partnereink
Prékopa Ágnes: A világ legdrágább bútorának díszítése - A pietra dura
Prékopa Ágnes: A világ legdrágább bútorának díszítése - A pietra dura
December 9-én a Christie’s londoni aukcióján ismét gazdát cserélt az 1990 óta „a világ legdrágább bútoraként” számon tartott Badminton kabinetszekrény, amely Firenzében készült a XVIII. század elején. Ugyancsak a Christie’s árverésén 1990-ben Barbara Piasecka Johnson 8 millió 580 ezer fontot adott a darabért. Most Liechtenstein hercege, II. János Ádám vásárolta meg 19 045 250 fontért a csaknem négy méter magas, aranyozott bronzveretekkel és pietra dura mozaikkal (kevéssé használt magyar nevén firenzei mozaikkal) díszített ébenfa bútort. A kabinetszekrényt jövő tavasztól a hercegi gyűjtemény többi pietra dura díszítésű darabjai között a nagyközönség is megtekintheti Bécsben, a 2004 márciusában megnyílt Liechtenstein Múzeumban.
A főúri luxusbútorokat díszítő firenzei mozaik pontos olasz elnevezése: commesso in pietre dure. A technikát -- amelyről magyarul legfeljebb néhány sornyi információt találunk -- azért jogos olasz nevén emlegetni, mert Itáliából származik, készítésének évszázadokon át itt volt a központja, és a hagyományt máig folytató egyetlen manufaktúra is Firenzében működik. Az olasz elnevezés szó szerint egymás mellé helyezett, „egyesített” kemény köveket jelent; a díszítéshez felhasznált ásványok többsége a Mohs-skála szerint 6--7 keménységű. A köznyelvben még mindig él a „féldrágakő” elnevezés, s bár ez szakmailag túlhaladott, ezért kerülendő, de esetünkben szemléletesen jeleníti meg az ásványok egy különösen gazdag színvilágú nagy csoportját.
A firenzei mozaik úgy készül, hogy a fentebb említett ásványok 2--5 mm vastagságú lapjaiból a dekoráció egyes színfoltjainak megfelelő formákat vágnak ki, s ezeket egymás mellé illesztve hozzák létre azt a színes felületet, amely kötőanyagokkal rögzítve az alapul szolgáló kőlap -- például márvány -- e célra kialakított mélyedésébe kerül. Amikor a felület elkészült, az egészet végigcsiszolják.
Itáliában a római korig visszavezethető az „opus sectile” elnevezésű technika, amelynek lényege, hogy formára vágott színes márványlapokból rakják ki a padlóburkolat díszítését. A drágakőcsiszolás (gliptika) évezredes hagyományait továbbfejlesztve a XVI. századi Itáliában számos olyan műhely is működött, ahol nagyméretű drágakövekből díszedényeket állítottak elő. A többféle tradíciót egyesítő pietra dura mozaik a XVI. század végén már egész Észak-Itáliában elterjedt. A firenzei manufaktúra 1588-ban jött létre, s legfőbb megrendelői a Mediciek voltak. Érdekesség, hogy nem sokkal később Habsburg II. Rudolf is hívott olasz mestereket prágai udvarába; többek között a bécsi Kunsthistorisches Museum is őriz a prágai műhelyből kikerült pietra dura tájképeket. A firenzei mozaikdíszítés kedvelt motívumai a színpompás virágok és a tarka tollú egzotikus madarak, főleg papagájok lettek, amelyek megjelenítése, mindenekelőtt a kövek kiválasztása és variálása bravúros teljesítményekre késztette a mestereket. A firenzei mozaik virágkorát jelentő XVII--XVIII. században különösen nagy számban készültek reprezentatív bútorok ezzel a díszítéssel, amint ezt a híres Badminton kabinetszekrény is példázza.
