partnereink
Tóta József: A készülődő bika - Ferenczi és Társai Galéria, Budapest
Ha a közhellyel szólva minden kezdet nehéz, ez biztosan az volt. A megnyitónak egy bokrétaavató ünnep sajátos hangulatát kölcsönözte a gurulóállványok, létrák és tekergőző elektromos kábelek látványa. A bejárati üvegajtó a hivatalos megnyitó időpontja után félórával került vissza a zsanérjára, és a folyamatosan érkező vendégek közé néha besorolt egy-egy bútorszállító brigád, bár ők nem kaptak velkamdrinket. A büfé viszont kifogástalan volt, a felszolgálás rutinos és rugalmas. A házigazdák méltósággal viselték a blamázs közeli helyzetet, elnézést kértek a megjelentektől, aztán a zenekar játszani kezdett -- így indult Magyarország első XX. századi bútoraukciója, amely a szervezők szerint Kelet-Európában is az első ilyen kezdeményezés. A galéria az aukció előtt két nappal vált egy rangos árverés méltóhoz közelítő helyszínévé, ekkorra lett fogadóképes a kiállítótér, ekkorra érkezett meg az összes tárgy. A minőségi darabok közé jó arányban keverték a közelmúltnak azon emlékeit, amelyeket látva a legtöbb látogató fölkiálthatott: ilyen nekünk is volt! Ha a felismerés öröme a licitig már nem is tartott ki -- ebből a kategóriából alig volt leütés --, ez akkor is pedagógiai értékű húzás volt: igen, kedves látogató, a tegnap közönséges tárgyai mára bizony műtárggyá értek.
A katalógus kiállítása mintaértékű, a tipográfia a manapság lassan már maradinak számító olvashatóság mellett voksolt a trendi betűugratással szemben, cserébe egy szép, jól kezelhető, könnyen áttekinthető, könyv értékű nyomdai terméket tarthatunk a kezünkben, amelyet más bútoraukciók számára is etalonnak tekinthetünk -- már ami a külcsínt illeti, mert a belbecs kissé problémásabb. A katalógus hemzseg a téves meghatározásoktól. Tömör diónak tartani a keresztszálasan furnérozott karfát -- betudható a laikus bájos naivitásának, a kőrist tölgynek, a pácolt bükköt rendre diónak nézni azonban slendriánság, míg diónak vélni a cseresznyét már nevetséges. Baki továbbá egy hatvanas évekbeli szovjet órát orosz tárgyként meghatározni, és bakinál több eredeti állapotúnak jelezni a hetvenes években áthúzatott Kozma-székeket (77. tétel). A vállalkozás azonban a hibák ellenére tiszteletet érdemel, mert újszerű és hiánypótló.
Hogy mennyire érett a hazai közönség egy ilyen aukcióra, nagyjából lemérhető a forgalmon. A tárgyak több mint a fele maradt licit nélkül, egyötöde kikiáltási áron, egytizede alig valamivel a kikiáltási ár fölött kelt el. Nagy dulakodás a maradékért sem folyt: a becsértéket mindössze öt tétel érte el, ebből három meg is haladta azt. A fontosabb tételek nagy részén néhány licitáló osztozott; az olyan ínyencségek, mint a finn bumerángasztal, a német Bauhaus stílusú bőrkanapé vagy a 16-os tételszámú francia székpár, egy kézben kötöttek ki -- feltehetően külföldi megbízónál. Az árverés húzóneve Kozma Lajos volt, de a Szemere Bertalan utca 19.-ből származó bútorai becsérték alatt keltek el. Az ülőke indulóáron talált gazdára, viszonylag erős licitet kaptak a székek, szép kört futott a nappali szekrény 2,4 millióig. A sztárdarab, a szántalpas fotel 2 millió forintig jutott. Sok kvalitásos darab megmaradt. Kettőt is kínáltak az Adolf Loos neve alatt jegyzett „Elefántormányos” teaasztalból, egy talált vevőre. Nem mutatkozott érdeklődés a legmagasabbról, 2,7 millióról induló tétel, az igazi különlegességnek számító francia art deco garnitúra iránt sem. A magyar szíveket szemlátomást nem dobogtatta meg sem a Lingel, sem a Mahunka név.
