Artportal.hu

A Nam June Paikról elnevezett díj¹ a legjelentősebb médiaművészeti elismerés, melyet 2008-ban negyedik alkalommal ítélt oda egy nemzetközi szakértőkből álló kuratórium, köztük idén az egyik zsűritag Katharina Sieverding, akinek kiállítását nemrég láthattuk a LUMÚ-ban. Idén ezt a díjat Csörgő Attila kapta. 2002-ben az osztrák Herwig Weisernek ítélték a díjat; 2004-ben a brazil Angelica Detenico és Rafael Lain duó nyerte el; 2006-ban a Toni Serra–Abu Ali-páros lett a díjazott. A magyar művészek már többször is szerepeltek a jelöltek közt: 2002-ben Szegedy-Maszák Zoltán, 2004-ben pedig KissPál Szabolcs.
Csörgő Attila évek óta rendszeresen szerepel mind a hazai, mind a nemzetközi kiállításokon. A nemzetköziekre jórészt a ljubljanai Gregor Podnar Galéria révén jutott el – különösen a művészeti vásárokra: pl. az Art Baselre s a londoni Frieze-re. De szerepelt a 8. Isztambuli Biennálén, a Sao Paoló-i Biennálén, valamint a Velencei Biennálén² s idén a 16. Sydneyi Biennálén is. Munkáinak alapeleme a mozgás és a fényhatás, a valós és a pszeudo matematikai-geometriai törvényszerűségekkel való játék. A mintegy leonardói szellemiségű tudós-művész maga tervezte fényképezőgépekkel kísérletezik. Változatos anyaghasználatában gyakran a hagyományos matériák (homok, fa, papír stb.) kapnak kiemelkedő szerepet, sőt a fényképezőgépeinél is a hagyományos fotóalapanyagokkal dolgozik. Ugyanakkor a kész mű összhatásában mégis légies, anyagtalan. Munkáit ráadásul különösen izgalmassá teszi a „játékos fizika” benyomását keltő gépezet és a meditatív gondolatokra sarkalló látvány közt feszülő különös ellentét.
A díjra nevezett alkotók³ munkáit még a díjazás előtt kiállították a kölni Wallraf-Richartz-Museumban, beillesztve azokat a múzeum művészettörténeti anyagai közé. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri ebben a kontextusban tekintette meg és bírálta el a műveket.
A Narancs tér című munka célja a tér minél teljesebb lefényképezése, s az így kapott látvány gömbfelületen való megjelenítése. Ennek az ideának a megvalósításához egy speciális, a környező tér képét körkörösen egy gömbfelületre rögzítő fényképezőgépet készített. A Narancs tér elnevezés a narancshéj hámozásához hasonló kameramozgásra s a sík fotópapír narancshéjformában való összehajtogatására utal. A narancs érzéki materialitása furcsa ellentétben áll a tér megfoghatatlan anyagtalanságával. A művet a 17. századi holland festmények között helyezték el, ahol a Narancs tér tekeredő fotópapírjai kapcsolatot tartottak a csendéletek hámozott gyümölcseivel. A kapcsolat a régi festmények és Csörgő műve között azonban nem merül ki a hámozott narancs tényében. Svetlana Alpers a 17. századi holland festészetről írt, ma már etalonnak számító könyvében többek közt azt elemzi, hogy e képek célja épp a környező világ valamifajta számbavétele, leképezése, szinte a térképhez hasonló funkciót betöltve. Gyakorlatilag Csörgő Narancs tere is erre tesz kísérletet.

Csörgő egyszerre igazolja és mond ellent Kamper⁴ a médiumok gyorsulásáról írt tanulmányának, melyben Kamper azt elemzi, hogy a felgyorsult képek miatt a befogadó egyszersmind búcsút vesz a kép felszínétől, s a kép felszíne is elbúcsúzik a testtől. S a tér valóságának, testiségének és mélységének megvonására a művészet rögtön reagált. Csörgőnél a tér képe áthelyeződik egy gömb felületére, de épp ezáltal válik testivé. Ráadásul Csörgő ezzel a szerkezettel nem imitálja a környezetét, nem az illúziókeltés lehetséges újabb technikáját tárja elénk, hanem a térnek mint egy absztrakt megfoghatatlan entitásnak újabb, pontosabban más nézetét adja. Bár Goodman szellemében talán azt is állíthatnánk, hogy az csak szokás és konvenció kérdése, hogy észlelésünk a mindennapjainkban nem a Narancs tér alapján működik.   

