Artportal.hu

„A kockákon lassan süllyed Budapest, lépcsőházak forognak örvényszerűen, alakok haladnak hosszú sötét lépcsőkön egyre lejjebb, néha felfelé, de csak hogy onnan újra a mélybe induljanak.” Az OSA Archívum fotókiállítása elé mottót keresve aligha lehetne megfelelőbbet találni Lábass Endrének a nyolcvanas évek elején rögzített hangulatfotójánál. A tárlat címében ugyanis városokon a hangsúly: Budapest és Prága az állambiztonság szemével. Ne várjuk, hogy a hetvenes–nyolcvanas évek Prágája más képet mutat, mint Budapest – akár lakói bámészkodnak gyanútlanul utcáin, akár éppen titkosszolgák fürkészik az arra járókat. A 2009-ben rendezett prágai kiállítás könyves változatának (Prague through the Lens of the Secret Police – Prága a titkosrendőrség objektívjén keresztül) bevezető mondatai nyomán pedig már-már hajlunk arra, hogy a korabeli Közép-Európa régiójellegzetességének tekintsük a szétterülő homályt: „Szürke, fekete város, üres utcákkal, első látásra minden halott.”

Fényképészszemmel nézve akár arra is lehetne gondolni, hogy technikai malőrről van szó: rossz technikával csak depresszív hangulat rögzíthető, akár évtizedeken keresztül is. Az említett könyvből viszont kiderül, hogy a csehszlovák titkosszolgálat főleg a jó műszaki tulajdonságokkal rendelkező, nyugatnémet 35 mm-es Robot kamerákat rendszeresítette. Nem meglepő, hogy – amint az az Alkotmányvédelmi Hivatalnak a tárlat számára kölcsönadott eszközeiből kiderül – a magyar (és feltehetően az összes „baráti”) szolgálat is ezeket a gépeket részesítette előnyben. Felhasználásuk a bűnügyi nyomrögzítés során kevés gondot okozhatott. Főként, ha tudjuk, hogy a helyszínelőtáskában a fotóapparátus mellett állvány, két reflektor, egy szürke háttérlap és egy villanólámpa is biztosította a professzionális munka feltételeit.

Az operatív körülmények viszont számos problémát okozhattak. Az analóg fényképezőgép mechanikus berendezése ugyanis – főként exponáláskor és a film továbbításakor – meglehetősen zajos. Az eredetileg nem ilyen célokra készült német készülékek „lecsendesítése” mellett a fénykép készítésének titkosságát is biztosítani kellett. A most szintén megszemlélhető, átalakított autóstáska ennek a technológiáját mutatja be. A gyűjtőlencse átalakításával kívánták elérni, hogy a táska külső felének közepén fényáteresztővé tett patent belső része a táskába helyezett fényképezőgépház rögzítésére is alkalmas legyen, amelyet a táska belsejében elhelyezett tartópántok ugyancsak elősegítettek. A másik újítás a manuális expozíciónak egy hosszabbító kábellel történő megkönnyítése. Ez lehetővé tette, hogy a táska kinyitása nélkül, csupán a teteje megérintésével elkészülhessen a felvétel. A képek lehangoló minőségéhez jelentősen hozzájárulhatott viszont a rögzített fókuszú lencse, a gép és a kép tárgya közötti optimális fókusztávolság, vagy a fényviszonyok kiszámíthatatlansága. Ugyanakkor preparált helyzetekben csökkenthetők voltak a bizonytalansági tényezők. Egy ilyet a városi legenda is megőrzött az utókornak: eszerint a Brit Nagykövetség Harmincad utcai főbejáratával szembeni Patyolat-üzlet feliratának „O” betűjébe folyamatosan működő fényképezőgép volt beépítve, ellenőrizendő a látogatók személyét. Ennek fotói, ha voltak is, nem kerültek elő.

De tekintsünk el a technikatörténeti kuriózumoktól! A képi világ, amely a titkosszolgák műveiből kibontakozik, némi erőfeszítéssel szemlélhető anélkül is, hogy tudnánk: szereplőik potenciális áldozatok, hiszen máris „üggyé” váltak a szolgálatok nyilvántartásaiban. (Ezért különösen megdöbbentő, amikor egyik-másik „célszemély” – például Hegedűs B. András – éppen ránk tekint, belenézve a számára láthatatlan kamerába.) Ha egyszerűen fotóként szemléljük ezeket a képeket, változó színvonaluk mellett várostörténeti karakterességük a legszembetűnőbb. A válogatás tudatos koncepciója is tükröződhet abban (a kurátorok Mink András és Tamási Miklós), hogy a rendelkezésre álló terjedelmes anyagból éppen a hetvenes–nyolcvanas évek Budapestjének érzésvilágát kívánták felidézni. Böngészés közben olyan apróságok is kiderülhetnek, mint ami az egyik 1972. március 15-i fotón látható: a Báthory utcában már régen nem járó villamos sínjein botladozik a Batthyány örökmécses környékén a kevés számú, de elszánt tüntető; vagy ami a „Fekete Hollók” fedőnevű klerikális államellenes szervezkedés külső figyeléséről szóló jelentés fotóinak egyikéből megtudható: 1961 őszén éppen a rövidesen műsorra kerülő Sikoly az utcáról című angol filmet plakátozták a Körúton.

A kiállítás megtekintése után talán az is kiderül, hogy a két városra rávetült szürkeség, a komor hangulat sokkal inkább a korszak ismeretéből adódó befogadói érzékenységből és reflexiókból, mintsem a képek tényleges látványvilágából következik. Nem valószínű, hogy más országok Közép-Európa XX. századi történelmét kevésbé ismerő látogatói is a bemutatott képek operatív vonatkozásaira asszociálnának, de feltehetően még arra sem, hogy a szereplők egy örökkévalónak tűnő erőszakos rendszer városainak lakói.

Két zsánerkép külön-külön, de egymáshoz kapcsolódva még inkább alkalmas ennek a percepciópróbának az elvégzésére. Érdemes a „Zendülők” fedőnéven a Moszkva téri „Kalef galeri” anyagaihoz csatolt fotók közül megkeresni a villamoson ülő szőke lány portréját. Kis utánajárással kideríthető, hogy a valamikori „aranycsapat” egyik focistájának akkoriban a Toldy Gimnáziumban érettségiző lányáról van szó. A villamos peronjáról titokban fotózó állambiztonságinak – a történettől függetlenül – sikerült emlékezeteset alkotnia. Négyen ülnek egy sorban, szemben az első ülésen az ablakon szomorúan kibámuló Ancsa, mögötte hárman, neki háttal. Furcsán rímel erre a hangulatra az a kép, amely a prágai kötet borítójára is felkerült. „Természetesen” esik az eső, vizesek az utcák, szinte a házfalba olvadva közeledik felhajtott kapucnival, két szatyorral felmálházva egy fiatalnak látszó nő. Éppen egy kirakathoz ér, amelyben hirtelen láthatóvá válik az alakja; az utca másik oldaláról érkező ellenfényben ugyanis egyszerre karakteressé lesz az ablakban tükröződő személye. Szabadon értelmezhető bárkinek – legyen bár titkosszolga vagy éppen tárlatlátogató.

Az OSA Archívum kiállításának együttműködő partnerei a prágai Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet, valamint – a hazai anyagok tekintetében – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. A prágai anyag amerikai bemutatója után az egyik New York-i lap a „State-sponsored voyeurism” (Államilag támogatott kukkolás) címet adta beszámolójának. (Megtekinthető október 30-ig.)