Artportal.hu

A modern kertépítészet megoldásai racionálisak, a funkció, a használhatóság és a pontosság jegyében formálódtak. A posztmodern kertművész azonban nem törekszik minden áron és mindenben az ésszerűségre, sokkal inkább a magával ragadó képi hatásra, amely mögött mindig egyedi gondolatiság húzódik meg. Ebből a szándékból színes és változatos kertrészletek vagy kertek mozaikszerű együttesei születtek, formailag visszanyúlva akár a régi kertművészet elemeihez is. Ennek a mozgalmas kertépítészeti irányzatnak egyik kiemelkedő alkotása a Citroën park Párizsban.

A Párizs délnyugati részén, a Szajna partján lévő Citroën park André Citroënről kapta nevét, aki 1915-ben ebben a városrészben 35 hektáron autógyárat létesített és működtetett hatvan éven keresztül. A gyár 1975-ben új helyre költözött, és az így felszabadult területen a város új, színvonalas lakónegyedet alakított ki, amelynek központjában 14 hektáron városi parkot építettek a folyó és az új épületegyüttesek között.

A park kialakításához 1985-ben tájépítészeti tervpályázatot írtak ki, amelyen két terv nyert megosztott első díjat. S ahogy ez ilyen esetben gyakran előfordul, a díjnyertes tervek szerzőit arra kérték, ötvözzék a két munkát egységes egésszé, noha ez nem lehetséges a tervek eredetiségének és szellemiségének csorbítása nélkül. Ez történt most is, ám mert a posztmodernt épp az alkotó elemek mozaikszerű, laza és véletlenszerű kapcsolatai jellemzik, így a tervegyesítés nyomán mégis mozgalmas és sokszínű, posztmodern kertművészeti alkotás jött létre.

(Nehéz a posztmodern születésének pillanatát és fő stílusjegyeit definiálni. A posztmodern építészet egyik teoretikusa, Charles Jencks építész szerint ugyan „a modern építészet St. Louisban halt meg, Missouri államban, 1972. június 15-én délután 3 óra 32 perckor”, amikor a Modern Építészek Nemzetközi Kongresszusa (CIAM) leghaladóbb eszményei szerint épült, és 1951-ben építőművészeti díjat is nyert Pruitt-Igoe lakótelep lepusztult, a lakók által tönkretett, összemocskolt épületeit felrobbantották. Ezzel az aktussal új korszak kezdődött, a posztmodern, amely nemcsak a modern utánit, hanem a modern tagadását is jelenti.

Az Amerikában létrejött művészeti irányzat, a posztmodern a 70-es évek elején született meg, és az évtized közepén jelent meg szerte Európában az építészetben és a tájépítészetben is. Ahány műfaj, annyi arculata van, más az irodalomban, más az építészetben, más a zenében. A modern építész igyekezett hangsúlyosan, intellektuálisan, racionálisan, az ésszerűség követelményei szerint „viselkedni”, vagyis a funkcionális megfelelés, a pontosság és a tárgyilagos anyaghasználat jellemezte. A posztmodern ezzel szemben „szenzuális”, az érzékekre ható, ötletszerű, játékos, színes és egyben populáris művészet létrehozója.

A párizsi tervek születésekor a posztmodern már karakteres formavilággal és eszköztárral rendelkező építészeti irányzattá lett, s ennek stílusjegyeit hordozza magán a Citroën park is.

A két terv egyesítése nem egyfajta elegy létrehozását, hanem – ahogy ez a posztmodern sajátja – a különböző karakterű területrészek egymás mellé illesztését és spontán összekapcsolását eredményezte. A park északi részének kialakítása jórészt a tájépítész Gilles Clement és az építész Patrick Berger munkája, amelynek fő jellemzője a mozgalmas és változatos formaadás és gazdag választékú növényalkalmazás. A déli parkrészek pedig Alain Provost tájépítész, valamint Jean-Francios Jodry és Jean-Paul Viguiler építészek tervei szerint épültek, amelyek markáns, statikus formák és tömbszerű növényegyüttesek halmazává váltak. A két, különböző karakterű parkrész pedig – mint a puzzle játék elemei – egy zegzugos törtvonal mentén tökéletesen illeszkedik és kölcsönösen kiegészítik egymást
A park területe, térszerkezete is zegzugos. A tömbszerű központi területrészhez két, fürtszerűen kapcsolódó, más-más funkciójú oldalkert csatlakozik. A központi egybefüggő parkrész is több egységre tagolódik, amelyek önmagukban is önálló, zárt egészként megformáltak és hangsúlyok nélkül kapcsolódnak egymáshoz; azaz sem az elrendezésben, sem a formai megoldásban nincs hierarchia. A park egymás mellé rendelt elemek halmaza, ahogy ez a posztmodern szellemiségének sajátja minden műfajban.

