Artportal.hu

Barabás Lajos a geometrikus absztrakt művészet elhivatottja. Kollekciójának meghatározó irányvonalát évek óta erősíti, ám érdeklődése igen sokirányú: számára a gyűjtés a kvalitás befogadását jelenti. A jó minőségű művészeti alkotások felismerését az alkotókkal való beszélgetések és műveik közös szemlélése alakította. Véleménye szerint az így szerzett tapasztalattal lehet igazán megkülönböztetni a kiválót a kevésbé jótól. Ha erre kellő időt szán az ember, akkor kialakul egyfajta élet- és művészetszemlélet, amelynek segítségével el lehet jutni a kiemelkedő alkotások felfedezéséig – vallja a gyűjtő.

– Mikor kezdett műtárgyakat vásárolni?

– A gyűjtés izgalma már középiskolás koromban megérintett. Abban az időben kisebb értékű műveket, grafikákat, plakátokat vettem. Ismereteim bővítése érdekében kiállításokra jártam, művészeti albumokat böngésztem, amelyek lassanként megtöltötték otthonom polcait. Ezt követték a tárgyak: kerámiák, üvegek, Muranóból származó vázák, hamutartók, féldrágakövekből készült golyók. Megannyi, tapintásra ösztönző mű, amelyek a formában és az anyagokban rejlő szépségek hordozói. Szeretem őket megérinteni.

– A képzőművészeti anyag meghatározó része geometrikus absztrakt, ugyanakkor más stílusú műveket is láthatunk.

– A dolgozószobámban expresszív vagy figurális képek adják a hangulatot az élet, halál és szerelem gondolatkörébe ágyazva. Látható itt Frey Krisztián-kép, alatta Milorad Krstič gyilkosságot ábrázoló alkotása, mellette Barabás Zsófi műve. A másik falon Balázs János festménye. A polcon egy medve faszobra áll, amely valaha templomi díszként szolgált – még érződik rajta a görögkeleti templom jellegzetes illata! Hogy mi kapcsolja össze ezeket? Miért kerültek egymás közelébe? Az, hogy az adott életmű fontos darabjaként tekintek rájuk, némelyiket pedig unikális jellege miatt választottam.

– Úgy látom, a geometrikus művészetet választotta a gyűjtés legfőbb irányvonalának.

– Igen, a legtöbb műtárgyam ebbe a stílusba sorolható. A geometrikus absztrakt művek a nappaliban kaptak helyet, de betöltik az emeletre vezető lépcső falát is, mindvégig igénybe véve a néző figyelmét. Órákat el tudok tölteni Bak Imre, Fajó János, Nádler István, Hencze Tamás, Haász István, Maurer Dóra, Saxon-Szász János műveinek szemlélésével. A gyűjtés során – Fajó János segítségével – már a kezdetektől nem csak a hazai művészektől válogattam. Később Saxon-Szász János és Dárdai Zsuzsa megismertetett a MADI-alkotók műveivel. Így jutottam hozzá Stefan Belohradsky szobrához, Bolivar, Radke, Carmelo Arden Quin képeihez. Szintén külföldi szerzeményem Max Bill kisplasztikája, Josef Linschinger, Ben Muthofer és Victor Vasarely egy-egy alkotása. Ezek a munkák összhangban vannak, és kapcsolódási pontot jelentenek több magyar geometrikus művész birtokomban lévő művével, így Fajó János, Hetey Katalin és Kecskeméti Sándor plasztikáival.

Számomra a szobrok a képekkel egyenrangú alkotások. Sajnos hazánkban kissé háttérbe szorultak az olaj-vászon festményekkel szemben. Ha a személyes élményt is figyelembe veszem, ezek között találhatók az igazán fontos darabok, hiszen némelyik alkotás közreműködésemnek és támogatásomnak köszönheti létét.

– A művészek közül kivel került munkakapcsolatba?