Nem licitált senki a kortárs vendégre, a Bikára -- Szőke Gábor Miklós deszkákból épített 3,5x2,5 méteres szobrára. Igaz, a mű leginkább a vásári kikiáltó szerepét töltötte be, amint ez gyakran megesik a kortárs képző- és iparművészettel. A Bika építését folyamatosan nyomon követhették az érdeklődők; a kész mű a megnyitón a kiállítási térben állt, az aukció kezdetére pedig kivitték az utcára, szemléltetve ezzel az ideális műalkotás sokoldalúságát: kül- és beltéri felhasználásra egyaránt alkalmas, látványos, és már akkor lehet róla érdekeseket írni, amikor még nincs is. Azt nyilván senki sem gondolta komolyan, hogy a Bika gazdára talál az árverés során, a szerepét viszont így is remekül betöltötte.
Nem váltott ki érdeklődést a Citterio nevéhez is kötődő Spoon chair, Arne Jacobsen négy széke és Philippe Starck asztala. Nem kellettek a közelmúlt markánsabb ipari darabjai sem, mint a Benze gyártmányú iskolaszék (15. tétel), a Casala által gyártott karosszékek (29. tétel) vagy a thrillerek világát idéző finn festett fémvázas szék (117. tétel). Ahhoz alighanem kissé még várat magára a retró szado-mazo ágazata, hogy a durva szocreál egy olyan penetráns példája, mint a 203. tétel dohányzóasztala, elérje a 190 ezer forintos becsértéket. Reméljük viszont, nem érjük meg, hogy aukciókon kelljen megvásárolnunk olyan darabokat, mint az az 1930 körüli, teljesen jellegtelen magyar könyvszekrény (95. tétel), amelynek kevésbé szerencsés rokonai nem indokolatlanul végzik hajnalonta még manapság is a kukásautók morgó gyomrában lomtalanításkor. Bár kétségtelen, hogy egy jó érzékű stylist csodákat tud tenni: a neonzöld belső felület telitalálat, a fényezés szép -- ha értékmentésről nem is, értékteremtésről mindenképpen bátran beszélhetünk. A felújított tárgyak amúgy többnyire korrekt kivitelezésűek; ha rajtam múlna, én mindenesetre takarékosabban használnám a „restaurálás” kifejezést. A 135. számú szecessziós írószekrény esetében például a vörösréz lábazat kiválasztása és felcsavarozása joggal nevezhető barkácsolásnak; ennél nagyságrendekkel finomabb beavatkozás történt azoknál a tárgyaknál, amelyekre nagyméretű krómozott veretek kerültek -- de itt sem az eredeti állapot rögzítése vagy helyreállítása volt a cél.
Az aukció a galéria bevezetésén túl piackutatás is volt, ahol a kvalitástól és ínyencségtől a bazáriig, a csecsebecsétől a komplett garnitúráig mindenből kaphattunk némi ízelítőt, és választásainkkal az aukció jelenlegi nyereségénél jóval nagyobb értékű információkkal szolgáltunk a háznak. Kétség nem fér hozzá: ambiciózus, friss erő készül a műtárgypiacra, határozott céllal és kidolgozott üzleti tervvel, és amit most láttunk, az még nem a kezdet. Ez itt még nem a XX. századi bútorok valós hazai piaca, csupán ennek a piacnak a kóstolgatása egy dinamikus, tőkeerős csapat részéről. A bika készülődik.
A katalógus kiállítása mintaértékű, a tipográfia a manapság lassan már maradinak számító olvashatóság mellett voksolt a trendi betűugratással szemben, cserébe egy szép, jól kezelhető, könnyen áttekinthető, könyv értékű nyomdai terméket tarthatunk a kezünkben, amelyet más bútoraukciók számára is etalonnak tekinthetünk -- már ami a külcsínt illeti, mert a belbecs kissé problémásabb. A katalógus hemzseg a téves meghatározásoktól. Tömör diónak tartani a keresztszálasan furnérozott karfát -- betudható a laikus bájos naivitásának, a kőrist tölgynek, a pácolt bükköt rendre diónak nézni azonban slendriánság, míg diónak vélni a cseresznyét már nevetséges. Baki továbbá egy hatvanas évekbeli szovjet órát orosz tárgyként meghatározni, és bakinál több eredeti állapotúnak jelezni a hetvenes években áthúzatott Kozma-székeket (77. tétel). A vállalkozás azonban a hibák ellenére tiszteletet érdemel, mert újszerű és hiánypótló.