A „világ legdrágább bútorát” (amely egyúttal a világ legdrágább iparművészeti tárgya) Henry Somerset, Beaufort harmadik hercege rendelte a firenzei manufaktúrától 1726-ban. A XVIII. század egyik legjelentősebb művészeti megrendelésének mecénása csupán 19 éves volt, és egy rövidebb itáliai útja során jutott el a firenzei műhelybe. Mai becslések szerint legalább 30 szakember, közöttük asztalosok, mozaikkészítők, bronzöntők és aranyozók 5--6 évi munkájával jött létre a monumentális alkotás. A bútor készítését az olasz barokk neves szobrásza, Giovanni Battista Foggini irányította. A badmintoni levéltárban őrzött szállítólevél szerint az elkészült kabinetszekrényt 1732-ben hajón szállították Angliába.
A színes kőmozaik a XIX. század historizáló bútorain is megjelent, de legtöbbször nem az eredeti nemes technika formájában, hanem a pietra dura felülethez megjelenésében igen hasonló, de jóval egyszerűbben kivitelezhető és olcsó anyagból készülő scagliola helyettesítette. A scagliola magyar elnevezése márványstukkó, egyes variációi az ókor óta ismertek. Márványpor, gipsz, színező- és kötőanyagok felhasználásával készül, és különböző nemes köveket utánoz. A firenzei mozaikot imitáló scagliolánál a kőfelületnek a díszítmény számára előkészített mélyedéseibe külön-külön kerül be az anyagában színezett márványstukkó.
Firenzében ma is működik az Opificio delle Pietre Dure, amelynek múzeumában megismerhetjük a mozaikkészítéshez használt különféle ásványokat, az egykori szerszámokat, és megcsodálhatjuk a műfaj válogatott darabjait. Egy-egy díszbútor hazai kiállításokon is felbukkan, de ha az érdeklődők el tudnak utazni Bécsig, akkor a firenzei mozaik történetének kiemelkedő kvalitású emlékeit tekinthetik meg a Kunsthistorisches Museum és a Liechtenstein Museum gyűjteményében -- ez utóbbiban hamarosan már a világ legdrágább bútorát is láthatják. (Prékopa Ágnes)
December 9-én a Christie’s londoni aukcióján ismét gazdát cserélt az 1990 óta „a világ legdrágább bútoraként” számon tartott Badminton kabinetszekrény, amely Firenzében készült a XVIII. század elején. Ugyancsak a Christie’s árverésén 1990-ben Barbara Piasecka Johnson 8 millió 580 ezer fontot adott a darabért. Most Liechtenstein hercege, II. János Ádám vásárolta meg 19 045 250 fontért a csaknem négy méter magas, aranyozott bronzveretekkel és pietra dura mozaikkal (kevéssé használt magyar nevén firenzei mozaikkal) díszített ébenfa bútort. A kabinetszekrényt jövő tavasztól a hercegi gyűjtemény többi pietra dura díszítésű darabjai között a nagyközönség is megtekintheti Bécsben, a 2004 márciusában megnyílt Liechtenstein Múzeumban.
A főúri luxusbútorokat díszítő firenzei mozaik pontos olasz elnevezése: commesso in pietre dure. A technikát -- amelyről magyarul legfeljebb néhány sornyi információt találunk -- azért jogos olasz nevén emlegetni, mert Itáliából származik, készítésének évszázadokon át itt volt a központja, és a hagyományt máig folytató egyetlen manufaktúra is Firenzében működik. Az olasz elnevezés szó szerint egymás mellé helyezett, „egyesített” kemény köveket jelent; a díszítéshez felhasznált ásványok többsége a Mohs-skála szerint 6--7 keménységű. A köznyelvben még mindig él a „féldrágakő” elnevezés, s bár ez szakmailag túlhaladott, ezért kerülendő, de esetünkben szemléletesen jeleníti meg az ásványok egy különösen gazdag színvilágú nagy csoportját.
