partnereink
Cserba Júlia: Mit tesz a jelmez? Látogatás a francia színpadi jelmez-és díszletközpontban
Amikor a nyolcvanas évek elején a kiváló táncos, koreográfus, a párizsi Opera későbbi balettigazgatója, Rudolf Nurejev meglátta a legendás hírű Orosz Balettnek az Opera raktárában őrzött jelmezeit, azonnal kiválasztott közülük néhány remek darabot, hogy megvásárolva azokat, elvigye magával Moszkvába. Az igazgató beleegyezését adta és Nurejevet a gyűjtemény kezelőjéhez, Martine Kahanehoz irányította. Nem véletlenül nevezik a francia nyelvben a muzeológust “conservateur”-nek, megőrzőnek : Martine Kahane, szembeszállva igazgatója döntésével, kategorikusan elutasította az egyébként általa is csodált Nurejev kérését. Ennek is köszönhető, hogy az Orosz Balett születésének századik évfordulóján rendezett kiállításon e különlegesen szép darabok is előkerülhettek a Centre national du costume de scène et de la scénographie (CNCS) raktárából.
A Párizstól körülbelül 300 km-re fekvő, 23 ezer lakosú kisváros, Moulins- sur-Allier azzal büszkélkedhet, hogy egyedülálló színházi, opera - és táncjelmezeket, maszkokat, parókákat és díszleteket őrző gyűjteménynek ad helyet. A 2006-ban megnyitott CNCS a konzerválás és tudományos munka mellett, széles körű érdeklődésre számottartó kiállításokat rendez, és nyitva áll a múlt kreációiban inspirációt kereső jelmeztervezők , továbbá a nagy divatházak tervezői előtt is. A véletlenek furcsa egybeesése, hogy fiatal korában, a legendás divattervezőnő, Coco Chanel Moulins-ben volt bolti eladó, miközben esténként a városka zenés kávéházában énekelt.
A gyűjtemény mintegy 9000 jelmezt és hasonlóan gazdag dokumentációs anyagot, jelmeztervet, fotót, festett díszletet foglal magába, többek között olyan neves művészek keze alól kikerült munkákat, mint Leon Bakst, André Derain, Maurice Utrillo, Chapelain-Midy, Jean Cocteau vagy az « haute couture » kortárs kreátorai, Yves Saint-Laurent, Jean-Paul Gaultier, Franck Sorbier és Christian Lacroix, aki egyébként az intézmény tiszteletbeli elnöke.
A gyűjteménynek, restaurációs műhelynek, archívumnak, médiatékának, auditóriumnak, kiállítási térnek, gyermekműhelynek és kávéháznak egyaránt helyet adó épület XV. Lajos korában, kaszárnyának épült. Ezt egészíti ki az a raktárépület, amelyet a legszigorúbb konzerválási előírások figyelembevételével, kifejezetten a gyűjtemény tárolására hoztak létre. Az ablakok nélküli, természetes fénytől, portól, rovaroktól védett termekben, folyamatosan ellenőrzött, állandó nedvességtartalom és hőmérséklet mellett, páncélozott szekrényekben sorakoznak a 19. század közepétől napjainkig készült színpadi kellékek.
Az elmúlt három évben nyolc, köztük olyan témákat feldolgozó kiállítást rendeztek itt, mint például az « Állatfigurák a színpadon », « Az Ezeregy éjszaka jelmezei », vagy a Nurejev-emlékkiállítás. A december közepén nyílt és 2010. májusáig látható tárlat, az « Opéras Russes á l’Aube des ballets Russes 1901-1913”, jelmezek révén idézi fel a Szergej Gyagilev (1872-1929) által alapított, Monte Carlo-i székhelyű Orosz Balett születésének előzményeit, és a megalakult társulat kezdeti éveinek előadásait.
