partnereink
Szekszárd, Kazinczy
Nem sokkal a sárbogárdi átszállás után döcögni, zötyögni kezd az interpici. Azt mondják, ez még Titó miatt van; errefelé nem volt szabad fejleszteni a vasutat, másik sínpárt építeni. No de hol van már Titó, és hol van innen a határ! Az interpici (ez a hivatalos neve) különben piros színű motorvonat, bévül első osztályúra csinosítva, párnázott ülésekkel, olvasólámpával. Erre azért van szükség, mert a Déliből intercity jeggyel jöttél, elegáns, Zágrábba menő nemzetközi vonattal, most nem szállhatsz át akármicsodára. Ez persze nem változtat a zötyögésen. Na mindegy, ha van türelmed, kibírod. Egy jó óra, mire feltűnnek Szekszárd szőlős dombjai, és a nap is kisüt.
Az állomáshoz közel van a Művészetek Háza. Köztudomásúlag a város zsinagógája volt, a hetvenes évektől szolgál művelődési célokat. A Magyar Festők Társasága 1996 óta három évente rendszeresen szerepel itt egy-egy mutatós kiállításával. Ezek a Szekszárdi Festészeti Triennálék. Az igazgató-festőművész, Baky Péter volt a meghívó, máig hálás neki ezért az egyesület. Hogyne, hiszen a frissen alakult társulatot senki sem akarta komolyan venni; eleinte ferde szemmel nézték a múzeumok, kiállítóhelyek művészettörténészei. „Kik ezek?” Ez is a múlt rendszer hagyatéka: az önszerveződés gyanús, csak az állami pecsét hitelesít. Pedig éppen ez az önkéntesség teszi, hogy különösen közvetlen hangulatú események, baráti találkozók a társaság megnyitói. Egy buszravaló festő érkezik ilyenkor, hogy megnézze, jó helyen van-e a képe. Velük együtt a felkért megnyitó ember és a családtagok. A helyiekkel többnyire a polgármester is megtiszteli jelenlétével az összejövetelt. A „hivatalos rész” után a szekszárdi bor is segít emelni a hangulatot. Az első alkalom éppen a forradalom kerek évfordulójára esett: arra emlékezett a kiállítás. Aztán hagyomány lett, hogy mindig valami aktuális dátumhoz kapcsolódik a triennálé. ’99: Klee 120 éves születésnapja; a téma: Betű a képen. 2002-ben kettős Gulácsy évforduló: gyönyörű katalógus izgalmas tanulmánnyal, szép kiállítás.
De jártál itt máskor is, nemcsak a Triennálék miatt. Például amikor Mayer Berta–Végh András közös kiállítását nyitottad meg. Most is hasonló a kétnapos feladat: megnézni Kazinczy Gábor anyagát — a képek már a falakon —, megírni a szöveget, s másnap megnyitni a tárlatot. Megpróbálsz úgy segíteni magadon, hogy a bevezető részt már előre, otthon megírod. Egyébként is az a szokásod, hogy a megnyitót valami általános kérdéssel indítod, valami olyasmivel, amit az illető művész művei vetnek fel. Ez nem olyan nehéz; a festő dolgait ismered néhány éve, írtál is róla már. Jövőre lesz tíz éve, hogy Kazinczy Temesvárról áttelepült Magyarországra. Debütálása a társaságnál a Fehér képek kiállításon történt, amikor is mindjárt díjazta a zsűri Tompa csúcs c. festményét. Ez egyenértékű volt a társaságba való felvétellel. Aztán kiderült, hogy éppen szakdolgozatot ír a kollázsról. Ez megalapozta a barátságtokat. Kazinczyt egyébként sok minden érdekli, és alapos ember. Orfűn telepedtek le a feleségével; ez ok volt arra, hogy kikutassa és megírja a falu történetét. Elolvas mindent, amit elér a magyar őstörténet-írás újabb eredményeiből. Ez is közös téma. És persze rengeteget lehet vele beszélgetni a képzőművészet minden ága-bogáról. Most Kaposváron tanít az új egyetemen. Eredetileg grafikus, de sikerrel „képezte át” magát festővé, amit ez a legújabb kiállítása is bizonyít.
