partnereink
Jámbor Imre: Egyedülálló barokk tájkompozíció. Mi lesz veled Eszterház?
Ha valaki ma Fertődre látogat, és belépőjegyet vált a kastélymúzeumba, akkor végigviszik az épület termeinek során, megmutatják az ott korábban sosem volt bútorokat és más installációkat. Az épületegyüttes keleti szárnyában pedig csendben ott sorakoznak a nem látogatható makettek, amelyek bemutatják, hogy a műegyüttes igazi látványossága és értéke a park, amely ott szunnyad az épület mellett, és amelyből a mai látogató szinte semmit meg nem tapasztal. Pedig romjaiban bár, de ott van.
Esterház, a magyar Verszália története hosszú időkre nyúlik vissza. Még a barokknak nyoma sincs, még nincs Versailles, Le Nôtre még meg sem született, de itt, a Fertő tó térségében elterülő, egykori Kanizsai, majd utóbb Nádasdy birtokon a későbbi barokk-rokokó műegyüttes parkjának és tájrendszerének lényegi alapjai már formálódtak.
Az egykor jóval nagyobb kiterjedésű Fertő tó déli partján, a későbbi Süttőr mellett a Kanizsaiak már a 16. században építtettek egy kis vadászlakot, amelyhez kiterjedt vadászerdő – a ’les’ szavunkat rejtő Lés – tartozott, sugarasan kialakított nyiladékokkal. A központi nyiladék a vadászlaktól indult és a fertőszentmiklósi templomra vezetett, pontosan déli irányban. Nincs bizonyíték arra, hogy a szentmiklósi templom és a vadászház egy időben keletkezett, de az ezeket összekapcsoló É-D irányú átvágás miatt feltételezhető, hogy a vadászház helyét a már álló templom figyelembevételével jelölték ki, és a két épületet az erdőbe vágott nyiladékkal összekapcsolták.
A Kanizsai család férfiágon kihalt és ezért Szapolyai János 1535-ben fiúsította Kanizsai Orsolyát (1523-1571), aki így 1537-ben, 14 éves korában óriási vagyon birtokosa lett. Majd Nádasdy Tamással, a későbbi nádorral kötött házassága révén az uradalom (a Lés erdővel együtt) a Nádasdyakra szállt.
A piciny vadászlakot a Nádasdyak bővítették, és egyemeletes, reneszánsz vadászházat hoztak létre, amelynek CNF (Comes Nádasdy Ferenc) jelzetű téglái ma is megtalálhatók az eltelt időben lényegesen kibővült kastélyépület belső falazataiban. A Lés erdőt és a vadásztájat is fejlesztették, és a röjtökmuzsaji dombokon egy újabb vadászlakot építtettek, a Lesvárat. A dombos vidéken ugyanis más módon és más vadakra lehetett vadászni, mint a Fertő lapályán.
A Lés erdő vadászati célú, sugaras nyiladékrendszere és annak point de vue-jében álló reneszánsz vadászkastély tehát már jóval a barokk kertépítészeti formálás előtt létezett. Nádasdy Ferenc kivégzése után, aztán 1671-ben a teljes birtokot sógora, Esterházy Pál (1635-1713) örökölte. A herceg nem sokat törődött a birtok rendezésével, haszonbérbe adta, s inkább annak további gyarapításával foglalkozott.
Végül Esterházy Antal (1676-1722) megbízásából Zinner Ferenc készített terveket az ekkor oldalszárnyakkal kibővített épület előtt egy barokk parter kialakítására, amely a már jóval korábban meglévő hármas nyiladékrendszerre (lúdláb) épült és azt mintegy barokk keretbe foglalta. Az ezt ábrázoló festményen jól látszik a parter szokatlan, hátul trapéz formájú kiszélesedése, ami szükséges volt a három, sugárirányú allé „befogadására”. Nincs a világon még egy barokk parter, amelyet átvág a látványtengellyé (vue) avanzsált, de eredetileg vadászati célokat szolgáló nyiladékrendszer hármas sugara, egészen a kastélyépület küszöbéig futva.