– Elsősorban Fajó Jánossal, aki egyben a barátom is. Sokéves kapcsolatunk megtiszteltetés és öröm számomra. Ismeretlenül kerestem fel a mestert egy Kassák Lajos-plakát megszerzése céljából. Dózsa György úti műteremlakásában találkoztunk. Hosszan elbeszélgettünk, majd több-kevesebb rendszerességgel találkoztunk. Sokat mesélt saját dolgairól, és megmutatta mások alkotásait is. Beszélgettünk művészekről, művekről, kiállításokról, könyvekről. Elmondta véleményét, és úgy éreztem, érdekli az enyém is, hiszen megmutatta a kéziratait, és sokszor megfogadta a tanácsaimat is. Fiatal, bankos közgazdász voltam, akit érdekelt a művészet, így hát szívtam magamba a hallottakat, látottakat. Eközben igyekeztem a saját eszközeimmel segíteni: szerveztem és megnyitottam több kiállítását, vettem tőle műveket. Fajó szobrászatát európai mércével is kiemelkedőnek tartom, és büszke vagyok, hogy több szobra születésénél bábáskodhattam. Szellemi támaszt adtam és lelkesítettem, néhány esetben pedig finanszíroztam a kőfaragást, az öntést vagy a vágást. Megismerkedtem művésztársaival és tanítványaival. A gyűjteményem kialakulásában is nagy szerepe volt Fajó Jánosnak. Általa van például Max Bill- és Vasarely-szobrom. Ő mutatott be Konok Tamásnak, és így jutottam el Hetey Katalinhoz.

– Melyik a kedvenc Fajó-műve?

– Több is van, de számomra az egyik legérdekesebb a dohányzóasztalon álló Fekete csepp. Ez egy gránitból faragott tömb, melynek felületén félkör alakú formák ölelik egymást, kicsit a keleti jin-jang motívumra emlékeztető módon. Csodálatos a fekete gránit, nincs benne mintázat, ami megzavarná a forma lényegét. A mű szinte lebegni látszik, fürdik a fényben, és érintésre, simogatásra késztet.

–A tavaly elhunyt Hetey Katalinnal milyen volt a kapcsolata?

– Igen sokoldalú. Nagyon szerettem volna tőle plasztikát, de beszélgetéseink során egyértelművé vált, hogy ehhez a meglévő tervek alapján kell új szobrokat kiviteleztetni. A középiskolában tanultam a fémekről, azok megmunkálásáról, ezért a szobrok technikai megvalósítása nem volt számomra idegen, ismertem a nehézségeit. Hosszú keresés után sikerült egy mestert találni, aki képes és hajlandó volt ezeknek az igen nagy precizitást és szakmai tudást igénylő acélmunkáknak a kivitelezésére. Katika útmutatásai alapján így együtt dolgoztunk több változtatható szobor megvalósításán. Kati kedves motívuma volt az úgynevezett Zürich-forma. Ebből csináltattunk reliefet, és egy vázlata alapján gránitszobrot is. A szervesen összetartozó posztamens és szobor fekete gránitból készült, és olyan arányokat, pozitív és negatív tereket mutat, ami páratlan a szobrászatban. Ezt szerettem volna 125-szörös nagyságban köztéri szoborként megvalósíttatni, de egyelőre nem jártam sikerrel.

– Szereti a monumentális műveket?

– A monumentalitás nem csak a nagy méretben való kivitelezést jelenti. Jó példa erre Botos Péter üvegplasztikája. Pár centis üvegkocka, de képes arra, hogy nagy teret is betöltsön. Az élek precíz megmunkálása, azok összeillesztése nagy műgonddal történt kivitelezésre vall. Rafinált a kialakítás. Négy azonos téglalapot ragasztott egymáshoz, így olyan, mintha forognának: a statikus mű kapott némi dinamikát. A kocka két további, szemközti oldala hiányzik, így a mű vonalai érvényesülhetnek a szabadon elénk táruló üvegélekben. Ha elmozdulunk szemlélése közben, fordul a sokszorosított élek látványa. A fénytörés – mint egy tükör – messziről vonzza a tekintetet. Ebben rejlik a monumentalitása meg abban, hogy ez a mű nagyítható, hiszen a méret növelésével megmarad a kompozíció egysége, „nem esik szét”. Hetey Katalin és Botos Péter említett művei nagyíthatók, ezért mérettől függetlenül monumentálisnak érzem őket.

– Több alkalommal szerepelt már kiállításon ez a kollekció. Melyikre a legbüszkébb?

– A tavaly megrendezett, kortárs művészeti gyűjteményeket prezentáló Art Fanatics kiállításon való szereplésre. Ott mindenki számára kiderülhetett, hogy a kiállított geometrikus absztrakt alkotásokban a minőség van jelen. Érzékelhető volt, hogy ezek az alkotások „ki vannak találva és meg vannak csinálva”. Színesek és érzékenyek. A kiállításon a kortársak mellett Vasarely szobra és Kassák képe is látható volt. Ennek azért örülök, mert véleményem szerint a mesterek és tanítványok egymásnak adott tapasztalataiból ered a művészet változása, így csak e láncolat ismeretében térképezhetünk fel egy adott korszakot és annak stílusirányzatait.

Szalon 2011/1.