Artportal.hu

Magyar Műhely Galéria, Budapest Védjegye: Vlasta Vlasta Delimar horvát művész munkáit már láthattuk Magyarországon 1997-ben a Bartók 32 Galériában, Negyvenéves vagyok című kiállításán. Álló téglalap alakú, koporsóra emlékeztető, lila drapériával, csipkékkel kiegészített saját aktfotóiból mintegy budoárszentélyt készített önmagának. Halál és erotika, vagy emelkedettebben fogalmazva Erosz és Thanatosz kapcsolata -- közhely, s Vlasta Delimar épp ezekhez nyúl: halál, erotika, közhely. Nem mondhatjuk eufemisztikusan, hogy munkáiban a giccs és a pornográfia határain táncol. Épp ellenkezőleg: bátran átlépi ezeket a határokat. Műveit könnyű felismerni, hiszen műve ő maga, saját arca, saját teste. Fotóin nem kell őt úgy keresnünk, mint Cindy Shermant, és nincs olyan amazonteste, mint Marina Abramovicnak. Felszabadultan és semmivel sem törődve teszi közszemlére magát és szexuális vágyait. Mintegy megfordítja a világ rendjét, ő lép a férfi helyébe, minősíti őket (Jó baszó), de magát nem engedi minősíteni. Nyilvánosság előtti és magánélete egybemosódik; szakmai önéletrajzában megtaláljuk, hogy mikor költözött el otthonról, mikor és kivel kötött házasságot, mikor született kislánya. Úgy érezzük, hogy Vlastát ismerjük, hiszen olyan intimitásokat tár elénk, amelyeket csak szerelmeinkről, szeretőinkről, legfeljebb barátainkról tudunk. Mindenekelőtt ismerjük viszonyát a szexhez, amely igen egyszerűen leírható: imádja. Az ismét kerek évszámú születésnaphoz közeledő művésznő számot vet életkorával. Haláltánc-sorozata a mulandóság személyes allegóriája, saját testét úgy idézi fel a Halál kezét fogva, mint korábbi (köztük a több változatban is kidogozott A nő eltűnt alcímű) munkáiból vett idézeteket. Vlasta Delimar úgynevezett erős nő, más szóval fallikus nő. És tényleg van fallosza, saját tulajdonaként ott tartja egyik kezében, a másikkal a Halálét fogja. Ami zavarba ejt a sorozatnak ezen a képén, nem is annyira a Halál -- hiszen azt könnyen be tudjuk sorolni sztereotípiáink közé (lásd halál és erotika) --, sokkal inkább a műanyag falloszhoz viselt csador és körömcipő. A Halál barokkosan díszített csontváz, akinek körmei ki vannak festve, szája ki van rúzsozva. Nő volna? Vlasta megkettőződése? Ez a megkettőződés, a különböző női, illetve a férfi és a női nézőpontok állandó cserélgetése foglalkoztatja. Egyik képén szomorú szemekkel, szexuális kényszermunkára fogott, megalázott nőként ül egy szál alsóneműben, „Nem baszok, nincs kenyér” felirattal, egy másikon meztelenül összekuporodva, a kép sarkában gyászszalaggal, „Nem baszol, nincs kenyér” felirattal. Szeret különféle szerepeket magára ölteni, s ehhez akár minimális kiegészítő -- rekvizitum, arckifejezés vagy egyszerűen saját meztelen teste (és egy felirat) is -- elegendő számára. Vlastában kétségkívül van nárcizmus, exhibicionizmus -- nem is kevés. Ami viszont nincs: sajátmitológia-gyártás, önmaga heroizálása. Vagyis pontosítsunk: a mitológia az, hogy nincs mitológia, s már-már heroikus a deheroikus vállalása. Nem öltözött „művésznőnek” a kiállítás megnyitójára sem, piros kalapjában, műszálas pulcsijában akármelyikünk lehetett volna. (Megtekinthető február 12-ig.)

©Turai Hedvig