnagyobb érdeklődéssel várt licitje a 46. tételé volt, az 1902 körül festett majdnem száz éven keresztül a nagyközönség számára ismeretlennek számító Csontváry-mű, A szerelmesek találkozása hosszú licit után leütési rekordot döntve 230 millió forintért ment el. Ugyancsak váratlanul bukkant föl a műpiacon Ziffer Sándor 1908-as remekműve, a Nagybányai Zazar-part régi híddalé, amely igazolta a hozzá fűződő várakozásokat: 14 millióról indult és 38 milliónál ért véget a licit. 34 millióért ment el, tízmilliós emelkedés után Farkas István egyik alkotása, amely a sejtetés, a kérdésfeltevés erejével ösztönzi a nézőt, hogy maga válaszoljon az igazi kérdésekre. A címével – Történt valami? – s a rá adható válasszal mintha csak az egész karácsony előtti műkereskedelmi szituációt jellemezhetnénk. Igen, történt, mondhatjuk, például annak a tételsornak a sorsára gondolva, amelyet a 20. századi fotográfia jelentős alkotásaiból állított össze az aukciósház: Danassy Károly, Wols, Vándor Géza, Escher Károly, Reismann János fotói kivétel nélkül sikeresen szerepeltek, Ergy Landau Moholy-Nagy Lászlót ábrázoló 1919-es fotográfiája 800 ezerről indulva 1,4 millióért ment el. Az egy évvel későbbi Moholy-Nagy ceruzarajz, az Ülő férfi és a korai Kondor-festmény sikertelen szereplése viszont a rejtélyek közé tartozik.
A Mű-Terem Galériában viszont, az említett Scheiber-kép, és a 36 millió forintnál leütött Vaszary-kompozíció, az 1937 körül festett Kislány színpompás réten mellett éppen egy Kondor-mű volt a főszereplő, az 1959-es A forradalom kis angyala (30 millió). Alig négy évvel később, 1963-ban festette Lakner László a Csendéletet, amely kikiáltási ára másfélszeresén, 5,5 millió forintért ment el, s mintegy elindította azoknak a kortárs műveknek a sorát, amelyek ezúttal meglepően jól szerepeltek. Deim Pál, Fajó János, Károlyi Zsigmond, Hencze Tamás, Konok Tamás, Fehér László Mű-Teremben megjelent alkotásai mellett a Kieselbach-aukción El Kazovszkij (két utóbbi alkotó Nagyházinál is szerepelt), Almásy Aladár, Kokas Ignác munkái is megjelentek, mintegy azt ígérve, hogy a kortárs művészet kiszorulása a festményárverésekről az utóbbi két-három évben megfordítható folyamat.
Igaz, abban, hogy a csökkenő siker láttán a vezető aukciós házak a kezdeti néhány lelkes év után visszafogták a kortárs művek szerepeltetését, annak is szerepe volt, hogy több, azóta már megszűnt „műintézmény” az arányokat, a folyamatosság, fokozatosság elvét figyelmen kívül hagyva emelte be aukciós kínálatába a kortárs műveket. Az emlékezetes fiaskók óta azonban évek teltek el, s nemcsak gyűjtők új nemzedéke jelent meg a műtárgypiacon, de olyan galériák, vagy éppen non profit alapon működő vagy kifejezetten mecénás szerepet vállaló intézmények jelentek meg, amelyek újra a figyelem középpontjába állították azokat. A művész-vásárló, műteremgyűjtemény között közvetítő galériák közül több immár rendszeresen részt vesz külföldi művészeti vásárokon is (ha nem is a legrangosabbakra, legdrágábbakra jutnak el), így kézenfekvő volt, hogy a hazai nyilvánosság előtt is érdemes együttesen, egyrészt a kínálat gazdagságát, másrészt a jelen és a múlt közötti szoros kapcsolatrendszert megmutatva megjelenniük. Ennek a vállalásnak pedig a korábbi alkalomnál, azaz a rendezvény első kiadásánál is jobban eleget tett a plug, a Műcsarnok mellett fölállított sátorban, amely november 23–26-án az Antik Enteriőrhöz kötődve mutatta be tucatnyi, kortárs magyar művészettel foglalkozó galéria kínálatát. A sokszínű összeállítás egy része akár a három nagy aukciósház karácsony előtti árverésein is szerepelhetett volna, más részével talán – remélhetőleg – a műgyűjtők harmadik éjszakáján találkozhatunk 2007 februárjában, a Falk Miksa utcában. Történt valami? Történt bizony. És történik, és úgy tűnik, történni fog valami.
© P. Szabó Ernő