A kiállítás főkurátora az intézmény igazgatónője, a bevezetőben már említett Martine Kahane, szcenográfusa pedig az olasz Giuliano Spinelli, aki hosszabb ideig a római Opera munkatársa volt. Az alapos szakmai háttérrel létrehozott kiállítás bárki számára könnyen befogadható, látványos, de nem hivalkodó, gazdag, de nem túlzsúfolt. A látogatót minden teremben részletesen tájékoztató leírások várják. Indulásként az Orosz Balett létrejöttének előzményeiről tudhatunk meg néhány adalékot. A művészeti folyóiratot szerkesztő orosz Gyagilev 1906-ban, a párizsi Őszi Szalonon általa bemutatott orosz művészek sikerén felbuzdulva, elhatározta, hogy nemzetközi koncert és színpadi előadások szervezője lesz. Így került sor 1907-ben öt párizsi koncertre, majd Rimszkij-Korszakov Hópelyhecskéjének bemutatására, amit azután a Borisz Godunov követett, főszerepben Saljapinnal, majd a Hovanscsina. A párizsi és londoni opera-előadások azonban, elsöprő sikerük ellenére is, ráfizetéssel végződtek. Ekkor döntötte el Gyagilev, hogy párhuzamosan, kevesebb anyagi ráfordítással járó balett-előadásokat is szervez, és ennek megvalósításához 1909-ben, olyan művészek részvételével, mint Fokin, Anna Pavlova és Vaclav Nyizsinszkij, megalapította az Orosz Balettet.
A kiállítás bőséges anyagot mutat be a nagy sikerű opera-előadások és Sztravinszkij Petruskájának 1911-es jelmezeiből. A színházi szokásoknak megfelelően, a jelmezek belsejébe kezdetben belehímezték, később pedig beleírták, hogy azt melyik darab, melyik színében, melyik művész viselte, így legtöbbjük története jól nyomon követhető. Amikor 1920-ban Gyagilev pénzügyi támogatója, Sir Thomas Beecham társulata tönkrement, a színházi berendezéseket, kellékeket eladták. A párizsi Opera akkori igazgatója, Jacques Rouché ekkor vásárolta meg a Borisz Godunov díszleteit és a kiállításon is látható jelmezeit, amelyeket azután egészen a nyolcvanas évek elejéig használtak orosz témájú előadásokhoz.
Rimszkij-Korszakov Hópelyhecskéjének jelmeztervezője, Félix Fournery (1865-1938) 1908-ban, a főúr öltözékéül a 17. századi cári udvar hivatalos viseletének hű másolatát készítette el. A hosszú ujjú, vörös bársonyból készült kabát kerek, háromszög formájú bőrrátétekkel díszített gallérját türkízkék gyapjúszegély zárja le, míg a gyöngyökkel, flitterekkel kirakott felsőrészt két egymás felé forduló madárhímzés teszi még díszesebbé. Fournery az eredeti modelltől egyetlen részletben tért el: a mellrészre és a hátoldalra hímzett, birodalmat jelképező kétfejű sast a Télkirályt szimbolizáló darupárral helyettesítette. Más esetben a kelmét keleti, elsősorban kasmír és ottomán hatásokat mutató hímzésekkel díszítette.
A Borisz Godunov első előadásának kosztümjeit Ivan Jakovlevics Bilibin (1876-1942) tervezte. Gyagilev, Bilibin kérésére megbízott valakit, hogy a festő útmutatásait követve, eredeti öltözékeket, fejviseletet, kézzel szövött vásznakat, hímzéseket vásároljon Archangelszk környékének falvaiban. A váratlanul gazdag és meglepő szépségű „zsákmányt” dolgozták át azután jelmezeknek. Külön vitrinekben láthatók a parasztok, szolgálók, külön a bojárok öltözéke és Borisz Godunov koronázási palástja. Míg a parasztok ruháit egyszerű, kézi szövésű vászonból varrták, addig a főurakét leginkább bársonyból, brokátból. Az 1913-as előadáshoz újabb jelmezek készültek, részben Leon Bakst (1866-1924), részben Bilibin rajzai alapján. Borisz Godunov bojárjai ekkor lefelé bővülő, többnyire szőrméből készített, széles gallérú kaftánt viseltek, amit nemcsak az anyagminőség, hanem – a sötétkéktől a barnán, aranyon át a liláig – a színgazdagság is megkülönböztetett a nép által viselt ruháktól.
Nem véletlen, hogy e jelmezek nagy hatással voltak a kor fauve festőire, míg Fedor F. Fedorovszkij (1883-1955) ugyancsak 1913-as Hovanscsina-jelmezei az art deco elterjedésében játszottak jelentős szerepet. Fedorovszkij újító szellemű terveiben az orosz népi tradíció ötvöződött az alkotói fantázia szabadságával. Nála a bojárok lefelé erőteljesen bővülő ujjú, egyszínű, posztóból szabott kabátjait addig szokatlan, végtelenül letisztult rátétdíszítések jellemezték, és hasonló egyszerűsítést alkalmazott a paraszti jelmezeknél is. Az orosz falvakban szőtt vásznakhoz, ugyancsak az orosz falvak festékműhelyeiben előállított természetes festéket használtak. A pochoire technikával vagy kézifestéssel felvitt, ismétlődő motívumokban a kék vagy vörös szín dominált. Életfa, stilizált nap, tulipán, madár és geometrikus formák alkották e ruhák ismétlődő díszítőelemeit. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Fedorovszkij makettjeivel kezdődött el a huszadik századi színpadi látványtervezés modernizálódása.