A firenzei mozaik úgy készül, hogy a fentebb említett ásványok 2--5 mm vastagságú lapjaiból a dekoráció egyes színfoltjainak megfelelő formákat vágnak ki, s ezeket egymás mellé illesztve hozzák létre azt a színes felületet, amely kötőanyagokkal rögzítve az alapul szolgáló kőlap -- például márvány -- e célra kialakított mélyedésébe kerül. Amikor a felület elkészült, az egészet végigcsiszolják.
Itáliában a római korig visszavezethető az „opus sectile” elnevezésű technika, amelynek lényege, hogy formára vágott színes márványlapokból rakják ki a padlóburkolat díszítését. A drágakőcsiszolás (gliptika) évezredes hagyományait továbbfejlesztve a XVI. századi Itáliában számos olyan műhely is működött, ahol nagyméretű drágakövekből díszedényeket állítottak elő. A többféle tradíciót egyesítő pietra dura mozaik a XVI. század végén már egész Észak-Itáliában elterjedt. A firenzei manufaktúra 1588-ban jött létre, s legfőbb megrendelői a Mediciek voltak. Érdekesség, hogy nem sokkal később Habsburg II. Rudolf is hívott olasz mestereket prágai udvarába; többek között a bécsi Kunsthistorisches Museum is őriz a prágai műhelyből kikerült pietra dura tájképeket. A firenzei mozaikdíszítés kedvelt motívumai a színpompás virágok és a tarka tollú egzotikus madarak, főleg papagájok lettek, amelyek megjelenítése, mindenekelőtt a kövek kiválasztása és variálása bravúros teljesítményekre késztette a mestereket. A firenzei mozaik virágkorát jelentő XVII--XVIII. században különösen nagy számban készültek reprezentatív bútorok ezzel a díszítéssel, amint ezt a híres Badminton kabinetszekrény is példázza.
A „világ legdrágább bútorát” (amely egyúttal a világ legdrágább iparművészeti tárgya) Henry Somerset, Beaufort harmadik hercege rendelte a firenzei manufaktúrától 1726-ban. A XVIII. század egyik legjelentősebb művészeti megrendelésének mecénása csupán 19 éves volt, és egy rövidebb itáliai útja során jutott el a firenzei műhelybe. Mai becslések szerint legalább 30 szakember, közöttük asztalosok, mozaikkészítők, bronzöntők és aranyozók 5--6 évi munkájával jött létre a monumentális alkotás. A bútor készítését az olasz barokk neves szobrásza, Giovanni Battista Foggini irányította. A badmintoni levéltárban őrzött szállítólevél szerint az elkészült kabinetszekrényt 1732-ben hajón szállították Angliába.
A színes kőmozaik a XIX. század historizáló bútorain is megjelent, de legtöbbször nem az eredeti nemes technika formájában, hanem a pietra dura felülethez megjelenésében igen hasonló, de jóval egyszerűbben kivitelezhető és olcsó anyagból készülő scagliola helyettesítette. A scagliola magyar elnevezése márványstukkó, egyes variációi az ókor óta ismertek. Márványpor, gipsz, színező- és kötőanyagok felhasználásával készül, és különböző nemes köveket utánoz. A firenzei mozaikot imitáló scagliolánál a kőfelületnek a díszítmény számára előkészített mélyedéseibe külön-külön kerül be az anyagában színezett márványstukkó.
Firenzében ma is működik az Opificio delle Pietre Dure, amelynek múzeumában megismerhetjük a mozaikkészítéshez használt különféle ásványokat, az egykori szerszámokat, és megcsodálhatjuk a műfaj válogatott darabjait. Egy-egy díszbútor hazai kiállításokon is felbukkan, de ha az érdeklődők el tudnak utazni Bécsig, akkor a firenzei mozaik történetének kiemelkedő kvalitású emlékeit tekinthetik meg a Kunsthistorisches Museum és a Liechtenstein Museum gyűjteményében -- ez utóbbiban hamarosan már a világ legdrágább bútorát is láthatják. (Prékopa Ágnes)
© Prékopa Ágnes