Idén a győri Mőbiusz-álom című kiállításon már láthattunk a Möbiusz tér című munkáját, mely Kölnben a 17. századi művészet technikai eszközeit bemutató térben lett kiállítva. A 19. században az eukleidészitől eltérő geometriával kísérletezők közt⁵ August Ferdinand Möbius matematikus-csillagász egy félig csavart szalagot alkotott meg, amely azután róla kapta a nevét. Csörgő Attila Mőbiusz tér című alkotása egy 60x600x60 cm-es világító asztal, tetején elhelyezett három, Mőbiusz-szalaggá csavart fekete-fehér fotóval. A térbe csavarodó fotók akár szoborként is értelmezhetők, a világító asztal viszont a fotópapíron lévőt teszi láthatóvá. Ezzel kétszeresen utal a mű médium mivoltára. Ahogy a centrálperspektíva – Mitchell⁶ értelmezésében – letagadja önnön mesterséges voltát, s a „természetes” reprezentációjaként jelenik meg, a Mőbiusz tér kifejezetten figyelmeztet a kulturálisan és technikailag megkonstruált látvány voltára.

2. Kovács Ivó és Bordos László Zsolt
Csörgő Attilával ellentétben Kovács Ivó és Bordos László Zsolt tevékenységéről itthon eddig is keveset lehetett hallani, pedig mindketten a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen végeztek. A brassói születésű Bordos László Zsolt 2002-ben diplomázott festő szakon⁷, a szakon viszonylag szokatlannak számító diplomamunkával, egy 11 perces 3D animációval, melyet Helsinkiben, az UIAH Medialabben – ahol ösztöndíjjal tanult – készített el. Közben installációkkal és performanszokkal vett részt több hazai és nemzetközi kiállításon, többek között a MAMÜ 2000-es csoportos kiállításán és a jászberényi Art Campen, az Ann-Art erdélyi performanszfesztiválon, Poznanban az Inner Spaces nemzetközi multimédia szimpóziumon. Később egyértelműen videóanimációk készítésével kezdett foglalkozni. Így 2003 óta több animációs fesztiválon is szerepelt (Anifest, 1. Magyarországi Nemzetközi Animációs Fesztivál – Millenáris Park; Emergeandsee – Trafó), sőt a Cinetrip TV-ben is játszották az animációs filmjeit. 2006-ban a 3 minutes című videóanimációjával részt vett a Videocollective elnevezésű videófesztiválokon. Bordos absztrakt animációit formai letisztultság, indusztriális hangvétel jellemzi.
Kovács Ivó 2003-ban végzett szintén festő szakon⁸, ahol diplomamunkaként ő sem festményt, hanem ideoplasztikát készített. Ilyen típusú munkáit már 2000-ben láthattunk az MKE Aulájában rendezett kiállításán. Később számos csoportos kiállításon is részt vett⁹, melyek közül a legemlékezetesebb a 2004-es Élő struktúrák, melyre az Átkelés című 12 perces 3D animációját készítette. A „filmen” – József Attila Ódájának szellemében – virtuális utazást tehet a néző az ember belsejébe. Kovácsot saját bevallása szerint ebben az utazásban valójában az emberi tudat holléte érdekelte. „Egy utazást nemcsak külső szinten lehet elképzelni, a külső és a belső emberi világ között hártyavékony a határ. Az utazás motorja a megismerési vágy. A tudat megismeréséé… Működése titok azonban, sokszor szimbolikus képeken keresztül kommunikál velünk, ha keressük. Minden lény rendelkezik tudattal, így a megértés lehetőségével is. Mégis akkor hol lakik az emberben a tudata? A szívében, az agyában, vagy netán lakik bennünk egy másik kis lény, ami elképzel minket?” 