A Lés erdő egészét átfogó fejlesztésre azonban Esterházy Miklós József (1714-1790), a pompakedvelő herceg idején került sor. Az ő koncepciója alapján, Nicolaus Jacoby tervei szerint jött létre az épületet és a parkot egy térkompozícióba foglaló, nagyszabású, a tájat átfogó, rokokó műegyüttes. Az ekkor létrehozott kereszttengely mentén számos épület létesült, az operaház, a marionett színház, a lovarda, a muzsikások háza, és a parter is átalakult, kiegészülve az azt lezáró íves kaszkádokkal. Az egykori vadászerdő nagy részét mulatóparkká formálták, boszkékkal, allékkal, templomokkal, számos kerti építménnyel és szórakoztató berendezéssel. A barokk formálás nem csupán a hármas tagozódású parkra (virágoskert, mulatókert, vadaskert, hanem a táj egészére kiterjedt. A parkon át egyenes vezetésű allékkal összekapcsolták a kastély, az Esterházyak átal Mon Bijou-nak nevezett Lesvár és a Göbösi major együttesét, és így jött létre az egyedülálló, kétfókuszú barokk tájkompozíció. Ekkor kapta a hely az Eszterház nevet, ami később az ’Eszterháza’ formában volt használatos.
Az ekkor kibővített és az íves összekötő szárnyakkal egybekapcsolt kastélyépület a műegyüttesenek ugyan lényegi, de önmagában nem meghatározó eleme. Csak a táji együttessel, a barokk térkompozícióval együtt nyer értelmet. Eszterháza igazi és egyedülálló értéke a park és a tájat átfogó barokk térrendszer, amelynek nyomait ma is őrzi ez a térség. A kastély rekonstrukciójánál ezért fontosabb a park és a barokk tájrendszer helyreállítása, s erre a lehetőség mai is fennáll.
Helyreállításra pedig szükség van. Miklós herceg halála után Eszterháza magára maradt. A virágos-vázás parter megsemmisült, ma a századfordulón ültetett tiszafák tömege díszíti a területét, elfedve az egykor a parkhoz nagyszabású díszletként szolgáló kastélyépületet. De a nyiladékok, az egykori térkapcsolatok, a vue-k léteznek, ahogy a Göbösi major is él, működik, és az egykori Lesvár is feltárható.
A hazai műemlékvédelem súlyos fogyatékossága, sőt hibája, hogy döntően az épületekre koncentrál, és a parkokról, a történeti kertekről alig vesz tudomást, csak mintegy keretként, műemléki környezetként számol velük. Pedig, ahogy Eszterháza esetében, ahogy számos történeti együttesünknél is, a fő érték nem maga az épület, hanem az azt övező, azt befogadó park, történeti kert, amely nélkül a kastély maga értelmezhetetlen és értelmetlen építménnyé válik. Eszterháza mai hasznosításához, életre keltéséhez új funkciókkal, a gazdaságos fenntartáshoz és működtetéshez pedig a rekonstruált park és tájrendszer sokkal nagyobb mértékben járulhatna hozzá, mint maga az épület. Csak foglalkozni kéne vele.
Esterház, a magyar Verszália története hosszú időkre nyúlik vissza. Még a barokknak nyoma sincs, még nincs Versailles, Le Nôtre még meg sem született, de itt, a Fertő tó térségében elterülő, egykori Kanizsai, majd utóbb Nádasdy birtokon a későbbi barokk-rokokó műegyüttes parkjának és tájrendszerének lényegi alapjai már formálódtak.
Az egykor jóval nagyobb kiterjedésű Fertő tó déli partján, a későbbi Süttőr mellett a Kanizsaiak már a 16. században építtettek egy kis vadászlakot, amelyhez kiterjedt vadászerdő – a ’les’ szavunkat rejtő Lés – tartozott, sugarasan kialakított nyiladékokkal. A központi nyiladék a vadászlaktól indult és a fertőszentmiklósi templomra vezetett, pontosan déli irányban. Nincs bizonyíték arra, hogy a szentmiklósi templom és a vadászház egy időben keletkezett, de az ezeket összekapcsoló É-D irányú átvágás miatt feltételezhető, hogy a vadászház helyét a már álló templom figyelembevételével jelölték ki, és a két épületet az erdőbe vágott nyiladékkal összekapcsolták.
A Kanizsai család férfiágon kihalt és ezért Szapolyai János 1535-ben fiúsította Kanizsai Orsolyát (1523-1571), aki így 1537-ben, 14 éves korában óriási vagyon birtokosa lett. Majd Nádasdy Tamással, a későbbi nádorral kötött házassága révén az uradalom (a Lés erdővel együtt) a Nádasdyakra szállt.
A piciny vadászlakot a Nádasdyak bővítették, és egyemeletes, reneszánsz vadászházat hoztak létre, amelynek CNF (Comes Nádasdy Ferenc) jelzetű téglái ma is megtalálhatók az eltelt időben lényegesen kibővült kastélyépület belső falazataiban. A Lés erdőt és a vadásztájat is fejlesztették, és a röjtökmuzsaji dombokon egy újabb vadászlakot építtettek, a Lesvárat. A dombos vidéken ugyanis más módon és más vadakra lehetett vadászni, mint a Fertő lapályán.
