Artportal.hu

Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387–1437 A Szépművészeti Múzeum új időszaki kiállításának témáját Zsigmond magyar király és német-római császár nyújtotta. Minta- és előképééül az egyes uralkodók monografikus kiállításai (III. Ottó, II. Henrik, VI. Károly stb.) voltak figyelembe vehetők, ám a témaválasztást is meghatározó előzményt a Zsigmond király életének fontos dátumaihoz igazított 1987-es, az egykori uralkodói székhelyet is magába foglaló Budapesti Történeti Múzeumban rendezett Művészet Zsigmond király korában kiállítás jelentett. A Luxemburgi dinasztia származási helye, a mai Luxemburgi Nagyhercegség és a Magyar Köztársaság közötti jó együttműködés eredményeképpen, valamint az Európai Unió által biztosított kulturális-politikai háttérnek és nem utolsó sorban a bőséges anyagi forrásoknak köszönhetően Magyarországon szokatlanul fényűző és hazánkon kívül tizenkilenc országból kölcsönzött tárgyakban bővelkedő kiállítás nyílhatott meg. A Takács Imre vezetésével működő programiroda közel egy évtizedet fordított a program kidolgozására, az anyaggyűjtésre, a kiállítás megszervezésére és rendezésére, sok tanácsadóval, támogatóval és közreműködővel együttműködve. A kiállítás anyaga a korabeli Európa elsősorban uralkodói politikai szempontú, oklevelekkel és pecsétekkel illusztrált bevezetője után hét témakört ölel fel. Ezek lehetőséget biztosítottak szükség szerinti kisebb-nagyobb kitérők megtételére is. Az első tematikus egység a magyarországi Anjou örökségé. Azé a kultúráé, amit IV. Károly császár kisebbik fia, Zsigmond közvetlenül a prágai császári udvarban kapott neveltetés után magába szívott. Ebben az egységben az Anjou udvar külföldre irányuló reprezentációjának olyan, az 1987-es Művészet I. Lajos király korában 1342–1382 című kiállításon (Székesfehérvár, István Király Múzeum, 1982) csak katalógustétel formájában szereplő emlékei kerülhettek most bemutatásra, mint a Nagy Károly sírját is magába foglaló aacheni dóm magyar kápolnának ajándékozott, a korabeli európai aranyművességből is kiemelkedő ékszerek. Az épület- és síremlék-szobrászatról kialakult képet pedig az újabban megismert budai, székesfehérvári valamint pécsi faragványok gazdagították. A második téma az európai művészet a 14. században születő, és éppen a Zsigmond ábrázolásokon jól szemléltethető portréműfajt és a vele szembeni egykorú elvárásokat mutatja be. Közülük a Pisanello művészetében is mérföldkőnek számító, modell után rajzolt képmás emelkedik ki. A korszak és Pisanello portréhoz való középkoriasnak mondható viszonyára egyfelől az jellemző, hogy önmagukban az arcvonásokat még nem tartotta elegendőnek az ábrázolt azonosításához, hanem valamilyen heraldikus vagy egyéb, jelen esetben a Sárkányos Társasághoz tartozó személyt megillető jelvényt is alkalmazott. Másfelől, a mai nézővel szemben Pisanello e rajzát egy festmény vázlatának, nem pedig grafikai műfajba tartozó kész alkotásnak tekintette. A kiállítás harmadik témája az uralkodói pénzeké és pecséteké. Zsigmond pecsétjeinek szép sora került bemutatásra a tárlókban. Közülük több oklevélen függ, szemléltetve a pecsét elhelyezésének módját. Bemutatásukkor nehezményezhető, hogy sem a katalógustételek, sem a kiállítás táblái nem foglalkoznak velük. Pedig éppen az oklevelek tartalma magyarázná meg a látogatónak, hogy az oklevél tartalma és sigilluma miképpen viszonyul egymáshoz. A pecséteknek többnyire csak az egyik oldala látható, viszont a pénzekének mindkettő tanulmányozható. A királyi és császári pénz- és pecséthasználatot a sárkányos lovagok világának bemutatása követi. Bevezetésképpen a 15. században fővárossá fejlődő Budával és a királyi rezidenciának helyet adó