Artportal.hu

A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának anyagában található Sevillai mester: Kenyérszaporítás című festményének restaurálására 2010-ben került sor. Ismeretlen alkotóról lévén szó, érdemes számba venni azokat az ismereteket, amelyek segítik a mű megértését.

A kopár fennsíkokkal övezett termékeny Andalúzia fővárosa, Sevilla egyesíti magában mindazt, ami Spanyolország esszenciája: szikrázó napfény, mór műemlékek, különböző kultúrák találkozása, olaj- és narancsfaligetek, flamenco és bikaviadalok. A Frankfurt nagyságú város a Guadalquivir két partján terül el, Madridtól több mint ötszáz kilométerre.

Szerencsés földrajzi helyzete (az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger közelsége) egyben történelmét is meghatározta: a Római Birodalom idején itt állt Hispalis, majd a vandálok és a nyugati gótok székhelye lett. 590-ben és 619-ben zsinatok színhelye, azután 712-ben arab uralom alá került. 1248 novemberében, tizennyolc havi ostrom után III. Ferdinánd vetett véget a virágzó mór érának, aminek következtében a lakosság háromnegyede, közel háromszázezer ember vándorolt ki. Ettől kezdve Sevilla a kasztíliai királyok székvárosa lett.

Legnagyszerűbb látványossága a székesegyház, a világ legnagyobb gótikus temploma és a 14. század közepén emelt királyi palota, az Alcázar. A nagy felfedezések korában élte igazi fénykorát, amikor az Amerikával való kereskedelem kizárólagos birtokosa volt.

Az 1600-as években lakóinak száma elérte a százharmincezret (körülbelül ennyien élnek ma Győrben. Ez az évszázad volt a spanyol festészet aranykora, csakúgy, mint Németalföldön. A nagy múltú város mindig kiemelkedő helyet foglalt el a spanyol festészetben. Legrégebbi emlékeit a 10. században festett miniatűrképek képviselik. A francia és olasz hatás a 13–14. századtól érezhető, ami aztán a 15. századra a realizmus előretörésével a jellegzetes nemzeti stílus kialakulásához vezet. Mit is jelent ez az ún. „spanyol stílus”? Mindenekelőtt a valóság és a vallásos érzelem együttes kifejeződését, az árnyék és fény hatásainak kiemelését. Elsőként a sevillai festő, Juan de las Roelas, majd Velázquez tanítója, Herrera és a Valenciában működő Ribalta volt e stílus követője. További híres mesterei: Zurbaran és Jusepe de Ribera.

Sevilla a 17. században olyan művésznagyságokat adott a világnak, mint a festőfejedelem Diego Rodriguez de Silva y Velázquez, Alonso Cano vagy Estéban Murillo.

A restaurált festmény ebben a pezsgő kulturális miliőben, az aranykorát élő Sevillában született. A Krisztus kenyérszaporítását ábrázoló képen a spanyol naturalizmus és a flamand hatás egyszerre érvényesül. A jelenet Jézus csodái közül az egyik legfontosabb, egyenesen a Megváltó istenségének kinyilvánítása. Nem véletlenül akarja az események hatására a nép királlyá koronázni Jézust. Az evangéliumi leírások alapján a sokaság megvendégelésének csodáját egyik alkalommal ötezer, majd máskor négyezer ember láthatta és tapasztalhatta meg. Jézus Krisztus a „Hegyi beszéd” helyszínén szánja meg az embertömeget – a tanácstalan tanítványok osztják szét közöttük az elfogyni nem akaró kenyeret és halat. Ezt a pillanatot választotta az ismeretlen mester. Az előtérben körülbelül harminc ember alakja látható, középen Krisztus, körülötte az apostolok.

Európai ábrázolási hagyományokat követve, felvonul az egész korabeli spanyol társadalom színe-java. A főalak megjelenítésében északi hatás érződik, ám az egész festményt vizsgálva, a színek, formák tekintetében érezzük a monumentalitásra törekvést és a kiegyensúlyozottságot. A tanítványok csoportja körül nőket, férfiakat és gyermekeket látunk, a háttérben pusztán jelezve a sokaságot, sok apró figura a párás ködbe vész. Balra, a távlat érzékeltetésére, a messzeségben kéklő, magas, sziklás hegyeket festett a mester, s ez egyértelműen flamand hatásra utal.

A festmény széleinek sérülései miatt nagyjából két centiméter hiányzik a kép jobb oldalából. Ezt bizonyítja, hogy a festett felület a vakkeretre feszített szélen folytatódik. Már kezdettől felfigyeltem a „kezek játékára”, amitől a tömegjelenet bensőségessé válik. Általában az egész kompozícióról elmondható a beszédes, ikonográfiailag kimutatható mondanivaló vezetettsége. Először középen Krisztus keze megáldja a kenyeret, s továbbadja a tanítványoknak, amit ők osztanak szét a várakozó, éhes embereknek. Adódik az összefüggés a „jó hír”, az evangélium terjesztésével. Az egész festményből nyugalom árad, hirdetve az események komolyságát és súlyát, annak ellenére, hogy mozgalmas jelenetek tanúi lehetünk.

A restaurálás menete a megszokott módon zajlott: először fotódokumentációt készítettem (normál, ultraviola és infra felvételek), melyek segítségével megállapítható a hiányok pontos mértéke. Az eredeti vászon gyenge volt, ezért a hordozót már korábban megerősítették. A festmény felületét több réteg sötét lakk fedte, melyet oldószerrel távolítottam el. A tisztítás után láthatóvá vált a jelentős károsodás. A festékkipergések helyeit gesso alapozóval egészítettem ki, az arcoknál világos, a háttéren viszont vörösre színezett alapozóval. E munkafolyamat követi a korabeli gyakorlatot. Az esztétikai helyreállítás olaj retussal készült, maximálisan tiszteletben tartva az eredeti festést. A legnagyobb problémát Jézus Krisztus arca jelentette, mert a többi, meglehetősen elnagyoltan megfestett fejjel ellentétben a központi figurát – flamand előképek szerint – szemből, és kicsit „ikonszerűen” ábrázolta a művész. Utolsó lépésként egy védőlakk került a festményre.

A teljes helyreállítással a közepes méretű sevillai festmény visszanyerte eredeti színvilágát, s újra megcsodálhatjuk a spanyol atmoszférát. A kép jobb szélén látható kék ruhás, kézfejét a mellére tevő és a nézőre tekintő férfialak – korábbi példák alapján – a festő önarcképe lehet. A mestert látjuk, azonban nevét a tudományos művészettörténeti kutatások fedik fel majd. Addig is, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárában sétálva, érdemes elidőzni e remek, titkokat rejtő festmény előtt.

Szalon 2011/3.