A sokszínűséget fokozza, hogy a két alaprajzi rendszer struktúrája átfedi egymást így érdekes átmetsződéseket szül, és képi feszültségeket teremt. A kettősség és a különböző struktúrák véletlenszerű ötvözése is a posztmodern jellemzője.

A park térszerkezete és felületosztásai sajátos módon az egykori iparterület, az autógyár elrendezését idézik. A központi, nagyméretű, téglalap alakú, csatornákkal keretezett gyepfelület a hajdan itt állt óriási szerelőcsarnok helyét jelöli. Ettől északra találhatók az egymás mellett fekvő tematikus kamarakertek, a színkertek elrendezése pedig alaprajzilag az egykor itt lévő raktárak, kiegészítő üzemépületek, előkészítő műhelyek sorának felel meg. A park alapszerkezete tehát megőrizte és örökítette a korábbi beépítés struktúráját. Az egyes területrészek, kertek kialakítása, a korábbi beépítésből fakadó rendezett tagoltság mellett azonban rendkívül változatos. Különösen a tematikus kertek nyújtanak kontrasztos, színes, képet.

A raktárak helyén épült összesen hét tematikus kert a színkertek programját, formai és tartalmi kialakítását Gilles Clement módszeresen átfogó és egységes rendező elv szerint fogalmazta meg. Minden kert más-más karakterjegyekkel bír a színek, a különböző fémek tulajdonságai, az emberi érzékelés formái, a bolygók karaktere, a hét napjai, a kertet fémjelző elem elektronszáma és a víz különböző megjelenési formái alapján.

Van ebben a formálási elvben és rendszerben valami kedves misztikum és játékosság, ami a helyszíneken többé-kevésbé érzékelhető is, és gazdag formai változatosságot eredményez, mind a térkompozíciós kialakításban, mind a növényalkalmazásban.

A színkertek mellett – azoktól eltérő tematikával – létesült az ún. Vadonkert, amely spontán, természetközeli növényegyüttesekből áll; burkolat nélküli utak és a mai természetelvű kertek ismérvei jellemzik.
 
A park súlypontjában egymással szemben két, hasonló tömegű, 15 méter magas üvegház épült, kijelölve ezzel a park főtengelyét. Az egyik üvegépület orangeria, azaz narancsház, főleg citrusfélékkel beültetve, a másikban a mediterrán változatos növényegyüttesei kaptak helyet. A két, nagyméretű üvegház mellett még további hat kisebb növényház létesült a tematikus kertek sorához csatlakozva.

Az Alain Provost által tervezett kertrészeken a térkompozíciós formáláshoz illeszkedően szabályos, négyzetes rendben telepítve egységes növénytömegek és felületek jelennek meg még az évelőültetvények és a virágfelületek esetében is, aminek feszes geometriáját és markáns színhatásait fokozza, hogy a térhatárokat nyírott, zárt, egységes növényfalak szegélyezik.

Az északi kertrészeket, a tematikus kamarakertek területét viszont a Clement által komponált színes és változatos növénykiültetések díszítik, részben a természetes megjelenés, a természeti együttesek látványát idézve, részben attraktív, mozgalmas színkompozíciókat létrehozva. A kettősség, amely a park egészére jellemző, megjelenik tehát a növényalkalmazásban is.

