partnereink
Szabó Noémi: Magánmítosz – In memoriam Gémes Péter
A Lengyel Intézet Platán Galériájában mutatják be Gémes Péter halálának 10. évfordulója alkalmából megrendezett kiállítást, melyet a lengyelországi radomi Kortárs Művészeti Múzeum anyagából és magángyűjteményekből válogattak.
A tárlaton Gémes Péter művészetére egy kollégája és jó barátja, a varsói évekből megismert Stanislaw Zbigniew Kamienski emlékezik néhány alkotásával. Bár Gémes műveinek csak lekicsinyített ofszetnyomat változatai kerültek kiállításra, mégis teljes képet adnak az alkotó pályájáról.
Munkásságának korai periódusát, a Varsóban eltöltött tanulóéveket azok az 1975 körül készült színes és fekete-fehér litográfiák reprezentálják, amelyeken a banális téma (Készlet, Csendélet) bizarr, szürreális kompozícióban jelenik meg. Ezeken már fontos szerepe van a tükröződésnek és szokatlan tárgy-társításoknak, amelyek későbbi sajátos fotóhasználatát előlegezik.
Az intellektuális hajlamú, a kortárs művészetben és filozófiában jártas Gémes 1980-as hazatelepülését követően kezdett a fotóval mint mediális hordozóelem képzőművészeti felhasználásával foglalkozni. Különleges plasztikus nyelvezete és alkotó módszere egyedülálló a hazai képzőművészetben, hiszen munkáit nézve nem gondol a néző arra, hogy ezek fényképek. Sokszor a perforációt is látni engedő fotót eszközként, anyagként alkalmazta. A 80-as évek színpadszerű, a görög mitológiából merítő többalakos kompozíciói esetében a saját, zseblámpával megvilágított alakját fotózta sötétkamrában, majd az egy-egy figurát ábrázoló negatívokat egymásra helyezte (Héraklit). A negatív-pozitív fotólenyomatokon pedig a fekete-fehér/ fény-árnyék kontrasztjára épülő misztikus térhatást aknázta ki (Bal oldali végtelen, Jobb oldali végtelen).
A színpadszerű, ókori misztikus víziókat a nyolcvanas évek végétől egy letisztultabb képi világ váltja fel, amelynek fókuszában saját testének és testrészeinek geometrikus kompozícióba helyezését állítja (Napló, Fotografikus etűdök). Az oltárok hármas szerkezetére utal Predellum című munkája, amelyen a felravatalozott test röntgenképszerű megjelenítése és az ókori szimbólumok rendszere a saját élet-halál harcát jeleníti meg. A kiállításon szerepel két késői főműve, amelyek közül a Mágikus négyzet a test fragmentumok mellett a költői szöveget emeli be a koncepcióba. A SATOR, APERO, TENET, OPERA, ROTAS négyzetbe helyezett és több irányból olvasható latin szavak az ókor óta az egység és teljesség szimbólumai és egyben Gémes vizuális ars poétikája, ahol az emberi test és a filozófia, a szellem és a matéria elválaszthatatlan. A keresztmotívum dominál monumentális, figurális elemeket teljesen mellőző Fekete négyzet című munkáján is.
Ha Gémes Péter munkásságát szigorú stíluskategóriák közé szeretnénk sorolni valószínűleg „konceptualista body artként” definiálnánk, bár magányos és filozofáló életművét nehezen lehet beilleszteni a kortárs művészeti tendenciák bármelyikébe.
Rövid, ámde hiánytalan életműve során eljut az egyszemélyes performancetól a teljes absztrakcióig, az ókori mitológiáktól egy sajátos kozmikus önvall(om)ásig, a részletező, gazdag formavilágtól egy leredukált, elementáris kifejezésmódig. Monumentális magánmítosza azonban nemcsak önmagáról szól, hanem leheletfinom eszközeivel bevezeti a nézőt az élet és halál, az örökkévalóság és elmúlás világába, abba a világba, amit neki nagyon korán meg kellett ismernie.