A kiállítás nemcsak a legújabb bemutatkozása, de amint a művész mondja, eddigelé a legnagyobb is. Imponáló az anyag nagysága, sokrétűsége. És kiderült: ideálisan illeszkednek a képek a Művészetek Háza adottságaihoz. A festő „ön-rendezése” majdnem hibátlan. A földszinten meglepetés ér. Sohasem láttad még azt a fekete-fehér ciklusát, ami betölti az egyik falat. Nagyon tetszik. A játékos, „düledező geometria” mindig kedvenced volt, amióta Klee-nél megszeretted. Ezeknek a képeknek ugyan nem sok közük van Klee-hez, de őriznek valamit a korai avantgarde frissességéből. Tudni kell, hogy Kazinczy képtábláinak legfőbb ismertető jele az a hegyi kréta és enyv segítségével készülő massza, amivel beteríti a felületüket. Néhány miliméternyi kiemelkedést jelent és a színezésen túl térbeli megformálás lehetőségét is kínálja ez az anyag, amit a művész nedves állapotban és megszikkadtan is alakít. Másfelől pedig általános stílusjegyként köti össze a festő különböző korszakaiban született műveit. Ez a fácán-motívumból kiinduló sorozat mintha saját nyelvén és saját eszközeivel a klasszikus modernség geometrikus és expresszionista kifejezésformáit parafrazeálná játékosan. Mindenesetre elegáns és hatásos képek sorának örvendezhetsz. A földszint másik oldalán a már jól ismert pszeudoikonjai sorakoznak; az emeleten pedig ugyane korszak nagyobb méretű darabjai, és néhány kép mutatóba korábbi periódusokból. Hogy mi fán is terem a pszeudoikon, ezt legtömörebben ő maga fogalmazta meg. Szélesebb körröl van szó, mint a bizánci ikon típusa. Jelent „minden olyan tárgyat, melynek karaktere hajdani szakrális funkcióra emlékeztet”. Azaz ősi műveltségek formavilágából merítkezik; ő maga teremt kopott, töredezett, csonka „emlékeket” képzeleti kultúrák hagyatékából. Nincs egyedül ezzel a törekvésével mai művészetünkben. A régiségnek és a töredékességnek tulajdonított szépség varázsa, nosztalgikus vonzódás a mindent átható, kerek világkép után más művészeknek is szolgál kiindulásul. Egy közelmúltban rendezett kiállításon Szeifert Judit művészettörténész a lírai archaizmus gyűjtőfogalma alatt állította ki Kazinczy Gábor képeit tizenöt társa műveivel együtt, bizonyítva, hogy az ősiség, az archeológiai tárgyak, leletek által sugallt, vagy beléjük érzett tartalom: létező, művészetet ihlető és teremteni képes szellemi töltés lehet.
A kiállítás különösképp meggyőz erről, és bizonyos teljesség élményét adja. A több mint tíz éves periódus termése együtt látva markáns karaktert rajzol körül, kimunkált plasztikai magatartás élményét nyújtja. Jellegzetes, fontos része kortárs festészetünknek. Kissé át kell szabnod az írásodat. Lekopogod a kiegészítéseket, néhol kihúzol a szövegből. A felolvasott megnyitónak nem szabad nyolc-tíz percnél tovább tartania. Ámbár itt, a Művészetek Házában, az általános szokástól eltérően ülve hallgathatja a közönség a bevezetést, állóképessége nincs kitéve az önmegvalósító szónokok végeérhetetlen merényleteinek. Most sem tart sokáig a műsor. Baky Péter rövid bevezetője után „a művész kérésére” preklasszikus művet játszik egy fiatal gitáros-fuvolás pár. Felolvasod az írásodat, újabb zene, gratulációk.
Már a vonaton realizáltad, hogy születésnapotok, mármint Kazinczyé és a tiéd, a megnyitót követő két egymás utáni napra esik. Kedves dolog, hogy ezt a Művészetek Házában is észrevették. Megajándékoznak egy-egy palack finom szekszárdival. Te magad is hoztál egy üveg pezsgőt. Így hát ünneplitek magatokat meg a kiállítást. Mindez persze felül van a megnyitón kínált hagyományos vörösboron. Sajnos nem vagytok valami sokan. A megnyitók általában ilyen családiasak — mondja Baky Péter. Ha nincs pesti busz, mindig ekkora a megnyitó közönsége. Ezzel szemben — teszi hozzá — sokan jönnek később. Rendszeresen, a kiállítás bezártáig érkeznek látogatók. Iskolai csoportok és más érdeklődők egyaránt.