Pozsonnyal foglalkozó anyag látható, mely a metszetek, források és a Michael illuminátortól származó 1436-ban készült pozsonyi címereslevelek egyikének ellenére (a másik csak a katalógusban szerepel) is szegényes. A témának szentelt első terem az 1974-es budai szoborlelet köré épül. Ezt azonban meglepően kevés darab képviseli, mégpedig főleg az egyházi tematikába sorolható, nem pedig a lovagi tematikát alátámasztó torzók. Viszont, legalábbis a magyarországi múzeumlátogatónak most nyílt alkalma európai kontextusban látni ezt az anyagot. A budai szoborlelet stiláris előzményeiként, illetve velük rokonságban álló emlékekként az ún. Großlobmingi mester Angyali üdvözlet csoportja, a bourges-i próféták és André Beauneveu apostola körében, nemzetközi környezetben szerepelnek. A budavári Szent Zsigmond-templom területén közelmúltban végzett ásatások érdemben gyarapították az 1400 körüli királyi udvar szobrászati anyagát. Az újabb lelet, valamint a körülötte bemutatott, részben már korábban publikált budai kályhacsempék és a Tárnok utca 11-ből származó kis fejek a korabeli budai szobrászat stíluskapcsolatainak és technikai ismereteinek sokféleségét láttatják. Az 1400-as évek budai szobrászatáról alkotott kép 1987-hez viszonyítva sokat változott. Pontosabb a budai udvari építkezések kronológiája és legalább elméletben épületekre kerültek a szobrok, és kirajzolódott az egyes szoborcsoportok ikonográfiai programja is. Pillanatnyilag a Tárnok utcai két kis festett műkő fej rendeltetése körül érezhető bizonytalanság. Tény, hogy a sötét, fiatalosnak is mondható arc a Királyok imádása téma szerecsen királyát idézi. Fején azonban nincs koronára utaló nyom. A középkorú király koronás ugyan, de a hercegi korona szokatlan a felvetett témában. Végezetül elképzelhetetlen egy olyan Királyok imádása dombormű, melynek mágusai arcukkal egységesen a Gyermek és Szűz Mária helyett a néző felé fordulnak. A második terem az ötvösségé, melyet az 1896-iki ezredéves országos kiállításéval vetekedő mennyiségű és színvonalú emlék képvisel. A kincstárat idéző teret az arisztokrácia luxustárgyai foglalják el. A világi előkelők igényeit elsősorban az asztali díszek jelzik. Együttesüket a szarvserlegek uralják. A szakma jelenleg meglehetősen bizonytalan az egyes példányok lokalizálását illetően. Talán a darabok mostani fizikai közelsége előrelendíti az ez irányú kutatásokat. A világi rendeltetésű tárgyakkal szemben az egyházi méltóságviselők megrendelésére készült kelyhek és ereklyetartók stílus és technika szempontjából jól feldolgozottak. A középkori magyarországi ötvösségnek e remekei európai mércével mérve is rangosak. Talán soha ennyire nem volt nyilvánvaló, mint most, hogy az egyik térfelet uraló, az arany és ezüst csillogásának köszönhetően immateriális hatású ereklyetartó mellszobrokon mennyire átüt a korstílus, s azok, noha szemeik elvesztették egykori színüket, mégis milyen életteliek, realisztikusak, s a korábban sugallt kortalansággal szemben milyen szorosan kötődnek a korabeli szobrászat uralkodó stílusirányzataihoz. Például a boroszlói Szent Dorottya-hermát joggal kötötte a katalógustétel szerzője az internacionális gótika szép Madonnáihoz. Műfaji-technikai szempontból fontos lett volna a kiállítás egyházi vonatkozású tárgyai között a Mátyás-kálvária, amit valószínű a rossz állapot miatt kell nélkülözni. Az ötvöstárgyak közelébe a címereslevelek kerültek. Előbbiek sorából Garai Miklósé emelkedik ki. Az évtizedeken át lappangó oklevél körülbelül egy évtizede került elő. A dokumentum mind az európai, mind a hazai címereslevelek között társtalan. A francia és a magyar király egy napon bocsátotta ki a nádor okmányát. Mindkettőt kifestették, mégpedig