Ez a mű inspirálta a Dorottya Galéria Utazás önmagunkban¹⁰ című – Chilf Máriával és Kőszeghy Csillával közös – kiállításán való részvételét, s magának a tárlatnak a címét is. Mindeközben Kovács Ivó komputergrafikusként amerikai-magyar filmek utómunkálataiban vett részt. Mindenesetre nálunk eddig a legnagyobb visszhangot kiváltó munkája az említett kiállításra készített RE:vízió című 3D videóanimációja volt, melyben „mintegy teremtéstörténetnek lehetünk tanúi, ahol vízből alkotja meg az embert. Műve áttételesen, a víz szerepe s az élet-halál megjelenése révén párhuzamba állítható Bill Viola műveivel… A mű arra is jó példa, hogyan lehet egy technikai médiumon is lírai és transzcendens gondolatokat megjeleníteni.”¹¹  

Ebből az aspektusból közös a szemléletük Csörgő Attiláéval. Ezt a kettősséget Dékei Krisztina is érzékelte, aki recenziójában úgy látta: „Az animáció leginkább a halál lírai ábrázolásának vagy egy tudományos megállapítás transzcendenciába oltott illusztrációjának tűnik.”¹²
Bordos László Zsolt és Kovács Ivó 2005 óta dolgoznak együtt rendszeresen, noha – ahogy láthattuk – külön-külön is készítenek műveket. Az első jelentősebb közös munkájukat a 2005-ös Intro Fesztiválon a Jövő Háza megnyitójára készítették, ahol Az utazás a koponyám körül című – Karinthy regényének rádiófeldolgozásából készült hangmix nyomán – interaktív dvd-készítésében más művészekkel egyetemben őket is felkérték egy rövid munkára, aminek az eredménye az XYZ című ötperces 3D animációjuk. A remix dvd jórészt csak az online sajtó kulturális híreiben szerepelt, különösebb visszhang nélkül. Ugyanakkor erre a dvd-re, s ezen belül is a Bordos–Kovács-páros munkájára felfigyelt az amerikai Carol Goss, aki meghívta őket a 2006-os New York-i animációs Not Still Art Fesztiválra, melynek kurátora volt (http://www.improvart.com/NSA/index.htm ). E műnek a fesztiválon való részvétele további kiállítási lehetőséget hozott számukra, ugyanis Rebecca O’ Leary kurátor-galériavezető kedvet kapott ahhoz, hogy 2008-ban a Los Angeles-i Pharmaka Galériájában mutassa be ezt a művet a Juxtaposed című csoportos kiállításon (http://pharmaka-art.org/pages/past_MOP.html).

Az XYZ alapvetően absztrakt képi világú 3D animáció, mely mellőzi a narrativitást, de futurisztikus tere s az üveges-fémes hanghatásokkal, zenével (Prokob Krisztián) kísért tudományos eszközöket imitáló alakzatai mégis valamifajta látomást sejtetnek, különösen az animáció végén felbukkanó emberfigura révén. Az orvosi, tudományos eszközöket idéző formák ritmikus mozgása a 21. századi gépi balett hangulatát idézik. Erre az alkotásra szinte teljesen illenek Kamper felgyorsult képekről szóló megállapításai, mivel itt mind a kép felszíne, mind a test eltűnik. A mű végén a figura egy pillanatra való felbukkanása épp az ember addigi hiányát tudatosítja.    

Közösen készített munkáik többnyire az autonóm művészet keretei között mozognak, de magas szintű technikai ismereteik-tapasztalataik és eredeti művészi látásmódjuk révén többször is megkeresik őket alkalmazott animációs munkákra.¹³ Ezt a profizmust Paksi Endre Lehel Kovács Ivó RE:vízió című munkáján is észrevette, s recenziójában úgy vélte: „technikailag annyira felkészült mű, hogy semmi sem menti meg a fiatalembert attól, hogy valamelyik rajzfilm-fantáziagyár a maga aranytojást tojó tyúkját rövid időn belül meglássa benne…”¹⁴

A Bordos–Kovács-páros eddig a leginkább nagyszabású és leglátványosabb felkérése volt az Atlantisz mítosz animációs feldolgozása, melyet 240x100 méteres nagyságban vetítettek a dubai Pálma-sziget szállodájára a megnyitó eseményen.¹⁵ A vetítés megszervezésére felkért francia cég épp a kreativitásuk, egyéni látásmódjuk miatt dolgozik velük. 
Csörgő Attila és a Kovács–Bordos-páros esetében a műalkotást mind vizualitásában, mind tartalmában befolyásolja, sőt meghatározza a médiuma. Ugyanakkor ez a közös halmaz azért mégsem teljesen közös, mert a megjelenés kontextusa mégiscsak döntő. A tudományos és művészi reprezentációt nem elsősorban az eszközeik, hanem indítékaik különböztetik meg egymástól, vagyis hiába használ a művész erőgépeket az alkotása során, műve művészeti, művészettörténeti kontextusban konstituálódik.