De a művész elégedett. Neki is tanulságos a dolgait így együtt látni, ahogyan otthon sohasem. Ebből a látványból fog kikerekedni a folytatás. Te is örülsz a jól sikerült napnak, a festő örömének. Az időjárás is megemberelte magát erre a két napra. Ám el kell búcsúznod. A vonatod hamarosan indul. Nem interpicivel mész, hanem átszállás nélkül, gyorsvonattal. A „gyorsvonat” nem döcög ugyan, de egyszer csak megáll valahol egy állomáson, és fél órát várakozik a sötétben. Fél tizenegyre vagy otthon.
Az állomáshoz közel van a Művészetek Háza. Köztudomásúlag a város zsinagógája volt, a hetvenes évektől szolgál művelődési célokat. A Magyar Festők Társasága 1996 óta három évente rendszeresen szerepel itt egy-egy mutatós kiállításával. Ezek a Szekszárdi Festészeti Triennálék. Az igazgató-festőművész, Baky Péter volt a meghívó, máig hálás neki ezért az egyesület. Hogyne, hiszen a frissen alakult társulatot senki sem akarta komolyan venni; eleinte ferde szemmel nézték a múzeumok, kiállítóhelyek művészettörténészei. „Kik ezek?” Ez is a múlt rendszer hagyatéka: az önszerveződés gyanús, csak az állami pecsét hitelesít. Pedig éppen ez az önkéntesség teszi, hogy különösen közvetlen hangulatú események, baráti találkozók a társaság megnyitói. Egy buszravaló festő érkezik ilyenkor, hogy megnézze, jó helyen van-e a képe. Velük együtt a felkért megnyitó ember és a családtagok. A helyiekkel többnyire a polgármester is megtiszteli jelenlétével az összejövetelt. A „hivatalos rész” után a szekszárdi bor is segít emelni a hangulatot. Az első alkalom éppen a forradalom kerek évfordulójára esett: arra emlékezett a kiállítás. Aztán hagyomány lett, hogy mindig valami aktuális dátumhoz kapcsolódik a triennálé. ’99: Klee 120 éves születésnapja; a téma: Betű a képen. 2002-ben kettős Gulácsy évforduló: gyönyörű katalógus izgalmas tanulmánnyal, szép kiállítás.
De jártál itt máskor is, nemcsak a Triennálék miatt. Például amikor Mayer Berta–Végh András közös kiállítását nyitottad meg. Most is hasonló a kétnapos feladat: megnézni Kazinczy Gábor anyagát — a képek már a falakon —, megírni a szöveget, s másnap megnyitni a tárlatot. Megpróbálsz úgy segíteni magadon, hogy a bevezető részt már előre, otthon megírod. Egyébként is az a szokásod, hogy a megnyitót valami általános kérdéssel indítod, valami olyasmivel, amit az illető művész művei vetnek fel. Ez nem olyan nehéz; a festő dolgait ismered néhány éve, írtál is róla már. Jövőre lesz tíz éve, hogy Kazinczy Temesvárról áttelepült Magyarországra. Debütálása a társaságnál a Fehér képek kiállításon történt, amikor is mindjárt díjazta a zsűri Tompa csúcs c. festményét. Ez egyenértékű volt a társaságba való felvétellel. Aztán kiderült, hogy éppen szakdolgozatot ír a kollázsról. Ez megalapozta a barátságtokat. Kazinczyt egyébként sok minden érdekli, és alapos ember. Orfűn telepedtek le a feleségével; ez ok volt arra, hogy kikutassa és megírja a falu történetét. Elolvas mindent, amit elér a magyar őstörténet-írás újabb eredményeiből. Ez is közös téma. És persze rengeteget lehet vele beszélgetni a képzőművészet minden ága-bogáról. Most Kaposváron tanít az új egyetemen. Eredetileg grafikus, de sikerrel „képezte át” magát festővé, amit ez a legújabb kiállítása is bizonyít.