igen hasonlóan. A címerképet a magyar szokástól eltérően az oklevél jobb felső sarka helyett európai mintát követve középre helyezték. A címerkép sem szokványos, például a címerpár közé festették Garai lovagrendi jelvényeit is. Noha a katalógus mindkét példányt leírja, a kiállításon csak az egyszerűbb, de jobb állapotban levő, VI. Károlytól nyert látható. A kíséretét alkotó, A királyt külföldi útjaira elkísérő nemesek megismerkedtek a lovagi kultúrával, életformával és annak kellékeivel, többek között ezért igényelték a címeresleveleket. Ezek többségét Zsigmond utazásai állomásain adományozta, de sokat bocsátott ki Magyarországon, Budán is. Ezért szerző, a kis számban ismert biztosan hazai készítésű könyvfestészeti emlék helyett, ezekre támaszkodva eredménytelenül próbált 1987-ben legalább egy rövidebb-hosszabb ideig dolgozó scriptor- és festőműhelyt rekonstruálni. Láthatóan ez most sem sikerült. Zsigmond császár bátyja, II. Vencel cseh király ma is meglévő kötetei alapján korának egyik legjelentősebb bibliofil hajlamú könyvgyűjtőjeként ismert. Zsigmond könyvtára még rekonstruálásra vár. Az ismert darabok alapján Zsigmond könyv iránti érdeklődése inkább tudományos-gyakorlatias jellegű, mintsem esztétikai meghatározottságú volt. Több örökölt, neki ajánlott, mint megrendelt kódexe volt. Öröklött könyvei közül a kiállításon a római Casanatense könyvtár trezorban őrzött Encyclopaedia medicája emelkedik ki. A Zsigmondnak ajánlott könyvek azonban anyag és technika szempontjából nem közömbösek. A haditechnikai és egyéb tudományos munkák általában aktuális problémákkal foglalkoznak, és friss eredményeket rögzítenek. Ezért természetes, hogy ezek a művek a könyvfestészet technikai megújulásában, a pergamen helyett papír használatában és a fedőfestékest részben felváltó színezett tollrajz technika meghonosításában fontos szerepet játszottak. Zsigmond megérthette a tartalom és a technika közötti összefüggést. Jelentős hozadéka a kiállításnak a Zsigmond megrendelésére Mincucci által írt Liber de Feudis című munka, melynek legkorábbi, a kiállításon is látható példánya a közelmúltban került elő. A negyedik témakört a Sárkányrend tárgyi emlékei zárják. Közülük több, például a bécsi és a yorki kard vagy Oswald von Wolkenstein portréja az 1987-es kiállítás nagyon hiányolt tárgyai voltak. Ott viszont a rend müncheni őrzésű hímzett jelvénye díszhelyen állt. A két kiállítás további lovagrendeket felidéző anyaga eltérő. Mindenesetre a sok új tárgy mellől hiányzik az impozáns tököli ornátus. Elismerendő, hogy a korszak európai és hazai emlékeinek legjava képviseli ezt a tárgycsoportot, mégpedig minden lehetséges műfajban. Mégis, ebből a ma ismert 21 darabból mintegy héttel képviselt csontborítású nyereg vonja magára leginkább a látogató figyelmét. A kutatás mai állása szerint itáliai hatásra készült nyergek funkciója, készítési helye és részben ikonográfiai programja a 19. század közepétől kezdődő kutatások ellenére sem megnyugtatóan tisztázott. Mindenesetre stílusuk és főleg felületkezelésük sokfélesége, mely a domborműtől a grafikus hatást nyújtó színezettig terjed, legalább egy nagyobb műhelyben dolgozó különböző tanultságú mestereket feltételez. Az ötödik téma a hatalom és diplomácia kérdéseivel foglalkozik. A kor Európájának fő egyházi és politikai kérdései, valamint az azok megoldását célzó zsinatok, diplomáciai lépések és a török elleni harc emlékeié a fő szerep. Ezeket leginkább a császár és király mozgását követő könyvek jelzik. A hatodik az egy személyre épülő, monografikus kiállítás esetén szinte kötelező, az Utódok ésaz emlékezet címet viselő téma. Zsigmond halálától több évszázadon keresztül követi a kultusz kialakulásának és ápolásának