Artportal.hu

Éppen egy karlsruhei pályázatra hegeszt. Négy éve él a Százados úti művésztelepen. Itt született, aztán elköltözött, majd visszatért. Dédapja, nagyapja, apja, testvére, mind művész. Szabó Ádám gyerekemmel egyidős, apjának kortársa vagyok, nagyapjával nagyokat táncoltam művésztelepeken. A legifjabb Szabónak nehéz lehet elszakadni a múlttól, más irányba menni, de azért néha visszatérni…

A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola után kőfaragó szakmunkástanuló lesz, közben az ELTÉ-re és a Képzőművészeti Egyetemre is jelentkezik. Az ELTÉ-n két évet végez, művészettörténet szakon, majd felveszik a Képzőművészetire, ahol Kő Pál, majd Körösényi tanítványa lesz. Egy ideig párhuzamosan végzi a két egyetemet, sőt, a Láthatatlan Kollégiumba is jár, Takács Imre professzorhoz, és három nyelven tanul. Úgy látszik, szerencsés ez a hármas szám. Meglátja a Slippery Rock University hirdetését, és az USÁ-ba megy. Szabó Ádám el akar távolodni az itteni dolgoktól, kicsit felülről és messzebbről nézni, mit csinált eddig, és mit akar azután, ha hazajön. Három szakot látogat a Rock egyetemen, szobrász, ötvös és fotós szakokat. Sok mindent lát kinn, sok barátot szerez, akikkel azóta is tartja a kapcsolatot. 2001-2004-ig DLA-s, témája a szobrászati idő. Azt hittem eddig, hogy a szobroknak nincs idejük: egy pillanat és kész az idő egésze… De talán nem így van?

A kőből készült függönyt meglengetheti a szél…

2001-től tanít Szabó Ádám a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, ami már öt év, nem úgy, mint az én időmben. Akkor négy év volt csak. Elsőben anyagismeretet tanít Szabó, a terrakotta, a gipsz, a papírmasé tulajdonságait vizsgálják, természeti formákat tanulmányoznak, és éremvésést. Másodikban állatokat krokiznak, és az ornamentikát értelmezik. Harmadikban portrérajzolás következik, és régi gipszfejek másolása. Ezt én is csináltam hajdanán. Negyedikben tovább tanulmányozódik a portré, más technikákkal, például gipszfelrakással. Megkezdődnek a kreatív gyakorlatok, melyek már egyéni elképzeléseket követelnek. Már meg kell próbálni érzelmeket és intellektust csempészni a munkákba. Szabó Ádám szereti a vendégtanárokat is, akik jó javaslataikkal felfrissítik a képzést.
2004-ben, Rómában csak nézelődik, pihen, aztán a stuttgarti ösztöndíjával már kiállításokra készül. A Derkovits-ösztöndíj ideje alatt, 2005-2008-ig, megkezdi a szobrok és videók összekapcsolását. 2009-ben Munkácsy díjat kap, és egy AICA díjat, melynek három kategóriájából Szabó a legjobb kiállítás díját kapja. Számomra félelmetes ez a sok díj és utazás, de ő ettől egyre felszabadultabb és aktívabb lesz.

A Plasztikai Sebészet sorozatban rothadó gyümölcsök foltjait javítja ki Szabó Ádám, megfoltozza őket, míg az egész gyümölcs ki nem cserélődik. Vidám, színes fotókat látok, de ha jobban belegondolok, hogy miért kell kicserélni a rothadót újra, akkor elnémulok. Fatörzsek hibáit, sérüléseit foltozza be szabályos fanégyzetekkel a művész.

A Stuttgarter Kase kőből készül, a hozzá csatolt videón a sajt lyukai egyre mélyülnek, mintha most készülne. Ez nem a halál kijavítása, inkább születés.

A Kocsihajtó óriás feje a szoba sarkában fekszik, hajpántját már elveszítette. Nagy, üres szemgödrei a plafont nézik.

Együtt nő a kő-fű a fű-fűvel a videón. Ehhez a folyamathoz a követ és a füvet hosszasan kell kezelni, egyiket vízzel, másikat sósavval. A végeredmény különleges. Természetes is, meg nem is.