(Lengyel Intézet, Platán Galéria, 2006. VII. 20–IX. 1).
A tárlaton Gémes Péter művészetére egy kollégája és jó barátja, a varsói évekből megismert Stanislaw Zbigniew Kamienski emlékezik néhány alkotásával. Bár Gémes műveinek csak lekicsinyített ofszetnyomat változatai kerültek kiállításra, mégis teljes képet adnak az alkotó pályájáról.
Munkásságának korai periódusát, a Varsóban eltöltött tanulóéveket azok az 1975 körül készült színes és fekete-fehér litográfiák reprezentálják, amelyeken a banális téma (Készlet, Csendélet) bizarr, szürreális kompozícióban jelenik meg. Ezeken már fontos szerepe van a tükröződésnek és szokatlan tárgy-társításoknak, amelyek későbbi sajátos fotóhasználatát előlegezik.
Az intellektuális hajlamú, a kortárs művészetben és filozófiában jártas Gémes 1980-as hazatelepülését követően kezdett a fotóval mint mediális hordozóelem képzőművészeti felhasználásával foglalkozni. Különleges plasztikus nyelvezete és alkotó módszere egyedülálló a hazai képzőművészetben, hiszen munkáit nézve nem gondol a néző arra, hogy ezek fényképek. Sokszor a perforációt is látni engedő fotót eszközként, anyagként alkalmazta. A 80-as évek színpadszerű, a görög mitológiából merítő többalakos kompozíciói esetében a saját, zseblámpával megvilágított alakját fotózta sötétkamrában, majd az egy-egy figurát ábrázoló negatívokat egymásra helyezte (Héraklit). A negatív-pozitív fotólenyomatokon pedig a fekete-fehér/ fény-árnyék kontrasztjára épülő misztikus térhatást aknázta ki (Bal oldali végtelen, Jobb oldali végtelen).
A színpadszerű, ókori misztikus víziókat a nyolcvanas évek végétől egy letisztultabb képi világ váltja fel, amelynek fókuszában saját testének és testrészeinek geometrikus kompozícióba helyezését állítja (Napló, Fotografikus etűdök). Az oltárok hármas szerkezetére utal Predellum című munkája, amelyen a felravatalozott test röntgenképszerű megjelenítése és az ókori szimbólumok rendszere a saját élet-halál harcát jeleníti meg. A kiállításon szerepel két késői főműve, amelyek közül a Mágikus négyzet a test fragmentumok mellett a költői szöveget emeli be a koncepcióba. A SATOR, APERO, TENET, OPERA, ROTAS négyzetbe helyezett és több irányból olvasható latin szavak az ókor óta az egység és teljesség szimbólumai és egyben Gémes vizuális ars poétikája, ahol az emberi test és a filozófia, a szellem és a matéria elválaszthatatlan. A keresztmotívum dominál monumentális, figurális elemeket teljesen mellőző Fekete négyzet című munkáján is.
Ha Gémes Péter munkásságát szigorú stíluskategóriák közé szeretnénk sorolni valószínűleg „konceptualista body artként” definiálnánk, bár magányos és filozofáló életművét nehezen lehet beilleszteni a kortárs művészeti tendenciák bármelyikébe.
Rövid, ámde hiánytalan életműve során eljut az egyszemélyes performancetól a teljes absztrakcióig, az ókori mitológiáktól egy sajátos kozmikus önvall(om)ásig, a részletező, gazdag formavilágtól egy leredukált, elementáris kifejezésmódig. Monumentális magánmítosza azonban nemcsak önmagáról szól, hanem leheletfinom eszközeivel bevezeti a nézőt az élet és halál, az örökkévalóság és elmúlás világába, abba a világba, amit neki nagyon korán meg kellett ismernie.
(Lengyel Intézet, Platán Galéria, 2006. VII. 20–IX. 1).
© Szabó Noémi