A kiállítás nemcsak a legújabb bemutatkozása, de amint a művész mondja, eddigelé a legnagyobb is. Imponáló az anyag nagysága, sokrétűsége. És kiderült: ideálisan illeszkednek a képek a Művészetek Háza adottságaihoz. A festő „ön-rendezése” majdnem hibátlan. A földszinten meglepetés ér. Sohasem láttad még azt a fekete-fehér ciklusát, ami betölti az egyik falat. Nagyon tetszik. A játékos, „düledező geometria” mindig kedvenced volt, amióta Klee-nél megszeretted. Ezeknek a képeknek ugyan nem sok közük van Klee-hez, de őriznek valamit a korai avantgarde frissességéből. Tudni kell, hogy Kazinczy képtábláinak legfőbb ismertető jele az a hegyi kréta és enyv segítségével készülő massza, amivel beteríti a felületüket. Néhány miliméternyi kiemelkedést jelent és a színezésen túl térbeli megformálás lehetőségét is kínálja ez az anyag, amit a művész nedves állapotban és megszikkadtan is alakít. Másfelől pedig általános stílusjegyként köti össze a festő különböző korszakaiban született műveit. Ez a fácán-motívumból kiinduló sorozat mintha saját nyelvén és saját eszközeivel a klasszikus modernség geometrikus és expresszionista kifejezésformáit parafrazeálná játékosan. Mindenesetre elegáns és hatásos képek sorának örvendezhetsz. A földszint másik oldalán a már jól ismert pszeudoikonjai sorakoznak; az emeleten pedig ugyane korszak nagyobb méretű darabjai, és néhány kép mutatóba korábbi periódusokból. Hogy mi fán is terem a pszeudoikon, ezt legtömörebben ő maga fogalmazta meg. Szélesebb körröl van szó, mint a bizánci ikon típusa. Jelent „minden olyan tárgyat, melynek karaktere hajdani szakrális funkcióra emlékeztet”. Azaz ősi műveltségek formavilágából merítkezik; ő maga teremt kopott, töredezett, csonka „emlékeket” képzeleti kultúrák hagyatékából. Nincs egyedül ezzel a törekvésével mai művészetünkben. A régiségnek és a töredékességnek tulajdonított szépség varázsa, nosztalgikus vonzódás a mindent átható, kerek világkép után más művészeknek is szolgál kiindulásul. Egy közelmúltban rendezett kiállításon Szeifert Judit művészettörténész a lírai archaizmus gyűjtőfogalma alatt állította ki Kazinczy Gábor képeit tizenöt társa műveivel együtt, bizonyítva, hogy az ősiség, az archeológiai tárgyak, leletek által sugallt, vagy beléjük érzett tartalom: létező, művészetet ihlető és teremteni képes szellemi töltés lehet.
A kiállítás különösképp meggyőz erről, és bizonyos teljesség élményét adja. A több mint tíz éves periódus termése együtt látva markáns karaktert rajzol körül, kimunkált plasztikai magatartás élményét nyújtja. Jellegzetes, fontos része kortárs festészetünknek. Kissé át kell szabnod az írásodat. Lekopogod a kiegészítéseket, néhol kihúzol a szövegből. A felolvasott megnyitónak nem szabad nyolc-tíz percnél tovább tartania. Ámbár itt, a Művészetek Házában, az általános szokástól eltérően ülve hallgathatja a közönség a bevezetést, állóképessége nincs kitéve az önmegvalósító szónokok végeérhetetlen merényleteinek. Most sem tart sokáig a műsor. Baky Péter rövid bevezetője után „a művész kérésére” preklasszikus művet játszik egy fiatal gitáros-fuvolás pár. Felolvasod az írásodat, újabb zene, gratulációk.
Már a vonaton realizáltad, hogy születésnapotok, mármint Kazinczyé és a tiéd, a megnyitót követő két egymás utáni napra esik. Kedves dolog, hogy ezt a Művészetek Házában is észrevették. Megajándékoznak egy-egy palack finom szekszárdival. Te magad is hoztál egy üveg pezsgőt. Így hát ünneplitek magatokat meg a kiállítást. Mindez persze felül van a megnyitón kínált hagyományos vörösboron. Sajnos nem vagytok valami sokan. A megnyitók általában ilyen családiasak — mondja Baky Péter. Ha nincs pesti busz, mindig ekkora a megnyitó közönsége. Ezzel szemben — teszi hozzá — sokan jönnek később. Rendszeresen, a kiállítás bezártáig érkeznek látogatók. Iskolai csoportok és más érdeklődők egyaránt.
De a művész elégedett. Neki is tanulságos a dolgait így együtt látni, ahogyan otthon sohasem. Ebből a látványból fog kikerekedni a folytatás. Te is örülsz a jól sikerült napnak, a festő örömének. Az időjárás is megemberelte magát erre a két napra. Ám el kell búcsúznod. A vonatod hamarosan indul. Nem interpicivel mész, hanem átszállás nélkül, gyorsvonattal. A „gyorsvonat” nem döcög ugyan, de egyszer csak megáll valahol egy állomáson, és fél órát várakozik a sötétben. Fél tizenegyre vagy otthon.
©Kováts Albert