Spengler Katalin: Absztraktok, harminc körül - B55 Galéria, Budapest

Biztató jelenség, hogy az utóbbi években van átjárás a gazdasági szférából a kortárs műkereskedelembe. Az elmúlt időszakban több olyan galéria nyílt Budapesten, amelynek tulajdonosa korábban a gazdasági életben tevékenykedett. Bár a művészeti közegben való eligazodás komoly feladat számukra, mégis számos előnnyel indulnak. Vélhetően professzionális módon tudják működtetni vállalkozásukat, jobban értenek a kereskedelemhez, a potenciális vásárlók körében jó kapcsolatokkal s nem utolsósorban biztosabb indulótőkével rendelkeznek. Ha az új műkereskedők képesek lesznek az egyensúly megtartására, s a hangsúly a művészetről nem kerül át a kereskedelemre, ezekkel a vállalkozásokkal hosszabb távon is számolni lehet.
Az említett új galériák egyike a B55, melynek tulajdonosa és vezetője, Csébiné Gyetván Zsuzsanna is a gazdasági szférából lépett át a műkereskedelembe. Több üzlettárssal közösen vásárolták meg a Falk Miksa utca szomszédságában lévő galériahelyiséget. Műkereskedésüket, amely eredetileg a mainál jóval nagyobb volt, 2002-ben nyitották meg, ám az rövidesen csődbe ment. A társulás felbomlott, s a mai galériatulajdonos, aki kezdetben csendestársként vett részt a vállalkozásban, hosszas jogi bonyodalmak után szerezte meg a kisebb, de még így is tágas üzlethelyiséget. A felújítás után reprezentatív, négy nagy teremből álló, 260 négyzetméteres és raktárral is rendelkező kiállítótér jött létre, amely kétméteresnél nagyobb vásznak, szobrok installálására is alkalmas. További előnye, hogy utcai frontja természetes fényt kap, ugyanakkor olyan sötét belső teremmel is rendelkezik, amely lehetővé teszi film vagy videó vetítését. A B55 Galéria ideiglenesen 2007-ben nyílt meg, de a felújítások miatt egy időre ismét bezárt. A teljes üzemmód, az igazi „grand opening” szeptember elejétől várható. A galériavezető szerencsésnek tartja a Falk Miksa utca -- a ma már kortárs művészettel is foglalkozó nagy aukciósházak, galériák -- szomszédságát. A B55 már eddig is sokat profitált a Falk Art Fórum és a Műgyűjtők Éjszakája rendezvények sikeréből.
Az elmúlt években Csébiné Gyetván Zsuzsanna igyekezett tájékozódni a képzőművészeti életben, a művészeti menedzser szakot is elvégezte. Fokozatosan érlelődött meg benne az elhatározás, hogy fiatal művészekkel szeretne foglalkozni, de nem pályakezdőkkel, inkább a harminc év körüli korosztállyal, akik már megtalálták a saját útjukat. Közöttük több olyan tehetséges alkotót ismert meg, akiket a műkereskedelem eddig még nem fedezett fel. „Elsősorban a nonfiguratív, absztrakt festményeké lesz a főszerep a B55-ben, azért is, mert ennek a művészeti irányzatnak jelenleg nem nagyon van galériája a városban. Ez a döntés nem jelenti azt, hogy elzárkóznánk a figuratív művektől, sőt hosszabb távon a fotón is gondolkodunk. Olyanfajta jó művészetet szeretnék kiállítani, amely pozitívan, kellemesen hat az emberekre” -- mondja a tulajdonos. Egyelőre egyetlen művésszel, Halmi-Horváth Istvánnal szerződött, akinek festészete a nonfiguratív irányhoz illeszkedik. Szeptemberben a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében Barabás Zsófia, Moizer Zsuzsa és Soós Nóra, ezt követően az Élesdi Művésztelep kollektívája, utána Bánki Ákos, majd Havadtőy Sámuel, az év végén pedig Csurka Eszter állít ki a B55-ben (www.b55galeria.hu).
Spengler Katalin