Artportal.hu

Kiegyensúlyozott kínálatot talált a szeptember végén megtartott Art Forumon a Berlinbe látogató gyűjtő és kortársművészet-rajongó. Egyfelől erős volt az átlagszínvonal, másfelől viszonylag csekély számban szerepeltek a bármilyen szempontból végleteket képviselő művek. Kezdő gyűjtő számára bizonyára ideális az ilyen terep, a kérdés csupán az, mit szóltak a nagy tapasztalatú és kifinomultabb ízlésű vásárjárók a felhozatalhoz. A kétezernél is több művészt bemutató, száznál is több kiállító galériának mintegy fele Németországból érkezett. Háromszoros volt a túljelentkezés, a résztvevőket, akik összesen 19, túlnyomórészt európai országot képviseltek, a nemzetközi galériás szakemberekből álló Selection Committee válogatta ki.

Ez alkalommal mutatkozott be a vásár két új igazgatója, Eva-Maria Häusler és Peter Vetsch. A Műértőnek adott interjú során elmondták, hogy többféleképpen is igyekeztek tovább emelni a vásár színvonalát és erősíteni már eddig sem csekély vonzerejét. Fontos eredménynek tekintik a berlini galériák visszacsalogatását. (Klaus Wowereit berlini polgármester a vásár katalógusába írt előszavában 400 galériát említ, ez a hivatalos szám – valójában ennek a duplájáról beszélhetünk, ha a különböző átmeneti és olykor félhivatalos intézményként működő „galériákat”, a művészcsoportosulások kiállítóhelyeit, nyitott műtermeket, kávéház–galéria hibrideket, lakásgalériákat is ide számítjuk.) A válogatási kritériumokat firtató kérdésemre az igazgatók azt válaszolták, hogy a legfontosabb szempont a kvalitás volt. A jelentkezők esetében a galéria összteljesítményét vizsgálták, legfőképpen pedig azt, hogy a cég milyen módon támogatja és építi az általa képviselt művészek karrierjét – például katalógusokkal, kiállításokkal és nemzetközi megjelenéssel.

Peter Vetsch azt is hozzátette, hogy bár e tendencia korábban is érzékelhető volt, az utóbbi 5-10 évben tovább gyengült az alkotók hagyományos, technikán alapuló megkülönböztetésének lehetősége. Egyre kevésbé lehet csupán festészettel vagy csupán szobrászattal foglalkozó művészt találni. Sokkal inkább a különféle technikákkal való kísérletezés a jellemző – a megszerzett diplomától függetlenül. A társigazgató véleményét elég látványosan igazolta a vásár összképe, a látogató ugyanis valamennyi lehetséges műfajból viszonylag kiegyensúlyozott arányban talált műveket.

A kínálat az árakat illetően is az összes kategóriát felölelte. A berlini Borch Jensen galéria például Olafur Eliasson nagyméretű, több lapból összetett színkörnyomatával jelentkezett, 10 500 eurót kérve a 24 példányos szériák egy-egy darabjáért. Vezetője elmondta, hogy noha Eliassonnal nincs exkluzív szerződésük, a gyűjtők kizárólag rajtuk keresztül érhetik el e nyomatokat. A grafikánál maradva a szintén berlini Alexander Ochs galéria többek között Liu Wentao fiatal kortárs kínai művész grafitrajzait állította ki 3500 euróért. A cég kínai orientációja abban is megnyilvánul, hogy az 1997 óta működő galéria – korábbi próbálkozások után – 2009-ben hatalmas alapterületű filiálét nyitott Pekingben. A több magyar gyűjtő körében is jól ismert, Berlinben és Lipcsében egyaránt működő EIGEN+ART többek között Birkás Ákos újabb korszakából származó figuratív festményét árulta 8000 euróért.

