partnereink
Szombathy Bálint: Börtönképek – Szilágyi Zoë „Pit” kiállítása
Az extravagáns öltözködés, arcfestés és hajfrizura olyan sajátos jelbeszéd, amely néha sokkal többet elmond viselőjének egyéniségéről, mint egy tudományos lélekelemzés. A szubkultúra elágazásaiban mozgó individuum kirívóbb esetekben egyetlen tekintettel behatárolható, mert lerí róla, hogy melyik alternatív világot képviseli, a kisebbségi létnek milyen struktúráiban mozog otthonosan. A tömegből önmagát kiszakító egyed a puszta létével, erősen hangsúlyozott másságával, fizikai megjelenésével is lázad, és különb akar lenni a nagy átlagnál. Ebből következik, hogy a társadalmi előítélet, a konvencionális megítélés rendre a nyomába szegődik, szinte üldözi, még nagyobb belső ellenállásra késztetve amúgy is extrém személyiségét.
Szilágyi Zoltán Éva, alias Zoë „Pit”, alias Xoxo, alias Zsuzsu egy olyan kiválósága a magyar szubkultúrának, aki a saját bőrén tapasztalta a közegellenállás elutasító, kivető, sőt szankcionáló mechanizmusának hatását. Fordulatokban és extrém élményekben gazdag életútja szinte megelőlegezte majdani kálváriáját, amely egy állítólagos gyilkossági kísérletben tetőzött, és a börtönben ért véget. „Voltam házfoglaló Berlinben, laktam apácák közt, és laktam bordélyházban is, no nem mint ott dolgozó nő, hanem ott volt kiadó lakrész… Szöktem át határon, kipróbáltam drogot, piát – sem a drog, sem a pia nem jön be, szerintem céltalan önrombolás!” – írja vallomásában Zoë, aki amúgy eltökélt állatvédő, s harcol az intolerancia és a megkülönböztetés ellen. Kalandos élettörténete részben amerikai csatangolásokban teljesedik ki, szüleivel járja a hatalmas országot, mint annak idején Jack Kerouak főhőse, Dean Moriarty. Ez ifjú kori életének egyik oldala, amikor sok mindent lát és „felszed” a nagyvilágban, érzékeny az újra, az ismeretlenre. Ugyanakkor azonban tizenéves korában a családon belül szigorú rezsim alatt tartják, óvják a külvilág megpróbáltatásaitól. Börtönnek érzi az életet és vigaszt a rajzolásban keres, szinte minden percét az tölti ki, és persze a fantáziaképek, amelyek a valóságot helyettesítik számára. Akkor még nem sejti, hogy a börtönvilágot egyszer még igazából is meg fogja ismerni.
Szilágyi Zoë „Pit” kilenc hónapot tölt előzetesben, mert önvédelemből megszúr valakit késsel. Úgy érzi, a törvény méltánytalanul bánik vele, mert nem a tényeket veszi alapul, hanem az előítéletekből táplálkozik. Külseje alapján ugyanis bárki alkoholistának, narkósnak, deviánsnak vélhetné. A börtönben egyetlen vigasza a rajzolás. Saját megpróbáltatásait rajzolja le, kerek történetet hozva ki életútjából, kezdve onnan, amikor családja Nyugatra disszidált, egészen addig, amikor a börtönben összehozta a sors különféle köztörvényes bűnözővel. „Műteremből rácsok mögé, hurok szorult nyakam köré”, kántálja kesernyésen, már-már a villoni világot megidézve.
A képregények narratív szerkezetét és montázstechnikáját alkalmazva Szilágyi expresszív hevületű, szenvedélyes képi világot teremt, amelynek szereplőit – többek között a törvény képviselőit – találóan kifigurázza, művészeti eszközökkel állva bosszút a személyét ért sérelemért. A punk- és graffitikultúra ikonográfiai stíluskészletét a dada nyerseségével elegyíti, s a színek drámai táncába beékeli a tárgyalásról megjelent sajtójelentések száraz, dokumentáris szövegfoszlányait. A történet életszerűségét nyomatékosítva egyik képébe beapplikálja azt a bizonyos vágóeszközt, amelynek a dulakodás alkalmával főszerep jutott.