A Párizstól körülbelül 300 km-re fekvő, 23 ezer lakosú kisváros, Moulins- sur-Allier azzal büszkélkedhet, hogy egyedülálló színházi, opera - és táncjelmezeket, maszkokat, parókákat és díszleteket őrző gyűjteménynek ad helyet. A 2006-ban megnyitott CNCS a konzerválás és tudományos munka mellett, széles körű érdeklődésre számottartó kiállításokat rendez, és nyitva áll a múlt kreációiban inspirációt kereső jelmeztervezők , továbbá a nagy divatházak tervezői előtt is. A véletlenek furcsa egybeesése, hogy fiatal korában, a legendás divattervezőnő, Coco Chanel Moulins-ben volt bolti eladó, miközben esténként a városka zenés kávéházában énekelt.
A gyűjtemény mintegy 9000 jelmezt és hasonlóan gazdag dokumentációs anyagot, jelmeztervet, fotót, festett díszletet foglal magába, többek között olyan neves művészek keze alól kikerült munkákat, mint Leon Bakst, André Derain, Maurice Utrillo, Chapelain-Midy, Jean Cocteau vagy az « haute couture » kortárs kreátorai, Yves Saint-Laurent, Jean-Paul Gaultier, Franck Sorbier és Christian Lacroix, aki egyébként az intézmény tiszteletbeli elnöke.
A gyűjteménynek, restaurációs műhelynek, archívumnak, médiatékának, auditóriumnak, kiállítási térnek, gyermekműhelynek és kávéháznak egyaránt helyet adó épület XV. Lajos korában, kaszárnyának épült. Ezt egészíti ki az a raktárépület, amelyet a legszigorúbb konzerválási előírások figyelembevételével, kifejezetten a gyűjtemény tárolására hoztak létre. Az ablakok nélküli, természetes fénytől, portól, rovaroktól védett termekben, folyamatosan ellenőrzött, állandó nedvességtartalom és hőmérséklet mellett, páncélozott szekrényekben sorakoznak a 19. század közepétől napjainkig készült színpadi kellékek.
Az elmúlt három évben nyolc, köztük olyan témákat feldolgozó kiállítást rendeztek itt, mint például az « Állatfigurák a színpadon », « Az Ezeregy éjszaka jelmezei », vagy a Nurejev-emlékkiállítás. A december közepén nyílt és 2010. májusáig látható tárlat, az « Opéras Russes á l’Aube des ballets Russes 1901-1913”, jelmezek révén idézi fel a Szergej Gyagilev (1872-1929) által alapított, Monte Carlo-i székhelyű Orosz Balett születésének előzményeit, és a megalakult társulat kezdeti éveinek előadásait.
A kiállítás főkurátora az intézmény igazgatónője, a bevezetőben már említett Martine Kahane, szcenográfusa pedig az olasz Giuliano Spinelli, aki hosszabb ideig a római Opera munkatársa volt. Az alapos szakmai háttérrel létrehozott kiállítás bárki számára könnyen befogadható, látványos, de nem hivalkodó, gazdag, de nem túlzsúfolt. A látogatót minden teremben részletesen tájékoztató leírások várják. Indulásként az Orosz Balett létrejöttének előzményeiről tudhatunk meg néhány adalékot. A művészeti folyóiratot szerkesztő orosz Gyagilev 1906-ban, a párizsi Őszi Szalonon általa bemutatott orosz művészek sikerén felbuzdulva, elhatározta, hogy nemzetközi koncert és színpadi előadások szervezője lesz. Így került sor 1907-ben öt párizsi koncertre, majd Rimszkij-Korszakov Hópelyhecskéjének bemutatására, amit azután a Borisz Godunov követett, főszerepben Saljapinnal, majd a Hovanscsina. A párizsi és londoni opera-előadások azonban, elsöprő sikerük ellenére is, ráfizetéssel végződtek. Ekkor döntötte el Gyagilev, hogy párhuzamosan, kevesebb anyagi ráfordítással járó balett-előadásokat is szervez, és ennek megvalósításához 1909-ben, olyan művészek részvételével, mint Fokin, Anna Pavlova és Vaclav Nyizsinszkij, megalapította az Orosz Balettet.
