partnereink
Varga Marina: Erotika, szépség, hatalom - Museum für Fotografie, Berlin
Helmut Newton szerint a fotózásban a két legotrombább kifejezés a művészet és a jó ízlés. „Szép dolognak” tartotta, de túlzottan nem érdekelte, hogy esszéket írnak róla, elemzik „művészetét”, utálják vagy szeretik a képeit, elfogadják vagy kritizálják életmódját. Alkalmazott fotósnak tartotta magát – aki honorárium fejében megbízásokat teljesít –, és nem művésznek, bár minden képén felismerhetően ott vannak személyes jegyei: sötét háttér, erős, ugyanakkor finom kontrasztok, filmszerű jelenetek, erotika, szépség, hatalom. A fotópapíron túlfeszíteni a határokat és minél jobb üzleteket csinálni – ez volt a cél, és ebben – mint Dalít Gala – felesége, egykori modellje, June Newton inspirálta. Élete végére a monte-carlói lakos, de ausztrál útlevéllel utazó Helmut Newton a világ legdrágább profi fotósa lett. Drága volt és népszerű. Nemcsak Berlinben neveztek el róla bárt, ahova ajándékba vagy jó pénzért néhány munkáját kiakasztotta, hanem több világvárosban, ahol rendszeresen megfordult. A berlini – amelyben Newton is szívesen üldögélt egy őt ábrázoló portré és egy teljes falat betöltő aktfotósorozata környezetében – a mondén világ kedvelt találkozóhelye. A Newton bár a Charlottenstrassén a kiállításokkal egybekötött marketingkampánynak a terméke, amely négy-öt éve a fotográfus szülővárosába, Berlinbe való hazatérését övezte. Az eseménysorozat – egyfajta világtrend részeként – egybeesett a fotó felértékelődésével a képzőművészetben. Akkoriban nem Newton volt az egyetlen fotós fenomén, akivel sokat foglalkozott a média, de kétségtelenül az ő témáiban – a sztárok, politikusok és divatmodellek megszállott, könnyed és mozgalmas életvitelében – rejlett a széles körű népsterűség lehetősége.
Helmut Newton első sikereit Párizsban érte el, de mint mondta, jó néhány kilincset fényesre koptatott addig, míg felküzdötte magát a legjobb magazinokig. Fotóriporternek nem vált be, mert túl hosszasan keresgélte a megfelelő látószöget, és a témák ezalatt elillantak. A divatfotóknál viszont volt módja a beállításokat aprólékosan megkomponálni. Modelljeit stilizált hétköznapi környezetben helyezte el. Ezzel az új látásmóddal és életérzéssel – amelyben vibrált a szexualitás – forgatta fel és hódította meg a divatvilágot, és ezzel jutott el a képzőművészeti kiállítótermekig.
A fotográfus 80. születésnapjára rendezett nagy nemzetközi kiállításturnét követően (2000–2001) – melynek egy részét a Budapesti Ludwig Múzeum is bemutatta (Műértő, 2002. július–augusztus) – ezer képet Berlinnek ajándékozott. Ez June szerint csak töredéke a mintegy 50 ezer negatívot és nagyítást kitevő teljes életműnek. Jóllehet vannak sokat reprodukált fotói, de már a kiállítássorozat alkalmával – ahol 1960–2000 között keletkezett munkái közül 350 szerepelt – is sok újat lehetett felfedezni. 1999-ben jelent meg Sumo című albuma, amely paramétereivel (50x70 cm, 480 oldal, 30 kg, 10 ezer számozott példányban, ára 3000 euró) túlment minden eddigi határon – de csak egy szűk réteg számára elérhető.
Nem így a berlini állandó kiállításon majd időről időre változó összeállításban szereplő kollekció, amely egyéves huzavona után került a művész kívánságára az egykori tiszti kaszinó épületébe. A semmitmondó wilhelmiánus épülethez érzelmi okokból ragaszkodott: 1938-ban, amikor elindult Szingapúr, majd Ausztrália felé, a Bahnhof Zoo peronjáról erre a berlini házra esett utolsó pillantása. „Rögtön beleszerettem” – állította. A ház, melyben művészeti könyvtár és a nemzeti galéria egyik részlege működött, a fal lebontása óta üresen állt. A porosz kulturális alapítvány (Stiftung Preußischer Kulturbesitz) felügyelete alá helyezett kollekció – egy új fotómúzeum törzsanyagaként – foglalja el az épület egyik részét, míg a másikban Németország legjelentősebb, 400 ezer kötetes művészettörténeti szakkönyvtára részlegeként az átalakítási munkálatok után itt helyeznek el egy eddig kallódó, 1870–1919 között keletkezett poroszországi művész- és divatfotókból álló gyűjteményt.
