A hagyomány szerint a türelem az önmagunk lelke fölötti uralom megőrzése, egyfajta győzelem önnön gyengeségeink fölött. Tehát nem a halvérűek lassú tevékenysége, amely a nyugalom erényének is tűnhet; a valódi türelem a dinamikus személyiségek tudatos önkorlátozása.
Nos, létezik egy türelmetlen ember, Makky György (civilben az MTA Művészettörténeti Intézetének fotográfusa, a prágai képzőművészeti akadémia egykori festő szakos diákja), aki egy napon elhatározta, hogy megpróbálja saját izgágaságát, türelmetlenségét palackba zárni. A türelemüveg műfaját megismerve, kézügyességét és anyagismeretét kamatoztatva elkezdett saját üvegeket készíteni. Először csak próbálgatta a fogásokat, s amikor aztán ráérzett e „mesterség” ízére, meg sem állt, míg vagy száz türelemüveggel el nem készült. Közben ismerősei, barátai lelkesen hordták neki az újabb és újabb palackokat. Ezek mellett üveggel fedett dobozokat kezdett megtölteni szakrális, szimbolikus és hétköznapi történetek ábrázolásaival, tréfás, sőt karikatúraszerű kompozíciókkal. Csinált egészen különleges technikájú és szerkezetű türelemüvegeket: többemeleteseket, sőt mozgó alkatrészekkel fölszerelt, a palackon kívülről irányítható mobilokat is. A hagyományos türelemüveg-ábrázolások (hajó, különféle szakrális témák, munkaábrázolások) mellett különleges ikonográfiájú kompozíciókat állított össze: kedvenc helyeit, történeteit, irodalmi élményeit, munkahelyének gunyoros legendáriumát, sőt önmagát, egész alakos (ön)arckép mását is bezárta az üveg alá. Konstrukciói között a legizgalmasabbak azok, amelyek egy-egy ismert művészt és alkotásainak parafrázisát fogalmazzák meg. A műfajnak a néphagyományhoz, a pásztormunkákhoz, a bányavárosi szokásokhoz vagy éppen a börtönfolklórhoz, rabmunkákhoz szorosan kötődő volta miatt Makky György vállaltan naiv forma- és stílusvilágot követ türelemüvegeinek készítésénél. Ez a formanyelv igen szerencsésen társult olyan témáihoz, mint például Henri Rousseau alakját és műveit megidéző vagy Chagall és Chirico műveinek parafrázisait ábrázoló munkái.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy türelmetlen emberünk első üvegeit a nagyművészeten iskolázott művészettörténész kutatók csodálták meg „hortus conclusus”-ként létező intézeti fotólaboratóriumának „szalonjában”, ahol sok olyasmiről is szó esett, amiről a szocializmus évtizedeiben hivatalosan aligha hallhatott volna a művészetek iránt érdeklődő. Olyan művészettörténészek jelenléte és hatása befolyásolta a folyton hullámzó, impulzív szellemi közeget -- hogy csak az eltávozottakat említsük --, mint Németh Lajos és Körner Éva. Persze a türelmetlen Makky György nem könnyen befolyásolható; évtizedek óta megkülönbözteti őt a sötét öltönyös, csokornyakkendős hétköznapi elegancia, ezért alakját azok is megjegyzik, akik csak egyszer találkoztak vele. Ám azt már kevesen tudják, hogy a két világháború között itáliai diplomáciai szolgálatot teljesítő s a Szálasi-kormánnyal együttműködni nem akaró apja révén német lágerben, deportáltként élte meg az orosz csapatok érkezését. Majd a hirtelen támadt demokráciában osztályidegen kisebbségi lett Csehszlovákiában, ahol diákfejjel mint lelkes magyar hazafi élte meg 1956-ot. Nem bírván kimaradni a forradalomból, hazajött, ahol már csak a börtön várta. Szabadulása után sok keresgélést követően az Aradi Nóra igazgatta MTA Művészettörténeti Kutató Csoportnál kapott menedéket, munkát. Elmondható tehát, hogy izgága, nyugtalan emberünk az életben is kereste a türelempróbáló helyzeteket.
A türelemüvegek készítésében mára már alábbhagyott régi lendülete. Először csak a megfelelő palackok beszerzése kezdett akadozni, majd a készítendő új témák is lassabban álltak össze. A végén azt mondta, elég e lelkigyakorlatokból. Most is láthatók „szalonjában” remek türelemüvegei, de ma már új türelempróbáló feladatok izgatják. Bár, mint mondja, nyugtalanítják az üres üvegek, így hát van remény: talán mégis készít néhány kedves, személyes darabot.