A Lés erdő vadászati célú, sugaras nyiladékrendszere és annak point de vue-jében álló reneszánsz vadászkastély tehát már jóval a barokk kertépítészeti formálás előtt létezett. Nádasdy Ferenc kivégzése után, aztán 1671-ben a teljes birtokot sógora, Esterházy Pál (1635-1713) örökölte. A herceg nem sokat törődött a birtok rendezésével, haszonbérbe adta, s inkább annak további gyarapításával foglalkozott.
Végül Esterházy Antal (1676-1722) megbízásából Zinner Ferenc készített terveket az ekkor oldalszárnyakkal kibővített épület előtt egy barokk parter kialakítására, amely a már jóval korábban meglévő hármas nyiladékrendszerre (lúdláb) épült és azt mintegy barokk keretbe foglalta. Az ezt ábrázoló festményen jól látszik a parter szokatlan, hátul trapéz formájú kiszélesedése, ami szükséges volt a három, sugárirányú allé „befogadására”. Nincs a világon még egy barokk parter, amelyet átvág a látványtengellyé (vue) avanzsált, de eredetileg vadászati célokat szolgáló nyiladékrendszer hármas sugara, egészen a kastélyépület küszöbéig futva.
A Lés erdő egészét átfogó fejlesztésre azonban Esterházy Miklós József (1714-1790), a pompakedvelő herceg idején került sor. Az ő koncepciója alapján, Nicolaus Jacoby tervei szerint jött létre az épületet és a parkot egy térkompozícióba foglaló, nagyszabású, a tájat átfogó, rokokó műegyüttes. Az ekkor létrehozott kereszttengely mentén számos épület létesült, az operaház, a marionett színház, a lovarda, a muzsikások háza, és a parter is átalakult, kiegészülve az azt lezáró íves kaszkádokkal. Az egykori vadászerdő nagy részét mulatóparkká formálták, boszkékkal, allékkal, templomokkal, számos kerti építménnyel és szórakoztató berendezéssel. A barokk formálás nem csupán a hármas tagozódású parkra (virágoskert, mulatókert, vadaskert, hanem a táj egészére kiterjedt. A parkon át egyenes vezetésű allékkal összekapcsolták a kastély, az Esterházyak átal Mon Bijou-nak nevezett Lesvár és a Göbösi major együttesét, és így jött létre az egyedülálló, kétfókuszú barokk tájkompozíció. Ekkor kapta a hely az Eszterház nevet, ami később az ’Eszterháza’ formában volt használatos.
Az ekkor kibővített és az íves összekötő szárnyakkal egybekapcsolt kastélyépület a műegyüttesenek ugyan lényegi, de önmagában nem meghatározó eleme. Csak a táji együttessel, a barokk térkompozícióval együtt nyer értelmet. Eszterháza igazi és egyedülálló értéke a park és a tájat átfogó barokk térrendszer, amelynek nyomait ma is őrzi ez a térség. A kastély rekonstrukciójánál ezért fontosabb a park és a barokk tájrendszer helyreállítása, s erre a lehetőség mai is fennáll.
Helyreállításra pedig szükség van. Miklós herceg halála után Eszterháza magára maradt. A virágos-vázás parter megsemmisült, ma a századfordulón ültetett tiszafák tömege díszíti a területét, elfedve az egykor a parkhoz nagyszabású díszletként szolgáló kastélyépületet. De a nyiladékok, az egykori térkapcsolatok, a vue-k léteznek, ahogy a Göbösi major is él, működik, és az egykori Lesvár is feltárható.
A hazai műemlékvédelem súlyos fogyatékossága, sőt hibája, hogy döntően az épületekre koncentrál, és a parkokról, a történeti kertekről alig vesz tudomást, csak mintegy keretként, műemléki környezetként számol velük. Pedig, ahogy Eszterháza esetében, ahogy számos történeti együttesünknél is, a fő érték nem maga az épület, hanem az azt övező, azt befogadó park, történeti kert, amely nélkül a kastély maga értelmezhetetlen és értelmetlen építménnyé válik. Eszterháza mai hasznosításához, életre keltéséhez új funkciókkal, a gazdaságos fenntartáshoz és működtetéshez pedig a rekonstruált park és tájrendszer sokkal nagyobb mértékben járulhatna hozzá, mint maga az épület. Csak foglalkozni kéne vele.