partnereink
Sebők Zoltán: Az egyetértés hiányáról
Két intermezzó
Nemrégiben véletlenül találkoztam B. kollégámmal, a tekintélyes művészettörténésszel. Hosszas beszélgetésünk során valahogy szóba került Boris Groys, orosz filozófus. A név hallatán B. mereven rám nézett és jelentőségteljesen ezt mondta: „Én nem mindenben értek vele egyet”. A hangja olyan volt, mintha ettől a vallomásától a világnak most nyomban össze kellene omlania. Nem hittem a fülemnek. Mi az, hogy nem mindenben ért egyet Boris Groysszal? Vajon ki az, akivel mindenben egyetért? Hogy kell, hogy lehet ezt érteni? Én például az égvilágon senkivel sem értek mindenben egyet, beleértve saját magamat is. S ezt mindeddig a világ legtermészetesebb dolgának képzeltem. Hipp-hopp, gondolok valamit, netán ki is mondom, majd másnap olyan adatok vagy érvek birtokába jutok, amelyek megkérdőjelezik, netán butasággá nyilvánítják a korábbi véleményemet. Miért kellene mégis kitartanom mellette? Szépen bevallom, hogy szamárságot mondtam, ma már nem úgy látom a dolgokat, s megyünk tovább. Holnap meg bizonyára jönnek az újabb ellenérvek, s kénytelen leszek visszatérni tegnapelőtti álláspontomhoz. Mért kellene csökönyösen egyetértenem akár tegnapi, akár tegnapelőtti önmagammal? Másokról nem is szólva. Némán néztem B.-re, a címzetes egyetemi tanárra, s úgy éreztem, egyikünknél valami nem stimmel.
Néhány nappal később elmeséltem az esetet S. kollégámnak, aki ugyancsak művészettörténész, egyetemi docens. Kifejtette, hogy ezt az egészet én nem érthetem, mert egy másik kultúrában, nevezetesen a jugoszlávban nőttem fel. B. azért beszél így, jegyezte meg harcias nyomatékkal, mert komcsi. Mint, ahogy az egész bagázs is az, tette hozzá dühösen. Mielőtt reagálhattam volna a magyarázatára, más témára váltott. Gyorsan elhadarta, hogy a memetikával, azzal a diszciplínával, amellyel értesülései szerint újabban foglalkozom, ő bizony nem mindenben ért egyet. Nem fejtette ki, hogy mi mindenben, és hogy vajon miért, mert mint mondta, rohannia kell a feleségéhez. A nagy sietségben csak annyit sikerült megjegyeznem, hogy én meg ebben nem értek vele egyet. Minek rohan valaki a saját feleségéhez?
Nemrégiben véletlenül találkoztam B. kollégámmal, a tekintélyes művészettörténésszel. Hosszas beszélgetésünk során valahogy szóba került Boris Groys, orosz filozófus. A név hallatán B. mereven rám nézett és jelentőségteljesen ezt mondta: „Én nem mindenben értek vele egyet”. A hangja olyan volt, mintha ettől a vallomásától a világnak most nyomban össze kellene omlania. Nem hittem a fülemnek. Mi az, hogy nem mindenben ért egyet Boris Groysszal? Vajon ki az, akivel mindenben egyetért? Hogy kell, hogy lehet ezt érteni? Én például az égvilágon senkivel sem értek mindenben egyet, beleértve saját magamat is. S ezt mindeddig a világ legtermészetesebb dolgának képzeltem. Hipp-hopp, gondolok valamit, netán ki is mondom, majd másnap olyan adatok vagy érvek birtokába jutok, amelyek megkérdőjelezik, netán butasággá nyilvánítják a korábbi véleményemet. Miért kellene mégis kitartanom mellette? Szépen bevallom, hogy szamárságot mondtam, ma már nem úgy látom a dolgokat, s megyünk tovább. Holnap meg bizonyára jönnek az újabb ellenérvek, s kénytelen leszek visszatérni tegnapelőtti álláspontomhoz. Mért kellene csökönyösen egyetértenem akár tegnapi, akár tegnapelőtti önmagammal? Másokról nem is szólva. Némán néztem B.-re, a címzetes egyetemi tanárra, s úgy éreztem, egyikünknél valami nem stimmel.
Néhány nappal később elmeséltem az esetet S. kollégámnak, aki ugyancsak művészettörténész, egyetemi docens. Kifejtette, hogy ezt az egészet én nem érthetem, mert egy másik kultúrában, nevezetesen a jugoszlávban nőttem fel. B. azért beszél így, jegyezte meg harcias nyomatékkal, mert komcsi. Mint, ahogy az egész bagázs is az, tette hozzá dühösen. Mielőtt reagálhattam volna a magyarázatára, más témára váltott. Gyorsan elhadarta, hogy a memetikával, azzal a diszciplínával, amellyel értesülései szerint újabban foglalkozom, ő bizony nem mindenben ért egyet. Nem fejtette ki, hogy mi mindenben, és hogy vajon miért, mert mint mondta, rohannia kell a feleségéhez. A nagy sietségben csak annyit sikerült megjegyeznem, hogy én meg ebben nem értek vele egyet. Minek rohan valaki a saját feleségéhez?
©Sebők Zoltán