Hogy mennyire érett a hazai közönség egy ilyen aukcióra, nagyjából lemérhető a forgalmon. A tárgyak több mint a fele maradt licit nélkül, egyötöde kikiáltási áron, egytizede alig valamivel a kikiáltási ár fölött kelt el. Nagy dulakodás a maradékért sem folyt: a becsértéket mindössze öt tétel érte el, ebből három meg is haladta azt. A fontosabb tételek nagy részén néhány licitáló osztozott; az olyan ínyencségek, mint a finn bumerángasztal, a német Bauhaus stílusú bőrkanapé vagy a 16-os tételszámú francia székpár, egy kézben kötöttek ki -- feltehetően külföldi megbízónál. Az árverés húzóneve Kozma Lajos volt, de a Szemere Bertalan utca 19.-ből származó bútorai becsérték alatt keltek el. Az ülőke indulóáron talált gazdára, viszonylag erős licitet kaptak a székek, szép kört futott a nappali szekrény 2,4 millióig. A sztárdarab, a szántalpas fotel 2 millió forintig jutott. Sok kvalitásos darab megmaradt. Kettőt is kínáltak az Adolf Loos neve alatt jegyzett „Elefántormányos” teaasztalból, egy talált vevőre. Nem mutatkozott érdeklődés a legmagasabbról, 2,7 millióról induló tétel, az igazi különlegességnek számító francia art deco garnitúra iránt sem. A magyar szíveket szemlátomást nem dobogtatta meg sem a Lingel, sem a Mahunka név.
Nem licitált senki a kortárs vendégre, a Bikára -- Szőke Gábor Miklós deszkákból épített 3,5x2,5 méteres szobrára. Igaz, a mű leginkább a vásári kikiáltó szerepét töltötte be, amint ez gyakran megesik a kortárs képző- és iparművészettel. A Bika építését folyamatosan nyomon követhették az érdeklődők; a kész mű a megnyitón a kiállítási térben állt, az aukció kezdetére pedig kivitték az utcára, szemléltetve ezzel az ideális műalkotás sokoldalúságát: kül- és beltéri felhasználásra egyaránt alkalmas, látványos, és már akkor lehet róla érdekeseket írni, amikor még nincs is. Azt nyilván senki sem gondolta komolyan, hogy a Bika gazdára talál az árverés során, a szerepét viszont így is remekül betöltötte.
Nem váltott ki érdeklődést a Citterio nevéhez is kötődő Spoon chair, Arne Jacobsen négy széke és Philippe Starck asztala. Nem kellettek a közelmúlt markánsabb ipari darabjai sem, mint a Benze gyártmányú iskolaszék (15. tétel), a Casala által gyártott karosszékek (29. tétel) vagy a thrillerek világát idéző finn festett fémvázas szék (117. tétel). Ahhoz alighanem kissé még várat magára a retró szado-mazo ágazata, hogy a durva szocreál egy olyan penetráns példája, mint a 203. tétel dohányzóasztala, elérje a 190 ezer forintos becsértéket. Reméljük viszont, nem érjük meg, hogy aukciókon kelljen megvásárolnunk olyan darabokat, mint az az 1930 körüli, teljesen jellegtelen magyar könyvszekrény (95. tétel), amelynek kevésbé szerencsés rokonai nem indokolatlanul végzik hajnalonta még manapság is a kukásautók morgó gyomrában lomtalanításkor. Bár kétségtelen, hogy egy jó érzékű stylist csodákat tud tenni: a neonzöld belső felület telitalálat, a fényezés szép -- ha értékmentésről nem is, értékteremtésről mindenképpen bátran beszélhetünk. A felújított tárgyak amúgy többnyire korrekt kivitelezésűek; ha rajtam múlna, én mindenesetre takarékosabban használnám a „restaurálás” kifejezést. A 135. számú szecessziós írószekrény esetében például a vörösréz lábazat kiválasztása és felcsavarozása joggal nevezhető barkácsolásnak; ennél nagyságrendekkel finomabb beavatkozás történt azoknál a tárgyaknál, amelyekre nagyméretű krómozott veretek kerültek -- de itt sem az eredeti állapot rögzítése vagy helyreállítása volt a cél.
Az aukció a galéria bevezetésén túl piackutatás is volt, ahol a kvalitástól és ínyencségtől a bazáriig, a csecsebecsétől a komplett garnitúráig mindenből kaphattunk némi ízelítőt, és választásainkkal az aukció jelenlegi nyereségénél jóval nagyobb értékű információkkal szolgáltunk a háznak. Kétség nem fér hozzá: ambiciózus, friss erő készül a műtárgypiacra, határozott céllal és kidolgozott üzleti tervvel, és amit most láttunk, az még nem a kezdet. Ez itt még nem a XX. századi bútorok valós hazai piaca, csupán ennek a piacnak a kóstolgatása egy dinamikus, tőkeerős csapat részéről. A bika készülődik.
Tóta József