A szobrászat kedvelői ugyancsak kedvükre válogathattak. A párizsi Galerie Daniel Templon 100 ezer dollárért keresett érdeklődőt Joel Shapiro egyedi bronzöntvényeire – igaz, aki nem szobrot, hanem pasztellmunkát akart vásárolni a művésztől, az ugyaninnen már 30–35 ezer dollárért is hazavihetett egyet. A berlini Buchmann galéria standján Tony Cragg nagyméretű, hat példányban öntött bronzát 150 ezer euróért lehetett megvenni, míg a düsseldorfi Galerie Hans Mayer egy másik világsztár, Frank Stella plasztikáját kínálta 315 ezer euróért. Számomra inkább technikai érdekessége, mint esztétikai kvalitásai miatt volt érdekes Karin Sandernek a reykjavíki i8 Gallery standján bemutatott néhány alkotása: egy speciális 3D-s kicsinyítési technika felhasználásával konkrét személyek (többek között saját maga) egész alakos szoborképmását hozta létre körülbelül 1:5 arányban (22 ezer euró). A fotográfia felé történő átvezetésként is említhetjük a düsseldorfi Sies+Höke által bemutatott Florian Slotawa-munkákat, a művész ugyanis egy-egy helyszín anyagaiból – például egy múzeum szellőzőberendezésének részeiből – állít össze ideiglenes installációkat, azokat lefotózza, majd az alkatrészeket visszaszereli eredeti helyükre. Az öt példányban létező, 2500 euróért megvásárolható fotók tehát egy rövid időre életre keltett asszamblázs dokumentumai.

Aki biztosabb befektetést és kanonizált műveket keresett, a fotográfia műfajában is talált ilyeneket – mind a klasszikus mesterektől, mind pedig az élő sztároktól: a bécsi Krinzinger galéria Rudolf Schwarzkogler első, 1965-ös akciójának hetvenes évek elejéről származó akciófotóját 18 ezer euróért állította ki. Bécsi művészeket egyébként a salzburgi és párizsi Thaddaeus Ropacnál is lehetett találni, Arnulf Rainer és Dieter Roth grafittal és olajjal felülírt fotói között pedig 17 és 35 ezer euró között lehetett válogatni. A korábban Kölnben, immáron pedig Berlinben működő Johnen Galerie-nál Candida Höfer 6 példányban készült fotója 50 ezer euróba került, a brüsszeli Xavier Hufkens pedig 10 és 23 ezer dollár között árulta Robert Mapplethorpe 10–15 példányos virágcsendéleteit és aktjait. Amint azt a galériavezető érdeklődésemre elmondta, fontos helyzeti előnyének tartja, hogy közvetlenül a hagyaték kezelőivel dolgozik, így az elsődleges piac iránt érdeklődők fordulnak hozzá. Mindezeken túl a Berlin egyik legjobb fotógalériájának tartott Kickennél a XX. század első felének alkotásaiból is lehetett szemezgetni – különös tekintettel a Bauhaus köréhez tartozó mesterekre (Moholy-Nagy László, Lucia Moholy, Iwao Yamawaki).

A berlini vásárhétvégének több magyar vonatkozásáról is beszámolhatunk: az Art Forumon a Kisterem kapott lehetőséget a bemutatkozásra Fodor János és Lakner Antal műveivel. Fontos, ám nem a legjobban kihasznált lehetőségként mód nyílt egy szombat délutáni pódiumbeszélgetést a magyar művészeti élet ismertetésének szentelni. A neves kortársművészeti múzeumok igazgatói és más szakemberek által elmondott, olykor papírról felolvasott szakmai önéletrajzok és karrierismertetések révén a hallgatóság valóban nyerhetett némi fogalmat a hazai szcénáról, megítélésem szerint azonban az Art Forum által felkínált másfél órát tényleges magyar–külföldi együttműködések további elősegítésére és konkrét tervek részletesebb felvázolására is fel lehetett volna használni.

A nagy vásár szatellitjeként működő Berliner Listén a Godot Galéria állította ki A. Nagy Gábor és Dániel András festményeit, valamint Gaál József szobrait. A harmadik nagy rendezvényen, a Preview-n nem volt magyar résztvevő. A közelmúltban bezárt tempelhofi repülőtér főcsarnokában megrendezett seregszemlén leginkább az installációk domináltak. Némelyikük valóban helyspecifikusnak bizonyulva még az épület eredeti funkciójára utalóan megmaradt csomagszállító gumiszalagot is felhasználta és a műbe építette.