A Szilágyi kultiválta ikonográfia tájainkon jobbára csak a nagyvárosi graffitifestészetben jelenik meg, ott is csak részleteiben. A börtönképek nemcsak azért hitelesek, mert igazak, hanem mert magas fokon prezentálják a kultúra egy adott, specifikus szegmensének a poétikai ismérveit, bizonyítva, hogy a különféle kultúrák gondolatvilága nem csak jól megfér egymás mellett, hanem kölcsönhatással is van egymásra. A magas szintű prezentáción túl az önkifejezésnek létezik még számos másmilyen módozata, amelyek külön-külön is erősítik a magas szintű produkció alapjait, illetve megteremtik az iránta való igényt.
(Mucius Galéria, 2006. V. 24–VI. 18.)
Szilágyi Zoltán Éva, alias Zoë „Pit”, alias Xoxo, alias Zsuzsu egy olyan kiválósága a magyar szubkultúrának, aki a saját bőrén tapasztalta a közegellenállás elutasító, kivető, sőt szankcionáló mechanizmusának hatását. Fordulatokban és extrém élményekben gazdag életútja szinte megelőlegezte majdani kálváriáját, amely egy állítólagos gyilkossági kísérletben tetőzött, és a börtönben ért véget. „Voltam házfoglaló Berlinben, laktam apácák közt, és laktam bordélyházban is, no nem mint ott dolgozó nő, hanem ott volt kiadó lakrész… Szöktem át határon, kipróbáltam drogot, piát – sem a drog, sem a pia nem jön be, szerintem céltalan önrombolás!” – írja vallomásában Zoë, aki amúgy eltökélt állatvédő, s harcol az intolerancia és a megkülönböztetés ellen. Kalandos élettörténete részben amerikai csatangolásokban teljesedik ki, szüleivel járja a hatalmas országot, mint annak idején Jack Kerouak főhőse, Dean Moriarty. Ez ifjú kori életének egyik oldala, amikor sok mindent lát és „felszed” a nagyvilágban, érzékeny az újra, az ismeretlenre. Ugyanakkor azonban tizenéves korában a családon belül szigorú rezsim alatt tartják, óvják a külvilág megpróbáltatásaitól. Börtönnek érzi az életet és vigaszt a rajzolásban keres, szinte minden percét az tölti ki, és persze a fantáziaképek, amelyek a valóságot helyettesítik számára. Akkor még nem sejti, hogy a börtönvilágot egyszer még igazából is meg fogja ismerni.
Szilágyi Zoë „Pit” kilenc hónapot tölt előzetesben, mert önvédelemből megszúr valakit késsel. Úgy érzi, a törvény méltánytalanul bánik vele, mert nem a tényeket veszi alapul, hanem az előítéletekből táplálkozik. Külseje alapján ugyanis bárki alkoholistának, narkósnak, deviánsnak vélhetné. A börtönben egyetlen vigasza a rajzolás. Saját megpróbáltatásait rajzolja le, kerek történetet hozva ki életútjából, kezdve onnan, amikor családja Nyugatra disszidált, egészen addig, amikor a börtönben összehozta a sors különféle köztörvényes bűnözővel. „Műteremből rácsok mögé, hurok szorult nyakam köré”, kántálja kesernyésen, már-már a villoni világot megidézve.
A képregények narratív szerkezetét és montázstechnikáját alkalmazva Szilágyi expresszív hevületű, szenvedélyes képi világot teremt, amelynek szereplőit – többek között a törvény képviselőit – találóan kifigurázza, művészeti eszközökkel állva bosszút a személyét ért sérelemért. A punk- és graffitikultúra ikonográfiai stíluskészletét a dada nyerseségével elegyíti, s a színek drámai táncába beékeli a tárgyalásról megjelent sajtójelentések száraz, dokumentáris szövegfoszlányait. A történet életszerűségét nyomatékosítva egyik képébe beapplikálja azt a bizonyos vágóeszközt, amelynek a dulakodás alkalmával főszerep jutott.
A Szilágyi kultiválta ikonográfia tájainkon jobbára csak a nagyvárosi graffitifestészetben jelenik meg, ott is csak részleteiben. A börtönképek nemcsak azért hitelesek, mert igazak, hanem mert magas fokon prezentálják a kultúra egy adott, specifikus szegmensének a poétikai ismérveit, bizonyítva, hogy a különféle kultúrák gondolatvilága nem csak jól megfér egymás mellett, hanem kölcsönhatással is van egymásra. A magas szintű prezentáción túl az önkifejezésnek létezik még számos másmilyen módozata, amelyek külön-külön is erősítik a magas szintű produkció alapjait, illetve megteremtik az iránta való igényt.
(Mucius Galéria, 2006. V. 24–VI. 18.)
© Szombathy Bálint