Artportal.hu

Éva az első Nő, Mária az Anya, ehhez társul a Gábor, amely férfinév.

A természet nőnemű és hímnemű egyedekre bízta a szaporodást és utódnevelést. A művésznek önmagában kell megtalálnia a nőiest és a férfiast. Mindkettőről tudnunk kell, mindkettőt éreznünk kell.

Gábor Éva Mária Mohácson, zenei általánosba járt, nem tudva, hogy zenei ismereteit, felnőtt korában, fotófilmjeinél fogja hasznosítani. Ötödikes korában, Egyiptomról szóló könyveket lapozgatva, talán Nofretéte súgja meg neki, hogy szobrász legyen. A gimnázium után négyszer felvételizik a Képzőművészeti Főiskolára, mire felveszik. Szívós, kitartó, nem hagyja magát eltéríteni. A Százados úti telepen segédmunkás, kis szobrok sokszorosításán, műanyaggal dolgozik. Én most lakom a Százados úton, 71-74 között még nem voltam ott. Jóval később találkoztunk. A Főiskolára, Vígh Tamásra és osztálytársaira, vidáman emlékezik vissza Évamária. Jó volt, mondja röviden.

1980-tól él Gyömrőn, nagy családdal körülvéve. Először fából készít szobrokat, ez a legolcsóbb anyag ekkoriban. Az építettség érdekli, a konstruálás és a tárgyak egymáshoz való viszonya. Olyan tájérmeket készít Évamária, amik felelgetnek egymásnak, kiegészítik egymást. A táj mát itt kezd terjeszkedni, végtelen lesz a tér és az idő, de a kibontakozás még várat magára. Még szereti a művességet, szereti úgy csinálni a dolgokat, hogy erősen hasson a nézőre. Eljön a pillanat, mikor a zárt konstrukció kinyílik, dekonstrukcióvá válik keze alatt. A felépülés és lerombolódás dinamikája kezdi érdekelni, a mozgalmas végtelenítettség. Hat-nyolc évig terrakottában próbálja kifejezni mindezt. Párhuzamosan filozófiákat olvas: Platónt, Nietzschét, Schopenhauert, később Hamvas Bélát. Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete is érdekli Évamáriát. Újabb véletlen találkozás: a könyvet egy csepeli barátnőm szerkesztette…

Mi a valóság, kérdezi magától a művész: tapasztalatok összessége, vagy valami más is. Hol van a valóság, bennünk vagy kívülünk? Pszichológiákat olvas ezek után. Az élet, a véletlen kínálja a megoldást. Egy öntödében, a homokból készült magokat figyelve Évamária rájön, hogy ebből szobrot is lehet csinálni. Homok és vízüveg az új anyag, de mit csináljon belőle? Kipróbál több babafigurát, oszlopokat, szimbólumokat, míg meg nem találja Buddha szobrát.

Miért Buddha? Budh = felébredni, buddha = a felébredett. A buddha lényege az, hogy saját erejéből szerzi meg tudását, nem isteni kinyilatkoztatás segítségével, nem tanítómesterek irányításával. Senki nem a tanítója, senkinek nem a követője. A felébredettség az emberben lejátszódó megismerési folyamat végeredménye, de szükség van mások véleményére is, amit összevetünk saját elmélkedésünkkel. Az első lökést meg kell kapnunk, hogy beindulhasson a gondolkodási folyamat. Gábor Éva Mária már teljesen felkészült, mikor megpillantja új anyagát. Tudja már, hogy a buddha ember, aki meghal, de addig megpróbál legyőzni minden elvakultságot és szenvedélyt. A teljes megvilágosodásra még várnunk kell, Évamáriának és nekem is, hogy boddhiszattvából felébredettek legyünk. A buddhisták szerint Buddhát sok bölcs előzte meg, és sok bölcs fogja követni. A régi elmélet szerint egy lény buddhává válásának minimális a lehetősége. Újabb elméletek szerint a buddhák száma annyi, mint homokszem a Ganga partján. Így sokunkban lehet a buddhává válás képessége. Úgy érzem, mi buddhisták vagyunk, Évamáriával, próbáljuk levetkőzni a gyűlöletet és az elvakultságot. Még nem vagyunk szenvedélynélküliek és bölcsek, de úgy gondoljuk, művészetünk által azok lehetünk. Az élvezetek hajszolása és a túlzott önsanyargatás nem vezet sehová, inkább a világról való mértéktartó lemondás… Buddha szerint a kultúra valamennyi megjelenési formájának megvan a maga joga és szükségessége. A végső cél talán az üdvösség keresése a kultúrákon keresztül, a kultúrákon túl, de nem a kultúrákon innen!!! A művész nem akar ítélni és büntetni, tudja, hogy a jóság uralkodása nem tartós, de mindig próbálkozik.