Helmut Newton az állandó kiállítás előkészületei idején autóbalesetben meghalt. June halottas ágyán lefényképezte férjét, majd önkioldóval még egyszer utoljára kettejüket együtt. A június 4-én nyílt múzeumban ezeket a képeket is kiakasztotta a két témát felölelő Us and Them és Sex and Landscapes (Mi és ők; Szex és tájképek) 200 fotója mellé. Előbbi a Newton házaspár fotónaplója és összeállítás a nemzetközi művészeti és társasági élet ismert személyiségeiről készült felvételeikből. Utóbbi olyan tájképekből ad válogatást, melyeket Newton életében soha senkinek nem volt szabad megmutatni.
Helmut Newton első sikereit Párizsban érte el, de mint mondta, jó néhány kilincset fényesre koptatott addig, míg felküzdötte magát a legjobb magazinokig. Fotóriporternek nem vált be, mert túl hosszasan keresgélte a megfelelő látószöget, és a témák ezalatt elillantak. A divatfotóknál viszont volt módja a beállításokat aprólékosan megkomponálni. Modelljeit stilizált hétköznapi környezetben helyezte el. Ezzel az új látásmóddal és életérzéssel – amelyben vibrált a szexualitás – forgatta fel és hódította meg a divatvilágot, és ezzel jutott el a képzőművészeti kiállítótermekig.
A fotográfus 80. születésnapjára rendezett nagy nemzetközi kiállításturnét követően (2000–2001) – melynek egy részét a Budapesti Ludwig Múzeum is bemutatta (Műértő, 2002. július–augusztus) – ezer képet Berlinnek ajándékozott. Ez June szerint csak töredéke a mintegy 50 ezer negatívot és nagyítást kitevő teljes életműnek. Jóllehet vannak sokat reprodukált fotói, de már a kiállítássorozat alkalmával – ahol 1960–2000 között keletkezett munkái közül 350 szerepelt – is sok újat lehetett felfedezni. 1999-ben jelent meg Sumo című albuma, amely paramétereivel (50x70 cm, 480 oldal, 30 kg, 10 ezer számozott példányban, ára 3000 euró) túlment minden eddigi határon – de csak egy szűk réteg számára elérhető.
Nem így a berlini állandó kiállításon majd időről időre változó összeállításban szereplő kollekció, amely egyéves huzavona után került a művész kívánságára az egykori tiszti kaszinó épületébe. A semmitmondó wilhelmiánus épülethez érzelmi okokból ragaszkodott: 1938-ban, amikor elindult Szingapúr, majd Ausztrália felé, a Bahnhof Zoo peronjáról erre a berlini házra esett utolsó pillantása. „Rögtön beleszerettem” – állította. A ház, melyben művészeti könyvtár és a nemzeti galéria egyik részlege működött, a fal lebontása óta üresen állt. A porosz kulturális alapítvány (Stiftung Preußischer Kulturbesitz) felügyelete alá helyezett kollekció – egy új fotómúzeum törzsanyagaként – foglalja el az épület egyik részét, míg a másikban Németország legjelentősebb, 400 ezer kötetes művészettörténeti szakkönyvtára részlegeként az átalakítási munkálatok után itt helyeznek el egy eddig kallódó, 1870–1919 között keletkezett poroszországi művész- és divatfotókból álló gyűjteményt.
Helmut Newton az állandó kiállítás előkészületei idején autóbalesetben meghalt. June halottas ágyán lefényképezte férjét, majd önkioldóval még egyszer utoljára kettejüket együtt. A június 4-én nyílt múzeumban ezeket a képeket is kiakasztotta a két témát felölelő Us and Them és Sex and Landscapes (Mi és ők; Szex és tájképek) 200 fotója mellé. Előbbi a Newton házaspár fotónaplója és összeállítás a nemzetközi művészeti és társasági élet ismert személyiségeiről készült felvételeikből. Utóbbi olyan tájképekből ad válogatást, melyeket Newton életében soha senkinek nem volt szabad megmutatni.
©Varga Marina