A kiállítás bőséges anyagot mutat be a nagy sikerű opera-előadások és Sztravinszkij Petruskájának 1911-es jelmezeiből. A színházi szokásoknak megfelelően, a jelmezek belsejébe kezdetben belehímezték, később pedig beleírták, hogy azt melyik darab, melyik színében, melyik művész viselte, így legtöbbjük története jól nyomon követhető. Amikor 1920-ban Gyagilev pénzügyi támogatója, Sir Thomas Beecham társulata tönkrement, a színházi berendezéseket, kellékeket eladták. A párizsi Opera akkori igazgatója, Jacques Rouché ekkor vásárolta meg a Borisz Godunov díszleteit és a kiállításon is látható jelmezeit, amelyeket azután egészen a nyolcvanas évek elejéig használtak orosz témájú előadásokhoz.
Rimszkij-Korszakov Hópelyhecskéjének jelmeztervezője, Félix Fournery (1865-1938) 1908-ban, a főúr öltözékéül a 17. századi cári udvar hivatalos viseletének hű másolatát készítette el. A hosszú ujjú, vörös bársonyból készült kabát kerek, háromszög formájú bőrrátétekkel díszített gallérját türkízkék gyapjúszegély zárja le, míg a gyöngyökkel, flitterekkel kirakott felsőrészt két egymás felé forduló madárhímzés teszi még díszesebbé. Fournery az eredeti modelltől egyetlen részletben tért el: a mellrészre és a hátoldalra hímzett, birodalmat jelképező kétfejű sast a Télkirályt szimbolizáló darupárral helyettesítette. Más esetben a kelmét keleti, elsősorban kasmír és ottomán hatásokat mutató hímzésekkel díszítette.
A Borisz Godunov első előadásának kosztümjeit Ivan Jakovlevics Bilibin (1876-1942) tervezte. Gyagilev, Bilibin kérésére megbízott valakit, hogy a festő útmutatásait követve, eredeti öltözékeket, fejviseletet, kézzel szövött vásznakat, hímzéseket vásároljon Archangelszk környékének falvaiban. A váratlanul gazdag és meglepő szépségű „zsákmányt” dolgozták át azután jelmezeknek. Külön vitrinekben láthatók a parasztok, szolgálók, külön a bojárok öltözéke és Borisz Godunov koronázási palástja. Míg a parasztok ruháit egyszerű, kézi szövésű vászonból varrták, addig a főurakét leginkább bársonyból, brokátból. Az 1913-as előadáshoz újabb jelmezek készültek, részben Leon Bakst (1866-1924), részben Bilibin rajzai alapján. Borisz Godunov bojárjai ekkor lefelé bővülő, többnyire szőrméből készített, széles gallérú kaftánt viseltek, amit nemcsak az anyagminőség, hanem – a sötétkéktől a barnán, aranyon át a liláig – a színgazdagság is megkülönböztetett a nép által viselt ruháktól.
Nem véletlen, hogy e jelmezek nagy hatással voltak a kor fauve festőire, míg Fedor F. Fedorovszkij (1883-1955) ugyancsak 1913-as Hovanscsina-jelmezei az art deco elterjedésében játszottak jelentős szerepet. Fedorovszkij újító szellemű terveiben az orosz népi tradíció ötvöződött az alkotói fantázia szabadságával. Nála a bojárok lefelé erőteljesen bővülő ujjú, egyszínű, posztóból szabott kabátjait addig szokatlan, végtelenül letisztult rátétdíszítések jellemezték, és hasonló egyszerűsítést alkalmazott a paraszti jelmezeknél is. Az orosz falvakban szőtt vásznakhoz, ugyancsak az orosz falvak festékműhelyeiben előállított természetes festéket használtak. A pochoire technikával vagy kézifestéssel felvitt, ismétlődő motívumokban a kék vagy vörös szín dominált. Életfa, stilizált nap, tulipán, madár és geometrikus formák alkották e ruhák ismétlődő díszítőelemeit. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Fedorovszkij makettjeivel kezdődött el a huszadik századi színpadi látványtervezés modernizálódása.