Megindulnak a buddhák: a kicsi üldögélők, a háromfejűek, a homokba süppedtek, a vízben úszók, a fűvel befedettek, akiknek csak fejük van és a szemük csukva, a homokból éppen kibújók, a klónozott beszélgetők, a nyugodt élő és a nyugtalan lebomló, a fallal körbezárt magányos, a fejjel lefelé meditáló, az egy irányba néző sok…

Svédországban járva a Buddhákkal, kérdezték Évamáriát, miért nem marad ott. Vannak, akik elmennek, vannak, akik maradnak, válaszolta. Nincs magyarázat. Hasonlókat mondok, ha engem kérdeznek.

Köztéri szobrait becsületesen megoldja, Balassi, Kisfaludi, Kossuth, Szent István és Szent György, mind buddhává változik. Életfája 3 méteres, a világháborús emlékmű 4 méteres, a honfoglalás emlékműve 6 méteres. Évamária nekiugrik a kőnek, nem engedi el. Profi kőszobrász lehetne, de neki a homok kell.

Nyughatatlan lelke tovább viszi Gábor Éva Máriát. Nagyobb méreteket akar, még több fényt, mozgást. Az üvegkockákból vaskeret-kockák lesznek, melyekben az önmagáról öntött üvegszálas műanyag-buddhák lengenek. Most is sokszorozódnak, háttal ülnek egymásnak, vízen ringanak, vagy magukat kívülre helyezve nézik az új generáció arányait a középpontban.

A véletlen megint Évamáriánál terem. A műanyag-együttesek fotózásánál egyre fontosabbá válik az árnyékok mozgása. 2000-ben, Hungart ösztöndíjából vett filmfelvevője már csinálja is a kisfilmeket. Előtanulmányként részt vesz szobrászoknak szervezett komputergrafikai művésztelepeken 1998-tól. Egy buddhafej eltorzul a műanyagban, ezt is jelzésként éli meg Évamária. A véletlen és a tudatalatti újfent fontos szerepet játszik művészetében. A sok véletlen összeadódik törekvéssé.

Tudjuk, hogy vannak vizuális gondolatok, amiket nehezen lehet verbalizálni. A művészek ezt mindig tudták, de a tudósok csak nemrég bizonyították be ennek igaz voltát. A racionális üveg, mint kés vág bele a homokba, a racionális vaskeret tart és enged. Évamária bátorsága az, hogy engedi pusztulni műveit, a homok és műanyag szobrokat.

Mozgással, színnel komplexebb művek felé akar menni Gábor Éva Mária, érzi a művészet egységesítő törekvéseit, az egységes hatás erejét. Szobor – kép – mozgás – szín - zene együtt uralkodik. Én azt szeretem, ha törékeny, színes szobraim körül sétálnak a nézők, Évamária a nyugodtan figyelő néző elé teszi a mozgó erdőt, az eltűnő figurákat, az árnyék és fény harcát, a színes fantáziatájban úszó buddhista szövegeket, a lépcsőn menetelő árnyakat, a víztükörből előtűnő szobrokat, a félálom reszketéseit. Évamária azt akarja, hogy a bergsoni érzékelő és magyarázó tudatunk találkozzon, csússzon szét, kalandozzon, végül térjen nyugovóra. Nem véletlen, hogy Bergsont Dienes Valéria fordította, aki táncos és filozófus volt egy személyben. Csak nézem-nézem a komputert, a filmeket, és figyelem magam.

Szó esik a tanításról is, amit ugyanolyan szenvedéllyel csinál Évamária, mint a szobrokat, filmeket. Érzi, hogy a mai fiatalok figyelmetlenek, nehéz felkelteni érdeklődésüket a képzőművészet iránt. Kolléganőjével olyan izgalmas komputeres programokon dolgozik, amik talán majd magukhoz vonzzák a fiatalok figyelmét.

Nekünk a szobrászat: szakrális térben elhelyezett szakrális szobor. Fáj az örök élet hiánya, fáj a változtathatatlan lehetetlensége. De lehet, hogy GÉM, Gábor Éva Mária, egy szép madár, és egyszer elrepül.