Az Aura témája a sündisznószerű kőgombóc árnyékainak mozgása reggeltől estig. Falhoz támasztott nagy fotók beszélnek a munkák fázisairól. A könnyed és finom szobor-videó együttesek mögött komoly és hosszantartó munka húzódik, szinte keleti szívóssággal és munkabírással. A kis, törékeny ifjú csak mosolyog, és megyünk tovább.

A Tyúk vagy tojás kőből készült, egyszer tyúkból tojás, aztán tojásból tyúk lesz. Ehhez két tyúk és két tojás szükségeltetik, és minden fázis rögzítése, hogy a végén egy finoman egymásba tűnő mozgás jöjjön létre, mely nem dönti el, mi volt előbb…

A Kéz, ami kijön a kőből és visszamegy a kőbe, olyan, mintha a túlvilágból integetne.

A Vörös Sün, mint egy Marsról származó kődarab, növekszik. Mindezt a videó tudományosan bizonyítja, több nyelven és aláírt fordításokkal. Néhány eredeti, űrutazási felvétel is belekerül az ál-tudományos műbe. A kő nagy, fém és üveg tárolóban trónol, mint egy komoly érték, mintha igazi tárgy lenne. Nevethetünk hiszékenységünkön, mikor rájövünk a turpisságra, de elgondolkodhatunk azon, mennyi mindennek nem tudjuk már az eredetét, nem ismerjük az eredetijét. Lassan bármit valóságosnak vélhetünk, ami nem az. Az igazságot egyre nehezebb bizonyítani, mert már minden információ hamis. Vajon gondol-e ilyesmire Szabó Ádám nézőközönsége?

Egy 210x 240 centis domborműn, mely ytongtéglából készült, a Kis Varsó két tagja veszi át a díját. A domborműről készült fotókon Szabó Ádám fejeivé cserélődik a díjazó és a díjazottak feje…

A palába faragott emberi test-nyomatokat kör zárja egybe, mint Leonardo ideális emberének arányokat jelző köre. De hol volt még az ember a paleolitikumban?

Egyik oldalról egy hatalmas ,tömör követ látunk, de a másik oldalról látjuk, hogy belseje üres, kikönnyítették! Miért könnyítünk ki egy követ? Nem azért szeretjük, mert nehéz? Nem azért szeretjük, mert egy kis örök élet van benne?

A szoborfej visszabújik a kőbe, jelezve, nem ért egyet a mondással, mely szerint a kőben benne van a szobor, csak ki kell vésni belőle.

Nagyon érdekesek a művek készülésekor született fotódokumentációk. Szabó Ádám újabban ezeket is ki szeretné állítani. Bíztatom, hogy jól teszi, mert ezek a finom és könnyednek látszó művek nem sejtetik a mögöttük húzódó rengeteg időt és munkát. Minden egyes fázisfotóhoz meg kell csinálni a mű bizonyos állapotát, fotózni, majd tovább faragni vagy mintázni. Az Esőcseppek fába faragása és fotózása csak pár nap volt, de a Kanyon három hét volt, hatvan képpel!

A fiatal művész még nincs negyven éves, bejárta a fél világot, most német pályázata nyomába ered, aztán Indiába utazik. Nagy erő lakozik benne, talán ősei ereje költözött belé. Türelme végtelennek tűnik, ezt a türelmességet nézőitől is elvárja. Az ember ül egy ideig a videók előtt, keresi az összefüggést a szobrok és a mozgó videóképek között, amit vagy meglel, vagy nem, de biztosan jó érzéssel hagyja el a kiállítási helységet, ahol Szabó kiállít. Mintha a videók belefolynának a természetbe és a természet a videókba. Valami közös ritmus van kialakulóban, valami titok-tanulmányozás, valami érthetetlennek az elfogadása, anélkül, hogy ellenállnánk.

Azzal oldjuk fel a tiszteletet kiváltó munkamódszerről való beszélgetést, hogy egy Pályázatot nézegetünk. Olyan, mint egy NKA-s pályázat, életrajzzal, bibliográfiával, fotókkal, tervekkel. Itt Michelangelo pályázik a Rondanini Pietára, Rodin pedig a Pokol kapujára….