Külön figyelmet érdemel a park változatos vízarchitektúrája. A víz megjelenésének számos formájával találkozhatunk a csendes, intim hatású csobogóktól az attraktív, dinamikus szökőkutakig. A központi szabályos téglalap alaprajzú gyepfelületet zárt csatornarendszer keretezi, amelyben lassú mozgással, folyamatosan áramlik a víz. A vízmedencét a vizet frissítő szökőkútcsoportok sora díszíti. Mindehhez az itt lévő irodaház üvegezett homlokzata ad hátteret, amelynek felületén a park látványa tükröződik érdekes, perspektivikus hatásokat nyújtva, és fokozva a parkban járók térérzetét A park déli részén két, egymással szembenéző kaszkádot alakítottak ki, ferdén megdöntött és belépcsőzött támfalakkal, amelyeken a víz lepelszerűen folyik végig, a lépcsőknél visszatorlódva érdekes vízképet nyújt, és kellemesen párásítja a levegőt. A két kaszkád meredeksége eltérő, így a vízkép is különböző a két oldalon.

A központi pázsitfelület előterében a keleti oldalon a két üvegház között – négyzetes alaprajzú burkolt felületen, szabályos, négyzetes elrendezésben – a burkolatba süllyesztve összesen százhúsz szökőkút, 20–220 centiméter közötti magasságú vízsugara rendezi be a teret, s egyben áttetsző térfalat is képez az üvegházak tömege és a széles sík gyepfelület között. A vízjátékot számítógépes program vezérli. A párizsiak, a figyelmeztető feliratokra fittyet hányva, a vízsugarak között futkározva, játszadozva hűtőzésre, felüdülésre használják ezt a területet.

A posztmodern lényege a látvány, az attraktív megjelenés, nem számol a funkcióval, a kerthasználattal, másodlagosnak tekinti azt. A parkban ezért nincsenek játszóterek, sportpályák, a központi pázsitfelületet sem labdázásra szánták, mégis játszanak rajta. A parkba látogatók átlépik ezeket a funkcionális korlátokat, és szabadon értelmezik a használat lehetőségeit.

A park egészét az egyenes vonalú, hosszanti sétány és a diagonális keresztút tárja fel, a fő megközelítést jelentő metrómegálló felől a parkot keretező lakótelepigA többszintes lakóházak előterében itt két pihenőkertet hoztak létre, amelyek a terep lesüllyesztésével zárt és önálló térformát alkotnak, s amelynek növényegyüttesei, a támfalakba szerkesztett kútjai sajátos intimitást adnak. Itt egyszerre jelenik meg a geometrikus rend és a szabad, kötetlen, aszimmetrikus formálás, mely ugyancsak a posztmodern sajátossága.

A posztmodern kertművészet összegezésre törekszik, így hát megengedi a történeti stílusok idézését is, s korábbi kertépítészeti stíluselemeket is szívesen felhasznál. Nemcsak a klasszikus korokból merít, hanem a szecesszióból, a korai modernből, sőt még a háború utáni kertépítészet érdekesnek tűnő formai megoldásaiból is átvesz elemeket. Ám mindig stilizált „idézetről” van szó, soha nem historizálásról. A Citroën parkra is ez jellemző. A francia barokk nyírott magas növényi térfalai szinte törvényszerű elemei a posztmodern eszköztárnak, de nincsenek ’vue’-k, azaz a teret átfogó látványtengelyek. Reneszánsz formák is megjelennek a pihenőkertek, a tematikus kertek kialakításánál.

A park különlegessége, hogy a történeti formai elemek mellett egyes részleteiben előrevetíti napjaink kertépítészetének stílusjegyeit. (Például a természetelvű kertek gondolata, a szabadon kezelt virágos gyepekkel kialakított vadonkertben.)

A Citroën parkot napos hétvégeken ma is úgy tízezer látogató keresi fel, többségük a közelben lakik, és sok a külföldi turista. A park népszerűsége, látogatottsága harmincéves története során mit sem csökkent. A látogatók kezdetben furcsa, szokatlan látványosságként élték meg, ma pedig a kortárs kertművészet magától értetődő alkotásaként fogadják el és így használják, a maguk módján sajátjuknak tekintve.

Szalon 2011/3.