különböző megnyilvánulási formáit. E körben esetleg a Mátyás-kori tisztelet érdemelt volna nagyobb hangsúlyt. Mátyás királyt foglalkoztatta királyi elődjének alakja. Ennek egyik, pillanatnyilag még értelmezhetetlen képzőművészeti megnyilvánulására a wolfenbütteli Tolhopff-corvina vizsgálata hívta fel a figyelmet. Az utolsó téma Zsigmond országának művészetét mutatja be. Egy hatalmas terem az internacionális gótika stílus és kvalitás szempontjából jelentős emlékeiből nyújt válogatást. A figyelmes elhelyezésnek köszönhetően több, eddig földrajzilag egymástól távoli emlék közötti összefüggés válhatott most nyilvánvalóvá. Néhány objektum nemzetközi kapcsolatát is sikerült tárgyi emlékkel illusztrálni. Igazi csemege a kiállításnak e részében Ulrich von Lilienfeld Concordantiae caritatisa, a középkori tipologikus irodalomnak legjelentősebb, Bécsben, 1413-ban másolt, ám Magyarországon őrzött munkája, melyet a nagyközönség most láthat először. A kiállítás felett érzett örömet egy kissé elronthatja egy műfaj itteni hiánya. Mégpedig a falfestészeté. Ennek negligálása egyfelől érthető, mert a kiállítás szervezői következetesen ragaszkodtak ahhoz az igényességen nyugvó elvükhöz, hogy csak eredeti művek szerepeljenek a tárlaton, és ne kópiák, fényképek domináljanak. Másfelől azonban a falképek esetében elnézőbb lehetett volna a szervezőbizottság. Az 1987-es kiállítás például muzeális értékű akvarellmásolatok segítségével hidalta át a falképek hiányát. Legalább egy terjedelmesebb tanulmány foglalkozhatott volna a témával. Az a néhány oldal, amit Jékely Zsombor A Zsigmond-kori magyar arisztokrácia művészeti reprezentációja című tanulmánya keretei között biztosított a falképeknek, nagyon kevés, ezért nem is kellő mélységű. Egyébként, éppen ez a kiállítás, illetve katalógusa indokolta volna a közelmúlt nagy trouvaille-ának, a csáktornyai falképeknek méltó bemutatását. A kiállítás látvány- és belsőépítészeti terve Héjjas Pál, az installáció kivitelezése pedig a Kiáll. Kft.- Komoróczi Zoltán munkája. A kiállítás rendkívül elegánsan, mértéktartóan rendezett. Az információs táblák, a címfeliratok diszkréten a háttérbe húzódnak, az installáció véletlenül se dominál. Minden tárgy kellően érvényesül, és a legapróbb részletekig jól látható. Korunk elvárásainak megfelelően egy számítógépes információs rendszer és egy gyengén látók számára kialakított tárlat is kapcsolódik a kiállításhoz. Szerencsére már a vernisszázsra elkészültek a kiállításhoz kapcsolódó kiadványok. A király és császár iránti nemzetközi érdeklődésre való tekintettel a magyar mellett német, angol és cseh nyelven jelent meg (a francia még várat magára) a vaskos tudományos katalógus, melynek kisebb terjedelmű ismeretterjesztő változatai is vannak. A múzeumi könyvesboltban ezeken kívül megvásárolható a kiállítás előkészítő rendezvényeként 2005-ben Luxemburgban rendezett konferencia anyagát tartalmazó kötet, és egyéb, a kiállított anyagból készült forráskiadványok, facsimilék, CD-k, a korszakra vonatkozó publikációk is elérhetők itt. Talán egy valami hiányzik, minimum egy plakát, amely felhívná a figyelmet a prágai IV. Károly kiállításra, maximum katalógusának árusítása. Ez azért is hiányolható, mert a szülői ház, a prágai udvar atmoszférája – amire a budapesti kiállítás nem tért ki – legalább olyan fontos szerepet játszott Zsigmond egyéniségének megformálódásában legalább olyan fontos lehetett, mint az a kultúra, amit királyságában magába szívott, vagy császári méltóságával járó utazásai, kapcsolatai révén megismert. A budapesti kiállítás Luxemburgban is bemutatásra kerül, némileg átrendezett anyaggal. Budapest, Szépművészeti Múzeum, 2006. március 18.–június 18.

© Wehli Tünde