Black, White, Okker, Light & Loft, MemoArt
A kortárs műtárgypiac bővülését leginkább a kereskedelmi galériák szaporodása szemléltetheti. A tavalyi év mérlege e tekintetben jónak számít, hiszen a Galéria Lénia mellett (Műértő, 2005. december) három másik galéria is debütált.
A számot tulajdonképpen pontosítani kell, mert az egyik műkereskedés egymaga rögtön három önálló helyiségben rendezkedett be a Belváros közepén, a Galamb utcában. A Galéria Black, a Galéria White és az Artcafé Okker résztulajdonosa és vezetője Kováts Dávid, aki édesapja, Kováts Lajos oldalán a MEO Art Fairek szervezőjeként vált ismertté a kortárs művészeti szcénában. Hosszú távú tervei szerint a sok kisebb-nagyobb üzlethelyiséggel rendelkező, fölélesztésre váró Galamb utca a kortárs művészet egyik centrális helyévé válhatna. Az Artcafé Okker hangulatos kávézó és galéria egyben, ahol a falakon egy-egy kortárs festő műveinek kiállítása látható. A művészeti kávéház népszerűsítő funkciót tölt be, közelebb viszi, megismerteti a kortárs művészetet azokkal is, akik csak egy kávéra ugranak be. A Galéria Black és a Galéria White 25, illetve 30 négyzetméteres helyiségeiben is rendeznek tárlatokat, valamint itt tekinthető meg a műkereskedés raktárkészletének anyaga, amely jórészt az egykori MEO és a Blitz Galéria gyűjteményéből került ide. A sokak számára ismert kollekció Anna Margittól Méhes Lászlón át Kupcsik Adriánig széles keresztmetszetet fog át, az árak 160 ezer forinttól néhány millióig terjednek. Kováts Dávid, édesapja tanácsainak figyelembevételével, a saját útján jár, a galéria készletét a maga ízlése szerint bővíti. Január 15-ig a festőművészek legfiatalabb generációját mutatja be: a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak műveiből rendez tárlatot. Kováts Dávid egyébiránt nem az életkor, hanem a kvalitás alapján szándékozik kiválasztani azokat az alkotókat, elsősorban festőket, akikkel együtt dolgozik majd. Ambíciója, hogy generációjából egyre nagyobb vásárlókört alakítson ki.
A Művészetek Palotája közvetlen közelében, a Soroksári út 48.-ban működik a Light & Loft Galéria, amelyet a szentendrei Erdész Galéria és a Syrius Delta világítástechnikai cég közösen üzemeltet. Az elhagyott, patinás gyárépületben 500 négyzetméteres, kétszintes teret alakítottak ki, amely galéria és világítástechnikai bemutatóterem egyben. A hely adottságait kihasználva Erdész László életmű-keresztmetszetek bemutatását tűzte ki célul. A múlt évben Kelemen Károly, ef Zámbó István és Ottó László műveit, jelenleg Fehér László alkotásait láthatja a közönség. A 2006-os tervek között a Párizsban élő Nemes Judit és a hetvenéves Paizs László munkái, valamint szobrászati tárlatok szerepelnek. A nyári időszakban fényfestészeti kiállítás megrendezése is lehetséges. A loftgaléria európai és amerikai trendeket követ. Erdész fantáziát lát a ma még elhanyagolt ipari negyedben, melynek körzetében jelentős ingatlanberuházások folynak -- szállodák, kongresszusi központ, lakóházak épülnek. A már meglévő Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája nagy létszámú közönséget, így sok külföldit is odavonz, ezért -- véleménye szerint -- a környék fölemelkedése néhány éven belül elkerülhetetlen. Mivel a közelben le nem bontható ipari műemléképületek is találhatók, az odaálmodott high-tech létesítmények között mindenképpen meg kell maradnia egy, a múltra emlékeztető szigetnek, amely építészetileg a Chelsea-hez teszi majd hasonlóvá a negyedet. Máris akadnak olyan művészek, akik a környéken szeretnének műtermet kialakítani, bérelni, illetve további galériák odatelepülése is várható.
A MemoArt Galéria tulajdonosai a hazai műkereskedelem központja, a Falk Miksa utca közvetlen közelében nyitották meg kereskedésüket. Egy szép Balassi Bálint utcai épület első emeleti lakásában működik október óta a kizárólag bejelentkezéssel látogatható galéria. Mohos Gabriella és Mészáros Zsófia, a vállalkozás vezetői és résztulajdonosai úgy látják, hogy a környék mágnesként vonzza a művészet iránt érdeklődő közönséget, s a Dunára néző, panorámás lakás tere, hangulata is kifejezetten alkalmas képzőművészeti alkotások bemutatására. Előnynek tekintik, hogy tárlataikat egy exkluzív kör látogathatja, véleményük szerint a bejelentkezés, illetve a személyre szóló meghívások, megkeresések személyesebb, intimebb kapcsolat kialakítására adnak lehetőséget. Kiállításaikat is ráérősen, a megismertetésre, megértésre megfelelő időt szánva, háromhavonta váltogatják majd. A MemoArt működésének kezdetét két művészre alapozza: Kelemen Károly, valamint a képzőművészként Magyarországon náluk debütáló Havadtőy Sámuel, New York-i műkereskedő alkotásaira. A műtárgyak árai 200 ezer forinttól 7 millió forintig terjednek. A művészek körét lassan, fokozatosan kívánják bővíteni idősebb, már befutott alkotókkal. A galéria feladatának tekinti a mostohán kezelt kortárs szobrászat ügyének felkarolását -- kiállításokkal és kedvező árakkal. A képzőművészet e területéről fiatal művészeket is szívesen fogadnak.
©Spengler Katalin